Bolek Zoltán:
Mohamed próféta (béke és áldás lengje körül) élete

Kiadja, és a jogokat fenntartja a Magyar Iszlám Közösség és a Szerző.
Magyar Iszlám Közösség, Budapest, XIII. kerület, Róbert Károly körút 104.
www.magyariszlam.hu

Előszó

Kedves olvasó!

E könyvel nagy tartozásomat, róhatom le mind a magyar muszlimoknak, mind minden kedves magyar érdeklődő olvasónak!
Sok könyvet adtak már ki magyar nyelven a Prófétáról (béke és áldás lengje körül), de egy átfogó és muszlimként, pláne nem magyar muszlimként írt mű napjainkig még nem készült el. Az idegen neveket a forrásmunkáimban leírtaknak megfelelően közöltem, ezek egy része török, más része arab hangzású. Változtatni, egységesíteni nem állt szándékomban.
A Magyar Iszlám Közösség jelenlegi elnökeként is vonzott a kihívás, s remélem, hogy akár hibái ellenére is mindenki figyelmesen fogja olvasni e könyvet.
Békességet és egészséget kívánok minden olvasónak Isten áldásával!

A könyvhöz felhasznált irodalom:

Professzor Zekai Konrapa: Muhamad El-Emin (Peygamberimizin Hayah)
Ibn Iszhák: Sira
Karen Amstrong: Mohamed, az iszlám nyugati szemmel
Boga István: Mohamed, a mekkai Abdallah fiának története

Ezen kívül köszönettel tartozom Böör Tamás Juszufnak és Karasszon Attila Szulejmánnak és a Magyar Iszlám Közösségnek, valamint a Türkiye Diyanet Vakfinak. Isten jutalmazza meg minden segítőmet!

Budapest, 2003. november 2. Ramadán hava.
Bolek Zoltán

 

Első rész

Bevezető

Ha napjainkban valaki manapság az utat a jövőben látni akarja, ismernie, értenie kell a múltat. A múlt megismerését a történelemtudomány segíti. De: a történelem nem mindig a teljes igazságot tükrözi, hogy megismerjük az igazságot, akkor korabeli iratokat és dokumentumokat is ismernünk kell. Az emberiség azonban az elmúlt pár ezer évben a Földön nem mindig jegyezte le élete történései mozzanatait, nem minden maradt meg írásos formában. Sok mindenről nem tudunk. A Próféta. (bálk) életének mozzanatait a tafszírból, hadiszból merítettük.
A Próféta.(bálk) kortársai pontos és hiteles beszámolókat hagytak ránk életéről, cselekedeteiről, s az egyik legismertebb és legelfogadottabb életraját Ibn Iszhák írta, amely gerincét lépezi ennek a könyvnek.

Mohamed próféta (bálk) a történelemben

Százada
Mohamed (bálk) a VI. szd.-ban Mekkában született (571) és a VII. szd.-ban kezdte el az igehirdetést, mint Isten prófétája (610).
Az Ő idejében megrendült az akkori Világ melyben élt - Arábia - felforgatva és gyökeresen megváltoztatva az akkori ottani pogány erkölcsöket, hitvilágot.
Ez volt az Ő nagyszerű küldetésének lényege, melyet akkor még kevesen értettek meg. Az Arab-félsziget akkori népessége nem egy nemzetként élte mindennapjait. Jemenben és Hidzsázban városállamok, kisebb államok és szervezett kis közösségek éltek. Más részein a félszigetnek a különböző nemzettségek és törzsek nomadizáló pásztorkodást folytattak. Törzsi háborúk, vérbosszúk hosszú sora dúlta fel az emberek életét! A "murúwa" (egyfajta beduin lovagi kódex) határozta meg életüket, a szerződések rövid életűek voltak. A fegyverek 4 holdhónapig hallgattak csak (Dzu-l-Qaida, Dzu-l-Hiddzsa, Muharram és Radzsab). Ezekben a hónapokban Mekkába mentek árujukat eladni és árukat venni a kereskedők. Az iszlám előtti arabok politeisták voltak. Mekkában állt az Ábrahám által épített kultuszhely, mely köré bálványokat állítottak, s nekik áldoztak (360 istenség szobra állt ott). Minden holdév napjára jutott 1 istenség. Tehát Mekka nemcsak egy kommersz földrészi központja volt a Tömjénútnak, hanem egyfajta vallási központnak is számított. A politeisták mellett a Félszigeten még más vallásoknak is voltak követőik, úgymint a tűzimádóknak, zsidóvallásnak, és a korai kereszténységnek is.
Belső bomlást mutatott az akkori arab társadalom, bomlófélben volt a törzsi-nemzetségi szervezet, kiéleződött az ellentét a szegények-gazdagok között, valamint a nomádok és letelepedettek között. A mindennapi élet a nomádok és a földművelők között szegényes keretek között folyt. A nomádoknál az alultápláltság sem számított ritka jelenségnek. Túlélést csak az együttműködés biztosíthatta, ezért a nomádok, s gyakran a letelepedettek is vérségi, rokonsági kritériumok alapján egymástól független csoportokba - nemzettségekbe szerveződtek. A tagokat a közös, valós vagy mitikus őstől való származás hite fűzte kötelékekbe. Ilyen volt például a Banu Kalb, azaz a "Kalb gyermekei".
Egymással szerveződésre, szövetségekre is léphettek, így alakultak ki a törzsek, melyek egyes nemzettségek közötti politikai, gazdasági szövetségek voltak. Az arabok e két fogalom között nem tettek különbséget. A legfontosabb morális "becsületkódexük" az un. muruwa volt, mely egyfajta íratlan sivatagi lovagi etikai kódexnek is felfogható. Ebben benne volt a csatákban tanúsított bátorság, a türelem, a bosszú, nem egy esetben a vérbosszú, ha a törzset sérelem vagy támadás érte. A muruwa egyfajta vallás is volt, melyet totemmisztikus hatások is értek. Ebben a társadalomban az emberi élet olcsó volt, s nem számított főben járó bűnnek, ha valaki embert ölt. A vérbosszú törvénye szerint, azonban ha a tettest nem sikerült utolérni, akkor a gyilkos bármelyik rokonán elégtételt vehettek. Ha a bosszút nem végezték el, a törzsre szégyen és megvetés szállt. Ez a rendszer a törzsek közötti erőviszonyokat nagyjából egyensúlyban is tartotta. De ez a rendszer egyúttal meg is gátolta az arab törzsek egyesítését! Nem volt olyan erő, vagy ideológia, amelyik a laza kötelékekben élő arab törzseket egységbe kovácsolhatta volna. Ezért is tudták megosztani és bizonyos területeket elfoglalni az akkori Kelet nagyhatalmai, mint Bizánc és a Szasszanida Perzsia. A nomádok között nagy "divatnak" számított a "razzia" vagy "gazvhá", azaz a zsákmányszerző portyázás más törzsek területére. Ez akkor egyfajta dicsőségszámba menő cselekedet volt, de a mai szóhasználatban egyszerűen csak rablás. Az egyistenhívők, akik a tiszta monoteizmust követték (túllépve a zsidó és korakereszténység ideológiáit, azt szellemileg egyesítve) - őket "hanifoknak" nevezték. Arábia egyfajta "kirakatnak" számított az akkori időben a vallások tekintetében. Itt találkoztak világnézetek, tradíciók és vallások. Az éves mekkai vásárokon ebben a nagy "embermasszában" találkoztak az ideológiák, népi költők, kultúrák és kereskedők, de ebben a morális és szellemi "zűrzavarban" nem volt egy egyenes letisztult útmutatás. A nők világában táncosnők erkölcsisége példa az akkori feslett erkölcsökre. Az újszülött lánygyermekek szégyent hoztak az akkori pogány erkölcsiségű arábiai családokra, ezért azok egy részét élve a homokba temették el.
Az írás-olvasás tudománya az akkori társadalomba kevés ember kiváltsága volt. Ennél többet csak a szónokok és a "regösök" tudtak nyújtani a népnek. A Mekka környéki városban, az un. "Szúqu-l-Ukaz" a versek, költemények előadói versenyeztek. A győzteseket megtapsolták, jutalomképpen nevüket aranyozott betűkkel táblára a Kába falára függesztették. A győztes költőket, óda és elégia recitátorokat dicsfény övezte. Az akkori Arábiának két fontos szomszédja volt Bizánc néven a Kelet-Római Birodalom és a riválisa, a szomszédja Irán. Mindkét hatalom szerette volna adóztatni és ellenőrizni Arábia területét. Mindkét politikai hatalom a türanisz jegyeit viselte, az akkori birodalomnak kegyetlen elnyomói voltak. Az Iszlám térhódítása azonban az akkori ismert világpolitikai arculatát teljesen megváltoztatta.

A történelemben elfoglalt helye
A történelem egyetlen prófétájáról sincs annyi írott anyag, mint Mohamed (bálk)-ről. A muszlim történetíróknak sikerült az egész életéről minden forrást, anyagot összegyűjteniük, s rendszerezniük. A Prófétaság a legnagyobb fok, amit egy ember elérhet. Isten Küldötte, akinek Isten által megszabott feladata van az Úr segítségével. A Prófétaság sokkal több, mint egy nagy isteni kegyelem. A Próféta Isten követe az emberiség felé. Minden Próféták eleje Ádám volt, az utolsó Mohamed (bálk).
Némelyik prófétát a Kegyelemben gazdag Korán, név szerint megnevez, másokat nem. 25 Prófétát említ név szerint a Korán. Bizonyos szempontok alapján a Koránban kétféle "Isten Küldött" létezik: az egyik Próféta, a másik "csupán" "Isten által megvilágosított". Az eddigi próféták, küldöttek csupán egy néphez lettek küldve, egy bizonyos tájra, földre. Csak Mohamed próféta (bálk) kapta azt a küldetést, hogy minden embernek és nemzetnek közvetítse Isten Igéjét. Ő lett az utolsó próféta, a "Próféták Pecsétje", "Isten Szent Nagykövete." (Khatimu-n-nabijjín)

Természeti törvények és a Csoda
Mit fogadunk el? A természeti törvényeket, Isten nélkül?
Vagy a természeti törvényeket, amelyeket létrehoztak valamikor, s mi Istenhívők mindezeket Istenre vetítjük vissza. Isten, mint mindennek az Eredője.
Napfelkelte és nyugta, a tűzmelege, a Naprendszer, a kémia, az évszakok változása, a fizika törvényei... mind - mind Isten adománya, az Ő csodája.
Isten nagyszerű adománya: az Ember. Ő teremtette meg a Tudást az Ember számára!
Az Ember feladata egyszerű: Csak a Teremtőt imádni, törvényeit betartani és a Tudással hasznosan bánni, a Teremtő, s ez által az egész Emberiség javát szolgálni!

A Próféta (bálk) élete

Származása
Ő a legtisztesebb és legjobb teremtménye Allahnak, és a próféták pecsétje: Mohamed, Abdu-Llah fia, ki Abdu-l-Muttalib fia, ki Hásim fia, ki Abdu-l-Mannáf fia, ki Quszaj fia, ki Kiláb fia, ki Murra fia, ki Kaab fia, ki Luaj fia, ki Gálib fia, ki Fahr fia, ki Málik fia, ki an-Nadr fia, ki Kanána fia, ki Khuzajma fia, Madraka fia, ki Iljász fia, ki Mudar fia, ki Nazzár fia, ki Maad fia, ki Adnán fia.
Adnán, Izmael Ábrahám - béke velük - fia leszármazottjai közé tartozik megegyezés szerint, ám a közte és Izmael közti személyeknek sem, a nevét sem a számát nem tudni pontosan.
Ami az édesanyját illeti, ő Ámina lánya, ki Wahab fia, ki Abdu-Mannáf fia, ki Zahra fia, ki Kiláb fia. Kiláb Az ötödik őse a Prófétának (bálk) az apai ágról. Tehát az édesapja és az édesanyja egy családból származik, a Kiláb őstől, kinek a neve Hakím volt, de mondták Urwa-nak is. A kiláb kutyákat jelent. Tudni kell hozzá, hogy sokat vadászott kutyákkal, és így vált ismertté.

Törzse
Mohamed (bálk) törzse abban az időben a legnemesebb és legtisztesebb törzs volt. Közülük is kitűnt Quszaj (neve Zajd) több dologgal is. Ő volt az első a Qureijs törzsből, akit kineveztek a Kába felügyelésére. Az ő dolga volt a bezárása és függönyzése, tehát az ő kezében volt a kulcsa, annak nyitja ki, akinek akarja, és amikor akarja. Ő volt, aki a Qurejs törzset Mekka belsejébe telepítette. Ezelőtt Mekka külvárosában, szélén laktak a többi törzzsel keveredve. Ő alapította meg a sziqaja-t (édes víz datolyából, vagy mazsolából, vagy mézből), melyet a zarándokoknak adott, és a rafáda-t (egy étel, melyet a szertartások idénye alkalmával készítette). Ő építette meg a Kába északi részén a Nadwa néven ismertté vált házat. Ez a ház a Qureijs tanácskozó háza, és a társadalmi mozgalmaiké volt. Majd már csak ebben a házban kötöttek házasságot, és itt döntöttek el ügyeket. Az ő kezében volt a zászló és a vezetés. Csak az ő kezébe került a harci zászló. Nagyon bőkezű volt és okos, és a törzsében döntő szóval rendelkezett.

Családja
A családja közismerten a Hásim családból származik, a második nagyapjáról Hásimról elnevezve. Hásim a Qureijs törzs pozícióját örökölte: az itatást és a fügönyzést. Halálakor ezeket tesvérére Abdul Muttalibra hagyta örökül, őutána a hásim törzs tagjai örökölték ezeket, egészen az iszlám eljöveteléig.

Gyermekkora

Születése
Mohamed próféta (bálk) Hidzsázban született, az Arab-félszigeten, Mekka városában, iu. 571. április 22.-én, a Holdnaptár szerint a Rabbiu-l-awwal hónap 9. vagy 12. napjának reggelén, egy hétfői napon (a 9.-e hitelesebb, a 12.- ezen ismertebb). Jézus -béke legyen vele - és Mohamed próféta (bálk) születése között nagyjából 600 év telt el. Az arabok a Próféta (bálk) születési évét az Elefánt évének nevezik. Ugyanis ebben az évben történt:
Abraha al-Asram, Jemenből hatvanezer fős abbesziniai sereggel megtámadta Mekkát, hogy lerombolja a Kábát.
Seregében volt néhány harci elefánt is, melynek láttán a mekkai Qureijs törzs tagjait a rettegés fogta el. Amikor Muhasszar völgyébe ért, Muzdalifa és Mina között, és felkészült Mekka lerohanására, akkor Allah rájuk rengeteg madarak küldött, amelyek megjelölt köveket dobtak rájuk, melyek megemésztett gabonává, hasonlatossá tették őket. *1
Ábrahám szentélye megmenekült. Ezekről az időkről Abdul-Muttalib, a Próféta (bálk) nagyapja mesélt a Küldöttnek. Mindez a Próféta (bálk) születése előtt történt kevesebb, mint két hónappal.

A Próféta (bálk) fogantatásáról a történet:
Abdullah, a Küldött (bálk) atyja elindult jegyesét meglátogatni, azt nőül venni. Az utcán megszólította egy nő, a házából kiszaladva, hogy ossza meg vele az ágyát. (A korabeli erkölcsök akárhány feleséget és ágyast, illetve több férjet is egy nőnek megengedtek, így az ajánlaton Abdullah nem botránkozott meg. Abdullah azt válaszolta, hogy éppen leendő hitveséhez tart házasodni, de majd hazafelé megkeresi.
Aminával, Mohamed (bálk) anyjával a házasság kötés után elháltak, s Mohamed (bálk) megfogant. Reggel Abdullah betért a felkínálkozó asszonyhoz, aki azonban most elzárkózott, s elárulta Abdullahnak, hogy azt álmodta, hogy a népe prófétáját nemzette meg. Isten kiválasztottja más nő méhében fogant meg.
Ámina áldott állapotban lett özvegy, s örökül csupán 5 tevét és egy Um-Ayman nevezetű szolgálólányt kapott. Amina a családfáját Ismaelig vezette vissza, Ábrahám legidősebb fiáig. Aminával egy isteni hang tudatt, hogy Isten Küldöttét hordja a méhében, s az abból kiáradó fény láthatóvá tette a messzi Baszra városában is.
Mohamed (bálk) születése után a nagyapja meglátogatta, és nagy jövőt jósolt neki.
Abdullah, a Próféta. (bálk) apja a Hasamita nemzettségből származott, mely szintén a Qureis törzshöz tartozott.

Neveltetése
A Próféta. (bálk) születésekor Mekka egy városköztársaság volt, ahol a Qureis törzs nemzetségei tartották a politikai-gazdasági hatalmat a kezükben. A szegényebb nemzetségeknek sokkal kevesebb részük, lehetőségük volt a város irányításában, mint a szerencsésebb, gazdagabb nemzetségeknek. Ezért is volt bomlófélben a nemzetségi társadalom, melynek megőrzéséhez a klánok görcsösen ragaszkodtak. Minden kísérletet az újításokhoz, reformokhoz elvetettek.
Amina, Mohamed (bálk) édesanyja az Ahmed nevet adta az újszülöttnek.
Abdullah a Próféta (bálk) édesapja 2 hónappal a fia születése előtt elhunyt visszatérőben egy karavánnal Szíriából Medinába. A Próféta az apai örökül hagyott házban látta meg a napvilágot. Az idős Abdul-Muttalib az újszülött Mohamedet (bálk) nagy örömmel a Kábához vitte. Egy hagyomány (hadisz) azt tartja, hogy a nagyapjának egy káhin megjövendölte, hogy leszármazottai közül valaki a Földkerekség urává lesz, és egy éjjel Abdul-Muttalib álmában a gyermek hátából egy fát látott kinőni, melynek koronája az égig ért, s az ágai kelet és nyugat felé terjeszkedtek.
Szokás volt a városlakó arabok között Mekkában, hogy az újszülött gyermekeket nomád családokhoz adták ki egy időre, hogy az ottani egészségesebb életerősebbé tegye őket. A beduin nők szívesen vállalták az ilyen feladatokat az ajándékok reményében. A Próféta (bálk) édesanyja olyan szegény volt, hogy a kisdedért nem versengtek a nomád asszonyok. Ez az év különösen szűkös volt, s a kisgyermeket egy igen szegény család asszonya vette magához. Az asszony emlője kiapadt, a saját csecsemőjét is nehezen tudta táplálni, s mindezek tetejében állatai is lesoványodtak, tevéjének emlője is kiszáradt. Amikor azonban a csecsemő Mohamedet (bálk) a karjaiba vette csodás események történtek.
Erről a Szírában (Mohamed próféta élettörténete) Ibn Iszhák így ír:

"Visszavittem a csomagjaimhoz, (a Prófétát) s amikor mellemet a szájába vette, a tej dőlni kezdett belőle és nemcsak Ő, de tejtestvére is jóllakott vele...
A férjem kiment megnézni az öreg teve kancát és csodák csodájára emlői megteltek...
Amikor velünk lakott (Mohamed), a nyájunk bőséges tejet adott."
A Próféta. (bálk) édesanyjának kevés volt anyateje, ezért Ő egy Halima nevű asszony tején táplálkozott, azaz dajkája volt. Ez idő alatt történt egy csodás esemény a kis Mohameddel (bálk): a kisgyermek Prófétát két fehérruhás angyal látogatta meg, Őt megragadták mellkasát, felnyitották, a szívéből kivették a gonoszságra és a rossz tettekre utaló feketepontot, s megmosva a szívét, azt mérlegre tették. Az angyalok megmondták, hogy a szíve egyedül többet ér, mint az összes arab szíve. Ezután a szívet visszahelyezték a helyére. Ezt az eseményt Mohamed (bálk) tejtestvérei is látták, s megrettenve elmesélték Halimának, aki ezután a gyermeket visszaadta édesanyjának.
Az egyik angyal akkor így szólt: "Te, akit az Isten szeret, a félelem soha nem volt a szívedben, és ha ismernéd a jót, mely rád vár, nagyon boldog lennél."
Négy éves korában került vissza édesanyjához, Aminához. 6 évesen édesanyja elvitte a Prófétát (bálk) apja sírját meglátogatni Yathribba (Medina).
A visszaúton Amina 21 évesen Ebra falujánál meghalt. Um Ayman nevű rabszolganő vitte vissza Mekkába és adta át a Prófétát (bálk) a nagyapjának.
A Szent Korán az árvákról (benne egyértelműen Mohamed prófétáról) így ír:

"Nem talált-e téged árvának és adott menedéket,
És nem lelt-e tévelygőnek és vezetett az igaz útra,
És nem talált-e szűkölködőnek és tett gazdaggá téged?
Az árvát ezért ne nyomorgasd,
És a koldusra rá ne förmedj!
De beszéld el a te Urad kegyét!"
(Korán 93: 6-11)

Két évvel később Mohamed (bálk) elveszítette nagyapját is. Ezután Abu Talib nevű nagybátyja vette Őt magához. A Próféta (bálk) megtapasztalhatta az árvák keserű és szenvedésekkel teli sorsát.

