Nem akarom megismételni iszlám teológusként mindazt, amit tudottnak vélek. Tudottnak vélem azt, hogy az iszlám vallás öt pillérét, nem kell részletesen ismertetnem. Ezek a következők:
1.Hiteskü: Vallom, hogy nincs más Isten, csak Allah és vallom, hogy Mohamed Allah prófétája
2.Ima: Napi öt alkalommal előírásszerűen
3.Zakat: a bevétel kb. 2,5%-ával anyagilag is hozzá kell járulni az iszlám ügyéhez
4.Ramadan: egy hónap böjt minden évben, Ramadan havában
5.Zarándoklat: Törekedni kell minden hívőnek arra, hogy az életben legalább egyszer eljusson Mekkába a Szentélyhez, ahol a Kába köve is van.

A hit előírása pedig: hinni Allahban, az Ő angyalaiban, könyveiben, prófétáiban, a végítélet napjában és az elrendelésben. Ugye látták, hogy többes számot használunk!
Ami az elrendelést illeti, a helyzet rendelt el, melyben élünk, nem a szándék. Elrendelt az a helyzet, hogy valaki milyen körülmények közé kerül, de nem az, hogy a szegénység leküzdése érdekében lopnia kell, vagy más módon tesz fennmaradása érdekében. Ez már a szabad akarat függvénye. Nem lenne Allah, a Teremtő igazságos, ha elrendelné tolvaj mivoltunkat és a Túlvilágon meg is büntetne érte. Most ne ilyen szinte tárgyaljuk a vallást. Menjük mélyebbre.
Olyasmiről kell beszélnem, amit belülről lehet látni, amit nagyon szívesen megosztok az olvasóval.
Az iszlám rokonítható a szalam, azaz béke szóval. Az iszlám a dolgokban való megbékélést, nevezetesen Allah, az egy Isten elrendelésébe történő behódolást jelenti. A világmindenségben egy univerzális szabályszerűség honol. A mikrokozmosz atomjai, melynek alkotórészei, az elektronok, protonok, neutronok, hasonló törvényszerűségek szerint működő pályákon mozognak, akár a bolygok és a makrokozmosz elemei. Mindenben felfedezhető valamilyen törvényszerűség, még abban is, amiben az ember saját korlátai között azt felfedezni képtelen. Ebben a hatalmas elrendelésben minden teremtmény, legyen az élő, vagy élettelen, behódol és megleli békéjét. Ezért a muzulmán felfogásban minden muzulmán, avagy muszlim, ami a Teremtő elrendelése szerinti pályán beteljesíti létét, így muszlim az állat, a növény, a folyó, a bolygók, tehát minden, ami nem rendelkezik tudattal. A tudattal való rendelkezés felelősséget hordoz. A tudat állandó döntési kényszer elé állítja azt, akinek Allah tudatot adott. Ez pedig csak egyetlen lény, az ember. Az a bizonyos paradicsomi jelenet Ádámmal és Évával tehát muzulmán olvasatban a fenti tartalommal hozható összefüggésbe.
"S megtanítá az Úr Ádámnak mindannyiuk (minden dolog) neveit" (Tehén szura, 31.vers).
Ahogy minden anya a dolgok neveivel kezdi a gyermekek nyelvi oktatását, az Úr is a dolgok neveivel nyitotta meg az ember tudatát.
A tudás és kiemelkedés a tudás által a tudattalan világból felelősséggel jár. Amennyire a tudás erőssé tesz, ugyanúgy le is taszíthat. Erőssé tesz, hiszen egy olyan dolog birtokában van az ember, amely az ő számára rendeli alá a többi teremtményt, de gyengévé is tehet, mert ha az ember rosszul dönt és nem annak a törvényszerűségnek rendeli alá döntéseit, melyben az egész világ rendszere működik, akkor saját magának válik ellenségévé és saját pusztulását idézi elő. Ennek példáját láthatjuk Lót, Noé, a fáraó stb. történeteiben, de akár az újkori történelem is szolgálhat példákkal, nem beszélve napjainkról.
