Sok évet töltöttem Afrikában, annak is szegénységgel sújtott országaiban, Zambiában, Ghánában, Kongói Demokratikus Köztársaságban és Zimbabwéban. Mesélhetnék a nyomor radikális megjelenéséről, az eboláról, a milliós áldozatokról, amit a világ elhallgat, de nem ezt teszem. Azt kívánom láttatni mi a nyomor és szegénység igazi oka, miért nem tesz a világ semmit, hiszen a mai érdek azt kívánja, hogy ez így legyen.
Lehet a felszínen kezelni valamit, kis csoportoknak lehet enni adni, kutat fúrni, kezelni betegségeiket, de ez mind önámítás és a szegénység minduntalan újra termelődik. Ez a célja azoknak, akik siralmas képeket, felvételeket készítenek a nyomorról, bemutatva azt a gazdagabb fogyasztói társadalmakban, könnyeket fakasztva az arcokra. Mutatják, hogy ők milyen jók hisz ott vannak, segítenek, a helyzetet pedig arra használják, hogy adományokat gyűjtsenek, média érdemeket szerezzenek. Így is lehet, de hosszú távon nem sokra megyünk.

A világot Isten teremtette annak törvényszerűségeivel, a pénzt meg az ember teremtette, de teremtménye mellé nem rendelt Istentől törvényt és az feje fölé nőtt. Ma egy olyan világban élünk, ahol már a pénz önálló matematikával bír, amely után rohanunk, próbáljuk megfejteni, hogy kordában tudjuk tartani, de az mindig kitör, háborúkat gerjeszt, éhínséget szít, mert már a pénznek embertől és istentől külön törvényei vannak. Ezek a törvények olyan fogalmakra építenek, mint kapzsiság, kiválasztottság, felsőbbrendűség, de mindez nem lehet teljes a birtoklási ösztön, a tulajdonlás, szerzési vágy nélkül. Ha mindez megvan, jöhetnek a konfliktusok, mint alapszituáció és a pénz megtalálja a helyét.
Isten az ember után rohant és a pénz mellé törvényt rendelt. Tiltotta a kamatot, elrendelte az adós-hitelező viszonyt, beemelte az erkölcsöt oda, ahol e nélkül mindig újra termelődik a rabszolgaság. Ám mindig ott van a kapzsiság, a kísértés és Isten törvényei nem kodifikálódnak, a pénz törvényei pedig legitimitást kapnak. Az ember pedig rabszolga. Aki gazdag az a pénz rabszolgája, aki szegény az pedig a gazdagé.
A teremtéshez Isten nem rendelt matematikát, csak szeretetet. Matematikailag nehéz kiszámítani annak variációját miként kapcsolódhatnak az aminosav-láncok olyan fehérjékké, mint amilyenek mi vagyunk, a matematika nem ad magyarázatot arra, hogyan élhettünk meg válságos időszakot, de ha Isten szeretetével magyarázzuk, talán értünk valamit a láthatatlanból. Az ember mégis az érdekeket számláló matematikát tette meg a jövő tervezésének alapjául és a szeretetet, más emberek szempontjait, megélhetését szisztematikusan kihagyja tervezéséből, mert az "nem gazdaságos".
Hol van olcsó munkaerő? Ott, ahol nem adjuk meg az embernek azt, ami jár. Hol van olcsó alapanyag, erőforrás? Ott, ahol el tudjuk venni az emberektől azt, ami az övék. Kialakulnak azok az övezetek, amelyeket szisztematikusan ki lehet fosztani és ott vannak azok, melyek ennek eredményét élvezik. A kettő között ott a sok vazallus és klón, amely elkerülendő a kifosztottságot, maga is felsorakozik a fosztogató mellé és kiszolgálja azt. Erről szól a történelem, pénz isten történelme. A történelemben sohasem kapott helyet olyan konzervatív eszme, mint szeretet. Akkor hát miért kellett szekularizálni? Persze hogy kellett. A szeretetet és Isten törvényeit nem lehetett ott tartani, ahova a pénzvilág be akart jönni.