Ifjúkora

Utazásai
A Próféta (bálk) 8 éves kora után életének új fejezete kezdődött, mely 25 éves koráig tartott. Korai ifjúságát Abu Talib irányítása és védelme alatt töltötte.
Mekka gazdag kereskedői rétege évente kétszer karavánokat indítottak a szomszédos földekre, országokba: télen Jemenbe, nyáron Szíriába. Mekka kihasználta a jó fekvését az említett két térség között.
Más mekkaiakkal együtt Abu Tálib is karavánkereskedelemmel foglalkozott. Unokaöccsét, Mohamedet (bálk) Abu Tálib szívébe fogadta, s így magával vitte Szíriába egy üzleti útjára. Ekkor Mohamed Próféta. (bálk) 12 éves volt. Ez egy híres karaván útja volt Baszra helységben. Ebben a Dél-Szíriának, más néven Régi-Damaskusnak is nevezett helységben élt egy keresztény pap, akinek Báhira volt a neve.
Báhira megvendégelte a karaván tagjait, Mohamed (bálk) addig a tevékre vigyázott. Báhira azt kérdezte a vendégeitől, hogy mindenki itt van-e? Abu Talib azt válaszolta, hogy az unokaöccse vigyáz a tevékre és behívta Mohamedet (bálk) a házba. Báhira felismerte a Prófétában az Isteni Küldöttet, s megjósolta a jelenlévőknek, hogy Mohamed (bálk) népe vezére lesz. Báhira felfedezte a Próféta két lapockája között a prófétaság jelét. Abu Tálibnak azt tanácsolta, hogy ne utazzanak tovább, hanem térjenek haza, s Mohamedet rejtsék el a zsidók szeme elől, mivel ha felimerik, hogy egy leendő prófétával állnak szemben, megölik. E korban az Arab-félszigeten élő zsidók között is spirituális nyugtalanság uralkodott. Várták a megígért Messiást.
Szíriából egy gazdag rabbi az akkori Jathribba ment, s az útját firtató kérdésekre azt válaszolta, hogy eljött, mert a prófétának most kell megérkeznie "Eljött az ideje" mondotta. A Szíriában élő keresztény arabok is várták a próféta érkezését, erre az evangéliumokban találtak utalást, s az eljövendőt szerintük Jézus meg is nevezte: Ahmed lesz az utolsó próféta.

"És /emlékezzél arra/, amikor Jézus, Mária fia azt
Mondta: Izrael fiai! Allah küldött engem hozzátok,
Bizonyságul annak, ami a Tórából előttem volt, és
Hogy örömhírt hozzak egy küldöttről, aki én utánam
Jön el, s akinek fölöttébb dicsért a neve."
(Korán, 61: 6)

17 éves korában Mohamed (bálk) egy másik kereskedőkaravánnal Jemenbe utazott. Ezt az utat Zubejr és Abbász nagybátyjaival tette meg.

A mekkai béke a nemzetségek között
20 éves volt a Próféta (bálk) amikor bekapcsolódott a Qureis nemzettségei között lévő egyezségek megkötésébe. A Próféta részvétele a Hilfa'l-Fudul - on. A mekkaiak vezetőrétege, ha kellett brutálisan fellépett minden kísérlet ellen, mely szakítani akart az ősi, de már bomló társadalmi és gazdasági berendezkedésből. Más nemzettségnek esélyt sem adtak a felemelkedésre, vagy Mekkába betelepülésre, nem beszélve a szigorúan őrzött kereskedői kiváltságokról. Egy konkrét esetben egy jemeni áldozatul esett:
Az As nemzettség egyik tagja, Ibn Wail al-Ász elvette az összes áruját, s nem akart fizetni. A jemeni hiába ment panaszra Abd al-Dár, Makhzum, Szahm és a Dzsummah gazdag családok vezetőihez, ők csak nevettek és elkergették a panszost kárvallottat! Természetesen a jemeninek ez a túlkapás nem esett jól, ezért felment Abu Kubeys dombjára, ahonnan a kiáltását minden nemzetség meghalhatta. Ezután a hasemiták, a zuhreviták és más nemzetségek összegyűltek Abdullah házába Cedan fiával. A gyűlés egyik szószólója Zuhajr előadta, hogy a jemenin elkövetett igazságtalanság az egész Qureis törzsre szégyent hoz. Ezért ezután elmentek a gyalázatos mekkai kereskedőhöz és az árúkat visszaszolgáltatták a tulajdonoshoz. Al-Abbász pedig, hogy a megpróbáltatásokon enyhítsen, előnyös áron megvette a készletet a jemenitől. Ez után határozták el, hogy visszatérve a tanácskozás színterére szövetséget kötnek. Az emberek határozatot hoztak ez alkalomra tekintettel:
"Senki sem vagy egy idegennek nem szabad elvennie, mindenkinek segítenie kell az elszenvedett igazságtalanságot helyrehoznia." Az egyezséget az Erények Paktumának hívták. Ez a szegényebb mekkai nemzettségek védelmét és össze fogását volt hivatott szolgálni. Mohamed (bálk) egyűlésen látta, hogy mi áll az egyezség hátterében, s ez visszhangot talált lekében. Tapasztalta, hogy korának társadalma csak a múlandó gazdagságot és csak a pénzt imádja és dicsőíti.
Ez a fogadalom megerősítette az erkölcsileg a hatalomból és a gazdagságból kimaradtakat. Ez a fenti üzlethez kapcsolódó eljárás lábbal való tiprása volt a mekkai elöljáróságnak, másfelől jelzés volt a "Hilfúl-Fudul" felé. A jemeni férfi igazságával és a segítésével szemben állt az As nemzettség, de végül is a rend és a biztonság visszaállt Mekkában. Ennél az eseménynél a hasemiták és szövetségeseik élőérdemeket szereztek. Az akkor 20 éves Mohamed Prófétának (bálk) ez volt az első komoly társadalmi életben való részvétel és megelégedéssel töltötte el ez az egyik eredményes társadalmi kezdeményezés, amit később kifejezésre is juttatott:
Az iszlámban tisztesség egy gyűlésen résztvenni, ezért ott tisztességesen kell dönteni.

Első házassága

Kereskedői tevékenysége (munkája)
Mint minden mekkai, így Mohamed (bálk) Próféta is kereskedelmi tevékenységbe kezdett, üzleti vállalkozásba, amelyet Abu Tálib nagybátyja kíséretében tett meg. Az őszinte magatartása, becsületessége kivívta az emberek csodálatát és bizalmát, olyannyira, hogy őt Al-Aminnak kezdték hívni - becsületes-hűséges -. Ha valakihez szólt, nemcsak a fejével, de az egész testével feléje fordult, és szemtől szembe beszélt vele. Ha kezet rázott valakivel, kezét elsőként soha sem húzta vissza. A nagybátyjai arról is gondoskodtak, hogy harci erényeknek se legyen híjával: kiváló íjászt, gyakorlott kardforgatót és ügyes birkózót neveltek belőle. A dzsahilíja korában a nők megbecsülése ismeretlen fogalomnak számított, a férfiak durván bántak asszonyaikkal és leányaikkal. Mohamed (bálk), aki komolyan igényelte a gondoskodást és az intimitást, a jelek szerint őszintén élvezte a női társaságot. A nőkkel szemben öregkorában tanúsított gyengédsége és szemmel látható engedékenysége még a hozzá legközelebb állókat is meglepte. A Próféta (bálk) soha sem hasonlított a nyugati rosszindulatú legendák perverz, kéjsóvár alakjára: szüksége volt a nőkre, de nemcsak szeretőként, hanem bizalmas barátként is. Egy gazdag özvegyasszony -Khadidzsa- felfigyelt Mohamedre (bálk) és üzlettársként bevette az üzleti-kereskedelmi vállalkozásába. Khadidzsa is a Koreis törzshöz tartozott, az Esed fiai nemzettséghez. Ő egy a műveltségéről és szépségéről ismert hölgy volt, aki 39-40 év korú lehetett. Energiájáról, gyors észjárásáról ismert volt és Táhira (tiszta) melléknévvel hívták. Később a Kadidzsa-Kubra (Nagy Hadidzsa) néven illették (Iszlám után).
Más sok Kureis vezetőnek nem tetszett a házasságkötés híve, melyet Mohamed (bálk) és Khadidzsa között létrejött, de ezt az irigység motiválta, mivel Khadidzsa gazdag és független volt. Ez egyszerre kiemelte Mohammedt (bálk) a szegénységből, mivel Khadidzsa a vagyonát megosztotta vele. Khadidzsa megbízta Mohamedet (bálk) egy áruszállító karaván vezetésével Szíriába, vele ment Khadidzsa Meysere nevű rabszolgája is. De ezúttal is Mohamedet (bálk) bízta meg a Damaszkuszba való belépéssel. Ő az áruival Busraból elment, a rabszolga vitte tovább az árut, és hazafelé vette az irányt, mivel ez idő alatt elhunyt, Bahira megjövendölte a próféta vesztét, ha Damaszkuszba megy.
Ez a második szíriai utazása a Prófétának (bálk) óriási anyagi hasznot hozott. A későbbi nagy kereskedelmi nyereségénél, -melyet a próféta hozott Khadidzsának- sem változtattak megbecsülésén, szeretetén, annak, hogy a Prófétát (bálk) embersége és tisztessége miatt fokmérőjeként tisztelt.

Házassága
Az esküvőt, Khadidzsával házába kötötték meg. Abu Tális és Khadidzsa unokafivére, Varaka is részt vett rajta, ez utóbbi eskette őket össze. Házassági tanúként megjelentek a Qureis törzs előkelői. Khadidzsával kötött házasság idején a próféta 25 éves volt. Khadidzsa a házasságuk napján Mohamedet (bálk) egy rabszolgával lepte meg, aki az északarab Kalb törzsből származott. Zajd ibn Hárisz-a rabszolga- annyira megkedvelte urát, hogy amikor családja a nyomára jutott és elhozta érte a váltságdíjat, könyörgött, hogy hadd maradhasson Mohameddel (bálk). Hűségéért Mohamed (bálk) felszabadította, s a fiává is fogadta. Ezt, a korabeli szokások szerint a Kábánál tette meg, ott fennhangon bejelentette az összegyűlteknek, akik e közlést mély megdöbbenéssel és értetlenkedéssel fogadták: Hogyan mondhat le ez az ember egy kisebb vagyont érő rabszolgáról? Házasságával a jólét is eljutott az életébe. Az új pár első évei Khadidzsa kereskedelmi képességeivel, magas nyereséggel társultak. Khadidzsa azon korabeli ritka nők közé tartozott, akik mindennél jobban szerette férjét. Így alighanem a próféta ezen évei voltak a legszebb élőkészítő esztendők a majdani nagy feladatának beteljesüléséhez. Mohamed (bálk) lelki tusáit és szorongásait, Khadidzsa érzelmeivel jótékonyan "levezette". Nagyon megértő feleség volt. Mohamed (bálk) nagyon boldog volt vele. Mohamednek (bálk) az akkori társadalmi hasznok között lehetősége lett volna több nőt is feleségül venni, de a korabeli beszámolók egyhangúlag megállapítják, hogy ez soha sem volt szándékában Khadidzsa mellett. Ez a 25 éves fiatalembernek boldog és példamutatóan harmonikus házassága volt. A Próféta (bálk) első élettársától, Khadidzsától születtek az első gyermekei: Kászim és Abdullah fiúk, valamint lányai: Zeynab, Ruháya, Umm Kulszum és Fatima. Elsőszülött fiát, aki a Kászim nevet kapta, egy arab őséről nevezte el Abu'l Kászimról, ami Kászim apját jelenti. Zeynab a legidősebb lánygyermek, Fatima volt viszont Mohamed (bálk) kedvence, aki a legkisebb leány Fatima a próféta 40 éves korában született. Mindegyik fiú és leánygyermeke sajnálatos módon Fatima kivételével már Mohamed (bálk) életében meghalt, ő 6 hónappal élte túl apja halálát. Fatimát később Ali (a próféta unokatestvére) vette nőül, házasságukból születettek Mohamed (bálk) unokái: Hassan és Husszein. Fátima négy éves lehetett, amikor Mohamed magához vette Abu Tálib legkisebb fiát, az akkor öt éves Alit. Mivel a Próféta (bálk) maga is megízlelte az árvák sanyarú sorsát, Ali és gyámja között komoly és jó kapcsolat alakult ki. Ali volt az egyik kedvence a prófétának, s Alihoz a barátai is nagyon ragaszkodtak.
Első hivatalos fellépése a Kábánál. A Próféta (bálk) első ízben 35 éves volt, amikor 5 évvel prófétai küldetésének kezdete előtt - a Kábánál megbízatást kapott. A Kábában, ebben a korban mindig egy kis tűz égett. Ebben az időben a nagy esőzések és a hegyekről lefolyó víz teljesen alámosta a Kába épületének alapzatát, olyannyira, hogy azt felújításra szorult. Az épületet, melynek alapjait Ábrahám tette le - az összeomlás veszélye fenyegette. A vakolat nélkül épített kőfal megroskadt a deszkák elkorhadtak, az ajtót nem lehetett rendesen bezárni. Ekkor történt az, hogy az egyik bálvány (Hubál) arany kincseit egy Dawajka nevű rabszolga ellopta, s bár a kincseket megtalálták, a tolvaj mind két kezét levágták, de fennállott továbbra is a lehetősége a könnyű lopás veszélyének. A mekkaiak ezért a teljes újjáépítés mellett döntöttek, s a kőművesek nekiláttak a munkához. A tetőhöz a Vörös-tenger partjáról hozott hajóroncsból származó deszkák szolgáltattak anyagot, s egy Pákum nevű keresztény ácsmestert bíztak meg a munkálatokkal. Amikor azonban a falakat olyan magasra húzták, hogy a "Fekete Követ" (Ha Cerul-Esved) ismét a helyére kellett tenni, probléma adódott. A Kureis minden nemzettsége magának követelte azt a jogot, hogy a Követ a helyére helyezze a Kába falában. A szentély a nemzettségek közötti vita miatt 4-5 napig félkész állapotban állt. Az Abd al-Dar és az Adi nemzettségek még vérszerződéssel megerősített fogadalmat is kötöttek, miszerint nem engedik át a Kő visszahelyezésének jogát másnak, s erre a többi nemzettség is hasonlóképpen járt el! Már-már e vita majdhogynem vérontáshoz vezetett! Végül is Abu Umajja indítványát fogadták el a nemzetségfők, miszerint az első arajáró mekkai döntse el vitájukat, kik is tegyék a helyére a Fekete Követ. Az első személy, aki a Kába udvarába, a Haram Serifbe lépett, az Mohamed volt. Mohamedet (bálk) eddig is úgy ismerték, s mellékneve is ez volt: A Becsületes (Mohammedu'l Emin).
Az ő döntését egyhangúan el fogják fogadni, s ezt közölték vele, miután tájékoztatták döntésképtelenségükről. Mohamed (bálk) a Követ felemelte a földről, s egy takaró közepébe helyezte. Ez után felkérte a jelenlévő nemzettségek előjáróit, hogy a takaró sarkát megfogva, így emeljék közösen a Követ a Kábában lévő helyére, után a kőművesek a falba illesztették. Mohamed bölcs döntése, egy olyan vitát zárt le, melyből akár egy nagyobb társadalmi összetűzés is lehetett volna. Így mindenki elégedett volt.

A prófécia beteljesülése (610-632)

Mekkai periódus

A küldetésre való felhívás
Az első kinyilatkoztatás és a kinyilatkoztatás formái Mohamed (bálk) 40 éves volt, amikor az első kinyilatkoztatást megkapta, s vele együtt felhívást a Prófécia beteljesítésére. A Küldöttnek járó feladatokat a Próféta (bálk) idősen folyamatosan kapta meg.
A kinyilatkoztatásokat a Próféta (bálk) álmába kapta meg.
Az első kinyilatkoztatási idő 6 hónapig tartott.
Egy ilyen óriási lelki megterheléshez valóban tiszta szív kellett, hogy minden kinyilatkoztatás célba érjen.
Ehhez a természetfeletti állapothoz az első időszakban Mohamed (bálk) teljes egyedülléthez volt szükség. Mekka egy olyan város volt, ahol gyakorta éltek aszkéták és istenkeresők. Ezek az emberek életvitelükben a szegénységet és a társadalmi igazságot próbálták, s meditációjukat a Mekka környékén lévő barlangokban, sivár, növényzet nélküli hegyek között végezték.
Itt, a Híra hegyen volt többségük lelki menedéke, ahol évről-évre megjelentek. Mohamed (bálk) is többször járt meditálni.
Mohamed (bálk) is útravalóval együtt, Ramadán havában egy Híra hegy környéki barlangba indult meditálni, ahol egész nap maradni szeretett volna és megköszöni az Úrnak adományait. Így 40 évesen ismét elindult Ramadan havába az általa látogatott barlangba. Az élelmiszeren kívül vitte magával a takaróját is. Az éjszaka közepén a nevét hallotta a félhomályban. A hang irányába fordult, de senkit sem látott.
Mikor másodszorra is hallotta a hangot, süketnek tettette magát.
Erre azonban hirtelen fényességet látott a hang forrásától, s elveszítette egyensúlyát és elájult. Mikor érzékeit visszanyerte, egy angyali lényt látott emberi alakhoz hasonlót, aki ráparancsolt:" Olvass! "
Mohamed válaszolt: "Nem tudok olvasni!"
Erre az angyal átölelte és megszólította úgy, hogy Mohamednek a lélegzete is elakadt. Ismét szólt az angyal: "Olvass! "Ez már parancsként hangzott.
Mohamed nem tudott mit válaszolni, csak azt: "Nem tudok olvasni! "Az angyal-Gábriel arkangyal volt, ismét átölelte é magához szorította, s harmadszorra is felszólította Mohamedet, s ezután elrecitálta Mohamednek az első versét az Iqra szúrának.

"Hirdess Urad nevében, aki teremtett,
Vérrögből teremtette az embert,
Hirdess! A te Urad a legnagylelkűbb, aki írótollal tanított,
Megtanította az embert arra, amit nem tudott."
(Korán, 96: 1)

Ez volt az első Kinyilatkoztatás, mely az "Olvass!" felszólítás után jött, Mohamed Próféta (bálk) közvetítésével Istentől az Emberiség részére!

