A kultúrákat, művészeteket emberek alkották, a vallások azonban Isten kinyilatkoztatásai. Ahogy az ember egyedfejlődésében különböző szakaszokon megy keresztül és egyre magasabb szinten képes felfogni a külvilág eseményeit, információit, Isten is minden nép fejlettségi szintéhez méri kinyilatkoztatásait. Isten prófétáin keresztül üzen.
Ezeket a prófétákat abból a népből választja, akikhez üzen. Így küldte Noét, Ábrahámot, Izsákot, Izmaelt, Mózest, Jézust és még jó néhányat saját népeikhez. Az üzenetet az emberek nem vették komolyan, sőt vagy buzgalomból, vagy rosszindulatból, a kinyilatkoztatásokat megváltoztatták, így ezek elvesztették a küldetés eredeti tartalmát, emberi szavakká lettek. Nem tudjuk hova lettek Mózes könyvei, mert a zsidók babiloni rabsága idején minden megsemmisült. Kiszabadulásuk után Ezrás a i.e IV. évszázadban látott hozzá az Ótestamentum összeállításának abban a formában, ahogy azt ma látjuk rengeteg történettel, példabeszéddel, melyek különböző történetírók, pl. Jozefus Flavius nyomán keletkeztek.
Az Újszövetség Jézus küldetését leíró evangéliumai sem lehetnek Isteni kinyilatkoztatások, hiszen a négy evangélista Máté, Lukács, Márk és János görög nyelven emberi visszaemlékezéseket alkottak, de a mai Bibliákban nem is az ö műveiket, hanem az ő műveik nyomán találunk emberi természetű írásokat. Ha a i.sz. IV. évszázadból ránk maradt kódexeket (Codex Palestinaicus, Codex Sinaicus, stb.) összevetjük a mai bibliákkal, akkor még jobban kirajzolódik, mennyire változott még önmagához képest is a szentírás az időről időre bekövetkezett átfordítások, értelmezések nyomán. Tehát szükség volt egy olyan isteni kinyilatkoztatásra, amely már nem egy népcsoporthoz, hanem az egész világhoz üzen, ami megváltoztathatatlan és érvényessége nem kérdőjelezhető meg a tér sem az idő bármely dimenziójában. Ez a Korán, Allah (ennek az Istent leíró szónak nem létezik többes száma), az Egy Isten kinyilatkoztatása. A Korán nem vonja kétségbe, sőt megerősíti a megelőző kinyilatkoztatásokat. Hitelt ad a Tórának és az Újszövetségnek, azok eredeti formájában és megerősíti Mózes és Jézus küldetését is. Érdekes módon Mohamed prófétáról csak ötször emlékezik meg a Korán, de Jézusról például 25-ször, nem beszélve Mózesról. A Bibliában nics Mária könyve, a Korán egy egész szúrát (fejezet) szentel Máriának. Tehát hiábavalóak azok a támadások, melyek az iszlámot a megelőző tanokkal szembe állítják. Aki muzulmán, annak az összes megelőző próféták, azok tanításai eredeti formában, angyalai, és a végítélet napja tények és kétségbe nem vonhatja azokat.
Az Iszlám, behódolást, megbékélést jelent abba a rendszerbe, melyben az egész teremtett világunk létezik. Az égitestek, a szerves és szervetlen képződmények, a látható és láthatatlan világ mind ugyanazon rendszer törvényeibe illeszkednek be, ez alól csak az ember kivétel, a szabad akarata miatt. Egyedül csak az ember választhat a két út között: tartja magát a rendszerhez, vagy magát magasabb rendűnek ítélve abból kiemeli és saját rendszereket alakít ki. Ha ez utóbbi utat választja, akkor saját magát pusztítja el. Erről szól a történelem. A Korán útmutatás az embernek ahhoz, hogy megtalálja helyét ebben az összetett rendszerben és ne elpusztuljon, hanem boldoguljon ebben a világban és a túlvilágban egyaránt. A Korán útmutatásokat, bölcseleteket, példákat, a múlt tanulságát adja a mindenkori jelenhez. A
A Korán kinyilatkoztatásait Allah Mohamed prófétára nyilatkozta ki. Mohamed az i.sz. 570. körül született Mekkában Koreish törzsében. Árvaként nagyapja, majd nagybátyja, Abi Tálib nevelte. A fiatal pásztorfiú karavánutakhoz csatlakozott, majd később egy gazdag kereskedő asszony Khadidzsa karavánjait vezette Szíriába és a Hidzsaz tartományának minden részébe. Ebből a kapcsolatból alakult ki házasságuk. Mohamed próféta nem tudott sem írni, sem olvasni, ezért a Koránt ő maga nem kreálhatta. Különösen abban a formában nem, amelyben az van. Hiszen a Korán nem mesemondás, nem elbeszélés, ami Mohamed korának műfaja volt, hanem az a stílus, ami a mai modern hírközlésben is fellelhető: címszavak és gyors információk, intelmek, útmutatások közlése. Mindezt a Korán utánozhatatlan nyelviséggel teszi, ami tehát nem tulajdonítható egy írástudatlan ember alkotásának.