Most itt az eredmény. Szegénység, éhínség, válság minden szinten. A szegénység felszámolása nem segélyeken alapszik, hanem a rablás befejezésén. A szegény fel tudna tápászkodni, ha a gazdag engedné. De az nem engedi. Ott tartja a sárban kamataival, háborúival, konfliktusokkal, politikai patthelyzetekkel, adókkal, csekkekkel és mindennel, amivel örökös rabszolgaságba, fizetési kényszerbe tudja hozni. Márpedig ma a világ újból kétpólusú. Nem Kelet és Nyugat, hanem szegény és gazdag áll egymással szemben. Az ellenség képet a gazdag a szegény egyes formációira szabja rá, a szegény pedig vakon keresi ki is az ellensége. Valakit mindenképpen gyűlölnie kell sorsa miatt, de gondolkodását a médiumok, felülről irányított elvek meghatározzák és mindig egy olyanban látja meg a gyűlölni valót, aki éppen úgy sorstársa, mint ő maga. A gazdagra pedig nem mutat senki, markába röhög és tovább gazdagodik a szegények konfliktusán.
Érdekes, amikor a finansziális válság kezdetét vette, a világ pénzügyeinek irányítói pillanatok alatt lépni tudtak. Itt nem volt politikai, faji kérdés. Megoldották. Ezen a szinten nem zsidóztak, kínaiztak, vagy amerikaiztak. Mert ők tudják, hogy a pénz világában ilyen nem létezik. Csak mi emberek próbáljuk saját szerencsétlenségünket faji kérdésekké konvertálni és ráverni nyomorúságunk bánatát más embercsoportokra, miközben a zsidók, amerikaiak és kínaiak tömegei éppen úgy elszenvedői a folyamatoknak, mint mi. A pénzvilág urai pedig saját bajaikat áthárították az államokra, az államok pedig ránk. Aki gazdag volt még gazdagabb lett, aki szegény, az még szegényebb. Azok a térségek, ahol az emberek éheztek, ott halál fenyeget. Ez a pénz érdeke. A Földön a pénz szempontjából sokan vagyunk. A matematika szerint 2 milliárd ember felesleges. Miért? Mert nem fizetőképesek, ráadásul olyan helyen élnek a nyomorultak, ahol a föld kincset rejt. A pénz halált kiáltott rájuk. Az éhínség, betegségek, háborúk, vagy éppenséggel a kamatlábak, vagy adók egyszeri megemelése egy ördögi stratégia elemei. Senki sem azért éhezik, mert éhezni szeretne. Valahogy nem jut neki, pedig lenne. Van a Földön mindenből bőséggel, mert Isten nem matematikai alapon, hanem szeretet alapján teremtett. Ha nem lenne kapzsiság, szerzési vágy, tulajdonlási láz, hanem egyszerűen a szeretet kaphatna bebocsátást, akkor mindez megoldódna.
Mi a megoldás? Lázas kutatás folyik, miként lehet a neoliberális pénzügyi viszonyokat megreformálni a válság leküzdése érdekében. Pedig nem erre van szükség. Az embert kell megváltoztatni. Az embert és viszonyát a teremtett világgal, valamint a pénzzel.
Ki fogja túlélni mindezt? Matematikailag az, aki most felhalmoz és további pusztítás árán egyre növekvő bevételeivel biztosítja jövőjét. Azonban a világ nem követi a matematikát. Mindig ott vannak a véletlenek. Emlékszünk a középkorra? Hogyan alakulhatott volna, ha nincs az a pár pestises patkány, amelyek révén fél Európa elpusztult? Lehet, hogy most más hatalmi központok lennének, vagy más hitek erősödtek volna meg. Azonban az a pár patkány megjelent. Én azt látom túlélőnek, aki legyen akár szegény, vagy gazdag, a saját világa mellett meg tudja őrizni spirituális világát és az onnan sugárzó erkölcsöt. A jelen romlottsága mellett létezik számukra egy olyan világ, melyben hisznek és ki tudnak menekülni rá. Ezen a szigeten van a túlélés titka. Ez a sziget pedig többnyire abban a világban van, melyet a gazdag ma kiirtásra ítélt.