A Próféta (bálk) óriási lelki felindulásban lépett ki a barlangból, amikor kint hangot hallott:
"Ó Mohamed! Te vagy Allah Prófétája és én Gábriel vagyok!" Mohamed (bálk) egy pillanatig látta Gábrielt és hallotta hangját. Félelemben és lelki felindulásban ért haza, ahol kérte reszketve feleségét, Khadidzsát, hogy takarja be. Feleségének elmesélte a Híra hegyen történt csodás eseményeket.
Mohamed (bálk) elrecitálta a hallott Verset, s felesége is azt mondta, hogy sem ilyen csodás történetet, sem ilyen csodás rímeket ezeddig nem hallott.
Khadidzsa nem hagyta magára a Prófétát (bálk) és igyekezett Őt megvigasztalni, majd elment Varakon unokafivéréhez, aki egy Istent kereső ember volt, tudott héberül és olvasta a Bibliát.
Varaka ismerte és tanulmányozta a monoteista vallásokat.
Varaka rögtön felismerte, hogy Mohameddel (bálk) valami isteni dolog történhetett, és ezekre a következőket mondta:" Örvendj Mohamed! Hiszek Allahban: Te vagy az utolsó próféta, akit Jézus megjövendölt!
Az angyal, aki megmutatta magát, Gábriel volt, aki Mózeshez is jött... Ah, bár fiatalabb volnék, hogy melletted állhatnék, mert a mekkai honfitársaid el fognak kergetni! Azért -fűzte hozzá - Egyetlen próféta sem lehet próféta a saját hazájában! "
Nem sokkal élte túl a fenti cselekedetét Varaka, mert elhunyt mielőtt a Próféta (bálk) az iszlámra hívta volna a honfitársait.
Az első küldetésre való felhívásnak verse után nem történt semmi más, de nem is oly soká - Mohamed Próféta (bálk) ismételt Híra hegyi látogatásánál - megkapta a következő Korán verseket. Egy hangot hallott a fülében, melyre felpillantott, s ekkor szólt újból Gábriel arkangyal. Szíve hevesen verni kezdett, a teste reszketett. Mint odahaza, azt mondta: "Takarj be! "
Ekkor Gábriel arkangyal átadta Mohamednek (bálk) a Mudessív (a Bebukolózott) Szúrát.
Gábriel arkangyal a Prófétához (bálk) volt küldve, mint Isten Követe. A Próféta (bálk) ekkortól Küldött az Emberiség számára. Innentől kezdve a Kegyelemben gazdag Korán részei folyamatosan érkeztek egymás után 22 évig, 22 hó és 22 napig. A kegyelemben gazdag Korán által tudhatunk meg Mohamed életéből részeket.
A Próféta szíve befogadta Isten szavait, melyet az emberek felé közvetített. A közvetítő angyal által Isten sugallatait, szavait és parancsit adta tovább.

Az Iszlám misszió kedetei és az első muszlimok
Mohamed próféta (bálk) a Híra hegyéről hazament, hátában betakarva feküdt, de ott is a fülébe csengett Gábriel arkangyal mondása:" Kelj fel és ints!"
Ez a Híra hegyén történt meg, ahol az "Olvass!" felszólításra felvirradt az Iszlám napja.
Innentől kezdve viszont a Küldöttnek (bálk) kínokat és gyötrelmeket kellett átélnie. Viszont Mohamedre (bálk) várt a nagy feladat, mely minden nagy forradalmat felülmúlt.
E forradalom célja, hogy az embereket a sötétségből kiemelje és a bálványimádás bugyraiból ez isteni fény felé, emelje. Neki kellett az Egyistenhitet (Monoteizmust)
a lelkekbe közvetíteni.
A gondokkal terhelve kérdezte meg Khadidzsát:
"Miért keltek fel, ahelyett, hogy pihennétek? "
Khadidzsa válaszolt:
"A pihenés ideje lejárt" és elkísérte Mohamedet (bálk), hogy az Allah útjára hívja az embereket.
Mohamed (bálk) a küldetéséről kérdezte a feleségét:
"Kit hívjak a Hitre? Ki ismer el prófétának?"
Khadidzsa egy türelmetlen gesztussal így válaszolt:
"Én elismerlek Isten Küldötte! Hívj másokat is Isten Útjára! "
Khadidzsa volt az első követője az iszlámnak, és az első, akit a Próféta (bálk) imádkozni tanított.
Khadidzsa volt az első, aki hallotta a Prófétától (bálk) a Kinyilatkoztatásokat, és Ő állt mellette minden nehéz időben. Mohamed (bálk) felesége vigaszt nyújtott a szomorúságos időkben, s haláláig nemcsak felesége volt a Prófétának (bálk), hanem barát is. A Próféta (bálk) az emberek Iszlámra hívását nagy elővigyázatossággal kezdte. Először is a rokonságában és a barátai között kezdte el az Igét hirdetni.
Khadidzsa tanácsán a házába hívta a következő személyeket: Alit, nagybátyjának Abu Tálibnak a fiát, felszabadított rabszolgáját Zaidot - Harisa fiát, Abu Bakr barátját - Abu Kuhafa fiát.
Abu Bakr további 5 személy meghozott: Oszmánt - Affan fiát, Abdul Mehunét - Avf fiát, Saadot - Abu Vakkos fiát, Zubeyrt - Avvam fiát és Tallét - Ubeydallah fiát.
A fenti személyek lettek az Iszlám elsőhívei.

A nyílt igehirdetés időszaka
Az első 3 évben, a Próféta (bálk) titokban folytatta a küldetését. Abu Bakr egy cselekedetén meditálva Mohamed (bálk) vállalkozott a nyílt fellépésre. Az első 3 évben, Mekkában 30 főre nőtt a muszlimok száma.
Ám az Iszlám Mohamed próféta (bálk) házának falai közül még nem terjedt el, nem vált mindenki számára közismerté.
A kegyelmes Korán leküldetett szúráit viszont mindenki tudta recitálni Abu Bakr mikor, hallotta a Prófétától (bálk), hogy az Iszlám nyitott mindenki számára, ezt mondta:
"De mi még kevesen vagyunk! "
Végül ezután - már a 4. évében járt a Próféta (bálk) a küldetésében mondta ezt a kinyilatkoztatást! : "Így erély az ügy, amit köztudatra tudtul adatott és sepeste el a bálványokat! "Ettől a pillanattól fogva a Próféta (bálk) a mekkaiak előtt nyíltan hirdette az Iszlámot. Ezután nem szégyellte küldetését, a Koránt mindenki hallhatta tőle.
Még a Kába udvarába is elment, s ott is recitálta a Szent Verseket, hívva az Iszlámra qureisitákat. Feladta egyik házát és Erkam nevű ismerőre házába költözött. Erkam háza Safa és Marva dombjai közelében volt, nem messze a Kábától. E ház Dar al Iszlámként, -az Iszlám Házaként- vált ismertté.

A bálványimádók gonosztettei
A Híra hegyi kinyilatkoztatások az Iszlám fényének kezdete volt, mely időtől kezdve volt, mely időtől kezdve követőit muszlimnak hívták. A muszlimnak elismerték Mohamedet prófétának (bálk).
(Musrikimnek is hívták őket - emberek, akik Allahon Egyistenen kívül márt nem fogadnak el teremtőnek).
A politeista bálványimádó mekkaiak eszmevilága nagyon távol állt a monoteizmustól. Nem tanúsítottak nagy érdeklődést kezdetben az Egyistenhit hívó szavával.
Az első muszlimok elérték azt a szintet, hogy hitűkben tántoríthatatlanok voltak, morális szinten fölényesen a bálványimádók fölött álltak. A mekkai periódus 13 évig tartott, mely alatt kikristályosodott az Egyistenhit.
A nyílt igehirdetés első fogadtatása a gúny volt.
Erkölcsi tanítása teljesen új volt az Iszlámnak:
Szociális igazságosságot, az üzleti élet tisztaságot, az árvák, elesettek, rabszolgák, szegények, özvegyek védelmét hirdette. Korán: "És intsd a Te Nemzetséged! "
Először nemzettségének előkelőit vacsorára hívta, s az első vacsorán, amikor az üzletről folyó fecsegésnek véget szeretett volna vetni mondandójával, Abu Lahab letorkolta,
A Próféta (bálk) türelmes volt, ismét vacsorára hívta őket egy más alkalommal.
Ekkor nem várta meg az üzleti fecsegések kezdetét, belevágott mondandójába: "... Az idők vége közel van, Az Óra eljövetele előtt Isten azzal bízott meg, hogy fegyelmeztessek!..."
Abu Lahab durván ráförmedve letorkolta, s szégyentelennek nyilvánította a Prófétát (bálk). Ezután Mohamed (bálk) más módszerhez folyamodott a következő időszakban.
Mohamed próféta (bálk) felment Safa dombjának tetejére és odahívta a Kureis nemzetségfőket, és az alábbi szavakkal fordult hozzájuk:
"Ó, qureisiták! Amikor én azt mondanám:
E domb mögött ellenséges lovasok állnak, akik titeket megtámadnak, ekkor hallgattok-e rám?"
A nemzetségfők erre azt válaszolták:
"Igen, mert Téged még nem hallottunk hazudni. "
"Így jelentem ki én is most nektek, hogy egy napon borzasztó gyötrelmet kaptok, aki nem Allahban hisz! "
Ó, qureisiták! Meghaltok majd, s akkor értitek majd meg, hogy miről beszéltem. Isten igazságosan fog ítélni mindenki felett, aki csak a Földön létezett.
Fizetséget adtok majd a gőgösségetekből, és vámot a tetteitekből.
Egyeseknek a Paradicsom lesz a jutalom, másoknak büntetésül a Pokol kínjai jutnak.
Ezekre a szavakra elutasítás volt a válasz. A gőgös qureisiták görcsösen ragaszkodtak téveszméikhez és erkölcstelen életmódjukhoz, valamint a pénzhez, amit mindennek felette állónak tekintettek!
Csupán nagybátyja, Abu Tálib védte meg kemény szavaiért a Prófétát (bálk) a többiektől. Mohamed (bálk) megtanította követőit az istentiszteletre, annak mozdulataira is, valamint az ezt megelőző mosakodásra is. Közölte, ha nem találnak vizet, úgy a "tajammúm", a homokkal való dörzsölése a bizonyos testrészeknek is elegendő. De a legfontosabb a szándék, az Istenhez való ima és fohász tiszta szívű szándéka. A ellenségeskedők miatt nem a Kábánál gyakorolták az imát, nem ott fohászkodtak, hanem vagy kinn a hegyekben, vagy házon belül. Így történt az, hogy az egyik muszlimot - Szaidot, Abu Waqqasz fiát meglepte egy férfi, miközben imádkozott, egy hatalmas kővel lesújtott rá. Amikor Szaid magához tért kábulatában, felvette a támadóval a harcot, s ez volt az első kiontott vér a hit védelmében! Megkezdődött a Régi és az Új között a harc! Mohamed (bálk) egy alkalommal Abdullahot küldte a Kábához, hogy az ott tartózkodó gazdag mekkaiaknak recitáljon a Koránból. De az ott lévők alaposan elverték a Koránt szavaló férfit. Egy ízben Mohamed (bálk) a gazdag Mugjira fiának, Walidnak magyarázta azt, hogy a rendszeres alamizsnálkodás a Hit egyik pillére. Ekkor oda lépett a koldus vak Abdallah, Umm Maktúm fia és a Próféta (bálk) ruháját meghúzva alamizsnát kért. Mohamed (bálk) türelmet kért, majd miután másodszorra is alamizsnát kért, rámörfedve a koldusra, elküdte.
Miután hazament a Küldött (bálk) Isten hangja figyelmeztette az elkövetett hibára! "Ingerülten összehúztad szemöldököd és elfordultál, mert egy vak hozzád szólt! Talán ő lett volna az, aki megtisztul és az Intés javára, szolgál!"
A Korán első versei kemény támadások és kritikák voltak a politeista Qureisiták istenei, bálványai ellen.
Itt van példának okáért a Próféta (bálk) nagy ellenfeléről szóló Szúra, a "Tabat".

"Pusztuljon el Abu Lahab keze! És pusztuljon el (ő maga)
Mit használ neki a vagyona, és amit szerzett?
Lángoló tűzben fog égni
Feleségével, a tűzifahordóval együtt,
Akinek nyakán pálmarost kötél lesz."
(Korán, 111:1-5)

Ugyanis ekkor Abu Lahab gúnynevű előkelő és gazdag qureisita (akinek pont Mohamed próféta (bálk) adta e gúnynevet, s rajta is ragadt) megalázta Mohamedet (bálk), s útjába egy felgyújtott száraz fából álló rőzserakást tett, a felesége pedig tüskés gallyakat és tüskéket szórt az útjába.. Gondolta, hogy Mohamedet (bálk) ez visszariasztja a további igehirdetéstől.
Abu Dzsahl gúnynevű mekkai (Ostobaság Atyja) egy alkalommal mindenki előtt tevürüléket és beleket dobott a Prófétára (bálk), majd más alkalommal megragadta Mohamed (bálk) szakállát és többször ököllel az arcába vágott. A Próféta (bálk) ezt megadással tűrte.
Mindezek a tények új korszakot hoztak a kicsiny muszlim mekkai közösség életébe, ugyanis nyíltan elkezdődött a sértegetések, fenyegetések, megaláztatások korszaka, mely ellenük irányult.
A szegényeket és rabszolgákat, akiknek nem volt nemzetségi védelmük, komoly fizikai bántalmazások érték.
A qureis gazdagjainak többségét csak a saját anyagi jólétük érdekelte, s felháborodva tekintettek oly új eszmékre, amely nem a pénz mindenhatóságát hirdette.
Az Utolsó Ítélet tana csak olaj volt a tűzre, hiszen e tan lényege, hogy Isten mindenkit egyenlően, a tettei és szándékai után fog megítélni.
Ebben a mekkai arabok számára gyökeresen új volt, hogy a szegények, elesettek, rabszolgák és az árvák számára is biztosított a túlvilági üdvösség lehetősége, azaz a halál utáni élet és feltámadás.
Őket a vallás csak kicsit, vagy egyáltalán nem érdekelte, számukra az Egyistenhit nem volt fontos, mivel itt nem vehették meg sem az üdvösségüket, se nem gyakorolhatták volna tovább a gonosz és a más embert megalázó szokásaikat.
Az új tanok szerint nincs sem a pénznek, sem a tekintélynek hatalma.
A politeista szemléletük nem volt sem több, sem kevesebb az anyagi jóléthez kapcsolódó szemléletüknél.
Gyűlöletüket növelte a Prófétával (bálk) szemben az a tény is, hogy Mohamed (bálk) elutasította a bálványok és a mekkaiak istenségeinek imádatát, s azokat hamis isteneknek kiáltotta ki. Csak a Teremtőhöz, az Egyistenhez - arabul Allahhoz szabad imádkozni.
Allah neve nem volt ismeretlen az akkori arabok előtt, de nevéhez társítottak egyéb lényeket is, akiket Allah leányainak neveztek, sőt szinte minden természetben található kultikus helynek is voltak istenei.
Módfelett haragra gerjedtek az Al - Ihlasz, azaz az Őszinte Hit nevű Korán szúra hallatán, mely kizár minden imádatot Allahon, azaz az Egyistenen kívül.

"Mond: Ó Allah, az Egyedülvaló,
Allah az örökkévaló!
Nem nemzett és nem nemzetett.
És senki sem fogható hozzá!"
(Korán, 112:1-4)

Az Iszlám- számukra egy új ideológia- megbotránkozást és gyűlöletet keltett!
Olyan dolog, mint például a muszlimok imája, melyet abban az időben naponta kétszer végeztek el, szintén ellenséges érzületre sarkalta a gazdag qureis tagjait, ugyanis a muszlimok lehajoltak és leborultak Isten imádata közben.
Ez egyfajta sértést jelentett a büszkeségükre, hiszen csak a rabszolga borult le a földre ez idő tájt. Felháborodtak azon, hogy Mohamed (bálk) egyenrangúan bánt mind a szegényekkel, mint a rabszolgákkal is. A Próféta (bálk) védelme miatt támadták Abu Tálibot is, holott Ő nem lett muszlim.
Ha egy szegényebb mekkairól, vagy rabszolgáról kiderült, hogy az új vallás, az Iszlám híve lett, sok esetben bántalmazták, éheztették, s inni sem adtak neki a saját rokonai, vagy rabszolga esetében a tulajdon gazdája tette ezt vele.
Az első muszlimok egyikének, Ammar családjával oly kegyetlenül bántak, hogy édesanyja bele is pusztult a kínzásokba.
Khálid ibn Szaidot apja gyötörte, éheztette.
Habbabot saját rokonai kínozták és ölték meg!
A legmaradandóbb a fekete rabszolga, Bilál esete (aki a későbbi időkben a muszlim gyülekezet első müezzinje lett, már Medinában).
Umajja, Bilál gazdája, megtudva azt, hogy tulajdona Mohamedhez (bálk) jár imádkozni és muszlim lett, iszonyú haragra gerjedt!
Délben, amikor a hőség elviselhetetlen, Bilált gúzsba köttette és a tűző napon még egy hatalmas követ is rakatott a mellére.
Azt parancsolta közben, hogy tagadja meg az Egyistent!
Bilál azonban hiába gyötörték, nem tört meg, hanem csak azt hajtogatta hangosan: "Egy, egy!"
Az egész környék vízhangzott kiáltásától, s sokan összegyűltek kárörvendve Bilál kínjain.
Bilál eljutott az eszméletvesztés határára, s bizony nem biztos, hogy élve megmenekülhetett volna kínzója karmaiból, amikor arra járt éppen Abu Bakr Sziddig, aki azonnal felajánlotta Bilál gazdájának, hogy megvásárolja a rabszolgát.
Umajja ingadozott a kapzsiság és a gyűlölet között, s tudta, hogy Abu Bakr is az iszlám híve. Abu Bakr látva Bilál iszonyú kínjait és közelségét a halálhoz, olyan árat ajánlott érte, melyen akár több rabszolgát is lehet venni.
A kapzsiság győzött, Bilált eladta Umajja Abu Bakrnak, aki Bilált nyomban felszabadította.
A hit az Iszlámban igen erős volt e nagyszerű férfiakban.
A hagyományok úgy tartják, hogy Abu Bakr még hét rabszolgát vett meg kínzóiktól, s szabadított fel.
Mohamed prófétát (bálk) többször is meg akarták ölni, csak Isten mentette meg a haláltól emberi közreműködéssel.
Ekkor, ez események hatására döntött úgy Mohamed (bálk), hogy a védtelenebb muszlimok vándoroljanak ki Abesszíniába, a Négus országába, ahol minden bizonnyal menedéket találnak.