Mi az, ami az embernek segíthet? Az Útmutatás. Az Útmutatás mindenki számára eljött. Azért jöttek közénk megvilágosodott emberek, a próféták, hogy az Útmutatást elhozzák és támaszt nyújtsanak. Nem akarok belemenni a proféták genealógiájába, de ugyanazokról beszélek, akik a zsidó és keresztény vallás könyveiben is szerepelnek. Tehát az iszlám őket is saját prófétáinak tartja és hogy tarthatná őket másnak, hiszen, ha egy az Isten, akkor miként létezhetnének különböző igazságok? Az iszlám csupán azt hirdeti, hogy az a próféta, aki az egész univerzum számára hozta el az Útmutatást Mohamed volt és őt követően több próféta már nem jön el, ő a próféták zárpecsétje.
Mi az isteni küldetés tartalma a reveláció? A sugallat, vagy kinyilatkoztatás nem emberi eredetű. Amennyiben hívő emberek vagyunk, vallanunk kell azt a tényt, hogy prófétáink nem antropológusok, etnográfusok, vagy etimológusok voltak, ezért a hit talaján nem fogadhatjuk el azt, hogy Jézus tanulmányozta Mózest, vagy Mohamed, aki egyébként írástudatlan volt átvett az Ó, vagy Újszövetségből ezt, vagy azt és ebből lett a Korán. Mi azt valljuk, hogy ezek a revelációk mind ugyanattól az Istentől származnak, ezért nem lehet közöttük alapvető különbség. Ezek kinyilatkoztatás formájában szálltak alá olyan személyekre, akik megvilágosodottak és kiválasztottak voltak. Kiválasztottságukhoz pedig nem volt elég az a tudás, amivel földi ember rendelkezik, hanem kellett egy más fajta tudás is és ez a spirituális értelem.
Most jutottunk el a dimenziók kérdésköréig. Ugyanis a vallások nem emberi dimenziókban szólnak, bármennyire is mi, emberek az emberi befogadóképesség szűk abroncsát erőltetjük rájuk. Isten nem emberi dimenzióban teremt, tart mozgásban és mulaszt el. Isten logikai rendszere nem hasonlítható az emberéhez. Az ember mindenre keresi a választ, de az idő és tér dimenzió, amiben él nem teszi lehetővé a dolgok tökéletes értését. Aki nem fogadja el a spirituális tér dimenzióját és saját logikai rendszerében mindenre magyarázatot próbál találni, az úgy jár, mint a kis gyermek, aki felnőve megmosolyogja saját volt csacskaságait. Mi, emberek sohasem leszünk abban a pozícióban, hogy teljesen felnőjünk és mindenre a saját dimenziónkban találjuk meg a választ. Be kell látnunk, hogy sok dolog van, amelyre nem ismerjük a választ, mert számunkra az nem létezik. Nem létezik, mert vagy még nem jött el az ideje, vagy egyáltalán nem létezik. A hívő tudatában Isten az egyetlen, aki válaszadásra képes, hiszen Ő a Teremtő. A hívő számára előírt ima és más rituálé azt célozza, hogy kiemelkedjünk ebből az emberi dimenzióból és próbáljuk meg, ha arra a rövid időre is az univerzális dimenzióban elhelyezni magunkat, engedni egy másik lelkület valónkba költözését, hogy jobban megismerhessük a végtelent, melynek véges, halandó elemei vagyunk. Ez a végtelen tér és idő, melyben a hívő lelke megnyugvást talál. Az emberi dimenzió ránk erőlteti a tól-ig való életet, az abban kényszerű válaszadások özönét, ami boldogtalanságba taszít. A végtelenben nem játszanak szerepet olyan értékek, amelyeket az ember saját magának felnagyít és fontosnak tart. A végtelenben nincsenek fajok, alárendeltek és fölérendeltek. A végtelen törvényszerűségei a megbékélés törvényszerűségei, ehhez pedig magunkat is a végtelen elemeként kell beállítanunk. Az érték, amellyel az ember ezt a dimenziót meg tudja közelíteni az nem emberi mércével nagyra tartott érték. Itt nem sokat számít a rang, a hatalom, vagy a vagyon. Ebben az értékrendszerben egyetlen érték van, az alázat és őrizkedés.
