Én nem tudtam, hogy a szeretet, a megbékélés terjesztése ilyen nagy zűrzavart okoz! Rá kellet jönnöm, hogy ezzel a hozzáállással rengeteg bajt okozok, hiszen tönkreteszem az ellenségképekre építő stratégiát. Ha nincs ellenség, nincs ok a gyűlölködésre, a félelem gerjesztésére, ami pedig súlyosan érinti azoknak a zsebét, akik ebből csinálnak pénzt. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyien vannak, akik ebből élnek.
Én naiv.
Én nem tudtam, hogy teljesen hülyének nézik azt, aki próbál rendet teremteni, keresni az összhangot, miközben mindenki, aki él és mozog a konfliktusokból él. Ma érdek a konfliktusok nagyüzemű gyártása, miközben megy az álszent sunnyogás és ellentétes kommunikáció. Szörnyülködünk gyerekek millióinak éhhalálán, miközben magunk okozzuk azt, könnyes riportokat látunk évezredes ellenségek mindennapos harcairól, véres áldozatokról, miközben ők maguk egymás tenyerébe csapva jót röhögnek rajtunk, akik egyik, vagy másik pártját fogva támogatjuk őket.
És talán a legbűnösebbek mind között, az egyházak. Mert különbség van hit, vallás és egyház között. Hitből csak egy van. Nem lehet különbözőképpen hinni... Hinni csak egy módon lehet. A hithez vezető út többféle lehet, ezek a vallások. Minden vallás egy módszer, egy út, melyet Isten az embernek azért adott, hogy boldoguljon. Eddig még Isten dimenziójában vagyunk és minden rendezett. Ezt követően érkezünk el az egyházakhoz, melyek emberi dimenzióba szorítják a vallásokat és meghatározzák utunkat. Mivel itt kőkemény emberi érdekek játszanak szerepet, ezért az alapeszmének számító ideológiák szépen lassan kikopnak és egyre inkább emberi törvényekkel cserélődik fel Isten nevében az ige. Az egyház átpolitizálódik, bemocskolódik, hiszen emberkövetővé válik. Az elesett nép oltalomra és magabiztosságot sugárzó rendezőelvekre vágyik. Ezeket már nem egy más dimenzióból, Istentől kapja, hanem külsőségektől, melyeket az egyház sugároz. Az egyház rendezett hierarchiája, vasfegyelme, hallatlan szervezettsége az, ami imponál és hat, nem az ige, a tett, a tanítás, az egymás felé közeledés igénye és az emberközpontúság. Az egyházak olyan csoportulásokká lettek, melyek egymással konkurencia harcot folytatnak a lelkek számbeli megtartása és növelése érdekében. Gyakran szentesítettek háborút, népirtást, de ha nem, akkor még félrenézésük, hallgatásuk is elnézte a bűnöket, amelyeket nevükben követtek el.
Az iszlám azért lehet túlélője a hitek harcának, mert itt nincs egyház. Ami itt folyik, az csoda. Az iszlám népessége a jelen világ legkaotikusabb, legellentmondásosabb és kulturálisan legelmaradottabb társasága. Van itt minden: egymás közötti harc, megmagyarázhatatlan tettek, hazugságok, becsapások, megbízhatatlanság, kiszámíthatatlanság, de az iszlám mégis fennmaradt és terjed. Az ok: a hit megmaradt Isten dimenziójában és sohasem ereszkedett le az ember szintjére. A hit a Korán és ez megváltoztathatatlan. A józan ész azt diktálná, hogy ilyen követőkkel még egy évet sem lehet túlélni, de nem.Az iszlám túlélte és terjed, mert nincs egyház, nincs szervezet, amely jogot formálhatna Vatikán módjára az uralkodásra, nincs papi hierarchia, nincs vasfegyelem, hanem van Korán, egy dimenzió, amely megváltoztathatatlan és embertől független. A Korán olyan, mint a nap, vagy a többi bolygó, melyek nélkül nincs tájékozódás, nincs egymáshoz viszonyított helyzet, tehát idő és tér. Ebbe a magasságba kellene visszaemelni mindnyájunknak saját vallását és ellentéteink automatikusan megszűnnének. A hitet úgy kellene felfogni, mint a KRESZ szabályait, ami mindenhol ugyanaz. A vallás pedig hasonlatos a nemzetek által kiadott jogosítványokhoz. Lényegében mindegy, hogy milyen nemzet jogosítványát használom, hozzávetőleg mind hasonló törvényszerűségeknek felel meg. A baj ott van, ha ismeretlen területen valakik rossz térképet adnak a kezünkbe, vagy manipulálják a közlekedési lámpákat. Ilyenkor mindig ott az ütközés és ennek csak azok örülnek, akik az autóiparból élnek. E példát vonatkoztassuk most más érdekeltségi területekre és sok összefüggésre rá fogunk jönni.