Kivándorlás Abesszíniába
Ez a fenti esemény Mohamed küldetésének 5. esztendejében történt, i. u. 615-ben.
Az állandó üldöztetések, fenyegetések és zaklatások miatt azok a korai muszlimok döntöttek az Etiópiába való kivándorlás mellett, akiknek semmilyen védelmük nem volt Mekkában.
Ezek az emberek "alsóbbrendűnek" számítottak a gazdag koreis nemzettségek szemében, vagyontalanok és elesettek voltak.
Ebben az időben az Abbesszín birodalmat eléggé jól ismerték az arab földek lakói, s a kereskedelmi kapcsolatok is szorosak voltak a két térség között.
A Négus országában hallottak Mohamed (bálk) tevékenységéről, s bizonyos értelemben szimpatizáltak Mohameddel (bálk).
E kivándorló csoport 16 főből állt, Közöttük vezetőként volt Osman Ibn Affan is a feleségével, Mohamed lányával, Rukajjával.
De velük volt Abu Tálib fia, Dzsáfár is. A menekülők között volt Abajdallah, aki Abbessziniában keresztény hitre tért.
A nagyobb veszély elmúltával Oszmán visszaköltözött Mekkába, s ott továbbra is elkötelezetten támogatta a Prófétát.
Hajóval keltek át a Vörös tengeren, s három hónapi utazás után érkeztek meg a Négushoz, akitől menedéket kértek.
A Négus azt gondolta, hogy egy keresztény szektáról van szó Mekkában, s tetszett neki a korai arab-iszlám monoteizmus, ezért védelmet adott a hozzá forduló mekkai muszlimoknak. Mekka qureisitái is küldtek egy küldöttséget Etiópia uralkodójához, s előadták, hogy a menekültek felforgatták a város rendjét, veszedelmes elemek, s nem szabad bízni bennük.
Dzsáfár, a menekültek egyike ekkor igazolandó, hogy Mohamed jézus küldetésének folytatója és egyben befejezője elmondta a Korán azon részét, melyben Jézus szeplőtelen fogantatásáról szól:

"És emlékezzél meg az írásban Máriáról!
Amikor visszavonult a hozzátartozóitól egy keleti helyre!
És elfüggönyözte magát tőlük.
És elküldtük hozzá a Lelkünket.
És a tökéletes ember képében mutatkozott meg előtte.
Azt mondta: Menedékért fohászkodom az Irgalmashoz tetőled!
Ha istenfélő vagy!
Én csakugyan a te Urad küldötte vagyok-mondta az-(és az a küldetésem), hogy
Tiszta fiúgyermeket ajándékozzak neked
(Mária) azt mondta: Honnan lenne nekem fiam,
Holott nem illetett engem ember, és nem vagyok céda?
Ekképpen (lesz)- mondta (az angyal).
A te Urad azt mondta: Könnyű ez nekem.
És (neked ajándékozzuk), hogy (csodás) jellé tegyük őt az embereknek,
És irgalmunkat tanúsítsuk (szolgáinknak). Eldöntött dolog ez."
(Korán, 19:16-36)

A mekkai bálványimádók újabb gonosztettei és a bojkott
Ebben az időben kapta Mohamed próféta (bálk) a "Nacm"- a Csillag szúrát.
Mivel a védtelenebb muszlimok immár Abesszíniában voltak, a legfőbb céltábla ismét Mohamed lett, mivel szerették volna az iszlám terjedését megállítani a bálványimádók.
A Próféta (bálk) naponta imádkozott a Kábánál, s az ott lebzselők eleinte csupán a nyelvüket próbálták rajta köszörülni.
Sértegetések özönét zúdították rája, aki egy darabig mindezt tűrte, majd a következő szavakkal hűtötte le a qureisiták kedélyeit: "Hát figyelmezzetek, ó qureisiták!
Arra, aki a tenyerén hordozza életem, mondom nektek, a pusztulást hozom rátok!"
Másnap újabb támadást intéztek az ismét a Kábánál imádkozó Küldött (bálk) ellen:
Körbefogták, rángatták köntösét, és ütlegelni kezdték.
Mohamed (bálk) mindezt türelemmel viselte, s közben az Úrhoz fohászkodott.
Ekkor Abu Bakr könyörögve közbe lépett, s sírva kérte a gonoszkodó bálványimádókat, hogyne bántsák a Prófétát.
"Megölnétek egy embert azért, mert azt mondja, Allah az én Uram?"
A Próféta (bálk) másik nagy ellensége Abu Al-Hakam volt, akinek az Abu al-Dzsahl, azaz az Ostobaság Atyja gúnynevet adták a korai muszlimok.
Abu Dzsahl nem tudott Mohamed (bálk) tanításával megbékélni, s mindent igyekezett elkövetni, hogy az iszlámot csírájában elfojtsa bármi áron.
Érdekes módon, hiába támadták és gúnyolták Mohamedet (bálk), a hatás ellenkező volt. Egyre többen csatlakoztak hozzá és lettek muszlimok.
Ilyen példa volt Hamza megtérése is.
Abu Dzsahl éppen Mohamedet (bálk) szidta és gyalázta, aki megunva ezt, sarkon fordult, otthagyta az "Ostobaság Atyját", s haza ment.
Egy kis idő múlva a Próféta (bálk) nagybátyja, Hamza vadászatról hazatérve, vállán az íjával, a Kábához ment. Hamza kitűnő vadász és harcos volt, bátorságát gyakran "oroszlán" jelzővel illették.
Hamzát egy nő tartotta fel, aki elmesélte a Mohamedet (bálk) ért sértegetéseket, melyet Abu Dzsahl tett.
Hamza nem volt muszlim, de a hallottakon éktelen haragra gerjedt, s megkereste Abu Dzsahl-t, s annak hátára óriásit ütött az íjával.
Azt kérdezte Dzsahltól, hogy akkor is ilyen merész lenne-e Mohameddel (bálk), ha tudná, hogy ő maga is az iszlámot követi?
"Üss meg, ha mersz!" kiáltotta, de természetesen a gyáva inkább meghunyászkodott, s "behúzva fülét farkát", elsompolygott.
Hamza felkereste unokaöcsét, s hitet tett az iszlám mellett.
Ő lett a korai iszlám kardja és harcos védelmezője a Prófétának (bálk).
A Korán mondatai is elgondoltatták az embereket, szépsége, mondanivalója gyakran az iszlámvallás felvételére ösztökélte a hallgatókat.

Ilyen volt a davsz törzsből származó költőnek, Al-Tufajl ibn Amr megtérése is.
I. u. 616-ban az évi szokásos mekkai zarándoklatom a félsziget arab törzseinek tömegei érkeztek a Városba.
Abu Dzsahl és elvbarátai már Mekka városának bejáratánál figyelmeztették a zarándokokat, hogy óvakodjanak Mohamedtől (bálk) és szavaitól.
Tufajl olyannyira megrémült ezektől a fenyegetésektől, hogy füleit eldugaszolva ment a Kábát meglátogatni.
A Kába előtt megpillantotta magát Mohamedet (bálk), aki éppen imáiba mélyedt.
Olyannyira ellentétben volt a hallottak és az a kép, mely most fogadta Mohamedről (bálk), miközben áhítattal fohászkodott-, hogy szégyenkezve vette ki a füleit eldugaszoló viaszt. Tufajl azt gondolta, hogy meghallgatja Mohamedet (bálk), s ha az tetszik neki, bizony elbeszélget vele. A Prófétához (bálk) ment, s kérdezni kezdte. A Küldött (bálk) elmondott neki néhány Korán szúrát, melynek hallatán Tufajl elámult.
Tufajl ekkor hitet tett az iszlám mellett, s hazatérve törzséhez hetven családot térített meg a következő esztendőkben.
I. u. 616 -ban pedig muszlim lett a Próféta (bálk) egyik legnagyobb ellenfele, Omár ibn Al-Khattab is.
Mohamed (bálk) ellenfelei úgy gondolták, hogy nincs már más lehetőségük a Próféta elhallgattatására, csak az Ő meggyilkolása.
Ezért felbiztatták az egyik befolyásos család ifjú tagját, aki egyik ellensége volt Mohamednek (bálk), Omar Al-Khattabot.
Omár jó harcos, és erős ember hírében állt, a kardot is jól forgatta.
Nem tudott arról, hogy testvére, Fatime és férje, a hanif Zaid fia, Szaid már muszlimok lettek.
Omár elindult Mohamed (bálk) háza felé, karddal a kezében, s eltökélte, hogy végezni fog a Prófétával (bálk).
Közben a testvére házában Khabbab ibn Arat a Koránt recitálta az ifjú házasoknak.
Omár útjában megállította őt egy mekkai, aki titokban muszlim volt, s elmesélte neki, hogy testvére és sógora is muszlim lett titokban, miért nem foglalkozik inkább azzal, ami a családjában történik.
Omár elcsodálkozott, majd dühösen irányt váltott, s rohant a testvére házába.
Már az utcán meghallotta a Korán szúráit, s tajtékozva robbant be a házba.
A Koránt recitáló Khabbab egy másik szobába menekült a dühöngő elől, Omár pedig ököllel leütötte a leánytestvérét és a sógorát.
Azok vérbe borulva elterültek a földön.
Omárt a kiömlő rokoni vér kijózanította, s felvette a földről az egyik kéziratot, melyen a Korán egyik részlete volt.
Csodálkozva és ámulva olvasta a szavakat, s elálmélkodott.
Omár ellenséges indulatait az Isteni Ige legyőzte!
Ott hagyta testvérét és férjét, azonnal Mohamed (bálk) házához sietett, kezében a kardjával.
Mohamed (bálk) házában meglátva Omárt, aki karddal a kezében oda betört, az ott lévők egy része elbújt a félelemtől.
Mohamed (bálk) azt hívén, hogy Omár a megölésére jött, azon nyomban azt kérdezte:
"Miért jöttél Khattab fia?"
Omár így válaszolt: "Te, akit az Egyisten küldött, azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az egyistenhit mellett, s arról, hogy Te vagy az Ő Küldötte és hiszek az általad közvetített Igében!"
A Próféta (bálk) azon nyomban dicsérni kezdte az Urat, s az elbújt muszlimok is előbújván köszönetet mondtak e csodáért Istennek.
Omár másnap elment nagybátyjához, Abu Dzsahl-hoz, s közölte vele a megtéréséről a hírt. Abu Dzsahl a hallottakon felbőszülve becsapta Omár orra előtt az ajtót, s megátkozta.
Omár nem volt az imát hajlandó titokban végezni, hanem amikor csak tehette, nyilvánosan a Kábánál végezte az imákat. A qureisiták taktikát változtattak ennyi elszenvedett kudarc után, s úgy határoztak, hogy megpróbálják ígéretekkel Mohamedet (bálk) az igehirdetéstől elvonni.
Utbá ibn Rabiát küldték a Prófétához (bálk), hogy ígérjen neki pénzt, hatalmat, s ha kell, akár királyi trónt is Mekkában. Ez utóbbi ígéret bizonyítja azt, hogy a qureisiták mennyire elkeseredettek lehettek, mivel a királyság intézménye számukra, mint autokratikus hatalom abszolút ellenkezett a törzsi szemléletükkel.
Mikor Utbá befejezte az ajánlatait, Mohamed (bálk) elrecitálta a Korán 41. Szúrájának első verseit:

"... A legtöbben azonban elfordultak, úgy, hogy nem hallanak.
És azt mondják: Szívünket lepel borítja az elől,
Amire hívsz minket. És fülünkben süketség van,
S köztük és közted függöny van..."
(Korán, 41: 1-6)

Mint látjuk és a későbbiek is tanúságot, tesznek a mekkaiak módszereire Mohamed és az Iszlám ellen: egyrészt vagy ígérgetnek, ha Mohamed befejezi küldetését, másrészt igyekeznek kemény kézzel ellene fellépni.
Minden muszlim siker csak olaj volt a tűzre, ami természetesen tovább fokozta a bálványimádók gyűlöletét és elkeseredettségüket.

Kivándorlás Jathribba (Medina), a Hidzsra

Előzmények: Bojkott a muszlimok ellen
A mekkai periódus 7. igehirdető évében, Muharram havában, Kr. után 616-ban negyven nemzetségfő, illetve a qureis befolyásos emberei találkozót szerveztek Abu Cahil vezetése alatt. Találkozójuk célja az volt, hogy hogyan lehetne meggátolni Mekkában az Iszlám terjedését, s miképpen léphetnének fel a muszlimok és Mohamed (bálk) ellen.
A tanácskozásban részt vett a Hasemita nemzettségből Abu Tálib is -lévén politeista- de Ő egyúttal Mohamed próféta (bálk) védelmezője is volt. Mivel Abu Tálib kettős intenditású volt a többiek szemében is, ezért nem is igazán bíztak benne.
Mekka minden városrészében éltek muszlimok, de Abu Tálib kerületében Mekka városában egy egész kisebb városrészbe tömörültek, s ott modern szóval élve bizonyos vallásszabadságot is élveztek. Ezért ebben a városrészben létszámuk nagyobb volt, mint máshol. Ez főleg az átköltözések-beköltözések révén alakult ki. Ez a rész több utcányi részt tett ki, melynek központja természetszerűleg a Próféta (bálk) háza volt. Itt gyűltek össze közös imára, itt recitálták a Korán verseit, s itt hallgatták Mohamed (bálk) erkölcsi intelmeit is. E házak az akkori korban földszintesek, vagy maximum egy emeletes vályogból, vagy téglából készültek, belső udvarokkal, mely építészeti stílust a sivatagi meleg alakította ki. A Próféta (bálk) háza az a régi ház volt, melyben Ő annak idején a világra jött. Ez az önkéntes, a körülmények hatására történt izoláció adta természetszerűleg a mekkaiaknak azt az ötletet, hogy a muszlimokat a legteljesebb bojkott alá kell vetniük.
A következő szankciókat határozták el:
-minden kapcsolatot megszakítanak a muszlimokal, így nem tarthatók a rokoni kapcsolatok velük, tilos házasodni a muszlimokal, kereskedni, bármit eladni, illetve venni tőlük.
Mindez vonatkozott az élelmiszerekre, mely egyértelműen egyfajta éhezést, hosszú távon éhhalált jelentett a Próféta (bálk) híveire.
Minden kapcsolatot tiltottak a megállapodásukban a mekkaiak a muszlim "gettóval".
Ezt a megállapodást írásban is rögzítették, s a bőrre rótt "törvényeket" kiakasztották a Kába falára. A muszlimok lakta utcák bejáratát folyamatosan, ellenőrizték, s a várost is járták a bálványimádók emberei, felszólítva a mekkaiakat, hogy tartsák be a hozott rendeletet. A segítőket büntetéssel fenyegették. A bojkott kiterjedt a kulturális élet területeire is, ugyanis semmilyen rendezvényre, összejövetelre nem hívták, illetve nem engedték be a muszlimokat. Mint a pestisesekkel bántak velük.
A bojkott közel két évig tartott. Abu Tálib klánja, a nem muszlim tagok a törzsi erkölcsre hivatkozva nem voltak hajlandóak elhagyni a muszlim rokonokat, s velük együtt a kívül rekedt muszlimok igyekeztek élelmiszert becsempészni Mohamed (bálk) és társaihoz. Hásim ibn Amr éjszakánként gyakran felmálházta tevéjét, s ráütve a teve hátsójára, beküldte Abu Tálib utcájába a jószágot a segéllyel.
Volt olyan is, amikor Khadidzsa unokaöccse, Hakim ibn Hizám a muszlimokhoz tartva egy zsák liszttel, Abu Dzsahl karjaiba futott, aki azonnal felelősségre vonta őt.
Komoly veszekedés kezdődött, melybe bekapcsolódott egy arra járó férfi is.
A járókelő Hakim párját fogta, azzal az erkölcsi mondanivalóval, hogy senki sem tilthatja meg neki, hogy élelmiszert vigyen a saját nagynénjének.
Abu Dzsahl erőszakoskodott, mire a járókelő leütötte, s így a liszt bejutott a gettóban.
De ilyen eseteknek se szeri, se száma.
A bojkott bevezetése után egy mekkai küldöttség kereste fel Mohamedet (bálk), s kompromisszumot ajánlott fel neki. Az ajánlat lényege a következő volt: Mohamed (bálk) és hívei szabadon imádhatják Allahot, azaz az Egyistent, de nem szabad sem hittérítést végezni, sem a politeistákat, vagy bálványaikat bírálni. A politeisták továbbra is imádhatják, áldozhatnak isteneiknek.
Mohamed (bálk) döntött, elrecitálta nekik a Korán 109. Szúráját, mely a Hitetlenek nevet viseli.

"Mondd: Ti hitetlenek!
Nem szolgálom, amit ti szolgáltok,
És ti nem szolgáljátok, amit én szolgálok.
És én nem szolgálom, amit ti szolgáltatok,
És ti nem szolgáljátok, amit én szolgálok.
Megvan nektek a ti vallásotok és nekem az enyém."
(Korán, 109: 1-6)

A bojkott egy idő után a mekkaiak számára egyre népszerűtlenebb lett, s többen is szerették volna azt feloldani.
Látták, hogy minden éheztetés dacára Mohamed (bálk) és hívei csak népszerűbbek a szegények és a rabszolgák között. A cél sem vált be, ugyanis senki sem halt éhen, vagy tagadta meg az Iszlámot a gettóba zártak közül. A kívül rekedt nem muszlim rokonok sem hagyhatták, hogy a gettóban lévő rokonaik éhen haljanak.
Négy nem muszlim fogott össze szövetségesként a bojkott feloldásához.
Mutim ibn Adi, Abu al-Bakhtar ibn Hisam, Szama ibn al-Arvad és al-Zuhajr ibn Abu Umajja.
Zuhajr vállalta, hogy elsőként szószólója lesz a blokád feloldásának.
Egy megbeszélt napra összehívták a Kábához a város elöljáróit. Zuhajr fehér ruhájában elvégezte a Kába körül járását, s utána szózatot intézett Mekka elöljáróihoz.
Megkérdezte, hogy hogyan engedhetik meg muszlim rokonaik szenvedéseit?
Abu Dzsahl ingerülten védekezni kezdett, de a megbeszéltek szerint a másik három qureisita azonnal Zuhajr védelmére kelt.
A zűrzavarban Mutim a Kába falához lépett, hogy megkeresse a kitűzött bőrdarabot, melyre a bojkott határozat írva volt.
Mindenki megdöbbent, amikor a bőr darabból csak egy foszlányt láttak, s rajta az a rész, mely így hangzott: "A Te nevedben, ó Allah"
E hírre minden jelenlévő a bojkott azonnali feloldását kezdte követelni. Ekkora felzúdulás láttán Abu Dzsahl kénytelen volt meghátrálni, s a szankciókat feloldani.

Abu Tálib és Khadidzsa halála
A blokád feloldása iránt érzett öröm csak rövid ideig tarthatott.
Két keserű pirulát tartogatott Isten még a muszlimok számára.
Nyolc hónapra a bojkott feloldása után meghalt Mohamed próféta (bálk) nemzettség fője és oltalmazója, Abu Tálib, majd három hónapra rá szeretett felesége Khadidzsa is, akinek korai halálát minden bizonnyal a kiállt szenvedések is okozták.
Mohamed (bálk) nagybátyja Abu Tálib körülbelül 80 éves volt, Khadidzsa 65 éves lehetett.
Abu Tálib soha sem lett muszlim, de mindig megvédte szeretett unokaöccsét, Mohamedet. Mohamed (bálk), aki nagybátyját szívből szerette, nagyon kívánta, hogy Abu Tálib felvegye az Iszlámot.
Abu Tálib, aki a betegágyán feküdt így szólt egyszer a Prófétához (bálk):
"A régi hitemben fogok meghalni. Nem lehet muszlimmá lennem, hogy majd az emberek így szóljanak: Abu Tálib félt a haláltól, s ezért lett muszlim!"
"Tudom, hogy Mohamed nem hazudik. A qureis asszonyai engem nem fognak szidni, így téged fognak követni."
A Próféta (bálk) nagyon elkeseredett nagybátyja makacsságán, hiszen mint meggyőződéses muszlim, féltette őt a pokol tüzétől.
A Prófétának (bálk) Ali, Abu Tálib fia mondta el a halálhírt, mely porig lesújtotta.
Gyászát tetézte, hogy forrón szeretett felesége, Khadidzsa 3 nap múlva szintén elhunyt. Khadidzsa nem csak egyszerű feleség és társ volt Mohamednek (bálk), hanem bajtársa, hithű muszlim, aki mindig támogatta, biztosította a Prófétát (bálk) az ige hirdetése során. A hasemiták új főnöke Abu Lahab lett, ami Mohamed (bálk) számára mindenképpen hátrányos volt, bár a kezdeti időkben a Prófétát (bálk) Abu Lahab is védelmébe vette. Ezt természetesen, mint főnöktől, a nemzetség tagjai el is várták, de ez a pártfogás már korántsem jelentett annyit, mint Abu Tálibé. S mindenki tudta, hogy Abu Lahab Mohamed (bálk) egyik legnagyobb ellenfele.
Ellenfelei tudták, hogy ez a "védelem" mit érhet, s egyszer például ima közben lepték meg a Prófétát (bálk), s egy birka bendővel kezdték el verni. Mohamed (bálk) megadóan tűrte a bántalmazást, mire a támadók a birkaürülékkel szennyezett bendőt egy étellel teli fazékba hajították.
Mohamedet (bálk) gyakran sárral és ürülékkel is megdobálták, miközben a városban járt.
Egyik közeli szomszédja zsidó volt, s mindennap a saját ürülékét vitte Mohamed (bálk) háza elé. A Próféta (bálk) a szennyet mindennap csendben, szó nélkül eltakarította. Ez így ment több héten keresztül. Egy nap azonban elmaradt az "ajándékcsomag".
A Próféta (bálk) másnap, mivel ez alkalommal sem talált ajtaja előtt semmit, átment látogatóba a zsidó szomszédhoz. Bekopogott illendően, majd beszólt az ablakon, s megkérdezte, hogy csak nem történt valami baj? A szomszéd visszakérdezett, hogy honnét gondolja, hogy vele valami baj történt? A Próféta azt mondta, hogy csak onnan gondolja, hogy elmaradt a szokásos ürülék "ajándék". A szomszéd közölte, hogy beteg lett, mire Mohamed (bálk) gyógyulásáért fohászkodott. Ez a zsidó ember gyógyulása után felkereste Mohamedet (bálk), s hitet tett az Iszlám mellett.
Abu Bakr, aki a muszlimok között a leggazdagabb volt, az ő vagyonát is nagyrészt felemésztette a bojkott: vagyona 40ezer dirhemről ötezerre apadt.
E kettős halál, mely a muszlimokat és prófétájukat sújtotta, igen tragikus volt.
Megszűnt a nemzetségi védelem és egy pótolhatatlan társ is az elmúlásba veszett.
Innen kezdődött a korai muszlimok életében egy gyökeres fordulat, mely a teljes végkifejletéig még sok megpróbáltatáson kellett végig menniük.