"Ó emberek! Mi megtevénk titeket férfiúvá, s nővé, megtevénk titeket népekké, törzsekké, hogy ismerjétek meg egymást. Íme! A ti legnemesebbiktek Allahnál a legőrizkedőbb" (A lakosztályok szura. 13. vers).
Amennyiben pedig nekünk állandó párbeszédben kell állnunk más népekkel, felfogásokkal, hiszen egy bolygóra kényszerültünk, az alázatos őrizkedés az, ami minket egymás mellett tarthat és beilleszthet ebbe az univerzális rendbe. Itt egy eleme van csupán annak az előírt párbeszédnek, melyet mi emberek nem tartunk be: az alázat és őrizkedés. Pedig Isteni elrendelésről beszélek. Ebben az elrendelésben az erőszaknak nincs helye. Még Mohamednek sem tette lehetővé Allah, hogy erőszakot alkalmazzon:
"Hát emlékezz, mert te (Mohamed) csupán emlékeztető vagy (az emberek számára), s Te nem bírsz rajtuk befolyással" (Megsemmisülés szura, 21, 22 vers).Ha nem, hát nem. Mindenki szabadon dönt. A küldetés nem térítésből áll, hanem, tanításból. Micsoda különbség!
Tudom, a történelemben mindig találunk példát arra, hogy mit tett ezzel szemben az ember. Ebben az írásomban nem az embert, mit a hit gyarló földi kivitelezőjét állítottam az elemzés központjába, hanem azt az Istent, aki mindenki számára ugyanaz. A fenti értékelmélet alapján semmivel sem igazolhatóak pl. Bin Laden tettei, melyek olyannyira távol esnek az iszlám klasszikus értékeitől, hogy még azt is felveti, vajon muzulmán körök által kitalált figuráról van-e szó? Nem először fordulna elő a történelemben, hogy földi érdekek szülöttei nyitnak új szektát, vagy politizálnak át valamit, amiben a politika, mint földi dimenzió nem kaphat helyet. Fáj, vagy nem fáj, ellenérzéseket szül, vagy sem, ki kell mondani az igazságot. Nem hagyhatjuk a vallásra engedni bűnös emberek árnyékát.
"Nincs kényszer a vallásban. Bizony megnyilvánul a helyes a helytelentől" (Tehén szura, 256.vers).
Ha pedig a helyes úgyis megnyilvánul, akkor minek ez az egész! Minek ez a sok erőszak, halál, vita a semmiért!
Emlékezzünk Kordobára, Andalúziára, ahol ezek az elvek olvasztottak össze a középkorban népeket békés egymás mellet élésben.
Ha értjük a dimenziókat, akkor mi a helyzet az egyház fogalmával. Az egyházat, mint a vallás terjesztésére és fenntartására szolgáló földi hierarchiát az iszlám nem ismeri el. Pontosan a dimenziókban rögzített elvek miatt. Az egyház már egy olyan megnyilvánulás, ahol a szervezet érdekei olyan hangsúly kaphatnak, amely károsan befolyásolhatja magát az alapító eszmét, Isten kinyilatkoztatását. Egy emberi dimenzióban létrejövő szervezetben nem mindig az alázatos őrizkedés értékrendje az, ami a hierarchiában a rangokat kialakítja. Ha pedig nem, akkor csak idő kérdése és a mondanivaló "emberiesül".