Koreish törzse nem nézhette jó szemmel Mohamed tanításait, hiszen ők látták el a mekkai szentély bálványainak gondnokságát. Emiatt ők nagy becsben álltak a többi arab törzs között. A Korán tanításait üldözték, követőit megkínozták, megölték. Mohamed követői veszélybe sodródtak, ezért egy csoportjuk Abesszínába (mai Etiópia) menekült, ahol a Négus (császár) befogadta őket. Később az i.sz 622-ben maga Mohamed is menekülésre kényszerült és elhagyta Mekkát. Medinában (a bibliában Jathreb) az Awas és Khazradzs törzsek védelmükbe vették a prófétát és követőit. Csak az ott élő zsidó törzsek, a Banu Nadhir, Banu Khoriza és Banu Khonijka nem szívlelhették Mohamed érkezését, mert könyveik szerint is messiásnak kellet érkeznie, de ők zsidó messiást vártak. Ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy a prófétát ellehetetlenítsék és kijátsszák. A medinai arabok egy részét is sikerült megnyerniük. Ők voltak a hippokraták (képmutatók), akiket Adullah Ben Obei vezetett. Ármánykodásuk áruláshoz vezetett, amelynek eredménye lett a Badri ütközet, melyet a Próféta az ellene többszörös túlerővel felvonult a mekkai Koreish serege ellen vívott meg és győzedelmeskedett. Ezt más számos további csata követte. Minden ütközet az iszlám és követőinek védelmében következett be. Ez a dzsihád.
Medinában a próféta létrehozta az addigi történelemben példátlanul az első iszlám államot. Az iszlám szabályozta az iszlám állam intézményrendszerét, biztosította a szociális ellátást a rászorulóknak, lefektette a pénzforgalom és gazdálkodás törvényeit. Az iszlám az emberen belül a tisztaságot, az emberek között a különböző fokozatú kapcsolatrendszert, az ember és Allah között a hitbéli kérdéseket rendezi el érthető, egyszerű módon. Követése minden szinten érthető, logikus ellentmondásoktól mentes és minden kinyilatkoztatásában érződik isteni mivolta. Emiatt terjedésének nem lehetett gátat szabni. Miután Koreish törzse belátta, hogy nem veheti fel a harcot a növekvő medinai táborral, egyezség született arról, hogy a muszlimok fegyvertelenül zarándoklathoz járulhatnak Allah tiszteletére a mekkai szentélybe. Mohamed vezetésével tízezrek vonultak át a sivatagon egy egyszerű fehér Ihrámba (fehér gyolcs) öltözve, magukat Allahnak ajánlva (lubbeik Allahumma lubbeik). Ennek a zarándoklásnak hatására a mekkaiak nagy része áttért az Iszlámra. Mohamed próféta mindenkinek amnesztiát hirdetett és az iszlám székhelye ezzel Medinából Mekkába költözött. A próféta itt halt meg 63 éves korában.
Mohamed próféta küldetése a korábbi prófétákkal ellentétben az egész világhoz érkezett el. Utána Allah már több prófétát nem küld az emberiségnek. Mohamednek mindaz sikerült még az életében az, ami más prófétáknak korábban nem: hitet, belső megnyugvást hozott, szociális és biztonsági garanciákat adott és mindezt nem mások rovására, hanem mindenki javára tette, tiszteletben tartva az iszlámon kívül állók jogait és állását.