Utazás Táifba és a "Szférákba" tett éjszaki utazás
Krisztus után 620 Savval havában Mohamed (bálk) nevelt fiával, Zaiddal Táifba utazott.
Táif Mekkától nem messze lévő város, mely szintén a Hidzsászban található. Klímája sokkal kellemesebb, mint a mekkai, ezért sok qureisnak volt itt nyaralója is. Taifban a Sakif törzs élt, s ebben a városban próbált meg támogatókat keresni a Próféta (bálk). Itt töltött tíz napot, próbálva az igehirdetést.
A Próféta (bálk) tisztában volt vele hogy számára egy teljesen ismeretlen terepen, ahová a mekkai politeisták befolyása is elért, nehéz lesz a próféciát beteljesíteni, sőt a küldetése halálos veszéllyel is jár. Így az eredmény nem volt túlzottan meglepő, mivel a taifiek közül senki sem lett muszlim.
Taif lakói a három istenlányt, különösen al-Lát-ot imádták, kultusza itt erőteljes volt.
A Próféta (bálk) helyzete Taifban annyira veszélyes lett, hogy egy alkalommal a város nyílt utcáján kővel kezdték el dobálni az emberek, s biztatták egymást, hogy vegyék vérét Mohamednek. A kődobálásban Mohamed (bálk) súlyosan megsérült, s Zaidra támaszkodva bemenekültek egy kertbe, ahol elbújtak a gyümölcsfák között.
Mohamed (bálk) elhagyatottságában az Úrhoz fohászkodott segítségért, s e pillanatban nagyon nyomorúságosan érezte magát: idegen földön, bujkálva az üldözők elől, sebesülten várni a halált.
A kert tulajdonosa mekkai volt, a már történetünkben megismert Utbá ibn Rabia-é.
Utbá látta az eseményeket, bár Mohamed (bálk) ellenfele volt, de mivel mindez idegen földön volt, megsajnálták.
Egy keresztény rabszolgafiúval, Addasszal szőlőt küldtek frissítőként a Prófétához (bálk). A szolga látta, hogy Mohamed (bálk) mielőtt enni kezdett volna a szőlőből, Isten nevében megáldotta az ételt. Ezen meglepődött, s kérdezgetni kezdte a Küldöttet (bálk). Mohamed (bálk) elmondta a keresztény prófétákról vallott muszlim nézeteket, mire Addasz hitet tett az iszlám mellett.
A muszlimok hite szerint az Úr küldte Addaszt, hogy ebből meríthessen erőt további munkájához e nyomorúságos helyzetben.
Mohamed (bálk) visszatért Mekkába, s mielőtt a házába tért volna, imádkozott a Kábánál.
Körülbelül másfél évvel a taifi küldetése után következett be híres éjszakai utazása Jeruzsálembe és a Paradicsomba.
Ez Receb 27. Napján, egy pénteki éjszakán történt. Mohamed (bálk) este imádkozott a Kábánál, majd hazafelé megállt pihenni egy kietlen zárt területen.
A Próféta (bálk) elaludt, s álmában megjelent Gábriel arkangyal, aki egy égi paripa, a szárnyakkal rendelkező Burák hátára ültette. Burák, elrepítette a Prófétát (bálk) a Koránban már említett Al-Maszdzsid Al-Aksza nevű, vagyis magyarul a Legtávolabbi Mecsetbe.
Ott Gábriel felkapaszkodott a Templom-hegyre, ahol már sok bibliai próféta várta, mint például Mózes, Ábrahám és Jézus (béke legyen velük) is. Együtt imádkoztak, majd elkövetkezett egy próbatétel a Próféta (bálk) számára, mely meghatározta a későbbi muszlimok erkölcsi mindennapjait is.
Három ivóedényt tettek elé, melyekben bor, víz és tej volt. Mohamedet (bálk) felszólították, hogy válasszon a felkínált kupák közül. A Küldött (bálk) a tejet tartalmazó kupát választotta, mely jelképezi azt, hogy az iszlám az "arany középút" vallása.
Ugyanis a víz az aszketizmust, a bor az élvezetek hajhászását jelentette.
Ezután előkerült az égi létra, a Mirádzs, melyen felkapaszkodva Mohamed (bálk) egyrészt bepillanthatott a Pokol kínjaiba, másrészt eljutott a Mennyország mind a hét stációjába. Itt találkozhatott a bibliai prófétákkal, majd a hetedikben az Úrtól kapott parancsot arra, hogy a muszlimok naponta ötvenszer imádkozzanak.
A Mirádzson lefelé haladva találkozott Mózessel (béke legyen vele), aki azt tanácsolta a hallottak alapján, hogy kérje meg az Urat, hogy a napi imák számát csökkentse a muszlimok számára.
Mózes (béke legyen vele) úgy vélte, hogy ezt nem tudják teljesíteni.
Mohamed (bálk) teljesítette Mózes (béke legyen vele) kérését, s visszament, az Úr az imák számát most napi 45-re csökkentette, amit Mózes (béke legyen vele) ismét túlzásnak tartott. Ez az "alkudozás" Mózes (béke legyen vele) tanácsára mindaddig tartott, míg a napi imák számát nem sikerült ötre lecsökkenteni, amit már Mohamed (bálk) szégyenérzetből nem próbált meg alku tárgyává tenni az Úrnál.
E történet óta a világ muszlimjai naponta ötször imádkoznak az Úrhoz, s ez egyedülálló a világvallások között.
Ez az Iszlám második pillére, a "szalát" azaz ima napi ötszöri elvégzése, mely nem okoz gondot a muszlimok számára.
A Mirádzsról a Szent Korán is megemlékezik:

"És látta őt ismét lejönni
al-Muntaha krisztustövisfájánál,
amelyhez közel al-Mawá kertje van,
(akkor), amikor beborította a krisztustövisfát az, ami
Beborította.
És nem tévedt el a tekintet és nem ment túl:
Ura legnagyobb jeleiből látott (egyet).
(Korán, 53: 13-18)

Ez a misztikus spirituális élmény páratlan volt, s egyedül álló.

Az akabai találkozók és a hűségeskü
Mint minden évbe, Krisztus 620 áprilisában is a Próféta (bálk) meglátogatta a mekkai zarándoklatra érkezőket.
Az Akabának nevezett vízmosásnál találkozott Jathrib városából érkezett hat pogány arabbal. Mohamed (bálk) nekik is elrecitált néhány verset a Koránból, s meglepetten tapasztalta, hogy ezúttal nem fogadták ellenségesen. A jathribiak érdeklődve tettek fel kérdéseket, s a válaszokat érdeklődve hallgatták. Végül a pogány jathribiak közölték Mohameddel (bálk), hogy úgy hiszik, hogy Ő lehet az a próféta, akiről a jathribi zsidó törzsek mesélnek, miszerint várják a közeli eljövetelét.
Mohamed (bálk) megerősítette őket e hitükben, s mesélt nekik az iszlámról, melyet a jathribiak elfogadtak, s az iszlám útjára léptek.
Ezt a találkozót nevezzük az iszlám korai történelmében az első akabai párbeszédnek.
A zarándoklat végeztével a jathribi új muszlimok hazatértek, s előtte megállapodtak a következő Hadzsra egy újabb, már kibővített találkozóra.
Jathrib, mint később már mai ismert nevén, Medina, közel sem volt olyan gazdag és fejlett város, mint Mekka.
Szintén a Hidzsászban terült el, hegyekkel körülvéve, kb. 40 négyzetkilométernyi datolyapálmákkal borított oázis városka volt.
Területén ellenségeskedő arab törzsek éltek együtt, s közösen művelték a földet az ide betelepült zsidó vallású telepesekkel. Ezek a zsidó vallású, de arabul beszélő törzsek tagjait szinte nem lehetett megkülönböztetni pogány arab szomszédaikkal. Ugyanúgy törzsi viszonyokban éltek, arab neveket viseltek, s ugyanúgy torzsalkodtak, mint a pogány arabok.
Három törzsük élt itt: a banu kurajza, a banu nadír és a legkisebb, a banu kajnuka.
A pogány arabok két törzsbe, az avszba és a khaszradzsba tartoztak.
Ellentétek voltak a két törzs között, valamint a pogányok és a zsidó vallású arab törzsek között is. Nem volt egységesítő politikai, vagy ideológiai erő, ezért gyakran vívtak egymás ellen kisebb háborúkat. A vérbosszú is gyakori volt, társadalmuk nem tekinthető egyértelműen városlakó, letelepedett életformának. (Mint sok más oázisnál, Arábiában.) A zsidó vallású arabok is hol egyik, hol másik pogány arab törzs mellett harcoltak a másik ellen, miközben vívták a maguk kis harcait is.
A khaszradzs egyik vezetője, Abdallah ibn Ubbaj szeretett volna Jathrib királya lenni, úgy gondolva, hogy személye megoldás lehetne a polgárháborús helyzet megszüntetésére. Ez azonban a másik pogány arab törzsnek nem tetszett.
Ilyen állapotok uralkodtak Jathribban, s Mohamedben (bálk) és az iszlámban látta a hat jathribi zarándok a megoldást a város problémáira.
A monoteista hitet viszonylag könnyen elfogadhatónak tartották, hiszen ismerték már zsidó vallású szomszédaik hitvilágának jó részét.
Lelkesedéssel töltötte el őket, hogy végre az arabok számára is érkezett prófécia, s arabul érkezett Istentől a Szent Korán.
Ebben az évben vette el a Próféta (bálk) a megözvegyült Szavdát is.
E házassága a Prófétának megoldotta háztartásának vezetését is, s kissé nyugodalmat kapott Szavda által.
A következő évben, Krisztus után 621-ben, a prófétai küldetés 11. Évében Mohamed (bálk) már 12 jathribivel tárgyalt, köztük a már 6 muszlimmá lett emberrel.
Ezt a küldöttséget Asszad, Zarara fia vezette.
A találkozó ismét az akabai vízmosásnál jött létre. A Próféta (bálk) recitált a Koránból és erkölcsi tanításokat tartott az érkezetteknek. A jathribiak hitet tettek az Iszlámra, s szentül megfogadták, hogy ezután tiszta erkölcsi életet élnek.
Nem fognak paráználkodni, lopni, s nem ölik meg újszülött lánygyermekeiket.
Elfogadták mindannyian Mohamedet (bálk), mint Isten küldöttét, s hitet tettek az Egyisten kizárólagos imádatára.
Ez a második akabai találkozó nagyon fontos az iszlám történelmében, ugyanis ez volt a kezdete egy egész Arábiát átölelő egységesítő törekvésnek, mely a politeizmus és a türranizmus ellen egységben lépett fel.
A jathribiak hazatértükben magukhoz vették Mohamed utasítására az Abesszíniából nemrég hazatért Moszab ibn Umajr-t is.
Moszabot tanítónak küldte a Próféta (bálk) a jathribiak közzé, ugyanis ekkor már a városukban közel negyven új muszlim élt. Tehát szükséges volt az iszlám tanítására is. Kezdetben Moszab nehéz helyzetekbe került, ugyanis az itteni törzsek vezetői ellenségesen méregették az idegenből jött "prédikátort".
Az avsz nemzettség feje Szaad ibn Muadz volt. Egyszer hírt kapott, hogy Moszab az ő földjén prédikál az összegyűlteknek. Muádz nagyon megharagudott, s elküldte Uszajd ibn al-Hudajrt, aki helyettese volt a tanácsban, hogy kergesse el a földjéről Moszabot.
Mikor az egybe gyűltekhez ért, megkérdezte Moszabtól hogy milyen dolgokra, merészeli oktatni ezen a földön a jathribiakat. Moszab erre azt válaszolta, hogy mielőtt magyarázkodna, hallgassa meg, hogy mit is beszél, s ha nem tetszik neki, akkor abbahagyja a prédikációt. Uszajd a javaslatot elfogadta, s a hallgatóság közzé ült Ahogy általában Mekkában is volt, a Korán szépséges szavai és erkölcsi mondanivalója ezúton is célba ért. Mikor Moszab befejezte a recitálást, Uszajd immár mosolyogva, békés arccal megkérdezte, hogy hogyan lehet valaki muszlim, mivel ő is szeretne az iszlám útjára lépni. Moszab előtt ekkor tanúságot tett az Egyisten imádata mellett és elismerte, hogy az Úr Küldötte Mohamed.
Mikor Uszajd a rábízott feladat teljesítése nélkül visszatért Szaadhoz, maga Szaad indult el kiűzni Moszabot és tanítványait a földjéről. De ő is Uszajdhoz hasonlóan járt. Szaad megtérésével az egész avsz nemzettség felvette az iszlámvallást. Szaad a jathribiak közül az egyik legáldozatkészebb muszlim lett. Rövid időn belül minden itteni családban volt már ember, aki az iszlám útjára lépett.
Ebben az időben kaptak a muszlimok engedélyt arra, hogy zsidókkal házasodjanak, és zsidó ételeket fogyaszthassanak. Az ima iránya ekkor Jeruzsálem volt.
Moszab nemsokára megüzente a Prófétának (bálk), hogy Jathrib lakói barátságosak és talán ezért nevezik az iszlám történelemben ezt az évet a "Barátság évének".
A prófétai küldetés 12. Évében történt meg a harmadik akabai találkozó, melyen 73 jathribi muszlim férfi és két jathribi muszlim nő vett részt. Két ember vezette a küldöttséget: Halid és Abu Ayub al-Ansari. (Öt követsége Konstantinápolyba küldték később, s ott is halt meg, illetve temették el.)
Ezen a találkozón részt vett Mohamed (bálk) első nagybátyja, Abbasz is. Abbasz volt a mekkaiak egyik szószólója, a Próféta védelmezője, bár ekkor még ő nem volt muszlim. Abbasz forrón szerette unokaöccsét, mely szeretetet Abu Tálibtól vette át.
Abbasz a következő szavakkal fordult a jathribi küldöttséghez:
"Ha biztosak vagytok benne, hogy álljátok szavatok és megvédelmezitek őt ellenségeitől, vegyétek vállatokra a terhet. Ha azonban úgy vélitek, hogy meg fogtok inogni, s miután rátok bízta magát, eláruljátok, akkor inkább ne ébresszetek benne hiú reményeket!"
A küldöttség vezetői megismételték ajánlatukat, s ismételten hűségükről biztosították a Prófétát (bálk).
Mohamed (bálk) ekkor így szólt: "Én hozzátok tartozom, s ti énhozzám. Háborúba szállok azokkal szemben, akik benneteket fenyegetnek, s békében leszek azokkal, akikkel ti is békében éltek."
A küldöttség megkérdezte a Prófétát (bálk): "Ó Allah küldötte! Mi vár ránk, ha meghalunk a Te utadon?"
A válasz így hangzott: "A Paradicsom!"
Erre egy hangúan kiáltották a jathribiek: "Követünk Téged Allah küldötte!"
A jathribiek ezután nagy tisztelettel járultak Mohamed (bálk) elé, s elhangzott a később a háború esküjeként megismert fogadalom, melyet a küldöttség tett:
"A háborúra esküszünk, hogy a Küldött szavai szerint teszünk, balsorsban és szerencsétlenségben, jólétben és szenvedésben. Fogadjuk, hogy tőlünk baj senkit sem ér, s csak az igazat mondjuk, történjék bármi is!"
Mohamed (bálk) első tisztelgője Bara volt, a Maarur nemzettség vezetőjének fia.
Ez a harmadik akabai találkozó volt a befejezése Mohamed (bálk) Jathribba történő kivándorlásának előkészítésében.
Minden meg volt szervezve ahhoz, hogy az Iszlám és Prófétája (bálk) nyugodt helyet kapjon a további igehirdetésre, s ne legyen kitéve a további üldöztetésnek, veszélyeknek.