Az iszlám tanításai szerint nem létezhet közvetítő ember és Isten között. Az egyetlen érték, amely ember-ember között különbséget tehet, az nem a hatalom, vagyon, vagy a lexikális földi tudás, hanem valami más: az alázatos őrizkedés. Ez az a képesség, mely által az embernek be kell illeszteni magát a teremtés univerzális rendszerébe. A földöntúli üdvözüléshez ugyanis nem kell egyház.
Tudom, léteznek bejegyzett muzulmán egyházak, vallási szervezetek. Ezeket a földi szabályok kényszerítették ki. Egy közösség vezetését az arra legérdemesebb személy, a vallás legjobb ismerője láthatja el, aki arra tulajdonságai alapján érdemesült. Tudom az is előfordul, hogy nem az látja el. Ekkor átpolitizált, emberi dimenziójú folyamatokról van szó. Hiszen egy vallást nem földi mértékkel kell bejegyezni és vezetni! Annak bejegyzése Istennél történik.
Ami az iszlámot meg tudta tartani több mint 1400 éve az, hogy nincs egyháza. Ismerve a közel-keleti térség történelmét el tudjuk-e képzelni mi történt volna az iszlámmal, ha emberi szerveződés felelősségére lett volna bízva? Az iszlámnak Koránja van, amely változatlan formában maradt meg a kinyilatkoztatás ideje óta. Ez a Szentírás az egyház, amely nem emberi dimenziójú szervezet. A Korán az, amely a létező Ó és Új-testamentum után a muzulmán számára az Utolsó-testamentum. Ebben az írásban pedig nem lelhető fel az, hogy muzulmánoknak íródott volna. Én, aki ezt magyarra fordítottam, nem találkoztam ilyen fordulattal: Ó, kik muszlimok! Csak ezt találtam: Ó, kik hisznek! Ó, Írás népe! Ó, Ádám gyermekei! Ó, Emberek! Ha pedig emberekhez szól, akkor csak az alázatot és őrizkedést szabad elfogadnom, mint ember-ember közti viselkedési normák alapját.
A hit az egy. Nincs külön zsidó, keresztény, vagy muzulmán hit. Csak egy módon lehet hinni Istent. A hit a piramis csúcsa, ami egy és mi a piramis külön élein próbálunk eljutni a csúcsig. Minden él egy út, egy vallás a maga szabályaival, rendszerével. A keleti harci kultúrák iskolákat alakítottak ki, de máig nem állítják, hogy a karate magasabb rendű, mint a dzsúdó, vagy a kendó jobb, mint az aikidó, the-kwando és a többi. Ott kialakult az a szemlélet, hogy az lesz a győztes, aki a legodaadóbb, teljes alázattal átadja magát tudománya minden elemének és iskolától függetlenül győz. Az odaadás, alázat és tudás együtt győz. Ők ott keleten emberi tudományokat űznek, melyeket olyan elemmel gyarapítottak, amelyet mi kivettünk az isteni tudomány műveléséből. Itt az idő azt visszahelyezni és olyan dimenzióban találkozni gondolatainknak, amely dimenzióban valaha azok keletkeztek és művelni érdemesek.
A kultúrákat, művészeteket emberek alkották, a vallások azonban Isten kinyilatkoztatásai. Ahogy az ember egyedfejlődésében különböző szakaszokon megy keresztül és egyre magasabb szinten képes felfogni a külvilág eseményeit, információit, Isten is minden nép fejlettségi szintéhez méri kinyilatkoztatásait. Isten prófétáin keresztül üzen.