Én azokat a csontra soványodott, beteg, jövőjüktől megfosztott embereket tartom túlélőknek, akik tudják, hogy ez egy átmenet, miben élnek, az igazi lét számukra az a dimenzió, amibe ki tudnak emelkedni a pénz támadása elől. Ők szegénységükben is boldogok, haldoklásukban is reményt adók, elmúlásuk pedig intés az okozók felé.
Ennek a világnak a szegénysége a gazdagság.
A szegények megmentői pedig e harc igazi hősei. Kellenek Mahatma Ghandik, Teréza anyák, Nelson Mandelák, akik értői a szenvedésnek, tudják, hogy a nyomor nem vallás, vagy faj szerint osztályoz. Akik ki merik mondani, mi történik és rá mernek mutatni minden szenvedés okára. Itt teljesen mindegy milyen vallásból, politikai meggyőződésből emeljük fel ujjainkat, egy irányba kell mutatnunk. Ne a külső erők győzedelmeskedjenek, látván, hogy egymást okoljuk, hanem féljenek és változtassanak, mert már látjuk őket.
A fegyvereknek itt semmi hasznuk és erejük tovább. Az erős színében való tetszelgés ironikussá, már nevetségessé válik, ha a másik oldalon fegyvertelen, erőtlen emberek várják sorsuk beteljesedését. Itt sem a matematika, hanem a szeretet a megoldás. A nyomorult szeretete az igazi fegyver. Erre nincs ellencsapás.
Ha igazán tenni akarunk a szegénység ellen, hagyjuk az akadémikus vitákat. Itt nem az a téma köztünk továbbá, hogy Mózes kőtáblái mekkorák voltak, Jézus keresztje milyen fából volt, vagy Mohamed saruja milyen bőrből készült. Ha ezen a szinten működik a vallásosság, akkor sorsunk beteljesedik és nem segítőkké, hanem magunk is elesettekké válunk. Az igazi téma a közös értékeknek a képviselete kell, hogy legyen minden egyistenhívő vallás esetében. Álljunk ki közösen az emberek elé és mutassunk egységet, például alapíthatnánk együtt projecteket. Ehhez értő és nem elidegenítő párbeszédre van szükség, ahol nem az tartandó szem előtt, hogy mi a jó az egyháznak, vagy közösségnek, hanem az, hogy mi a jó a teremtő Istennek és teremtményének, az embernek. Ha felérünk ennek szintjére, akkor mutassunk rá együtt a szenvedés okozóira és tisztuljunk meg együtt a nyomorba taszítottakkal, mert nyomoraikban eddig tettestársak voltunk. Szűrődjön át a hit azokon a falakon, melyet a pénz törvényei emeltek a világok közé és váljon az ember morális alapú cselekvővé azokon belül. Ne a pénz legyen tovább a kiszámíthatatlan úr, hanem az ember, akiben ott él valami olyan, amit eddig a banktörvények nem kodifikáltak: a morál. Ha az ok megszűnik, akkor a dolgok is visszanyerik józan arányukat és a nyomor is más lesz, mert az sajnos mindig lesz.
Rá kell jönnünk, nem egyházra, vagy közösségre van szükségünk, hanem önmagunkra. A hitet vissza kell emelni az azt megillető dimenzióba. Ez pedig nem emberi dimenzió, valami más, amihez tudni kell spirituálisan látni, akár egymás szemüvegén keresztül is. Ha erre képesek vagyunk, azt is látni fogjuk, hogy ugyanazt mondjuk, ugyanazok az igényeink, de eddig valami külső erő nem engedte, hogy így lássunk. Azért, hogy így legyen, kérjük az Egy Teremtő Isten áldását.

 

Vissza>>