A kivándorlás (Hidzsra)
A jathribiak visszatértek városukba, a mekkai muszlimokra viszont mindennapos üldöztetés várt. Mohamed (bálk) tájékoztatta híveit az akabai megállapodásról, s kérte őket, hogy mihamarabb induljanak el Jathribba. A Próféta (bálk) senkit sem kényszerített a kivándorlásra, s így eshetett meg az, hogy néhány tekintélyes muszlim a városban maradt. Krisztus után 622 júliusában elsőként hetven muszlim kelt útnak az új haza felé. A qureijsiták senkit sem biztattak a maradásra, bár néhány asszonyt és gyereket erővel tartottak vissza, egy férfit tevéjéhez kötötten kísértek vissza Mekkába.
A muszlimok kis csoportokban, feltűnés nélkül igyekeztek később útnak indulni, s jóval Mekka falai után csatlakoztak egymáshoz. Mohamed (bálk), Ali és Abu Bakr utolsónak maradtak. Gondoljuk csak el, hogy milyen hangulatban lehettek a korai muszlimok? Üldözték őket hitük miatt, viszont szülőföldjük, életterük a pogány Mekka volt. Ide kötötte őket minden, itt voltak a rokonaik, barátaik, ismerőseik. Itt voltak őseik is eltemetve, nem beszélve a Szent Kábáról! A rokoni szálakat is el kellett tépniük! Ebben a korban ez a "szűk hazaszeretet" sokkal többet jelentett napjaink lokálpatriotizmusánál. Az első kivándorlók közzé tartozott Abu Szalama. A Jathribba érkező mekkaiakat al-Muhadzserúnnak, azaz kivándorlóknak, míg a jathribiakat, akik őket befogadták, Anszarnak, azaz segítőknek nevezték a későbbiekben.
A kivándoroltakat a Jathribiak ellátták mindennel, amire szükségük volt, közösen, "kalákában" építették föl házaikat. Élelmüket is megosztották az arra rászorulóval.
Mekka életében e tömeges elvándorlás komoly törést okozott.
A politeisták látták, hogy a kivándorlók megszakították az eddig szentnek hitt rokonsági kötelékeket is hitük miatt, s ezt látva felismerték, hogy Mohamed (bálk) még a városfalakon túl is veszélyes lehet biztonságukra. Ezért a nemzetségfők és támogatóik titkos tanácskozásra gyűltek össze, hogy megvitassák azt, hogy hogyan veszejthetik el a Prófétát (bálk) anélkül, hogy számolniuk kellene a vérbosszúval és egyfajta közösen adandó halált, kaphasson a Küldött (bálk). A szót ismét Abu Dzsahl vitte, s olyan ötlettel állt elő, hogy ez biztosította, hogy a végrehajtása után senki sem tudná megbosszulni a Próféta (bálk) halálát. A javaslat a következő volt: minden egyes nemzetség kijelöl egy erős és tekintélyes családból származó férfit s Mohamedet (bálk) ez a csapat egyesült erővel megöli. Ha tehát mindenki vétkes lesz majd Mohamed (bálk) halálában, a hásimita klánnak be kell érnie pénzváltsággal majd. Az elkövetkező éjszakán szerették volna a merényletet elkövetni, azonban a Küldöttet (bálk) a legenda szerint Gábriel arkangyal értesítette e szennyes tervről. Mohamed (bálk) ágyába Ali feküdt, annak ruháiban, így a merénylők azt gondolták, belesve az ablakon, hogy ott a Próféta (bálk) alszik. Időközben Mohamed (bálk) Abu Bakr-al titokban elhagyta a várost és az egyik hegyen lévő barlangban bújtak meg.
A merénylők mikor hajnalban végre akarták gonosztettüket hajtani, meglátták, hogy rászedték őket. Bosszúra szomjazva elindultak Mohamed (bálk) kézre kerítésére. A pogány mekkaiak 100 nőstény tevét ajánlottak fel vérdíj gyanánt annak, aki élve vagy halva előkeríti Mohamedet (bálk)! Az üldözőket nagyon csábította a felajánlott nagy vérdíj, s ezért, mint egy vadászfalka keresték a menekülőket. Hírekkel és élelmiszerrel Abu Bakr Abdullah nevű fia, Esna, Abu Bakr leánya és egy felszabadított rabszolga, Amír látta el őket.
A Próféta (bálk) és Abu Bakr a barlangban három napig bujkált. Egyszer az őket keresők egy csapata a barlang közelében haladt el, de a hagyomány szerint a barlang bejáratát egy pók a hálójával beszőtte, s odafészkelt egy vadgalamb is. A vérszomjas üldözők nem mentek be a barlangba, mivel a jelek azt mutatták, hogy már régóta nem járt benne ember. A Koránban erre az időszakra is található egy idézet:

"... hiszen Allah már akkor segített neki, amikor
A hitetlenek elűzték őt (Mekkából) másodmagával.
(Emlékezzetek arra), amikor ő azt mondta társának: "Ne
Csüggedj el! Allah velünk van. Allah ekkor leküldte reá szakináját és seregekkel, segítette őt,
Amelyeket ti nem láttok."
(Korán, 9: 40)

Három nap multán előjöttek a barlangból, felültek tevéikre, s tévutakra vezetve az acsarkodó üldözőket elindultak Jathribba. A teve, melyen Mohamed megtette az utat, a kedvenc tevéje lett, s Kavszának nevezte el. Így történtek meg az első lépései a Hidzsrának, mely a Vörös-tenger partjai felé vezettek először. A menekülők 24 órán keresztül úton voltak. Az üldözők is szinte éjt nappallá téve állandóan nyeregbe ültek.
Az egyik vérszomjas üldöző, Suraka, a Mudlic nemzettség tagja az üldözés közben leesett a felbukott lováról. Az esés után újból nyeregbe akart szállni, de a lova kimúlt, így a további üldözést fel kellett adnia. Egy további üldöző társaival, -akit Buregdának hívtak, s az Aslam nemzettség tagja volt,- véletlenül találkozott a Próféta (bálk) kisded csapatával. Mohamed (bálk) idézeteket recitált neki a Koránból, mely mély hatást gyakorolt rájuk, így szívüket azonnal felajánlották a Prófétának (bálk) és az Iszlámnak. Buregda a fehér turbánját a lándzsájára tűzte és így szólt:" Ó Allah küldötte! Én nem hagyhatom, hogy egy olyan ember, mint Te, aki Isten útján tevékenykedik, segítség nélkül vándoroljon. Kérlek, fogadj fel első segítő csomaghordódnak!"
Ezután a kis karaván élére állt és elvezette becsületesen a Prófétát (bálk) Kuba falujáig. Ez után történt, hogy Mohamed (bálk) találkozott egy Szíriából hazatérő karavánnal, s onnan egy Zubayr nevű ember fehér lepleket adott ajándékba neki és Abu Bakrnak. A jathribi muszlimok, akik a Próféta (bálk) kiutazását előkészítették, már négy napja várták az érkezését. Ezen a napon is a város kapuja előtt vártak. Az egyik őrtoronyból leszólt hozzájuk egy fent őrködő zsidó: "Itt jön, azaz ember, akit nagyon vártok!" A Prófétát (bálk) egy örömteli és ujjongó jathribi nép fogadta. Kuba falujában találkoztak, mely egy órányi járásra volt Jathribtól 622. szeptember 23.-án, Rabiul-Avval hónapja 12. napján. Mekka és Medina (Jathrib) között az út ebben az időben tevével 13 napig tartott. A kivándorlók karavánja ezt a távot Kuba falujáig nyolc nap alatt tette meg. Mohamed Kubában 3 napot időzött, s itt építette fel az első muszlim imaházat is. Ide érkezett Ali is, aki gyalogosan tette meg az utat Mekkából. Ranuna völgyében volt az első ünnepi pénteki közösségi ima (Kuba és Medina között lévő hely). Jathribba érkezés után nevezték el a várost Medinatun Nabinak, azaz a Próféta (bálk) Városának, röviden Medinának, azaz Városnak. Az a nap, amelyen Mohamed (bálk) Medinába érkezett, az egyik legjelentősebb napja az Iszlám történelmének. Az út Kuba falujától Medináig ujjongó, éneklő, doboló embertömeg között vezetett, a gyerekek így kiáltoztak és énekeltek: "Jön Isten Küldötte!" Mindenki ünnepelt, a kisgyermekektől, a nőkön át az aggastyánokig. Mindenki szerette volna a Prófétát (bálk) a saját házában vendégül látni.

A mai napig itt található a Prófétai Mecset, immár kibővített formában. A Próféta (bálk) megkérdezte a körülötte állóktól: "Melyik rokonom háza van a városban a legközelebb?" Halid Ibn Zajd válaszolt: "Ó Isten küldötte! Az én lakhelyem van a legközelebb. Nézd, itt a házam! Nézd, itt az ajtóm!" Így lett a mecset és a hozzá tartozó ház felépítéséig Mohamed (bálk) Halid vendége.

Medinai korszak

A Hidzsra, illetve a medinai korszak az Iszlám időszámítás kezdetét jelenti. A holdév első hónapjában, a Muharram havában kezdődött. A prófétai küldetés 13. Éve (a mekkai periódusban folytatott igehirdetés) lett a Hidzsra első éve.

Medináról pár szó
Medina a második legnagyobb város volt Hidzsászban, Mekka után.
Mekkától északi irányban fekszik, három irányban hegyektől körülzártan, nehezen támadhatóan. Dél felől van szabad bejárás a városba. A táj képe is más volt, mint Mekkában, a dombok szelídebbek voltak, a klíma is enyhébb volt. A termőföld igen gyatra minőségű, bár jóval kedvezőbbek voltak a feltételek a földművelésre, mint Mekkában, viszont sok a datolyapálma. Termeltek itt árpát, zabot és zöldségféléket is. Az őshonos arab nemzettségekhez Palesztinából és a déli Jemenből zsidó törzsek érkeztek. A zsidó törzsek: Banu Kaynuka, Banu Nadír, Banu Kurayza. Ők a rómaiak Palesztina elfoglalása után menekültek el Medinába. Az arab törzsek: Avs és a Hazrac, Jemenből bevándorolt nemzettségekből alakultak ki, a zsidó bevándorlók után érkeztek. Az első időkben ezek a törzsek harmonikus békében éltek egymás között.

A Hidzsra jelentősége
Mohamed (bálk) kivándorlása Mekkából Medinába mérföldkő az iszlám történetében, de egyúttal az a világtörténelemben is. Egyrészt egy felszabadulás a politeisták elnyomása és üldözése alól, másrészt kezdete az iszlám forradalomnak is!
A Hidzsra előtt a muszlimok ki voltak téve a bálványimádók erőszakjának, gyűlöletének. Itt más távlatok és lehetőségek kínálkoztak fel szabadon a muszlimok számára.
Más távlatok és lehetőségek kínálkoztak fel.
Eljöhetett már az alkalom arra, hogy az egyistenhívők kitekinthessenek a világra, illetve bemutathassák a külvilágnak vallásukat. Megteremthették a gazdasági és politikai alapjaikat hitüknek. Tizenhét évvel a Hidzsra után új eszmék indultak útnak az akkor ismert világban, mindezt a "Hidzsra első éve" vindikálta magából. A Próféta (bálk) 53 éves korában lezárult a mekkai periódus és egy új vette kezdetét. A medinai korszak az államalapításé, az iszlámvallás gyakorlati bemutatása, teljessé válásának korszaka lett. Több mint ezer év után a mai modern muszlimok is vágyakozva gondolnak erre az időszakra, hiszen itt teremtődött meg a muszlimok első állama és teljesedett ki az emberszeretet és a muszlim testvériség. Még ha ez később komoly emberélet áldozatokkal is járt.

A Prófétai Mecset és az "Arkadeba történő utazás"
Az első mecset, melyet a Próféta (bálk) annak használt, Kuba falujában volt. Ez egy datolyaszárító csűrnek használt helyiségből lett átalakítva, s Szalim Ibn Auf földjén állt. A második mecsetet már Medinában építette fel, s az a mai napig a muszlimok második szent helyének számít, immár kibővítve. A mekkai zarándoklatot elvégző muszlimok nagy része e mecsetet is felkeresi.
A mecset helyének kiválasztása is csodaszámba ment. Ugyanis amikor a Próféta Medinába ért, s kereste a számára és a leendő mecset felépítéséhez a helyet, szabadon engedte a tevéjét, s Ő gyalogosan, az örömittas tömegtől kísérve, követte az állatot. A teve szagolgatva az út porát lassú léptekkel baktatott, néha hátra nézve Mohamedre (bálk). Így ért el egy üres földterületre, amelynek végén két datolyapálma állt. A telek egy helyén megállt, megszagolta a földet, majd lefeküdt. "Itt építjük fel Isten házát, s mellette a hajlékomat!"- szólt a Próféta (bálk).
A telek két árva fiú tulajdona volt, Szahlnak és Szuhajlnak hívták őket. Mohamed megkérdezte tőlük, hogy mennyit kérnek a telekért, majd a kért pénzösszeget kifizette az árva fiúknak. A mecset és a ház építésében valamennyi muszlim részt vett, a kivándorlók és a segítők vállvetve dolgoztak. Mohamed (bálk) szintén dolgozott az építkezésen. De nem minden kivándorló volt a nehéz kétkezi munkához szokva, így például Oszmán ibn Affán nagyon hamar elfáradt.

Munka közben születtek olyan dalok, melyből most idéznék egyet:
"Ó, urunk nem jó az csak mi jő ezután,
A segítők s vándorlókat segítsed igazán."
A hidzsra után két hónappal a mecset építése befejeződött, az épület szárított vályogtéglából készült, s a kövekből kirakott ima fülke, a mihráb, az imairányt Jeruzsálem felé mutatta. A tetőgerendákat vályogsárral és állatbőrökkel fedték be. Mohamednek (bálk) két kis szobából és egy kicsike udvarból készített lakhelyet készítettek el, melyeket feleségének Szaúdának, s két lányának, Fatimének és Umm Kulszúnnak szánt. A tervezett harmadik szobát jegyesének, Aisának szánta. A bejárati ajtót a Béke Ajtajának nevezte el. Ekkor tért át az iszlám hitre a Szalmán nevezetű perzsa, aki a banu qurajzához tartozó egyik zsidó rabszolgája volt. Ő Iszfahánban megkeresztelkedett, s utazásai során halotta, hogy Arábia egy próféta eljövetelét várja. Ekkor indult el, hogy találkozzon a leendő prófétával, de útközben Bagdad közelében fogságba került, s Medinába vetette a sors, mint rabszolgát. Mohamed (bálk) Szalmánt kiváltotta gazdájától és felszabadította. Szalmán misztikus tanokat hirdetett, s hű követője lett a Küldöttnek (bálk). (Szalmánt a nem arab népek előfutárának tekintik, akik erejüket és tehetségüket az iszlám szolgálatába állították.) A mecsetnél hatalmas udvar is készült, hogy a közösségi istentiszteleten mindenki részt vehessen.

Az Anszar és a Muhadzserin testvérisége
A mecset és a ház felépítése, a közös munka, a közös fáradalmak közel hozták egymáshoz a segítőket és a kivándorlókat. A két csoportszerződést is kötött, melyet Istennek hála, a korai források megőriztek. A szöveg rendelkezik, hogy Mohamed (bálk) szövetségre lép Medina zsidó és arab törzseivel, kölcsönösen segítik egymást, Mohamedet (bálk) és társait megvédik. Medinában az itt lakók megbékélnek egymással, s békességre törekednek minden szomszédjukkal, míg azok nem törnek a Próféta (bálk) ellen. A szerződésben rögzítették, hogy a qureisitákkal szemben a muszlimok életét és javait kell a jövőben megvédeni. A létrejött közösség fejeként Istent jelölték meg, a törzsek és nemzettségek helyett az "umma" szót, azaz közösséget használták. Ez radikális újítás volt, hiszen az ummában megszűnnek a nemzetségi és törzsi kötelékek, az umma áll mindenek fölött! Elszakadtak a törzsi kötelékek, s Arábiában megszületett egy állameszme, mely nem a vérségi, rokoni kötelékeken alapult. Az ummát nem oszthatja meg semmi, s ez a forradalmian új rendszer mindenki számára elfogadottá vált. Mohamed (bálk) ebben az új rendszerben csupán bírói szerepet vállalt a muszlimok közötti vitás ügyek tekintetében. A zsidók sem tiltakoztak eleinte az új eszme ellen, sőt sokan a frissen kibontakozó arab monoteista vallás útjára léptek. Voltak olyanok is, akik személyesen a Próféta (bálk) tanácsadói, "közvetlen munkatársaivá "lettek. A legismertebb közülük Abdallah Ibn Szalam.
Erre az időre datálható egy újjabb Korán szúra kinyilatkoztatása is:

"Akik hisznek és elvégezték a hidzsrát és harcba
Szállnak Allah útján javaikkal és személyükkel, és
Akik menedéket nyújtottak (nekik) és segítették
(őket), azok egymás atyafiai. Akik hisznek, de nem
Végezték el a hidzsrát, azokhoz semmiféle testvéri
Viszony nem fűz titeket, amíg el nem végzik a hidzsrát.
Ha azonban a vallással kapcsolatban kérnek tőletek
Segítséget, akkor kötelesek vagytok segíteni, kivéve,
Ha olyan emberek ellen (kérik azt), akikkel szerződés
Köt össze benneteket."
(Korán, 8: 41)

A medinai muszlimokról és zsidókról
A Próféta (bálk) hetek múltán észre vette, hogy a medinai segítők egy részével sincs minden rendben. Számos frissen megtért medinai vallási buzgósága sok kívánni valót hagyott maga után. Ezek egy része érdekből vette fel az iszlámot, s nem meggyőződésből. Az iszlám sikereit megfordíthatatlan folyamatként értékelték, amelyből nem akartak kimaradni, de óvatosságból várakozó álláspontra helyezkedtek.
Ezek az örökös elégedetlenkedők Abdallah Ibn Ubbaj körül gyülekeztek, akiből valószínűleg király is lehetett volna, ha Mohamed (bálk) nem megy Medinába. Ibn Ubbaj muszlimnak mondta magát, ám lelkesedése nem volt töretlen, s csak az alkalomra várt, hogy valami balul süljön el, és ő átvehesse a közösség irányítását. A Korán leghosszabb fejezete, az első medinai hónapok során kinyilatkoztatott 2. Szúra jól mutatja: Mohamed (bálk) pontosan átlátja az isteni sugallat hatására a helyzetet.

Nem az a jámborság, hogy orcátokat
Napkelet vagy Napnyugat felé forgatjátok.
Jámborság az, ha valaki hisz Allahban,
A Végső Napban,
Az angyalokban,
Az Írásban és a Prófétákban,
S aki javait-bármilyen kedvesek is azok neki-
Odaadja a rokonainak, az árváknak, a szegényeknek,
Az úton járóknak, a koldusoknak, s a rabszolgáknak (kiváltásra).
(Korán, 2: 177)

A Próféta (bálk) azonban egyelőre nem vitte el kenyértörésre a helyzetet. Ibn Ubbaj egyelőre udvarias maradt a Küldöttel (bálk) szemben, ugyanis a mecsetben megtisztelő helyet kapott, s a pénteki közösségi ima után szólhatott is az ott lévőkhöz.

A zsidók, akárcsak a zúgolódó arabok, eleinte úgy vélték, adnak egy esélyt Mohamednek (bálk), hisz úgyis hajlik a judeizmus felé. Végül mégis Ibn Ubbaj mellé álltak és szembefordultak az iszlámmal. A közös imák alkalmával csak azért mentek a mecsetbe, hogy mulassanak és nevessenek a muszlimok "meséin".
Egy alkalommal, amikor egy zsidó iskolában járt, Ibrahimról (Ábrahámról)- béke legyen vele-, kérdezték.
Vajon Ibrahim zsidó volt, vagy keresztény? -kérdezték.
Egyik sem, volt a válasz, hanem "hanif", azaz tiszta egyisten hitű, s Ő építette a Kábát, s Izmail fián keresztül az arabok ősatyja volt.
A zsidó Abdullah figyelmeztette, hogy a zsidók meg fogják majd alázni, s vitát fognak provokálni. A zsidók egy idő után Mohamedet (bálk) hamis prófétának kezdték nevezni, s minden alkalmat megragadtak, hogy lejárassák, s a becsületébe gázoljanak. A zsidók viselkedésének mozgató rugóit vallási alapon kell keresnünk. A Messiás eljövetelére vártak, s úgy tartották, hogy a próféták kora lezárult. (Ezért nem ismerték el Jézust sem annak idején.) Viszont a zsidók beengedték a zsinagógákba a muszlimokat, ugyanis a judeizmus megengedi, hogy az "istenfélők" oda betérhessenek. Kezdetben a muszlimokban barátokat, szövetségeseket láttak, de amikor rádöbbentek arra, hogy az iszlám megjelenése óta befolyásuk csökken, nagyobb részük szembefordult a Prófétával (bálk). Mohamed (bálk) csalódott volt, azonban voltak vele szimpatizáló zsidók is, akik továbbra is segítették.
Csak idő kérdése volt hogy a szakítás mikor következik be a muszlimok és a medinai zsidók között, mely egyértelműen politikai okokra vezethető vissza.