Ezeket a prófétákat abból a népből választja, akikhez üzen. Így küldte Noét, Ábrahámot, Izsákot, Izmaelt, Mózest, Jézust és még jó néhányat saját népeikhez. Az üzenetet az emberek nem vették komolyan, sőt vagy buzgalomból, vagy rosszindulatból, a kinyilatkoztatásokat megváltoztatták, így ezek elvesztették a küldetés eredeti tartalmát, emberi szavakká lettek. Nem tudjuk hova lettek Mózes könyvei, mert a zsidók babiloni rabsága idején minden megsemmisült. Kiszabadulásuk után Ezrás a i.e IV. évszázadban látott hozzá az Ótestamentum összeállításának abban a formában, ahogy azt ma látjuk rengeteg történettel, példabeszéddel, melyek különböző történetírók, pl. Jozefus Flavius nyomán keletkeztek.
Az Újszövetség Jézus küldetését leíró evangéliumai sem lehetnek Isteni kinyilatkoztatások, hiszen a négy evangélista Máté, Lukács, Márk és János görög nyelven emberi visszaemlékezéseket alkottak, de a mai Bibliákban nem is az ö műveiket, hanem az ő műveik nyomán találunk emberi természetű írásokat. Ha a i.sz. IV. évszázadból ránk maradt kódexeket (Codex Palestinaicus, Codex Sinaicus, stb.) összevetjük a mai bibliákkal, akkor még jobban kirajzolódik, mennyire változott még önmagához képest is a szentírás az időről időre bekövetkezett átfordítások, értelmezések nyomán. Tehát szükség volt egy olyan isteni kinyilatkoztatásra, amely már nem egy népcsoporthoz, hanem az egész világhoz üzen, ami megváltoztathatatlan és érvényessége nem kérdőjelezhető meg a tér sem az idő bármely dimenziójában. Ez a Korán, Allah (ennek az Istent leíró szónak nem létezik többes száma), az Egy Isten kinyilatkoztatása. A Korán nem vonja kétségbe, sőt megerősíti a megelőző kinyilatkoztatásokat. Hitelt ad a Tórának és az Újszövetségnek, azok eredeti formájában és megerősíti Mózes és Jézus küldetését is. Érdekes módon Mohamed prófétáról csak ötször emlékezik meg a Korán, de Jézusról például 25-ször, nem beszélve Mózesról. A Bibliában nics Mária könyve, a Korán egy egész szúrát (fejezet) szentel Máriának. Tehát hiábavalóak azok a támadások, melyek az iszlámot a megelőző tanokkal szembe állítják. Aki muzulmán, annak az összes megelőző próféták, azok tanításai eredeti formában, angyalai, és a végítélet napja tények és kétségbe nem vonhatja azokat.
Az Iszlám, behódolást, megbékélést jelent abba a rendszerbe, melyben az egész teremtett világunk létezik. Az égitestek, a szerves és szervetlen képződmények, a látható és láthatatlan világ mind ugyanazon rendszer törvényeibe illeszkednek be, ez alól csak az ember kivétel, a szabad akarata miatt. Egyedül csak az ember választhat a két út között: tartja magát a rendszerhez, vagy magát magasabb rendűnek ítélve abból kiemeli és saját rendszereket alakít ki. Ha ez utóbbi utat választja, akkor saját magát pusztítja el. Erről szól a történelem. A Korán útmutatás az embernek ahhoz, hogy megtalálja helyét ebben az összetett rendszerben és ne elpusztuljon, hanem boldoguljon ebben a világban és a túlvilágban egyaránt. A Korán útmutatásokat, bölcseleteket, példákat, a múlt tanulságát adja a mindenkori jelenhez. A
A Korán kinyilatkoztatásait Allah Mohamed prófétára nyilatkozta ki. Mohamed az i.sz. 570. körül született Mekkában Koreish törzsében. Árvaként nagyapja, majd nagybátyja, Abi Tálib nevelte. A fiatal pásztorfiú karavánutakhoz csatlakozott, majd később egy gazdag kereskedő asszony Khadidzsa karavánjait vezette Szíriába és a Hidzsaz tartományának minden részébe. Ebből a kapcsolatból alakult ki házasságuk. Mohamed próféta nem tudott sem írni, sem olvasni, ezért a Koránt ő maga nem kreálhatta. Különösen abban a formában nem, amelyben az van. Hiszen a Korán nem mesemondás, nem elbeszélés, ami Mohamed korának műfaja volt, hanem az a stílus, ami a mai modern hírközlésben is fellelhető: címszavak és gyors információk, intelmek, útmutatások közlése. Mindezt a Korán utánozhatatlan nyelviséggel teszi, ami tehát nem tulajdonítható egy írástudatlan ember alkotásának.
