A MIK SEGÉLYAKCIÓJA
A CUNAMI SÚLYTOTTA INDONÉZIÁBA

 

 

A MIK gyűjtést indított kifejezetten az indonéziai Szumátra szigetének megsegítésére. Komoly adományok gyűltek össze, infulziók, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök, valamint orvosi műszer is.
Összértéke a segélyeknek megközelíti a 40millió forintot. Istennek legyen hála érte, s a nagylelkű adományozók kapjanak Tőle jutalmat segítségükért!
A MIK a nagy értékű orvosi műszert, egy vadonatúj automata deflibrillátort kézi poggyászként Rózsa Flores Eduárdo alelnökön keresztül küldette ki Indonéziába.
A Ferihegyi repülőtéren Bolek Zoltán Elnök búcsúztatta a MIK küldöttét hosszú útja előtt.
A repülőjegyet két arab muszlim testvérünk finanszírozta, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk nekik, Isten adja meg nekik a jutalmat érte. Nevüket nem szeretnék a nyilvánosságra hozni. Az átvevő a Dewan Dakwah Islamiyah Indonesia volt.
Rózsa urat nagy örömmel és szeretettel fogadták, s a kint töltött két napon, a Dewan Dakwah igyekezett a fővárost és környékét az Alelnöknek bemutatni.
Rózsának volt szerencséje találkozni Yusuf Islamm al is, aki gratulált a MIK-nek és a magyarországi muszlimoknak munkájukért.
A gyógyszer és infulzió segélyeket jelenleg igyekszünk kijuttatni,de sok a nehézség, tekintettel a pénzhiányra, mely a kiszállításhoz kellene. A súlya igen nagy, 22 Tonna.

Most pedig tekintsék meg a képeinket munkánkról.

______________________________________________________________________

Bolek és Rózsa a Ferihegyi reptéren, útban Indonézia felé

 

Rózsa beszédet mond

 

Hivatalos átadása a MIK segélyének

 

Aláírási ceremónia - átadás-átvétel

 

A MIK alelnöke és Yusuf Islam Jakartában, a MIK segélyének átadásakor