Az imára hívás (azan)
A napi rendszeres imára való megjelenés komoly gondot okozott ez idő tájt, hiszen nem volt óra. A Próféta (bálk) elvetette azokat az ötleteket, hogy a keresztények, vagy a zsidók mintájára próbálkozzak, mint pl. a tülökkel.
A megoldást Bilál, a volt rabszolga álma hozta, melyet azonnal a gyakorlatban be is mutatott az ima idején.
Felmászott a mecset közelében egy magas ház tetejére, s onnan kiáltotta a világba a ma már jól ismert mondatokat a muszlimoknak.
Allahu akbar, azaz "Isten a leghatalmasabb." Ezt négyszer ismételte, majd kétszer következett:
"Tanúsítom, hogy nincs más Isten, csak Allah! Ez kétszer hangzott el, majd ismét kétszer következett: "Tanúsítom, hogy Mohamed az Ő Prófétája!"
Kétszer:" Gyertek imára!"
Kétszer:
"Kétszer: "Isten a leghatalmasabb!"
Utoljára egyszer:" Nincs más isten, csak Allah!"
Bilálnak jó erős hangszálai és szép hangja volt, így ő lett az iszlám első imára hívója, más néven müezzinje.
Azóta már minaretek is magasodnak a mecsetek mellett, s a müezzinnek nem kell felmennie a minaretbe, sok lépcsőt megmászni, hanem az Azan, vagy másnéven Adhan már manapság hangszóróból jut el a hívőkhöz.

A Próféta (bálk) és Áisa házassága
Khadidzsa, aki három évvel a Hidzsra előtt elhunyt- volt Mohamed (bálk) egyetlen és legkedvesebb felesége. A Szent Korán minden muszlim számára maximum négy feleséget engedélyez, ha a szigorú és bölcs feltételeknek eleget tud tenni.

"Ha attól féltek, hogy nem vagytok méltányosak
A női árvákkal, akkor házasodjatok meg a néktek tetsző nőkkel;
Kettesével, hármasával, négyesével!
Ám ha féltek, hogy nem tudtok igazságosak lenni egyszerre többhöz,
Akkor vegyetek feleségül csak egyet,
Vagy elégedjetek meg azzal, ami (rabszolganő) a jobbotok birtokol.
Ezzel tudjátok legjobban elkerülni azt, hogy igazságtalanul cselekedjetek"
Korán, 4:3

Mohamednek (bálk) Isten több feleséget engedélyezett. Ezeknek a házasságkötéseknek egy része védelmet biztosított egy-egy özvegy számára, kiknek férjük elesett a csatamezőn. A házasságkötések más részét politikai okok motiválták, ugyanis amikor a Próféta (bálk) szerződéseket kötött arab nomád törzsekkel, vagy nemzettségekkel, a kontraktusokat házasságkötésekkel pecsételték meg, ami abban az időben teljesen természetes és megszokott, sőt szinte kötelező volt. Ilyenkor a torzsfő, vagy a nemzetségfő leányát adták férjhez ahhoz az emberhez, aki a másik klán feje volt. Ezen semmi kivetnivalót nem találhatunk, hiszen a középkori Európában hosszú ideig így pecsételték meg a dinasztikus kapcsolatokat, politikai szövetségeket. A többnejűség sem új dolog, hiszen például az Ótestamentumban egy - egy uralkodónak négynél jóval több felesége volt, a bizánci császárnak több tucat ágyasa volt a felesége mellett. A poligámiát eddig az arab törzsek között semmi sem szabályozta, most viszont szigorú korlátok közzé lett szorítva, a feleségek száma is korlátozva lett.
A Próféta (bálk) összeházasodott Abu Bakr leányával, Aishával, aki ekkor kilenc éves volt.
E korban, s ma is érezhető, a lányok korán megérettek a házasságra, s egyáltalán nem ment ritkaságszámba a fiatal lányok férjhez menése.
Csak a mai kor emberének tűnik ez szokatlannak és furcsának, de mint közöltem, mindent a kor erkölcseinek szemüvegén, az akkori szokásokat figyelembe véve kell vizsgálnunk.
Mivel Aisha még nagyon fiatal volt, ezért a házasságkötés után a lakoma elmaradt, a szertartások is csak a legszükségesebbekre korlátozódtak. Maga Aisha sem vett észre az előkészületekből, s nagyon örült az apja által vett bahreini piros csíkos kelméből készült új ruhájának, de a barátnőivel tovább babázott.
A házasság megkötése után a lány továbbra is szülei házában lakott, s csak jóval később, már több évvel a szertartás után történt meg a házasság elhálása. Ekkor Áisha 14-15 éves lehetett. A Próféta (bálk) azonban gyakran meglátogatta kis feleségét, s sokat játszott vele, míg az serdülő volt. Mohamed (bálk) egyébként is nagyon szerette a gyerekeket, s boldog volt, ha a medinai gyermeksereg körül vette, s Ő játszhatott velük.

Problémák
A kivándorlás sem oldott meg minden problémát a muszlimok számára.
A mekkai qureisita politeista arabokat igyekeztek Mohamed (bálk) egységbe szólítani, s őket valamiféle szövetségbe kovácsolni az umma ellen. Egyrészt veszélyt és versenytársat láttak az erősödő Medinában, másrészt a monoteista tanokat nem sikerült kiszorítaniuk, Mekkában is voltak szimpatizánsai az ummának, s volt pár titokban magát muszlimnak valló egyén is. Természetesen bizonyos híreket kölcsönösen megtudtak egymásról a mekkaiak és a medinaiak is, s folyt a készülődés a fegyveres harchoz. Egyelőre Hidzsász térsége megosztott volt, Mekka nem tudott uralkodni a térségen, s egyfajta erkölcsi veszteségként is elkönyvelhette Mohamed (bálk) medinai befogadását. A Qureis számára a Próféta (bálk) és az új hit veszélyt jelentett, mind ideológiailag, mind fizikai-katonai értelemben. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy Medina a Szíriába vezető karavánutakat ellenőrizni tudta, s ha kellett, azokat vámmal is sújthatta. Így a mekkaiaknak érdekükben állt az umma elpusztítása, immár Medinával együtt. A mekkaiaknak két fontos szövetségesük lehetett a későbbi harcokban és a nagy leszámolásra: a Medina melletti zsidó törzsek és az opportunista (képmutatók/munafikok).
A zsidók a kereskedelmük és kézműiparuk révén a medinai gazdaság egy részét birtokolták, ellenőrizték. A Próféta (bálk) és Társai a medinai gazdasági életet fellendítették, s azt igyekeztek ellenőrizhetővé és igazságossá tenni a társadalom számára.
A zsidók eleinte nem tiltakoztak az új rendszer ellen, melyet szövetséggel is megpecsételtek. Soka közülük az új arab monoteizmus útjára léptek, hiszen őket csak vallásuk különböztette meg az araboktól. Mohamed tiszteletben tartva hitüket, egy szóval sem unszolta őket, hogy fogadják el az iszlámot, hacsak valakinek nem ez a feltett szándéka. A Korán egyik szakasza utal arra, hogy az áttért zsidók, saját zsidóságukat szem előtt tartva, a közösségen belül saját közösséget hoztak létre.
A zsidók egy része azonban hamarosan szembefordult az ummával, s vezetőjével, Mohameddel (bálk), aki csak bírói tisztet vállalt el a peres és vitás ügyek döntésénél.
A zsidók viselkedését vallási okok mozgatták, hiszen ők várták valóban a Messiást, azonban mint tudjuk, ez a Messiás nem prófétai köntösben állt előttük. Számukra a Messiás egy olyan küldött kellett, hogy legyen, aki megteremti Izrael államát a Szentföldön. Mohamed (bálk) nem tűnt ilyen férfiúnak, s teljesen új hitet hirdetett. Ők úgy tartották, hogy a próféták kora lezárult, Jézust (béke legyen vele) is ez okból nem ismerték el igehirdetőnek! Azonban a tény, hogy befogadták, nem volt példa nélküli, hiszen a judeizmusban bevett szokás volt, hogy az "istenfélők" betehették a lábukat a zsinagógákba. De a zsidóknak észre kellett venniük Ibn Ubbajjal együtt, hogy Mohamed (bálk) és az umma megjelenése óta a városban befolyásukat csökkentette, így hamarosan szembe fordultak Mohameddel (bálk).
A zsidók pálfordulását a Próféta keserű csalódásként élte meg, félt hogy elért eredményei veszélybe kerülnek. Azonban sok zsidóval barátságot kötött, akik a nehéz lelki terheit enyhítették. Medinában a keresztényekkel soha sem volt semmilyen vita, vagy nézeteltérés.
A Küldött pedig ennek ellenére nem győzte hangsúlyozni: a nézetkülönbségeket elfeledve azt kell kiemelni, ami közös a "Könyv Népeivel".
A képmutatók, akik színleg áttértek az iszlámra, vezetőjükre, Abdallah Ibn Ubbajra hallgattak, aki talán király is lehetett volna Medinában, ha Mohamed (bálk) nem jelenik meg. Így természetszerűleg szívében ott volt az ellenséges keserűség a Küldöttel (bálk) szemben.
A belső erővonalak, az ellenséges tábor határai már látszódtak, de a nyílt harcokhoz még sok időnek kellett eltelnie. Az umma viszont igyekezett helyzetét megszilárdítani, az ellenségeskedőket meggyőzni, s mindenkit egy táborba terelni. Az, hogy ez később nem sikerült, ez nem a muszimok bűne!

Az első népszámlálás az Iszlám történetében
Az állandó fenyegetés helyzetében a fiatal muszlim állam, segítség híján minden lehetőséget ki akart aknázni az önvédelemre és a túlélésre. Elzárt minden lehetőséget a mekkaiak előtt, blokád alá vonta a Mekkából Szíriába vezető karavánutat. Regisztráltatta a Medinában élő muszlimokat, ennek eredménye 1500 muszlim hitű.
Minden be, vagy kiköltözőnek a városban regisztráltatni kellett magát. A Próféta (bálk) elrendelte, hogy a fegyverkovácsok és íjkészítők lássanak hozzá az umma felfegyverzéséhez.

A medinai periódus második éve, az eszmék harca, a "dzsihád" kihirdetése, probléma a politeistákkal.

"Akik harcolnak, azok engedélyt kaptak (arra), mivel
Jogtalanság érte őket. Allahnak megvan a hatalma
Arra, hogy segítse őket-
Akiket jogtalanul elűztek lakhelyeikről, csak azért,
Mert azt mondták: A mi urunk Allah.
És csak Allah nem tartotta volna vissza az embereket
-Egyeseket mások által-, áldozatul estek volna a rombolásnak szerzetescellák, Templomok, zsinagógák és (egyéb) kultuszhelyek,
Amelyekben Allah neve gyakran elhangzik."
(Korán, 22:39-40)

A fenti sorokban láthatjuk, hogy körvonalazódik az isteni parancs egy igazságos háború ideológiájához. Mit nem szabad? Ott és azokat megsemmisíteni, akik Istent imádják, tehát papokat, szerzeteseket, s ott, ahol Istent imádják, tilos harcolni!
Isten csak akkor segíti a harcoló muszlimokat, ha azok igazságos háborút vívnak, illetve a betolakodók ellen kell küzdeniük! De ekkor is csak úgy kapnak segítséget, ha az iszlám parancsainak eleget tesznek és imádkoznak, alamizsnát adnak a szegényeknek, böjtölnek és igazságosságot tesznek! Vannak kritériumai a háborúnak, azaz mit szabad és mit nem, valamint a békében hogyan éled meg a hited!
A kiűzetés: a muszlimokat elűzték otthonaikból, tehát felhatalmazást kaphattak így az igazságos harcra.
A Hidzsra második évének Safar hónapjában történt az első fegyveres összetűzés a politeisták és a muszlimok között. A mekkaiak előkészítették a harcot az umma ellen, szövetségeket kötöttek beduin törzsekkel és külön kincstárat hoztak létre a leendő háborúra, összecsapásra Medina ellen.
A Medina mellett lévő zsidó törzsekkel is igyekeztek szövetségre lépni, azokat az umma ellen hangolni!
Természetesen a mekkai politeisták akciói nem maradtak titokban a Próféta (bálk) és hívei előtt. Így az umma is felállította a hadra fogható férfiak közül az "elit" egységeket, íjászokat szerveztek, megkezdték a gyakorlatozást. Természetesen az umma is kereste a potenciális szövetségeket, de a beduin törzsek nagyobb része a gazdag és befolyásos Mekkát támogatta, ha másképpen nem is, de erkölcsileg mindenképpen!

Az imairány megváltozása, Jeruzsálemtől Mekka irányába

"Gyakran látjuk orcád fordulását az ég felé; ezért mi
Olyan imairány (qibla) felé fordítunk téged,
Ami megnyeri tetszésed. Fordítsd hát orcádat a Szent Mecset felé!
Bárhol is legyetek (ó, hívők), fordítsátok orcátokat az ő irányába!
(Korán, 2:144)

Ez a kinyilatkoztatás egy pénteki közösségi ima alatt történt (szalat dzsumah), mely a gyülekezetet arra utasította, hogy az ima új iránya ezen túl ne Jeruzsálem, hanem Mekka legyen. Mind a mai napig a muszlimok kiblája Mekka. A Próféta futárt menesztett Kuba falujába is, hogy az ottani gyülekezet is tudjon a kibla változásáról. Így lehet az, hogy a mai napig a Kuba mecsetet a "Két Imairány Mecsetjének" nevezik, mivel itt két kibla található mind a mai napig. Az egyik Jeruzsálem felé, a másik Mekka felé mutat.
Az új imairány egyúttal jelzés is volt, hogy az umma dekralálta, ez a felekezet egyik monoteista valláshoz sem tartozik. A kibla megváltoztatása a muszlim öntudat kibontakozását is jelentette, elősegítette. Bár más népek gyermekei voltak, de a fokozatosan kiterjedő közös tudat összefogást hozott el.
A medinai zsidók a kibla megváltoztatását dacnak és ellenséges gőgnek értelmezték, s egyre jobban megérett bennük az elhatározás, hogy megszabadulnak Mohamedtől (bálk) és az ummától.

A Banu Nahl-i incidens
Az umma döntést hozott, hogy indítsanak támadásokat a mekkaiak karavánjai ellen. Ez egyrészt demonstrálta a mekkaiak irányába az umma merészségét, erejét, másrészt un. ghazvának, vagy razziának is számított, ami az akkori arab törzsek mindennapjaiban jelen volt. Ez kiegészítette a földművelést, kereskedést, állattenyésztést, s egyfajta újra elosztást is biztosított a társadalmi javak között.
Ekkor még nem működött a zakat, azaz szegényadó intézménye!
Az akciókat általában Hamzára, vagy Ubajda ibn Háriszra bízták. Sokáig a portyázók üres kézzel tértek vissza, hiszen a mekkaiak óvatossá váltak Az umma harcosai még a Vörös-tenger partvidékén is portyáztak.
A Qureis télen Jemen felé küldte karavánjait, ez az útvonal ellenkező irányban volt Medinától. Mohamed (bálk) azonban unokatestvérét, Abdallah ibn Dzsahs parancsnoksága alatt kilenc muszlim harcost küldött kémszemlére dél felé.
624 Radzsab havában járunk, ez szent hónap volt, tilos volt ekkor egész Arábiában a fegyveres harc.
A Próféta (bálk) egy lepecsételt parancsot adott át a csapat vezetőjének, azzal a feltétellel, hogy azt csak két nap múlva bonthatja fel, s a társait nem kényszerítheti a parancsban foglaltak elvégzésére.
Abdallah két nap múlva felbontotta a lepecsételt parancsot. Elolvasta a leírtakat, de nem tudta eldönteni, hogy a Küldött (bálk) a parancsban a "törbecsalni", vagy a "meglesni" igét használta. Ezért tanácsot kért a társaitól. Vajon mit tanácsolnak, kikémleljék, vagy megtámadják Nakhla mellett a mekkaiakat? A harcosok között vita alakult ki, volt aki a "szent hónap" sérthetetlensége miatt úgy gondolta, hogy Mohamed (bálk) kémkedni küldte őket. Végül is tovább indultak, bízva abban, hogy a helyzet majd megmutatja, hogy mitévők legyenek. Mielőtt elérték volna a jamanai Nakhlanak nevezett helyet, a csapat hat főre csökkent, a többiek kereket oldottak, visszamentek Medinába.
Közben éjszaka megérkezett egy karaván, mely közel száz tevéből állt, melyek aszaltszőlőt, cserzett bőrt szállítottak, kísérőjük négy fegyvertelen mekkai volt, tekintettel a fegyvernyugvás hónapjára. Abdalláh és társai cselt vetettek be, zarándokoknak álcázva, megtámadták a karavánt, Amir ibn al-Hadrami nevezetű mekkait megölték, három társát foglyul ejtették, majd sietve visszamentek a zsákmánnyal Medinába. A szent hónap ősi pogány arab kultuszának megsértése miatt azonban a visszatérőket rosszalló pillantásokkal fogadták. Mind a medinai zsidók, mind a többiek elítélték a vérontást. Mohamed (bálk) is elítélte a tettüket, de ekkor érkezett a Korán alábbi verse, mely mindent megmagyarázott:

"Kérdeznek téged (a hívők) a szent hónapról,
(arról, hogy megengedett-e) akkor a harc?
Mondd: Harcolni akkor (valóban) súlyos dolog.
Ám távol tartani (a többieket) Allah útjáról, nem hinni benne,
(távol tartani a hívőket) a Szent Mecsettől,
Elűzni annak lakóit-még súlyosabb Allah előtt.
Az eltántorítás súlyosabban, mint az ölés..."
(Korán, 2:217)

Ez a kinyilatkoztatás adta meg a lehetőséget arra, hogy a Próféta (bálk) a szerzett javakat eloszthassa a muszlimok között és két foglyukat kicserélhessék a mekkaiaknál sínylődő két muszlimra. Az egyik mekkai kereskedő, Hakim ibn Kajszar pedig felvette az iszlámot és Medinában maradt.
Másnap megérkezett a két elveszettnek hitt gyáva férfi is, akik Abdallah csapatától eltűntek. A megölt Amír ibn al-Hadrami vérét azonban senki sem akarta megfizetni. Öccse, Amr tehetetlenül dühöngött Mekkában, s csak az alkalomra várt, hogy az akkori vérbosszú szabályai szerint elpusztítsa Mohamed (bálk) egyik emberét, bárki is legyen az.