Koreish törzse nem nézhette jó szemmel Mohamed tanításait, hiszen ők látták el a mekkai szentély bálványainak gondnokságát. Emiatt ők nagy becsben álltak a többi arab törzs között. A Korán tanításait üldözték, követőit megkínozták, megölték. Mohamed követői veszélybe sodródtak, ezért egy csoportjuk Abesszínába (mai Etiópia) menekült, ahol a Négus (császár) befogadta őket. Később az i.sz 622-ben maga Mohamed is menekülésre kényszerült és elhagyta Mekkát. Medinában (a bibliában Jathreb) az Awas és Khazradzs törzsek védelmükbe vették a prófétát és követőit. Csak az ott élő zsidó törzsek, a Banu Nadhir, Banu Khoriza és Banu Khonijka nem szívlelhették Mohamed érkezését, mert könyveik szerint is messiásnak kellet érkeznie, de ők zsidó messiást vártak. Ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy a prófétát ellehetetlenítsék és kijátsszák. A medinai arabok egy részét is sikerült megnyerniük. Ők voltak a hippokraták (képmutatók), akiket Adullah Ben Obei vezetett. Ármánykodásuk áruláshoz vezetett, amelynek eredménye lett a Badri ütközet, melyet a Próféta az ellene többszörös túlerővel felvonult a mekkai Koreish serege ellen vívott meg és győzedelmeskedett. Ezt más számos további csata követte. Minden ütközet az iszlám és követőinek védelmében következett be. Ez a dzsihád.
Medinában a próféta létrehozta az addigi történelemben példátlanul az első iszlám államot. Az iszlám szabályozta az iszlám állam intézményrendszerét, biztosította a szociális ellátást a rászorulóknak, lefektette a pénzforgalom és gazdálkodás törvényeit. Az iszlám az emberen belül a tisztaságot, az emberek között a különböző fokozatú kapcsolatrendszert, az ember és Allah között a hitbéli kérdéseket rendezi el érthető, egyszerű módon. Követése minden szinten érthető, logikus ellentmondásoktól mentes és minden kinyilatkoztatásában érződik isteni mivolta. Emiatt terjedésének nem lehetett gátat szabni. Miután Koreish törzse belátta, hogy nem veheti fel a harcot a növekvő medinai táborral, egyezség született arról, hogy a muszlimok fegyvertelenül zarándoklathoz járulhatnak Allah tiszteletére a mekkai szentélybe. Mohamed vezetésével tízezrek vonultak át a sivatagon egy egyszerű fehér Ihrámba (fehér gyolcs) öltözve, magukat Allahnak ajánlva (lubbeik Allahumma lubbeik). Ennek a zarándoklásnak hatására a mekkaiak nagy része áttért az Iszlámra. Mohamed próféta mindenkinek amnesztiát hirdetett és az iszlám székhelye ezzel Medinából Mekkába költözött. A próféta itt halt meg 63 éves korában.
Mohamed próféta küldetése a korábbi prófétákkal ellentétben az egész világhoz érkezett el. Utána Allah már több prófétát nem küld az emberiségnek. Mohamednek mindaz sikerült még az életében az, ami más prófétáknak korábban nem: hitet, belső megnyugvást hozott, szociális és biztonsági garanciákat adott és mindezt nem mások rovására, hanem mindenki javára tette, tiszteletben tartva az iszlámon kívül állók jogait és állását.

Vissza>>