A Badr-i ütközet
Az umma egy percig sem kételkedett abban, hogy a Qureis nem hagyja meg bosszulatlanul a nakhlai elesettet, ám hitük a saját erejükben az elkövetkezett időkben jelentősen megnőtt, s sikerült egy nomád beduin törzzsel is szövetséget kötniük. Ez a Dú al-Usajra nevű helységnél történt, s egy nagy árnyékot adó fa alatt vetették papírra a szerződés szövegét. (Később egy imahelyet is építettek a fa mellé.)
Közben egy mekkai, Kurz ibn Dzsábir elrabolta az Al-Aqiq vádi mellett legelésző tevéket, a pásztorfiút véresre verték. Az umma harcosai hiába üldözték a rablókat.
Mohamed egy éjszaka hírt kapott: egy nagy mekkai karaván, Abu Szufján vezetésével a szíriai Ghazzából elindult Mekkába, s nagyjából tizenöt nap múlva Medina közelében fognak elhaladni. A karavánról úgy hírlett, hogy ez az év legjelentősebb üzleti vállalkozása, s csak harminc-negyven fegyveres kíséri védelemként.
Mohamed (bálk) számításai szerint a Ramadán teli hold előtt egy-két nappal Badr mellett kell a karavánnak elhaladnia. Badr egy kis település volt a Vörös-tengertől harminc, Medinától százhúsz kilométernyi távolságra, ahol a környező törzsek tavasszal vásárt szoktak tartani. A Próféta megérezte, hogy ez a vállalkozás fordulópontja lesz a mekkaiakkal vívott harcban. Kémszemlére két harcost küldött ki, azzal a megbízással, hogy jelentsék majd a karaván mozgását. Medinában toborzásba kezdett az akcióhoz. Hetven mekkai és kétszáznyolcvan medinai segítő jelentkezett a csapatba. Uszmán ibn Affán, Mohamed (bálk) veje nem tartott a csapattal, mivel felesége súlyos beteg volt. Abu Szufján értesült az umma terveiről, miután kikérdezte az útjukba kerülő arabokat. Ezért a Hidzsászon átvezető út helyett a partvidék felé fordult, s a helybéli Ghifár törzs egyik harcosát Mekkába küldte gyors segítségért.
Damdam, a hírvivő Mekkában megszaggatta ruháit, bevágta tevéje füleit, hogy abból ömöljön a vér, a nyerget megfordította a hátán, s a Kába terére vágtatott. Ott kiabálásba és jajveszékelésbe kezdett, s az összeszaladt mekkaiak előtt ecsetelte a veszélyt! A mekkaiak nagyon megrémültek, egyúttal düh is a hatalmukba kerítette őket az umma merészsége hallatán.
Közben Mohamed (bálk) úton volt Badr felé, bár csapata a megfutamodók miatt kétszázkilencvenhét főre apadt.
Az emberek felöltötték vértjeiket, Moszab lándzsájára fehér, Alinak fekete zászlót tűztek fel. A mekkaiak eközben nagy létszámú felmentő sereget indítottak el rohanvást Badr felé. Abu Szufján karavánja kikerülte a felállított csapdát, ezt hírül is adták Az Abu Dzsahl vezette felmentő seregnek, akik ennek ellenére az ütközetet keresték Mohameddel (bálk), bár a seregük hétszáz főre csökkent, de ez így is több mint kétszerese volt az umma harcosainak.
Abu Dzsahl serege Badr kútjai előtt ütöttek tábort, nem is sejtve, hogy az éjszaka leple alatt velük szemben már az umma serege várja a "találkozást".
Ali és emberei az éj leple alatt észre vették, hogy árnyak közelednek a kutakhoz.
A közeledőkre támadt, s felismerte bennük a mekkaiakat. Rövid kézi tusa után a mekkai vízhordók és kíséretük futásban keresett menedéket. Az elfogottak elárulták társaikat, s beszámoltak a mekkaiak seregéről részletesen.
Mohamed (bálk) a beszámolóból megértette, hogy Mekka színe-java kivonult ellene, s rádöbbent, hogy a politeisták háromszoros túlerőben vannak.
A Próféta és vezérei azonban nem rettentek meg, s kiváló stratégának bizonyultak. Az éjszaka örve alatt az umma íjászai a kutak mellé vonultak, azokat egy kivételével mind betömték, s az egy ép kúthoz medencét építettek. A mekkaiak az elmenekültektől hallották, hogy az umma elfoglalta a kutakat, s rémület öntötte el őket.
De miután meghallották, hogy az ellenség milyen kevés harcossal rendelkezik, a gőg öntötte el őket.
Reggel a mekkai csapat megjelent az al-Aqanqal domb tetején és lassan leereszkedett a völgybe. Éjszaka heves esőzés volt, ami a muszlimoknak kedvezett, ugyanis a talajt megkeményítette, de a mekkaiaknak hátrányt jelentett, mivel hegynek felfelé kellett küzdeniük.
A csata ősi arab szokás szerint kezdődött, a személyes párviadallal. Előtte azonban Hamza párviadalban még legyőzte a kutakhoz előre rohanó Makhzúm nemzetségbéli Abu al-Aszad fiát. Három kiváló muszlim harcos csapott össze karddal három mekkaival.
Hamza Utbával, Ali Sajbánnal és Ubajda ibn al-Hárisz pedig al-Valid ibn Utbával (aki a meggyilkolt mekkai kereskedőért akart bosszút állni) csapott össze.
A három mekkai politeista holtan terült el, Ubajda pedig halálos sebet kapott, mivel térdből levágták a lábát.
Az umma üdvrivalgásba tört ki, s az előre rohanó mekkaiakat sűrű nyílzáporral árasztották el. A mekkaiak előretörését nehezítette, hogy a nap is a szemükbe tűzött, így a csata rövid időn belül az umma győzelmével ért végett. A mekkaiak megfutamodtak, elestek, vagy fogságba kerültek.
A mekkaiak közül elesett közel ötven ember, köztük Abu Dzsahl is.
Mohamed közbelépésére az umma harcosai nem végezhették ki a foglyokat ősi arab szokás szerint, hanem megkötözve a zsákmánnyal együtt visszaindultak Medinába.
Hetven qureisitát ejtettek foglyuk, melyekért váltságdíjat fognak kérni, ez volt a Küldött utasítása.

Íme a foglyokról szóló Korán idézet:

"Ó Próféta! Mondd a foglyoknak, akik kezetekben vannak:
Ha Allah valami jót ismer meg a szívetekben,
Akkor jobbat ad nektek annál,
Ami elvétetett tőletek és megbocsát nektek.
Allah megbocsátó és kegyes."
(Korán, 8:70)

A badri ütközet értékelése
Váratlan volt a győzelem, s sokan teljesen hitetlenkedve fogadták a hírt Medinában, mikor az umma csapata visszatért. Vitték a zsákmányt, s foglyokat.
A foglyok közül sokan választották az áttérést az iszlámra, látván az umma életmódját és egységét. A fogságba esett emberek sokan rokonai voltak a kivándorlóknak. Így Mohamed (bálk) Szavda nevű feleségének unokatestvére, egyúttal sógora, Szuhajl is fogságba esett. Őt és több más foglyot azonnal szabadon bocsáttatott. A többiekkel is méltányosan, emberi módon bántak, ami ebben a korban merően új dolognak számított! Ez természetesen meghozta a gyümölcsét. Áttért az iszlámra Umajr ibn Vahb is, pedig ő a fogságból szabadulva azért tért vissza Medinába Mekkából, hogy végezzen a Prófétával (bálk). De lelepleződött, Mohamed (bálk) megbocsátott neki, s ezután tért az iszlám útjára.
Míg Badrnál csatáztak, Mohamednek elhunyt Rukajja nevű leánya, aki Oszmán felesége volt. Oszmán megvigasztalódott kissé, amikor Mohamed (bálk) másik leánya, Umm Kulszum kezét neki ígérte. Fatimét, aki ekkor húsz éves lehetett, Alinak, unokatestvérének szánta. Ali szegény volt, s ezért bátortalan is, de a Próféta erőt öntött belé, így a badri ütközet után pár héttel Ali és Fatime egybekeltek.

Győzött azaz ember, aki éveken át a gúnyolódás és a megvetés tárgya volt, folyamatos életveszélynek volt kitéve követőivel együtt.
Látványos és könnyű volt a siker, mellyel egész Arábiában hírnevet szerzett a Próféta (bálk).
A badri ütközetig az umma ügye vesztésre állt, ez a győzelem azonban magabiztosságot adott nekik.

A Korán a győzelmet így írja le:

"És nem ti öltétek meg őket, hanem Allah ölte meg őket.
És nem te dobtál, amikor dobtál, hanem Allah dobott,
Hogy valami tőle jövő szép próbatétellel
Próbálja meg a hívőket. Allah (mindent) hall és tud."
(Korán, 8:18)

A badri győzelem megváltás volt a lelki gyötrelmek alól, ezt arabul furkánnak mondjuk. A zsidóknak ugyanilyen furkán volt a Vörös-tengeren történő átkelésük, menekülvén a fáraó seregei elől, ahol is az üldözőket a visszazúduló víz elpusztította. Mindkét esetben isteni segítségről, megváltásról, isteni közreműködésről van szó! Ugyan hogyan is lehetne az, hogy egy háromszoros túlerőben lévő, jól felszerelt, jól táplált sereget megverjen egy szinte rongyokba öltözött, folyamatosan éhező szinte maroknyi csapat?

Szintén egy Korán idézet, mely megmutatja, hogy az igaz ügyért küzdő hithű muszlimok mire képesek Isten segítségével:

"...Ha akad közöttük húsz állhatatos, azok kétszáz felett is győzelmet aratnak,
És ha akad közöttük száz, akkor azok ezer hitetlen (pogányok, vagy az iszlám ellenségei) fölött is győzelmet aratnak,
Mivel olyan nép az, amely nem ért (semmit).
Allah most könnyít rajtatok, mivel tudja, hogy gyengeség lakozik bennetek.
Ha tehát akad köztetek száz állhatatos, azok kétszáz fölött aratnak győzelmet,
És ha akad közöttetek ezer, azok kétezer fölött aratnak győzelmet
Allah engedelmével.
Allah az állhatatosokkal van."
(Korán, 8: 65-66)

A győzelem egy isteni terv része volt, mivel a muszlimok nem voltak biztosak az ütközetben, illetve nem is sejtették, hogy milyen nagy a túlerő.
A badri győzelem az iszlám történelmében mérföldkő lett.
Néhány nappal a csata után Mohamed (bálk) bejelentette, hogy az asúra napi böjt megtartása nem kötelező a muszlimok számára, helyette a ramadán hónapban kell böjtöt tartaniuk. Az első ramadan havi böjtöt Kr. után 625-ben tartották. Ez az iszlám öt pillérének egyike lett.

Hadjárat a Banu Kaynuka nevű zsidó törzs ellen
Némi magyarázattal tartozom még az umma és a medinai zsidók egy részével történt jó viszony megromlásáról.
Bár már az előző fejezetekben szóltam a fentiekről.
A mekkai korszakban csak a politeisták voltak a muszlimok ellenségei. A Hidzsra után egy idővel sajnálatos módon az opportunisták (képmutatók/munafikok) és a zsidók jó része is a muszlimok vesztét akarta. Sokkal később- a Hudaybiyai szerződés-fegyverszünet után a Próféta rendezte a szomszédos népekkel, más vallások követőivel- a keresztényekkel és a zsidókkal- az iszlám viszonyát. Ez a viszony szerződés rendszeren alapul, melyet a Korán szentesít.

"És ne szállj perbe az Írás népével, csak úgy, ahogyan az
a legjobb-kivéve azokkal, akik vétkesek közöttük!
És mondjátok: Hiszünk abban, ami leküldetett
Hozzánk és hozzátok! A mi istenünk és a ti istenetek egy!
És mi alávetjük magunkat neki."
(Korán, 29:46)

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a viszonynak az un. Könyv Népeivel (Ahl ul Kitab) az Isteni Parancs szerint békésnek, toleránsnak kell lennie!
Hiszen "nincs kényszer a vallásban".
(Korán, 2:256)

A keresztényeknek és a zsidóknak a legteljesebb szabadságot kell biztosítani, mely ki kell, hogy terjedjen a vagyonhoz, az élethez és a jogbiztonság minden területére.
Senki sem kényszerítheti őket áttérésre, vallásukat szabadon gyakorolhatják, templomokat, zsinagógákat tarthatnak, építhetnek Történelmi példák hosszú sora igazolja, hogy a "Könyv Népei" részt vettek, részt vehettek egy-egy iszlám államalakulat kulturális és gazdasági életében. Akár a legnagyobb posztokat is elfoglalhatták! (Lásd példának Andalúziát, az Oszmán Birodalmat, stb.)
Katonai szolgálatra nem kötelezhették őket, s ha mégis katonai pályát választottak, úgy az iszlámvallásra kellett áttérniük. Mindezért csak az un. fejadót, azaz dzsizjét kellett fizetniük.
Természetesen a muszlimok számára kötelező zakatot, azaz "szegényadót" nem kellett leróniuk.
De térjünk vissza Medinába, az umma sorsához, a Próféta (bálk) életéhez.
A badri csata volt az első komoly véres összecsapás a mekkai politeistákkal. Az első fegyveres csata a zsidó szövetségesek közül a Banu Kaynukát érintette.
A medinai zsidók jó része a badri győztes ütközet után egyre kevésbé volt barátságos a Prófétával (bálk). Az eljövendő harc kimenetele mérföldkő volt a muszlimok sorsában, mivel a képmutatók is titokban a lázadásra hajlandó zsidó törzseket támogatta. Nyíltan nem mertek ellenszegülni az umma vezérének, ezért a zsidó törzseket bujtogatták, hamis ígéretekkel biztatva. Titkos követségeket menesztettek a zsidókhoz, az ummával kötött szerződés felmondására késztetve őket.
A mekkai politeisták sem maradtak tétlen, titkos követeik folyamatosan tárgyaltak az umma lehetséges ellenfeleivel, így a zsidók egy részével és az opportunistákkal is.
Természetesen ezek a titkos tárgyalások, bujtogatások eljutottak Mohamed (bálk) fülébe is, hiszen sok zsidó támogatta őt a városban. A Küldött (bálk) belátta, hogy ezek az események már mindent jeleznek, csak barátságot nem. Érezte, hogy közeledik a kenyértörés órája. A végkifejletet tudjuk: a bujtogatók, az opportunisták magukra hagyták a lázadókat. Ez az opportunizmus velejárója, így viselkednek ők a XXI. században is!
Folyamatosan különböző terveket kovácsoltak, folyt az intrika, szőtték a fondorlatos terveket az umma ellen. A medinai Avsz és Hazrac nemzettségeket arra biztatták titokban, hogy forduljanak szembe az "új renddel."
Közben jöttek a hírek, hogy a mekkai qureis is készülődik a visszavágásra. A helyzet kritikus volt. A végeredmény még nem volt látható, az umma lépéskényszerbe került.
Erős kéz, erős szív és hit kellett ahhoz, hogy az elért eredményeket megvédhesse a kicsiny muszlim közösség.
A helyzet kritikus volt, a robbanáshoz csak egy szikra kellett!
A Hidzsra második évében, Sawal holdhónapjában történt a következő történet, mely a lappangó gyűlöletnek és indulatoknak szikrát adott!
Ez a történet vezetett el az első kenyértörésre az ummát eláruló zsidó törzsekkel.
Medinában az egyik zsidó ékszerésznél több zsidó és egy muszlim nő alkudozott, vásárolt. A zsidó kereskedő, -aki és társai is történetesen a Banu Kaynuka tagjai voltak- a muszlim nő ruhája alját feltűzte, így, amikor a muszlima felállt, szinte nyakig pőrén látatta magát! Az ott álló zsidók hangos röhejbe kezdtek, gúnyolódtak szerencsétlen nőn, aki nem tudta mit tegyen, a ruháját nem sikerült magára borítania!
Egy arra járó muszlim férfi látva az esetet, azonnal a nő védelmére sietett, próbálva szégyenteljesen kínos helyzetén segíteni. A segítséget meg akarták akadályozni, így azonnal verekedés kezdődött. Mivel itt is érvényesült a "sok lúd disznót győz" közmondás, a muszlima és a muszlim férfi holtan maradt a helyszínen. Halálra verték őket. A Próféta (bálk) az esetet követően üzenetet küldött a vétkesek törzséhez, a Banu Kaynuka vezetőihez. Követelte az elégtételt, a halált okozók megbüntetését.
A Banu Kaynuka emberei ezt kerek-perec megtagadták, s az erődítményükbe zárkóztak. A Próféta (bálk) fenyegetésére, miszerint, ha nem kap az áldozatok családja elégtételt így válaszoltak:
" Ő Mohamed! Minket a qureishez hasonlítasz, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan kell egy háborút vezetni? Csak egyszer kell velünk csatáznod, s akkor megtudod, hogyan harcolnak az igazi férfiak!"
A Banu Kaynuka azért volt ilyen merész, mert bízott a medinai titkos szövetségükben, a képmutatók segítségében. Azonban a többi zsidó törzs emberei vagy semlegesek maradtak, vagy az ummát támogatták. Az opportunisták szokásukhoz híven ölbe tett kézzel figyelték az eseményeket. A Banu Kaynuka egyedül maradt.
A Küldött felvonultatta a seregét a hiába való békekísérlet után a Kaynuka erődítménye falaihoz. Hozzá fogtak az ostromhoz, mely 15 napig tartott.
Az ostrom alatt sem mertek az umma ellen fellépni a titkos ellenségek, ellenben a medinai zsidók támogatták a harcot a Kaynukával szemben.
A tizenötödik napon a Banu Kaynuka feltétel nélkül megadta magát.
Az opportunisták vezéralakja, Ibn Ubbaj a Küldötthöz (bálk) sietett, s kérte, hogy könyörüljön meg a Kaynuka törzsbéli szövetségesein. A Próféta (bálk) válaszra sem méltatta, erre Ibn Ubbaj rángatni kezdte a köntösét, s nem akarta elereszteni, míg Mohamed (bálk) meg nem ígéri a könyörületet.
Tudta, hogy az arabok szokásai szerint az umma akár az egész Kaynukát kiirthatná.
Mohamed megkímélte a Banu Kaynuka tagjainak életét, de azzal a feltétellel, hogy ők nyomban elhagyják a lakóhelyüket, s száműzetésbe vonulnak.
A Banu Kaynuka nem vette észre, hogy a régi rend már nem életképes, az umma hatalma nagy, új szelek fújdogálnak, s nem a törzsi, nemzetségi és a vérségi kötelékek már a mérvadóak.
A Banu Kaynuka szedte a sátorfáját, s először Vádi al-Kuránál egy másik zsidó törzs fogadta be őket, de végleges otthonra a szíriai határnál leltek.
A Kaynuka hátra hagyott javait szétosztották, melyből Mohamed (bálk), mint vezető, az egyötöd részt kapta (khumsz), ez egy bevett arab törzsi szokás volt, az ilyen részekből kellett az ajándékokat, vendégségeket fedeznie a törzsfőknek. Tehát ez a népe, ill. ez esetben is az umma javát szolgálta. A Próféta az umma javára szolgálta a kapott részt.
A Próféta (bálk) házassága Hafszával

Omár leánya megözvegyült, férje Kuhnajsz ibn Hudafa a badri ütközet után nem sokkal elhunyt. Hafsza még fiatal volt, tudott írni és olvasni, művelt volt.
Mohamed vonzódott Hafszához és egyúttal az özvegyet szerette volna védelem alá is helyezni. Fontos volt számára, hogy a muszlima megfelelő körülmények közzé kerüljön és így még a baráti szálakat Omárral a rokoni kötődéssel is erősítheti. Omár nagyon boldog volt, amikor a Küldött (bálk) bejelentette szándékát a házasságról, melyet Hafsza is nagy örömmel hallott. Hafsza boldog volt és nyugodt lett, hogy élete nyugalmas és biztonságos vizekre hajózott.
Az esküvőt Kr. után 625. Év elején tartották meg.

Az uhud-i ütközet
A mekkaiak szervezkedése csúcspontjára ért el, melynek nem titkolt célja az volt, hogy megöljék a Prófétát (bálk), megsemmisítsék az ummát és ezáltal befolyásuk alá vehessék Medinát. Medina képletes megszerzésével újabb kereskedelmi támaszpont lett volna a kezükben, mellyel majdnem teljessé vált volna ellenőrzésük a Szíriába vezető karavánút felett. Természetesen a vesztett badri ütközet után a qureisitáknak is szükségük volt egyfajta regenerálódásra.
Véres bosszút esküdtek az elesettekért. A város vezetői közül sokan elestek Badrnál, s nem sokkal a vesztett ütközet után Abu Lahab is meghalt, így Mekka vezetője Abu Szufján lett. Ő lett a bosszú hadjárat szervezője Medina ellen. Egy jól sikerült kereskedelmi akción 50ezer arany lett a nyeresége, ezt használta fel arra, hogy pogány beduin törzseket vásárolt meg és állított a qureis mellé (köztük a táifi szákif és abd manát törzseihez tartozó nemzetségeket), valamint zsoldosokat fogadott fel. Tudta, hogy a muszlimoknak nincs hadserege, ők csak a hitükre támaszkodva küzdenek, minden anyagi érdek nélkül.
Abu Szufján költőket és regősöket szerződtetett, akik a Badrnál elesettekről ódákat zengtek, s fanatizálták bosszúra a mekkaiakat.
Mekka saját és szövetségesei katonáinak létszáma 3000 főre nőtt, akik természetesen jól fel voltak fegyverezve. A mekkaiak soraiban volt hétszáz páncélos is, valamint 200 jól felszerelt lovas katona. Összesen több mint háromezer tevét szereztek be a hadjárathoz, melyhez járult még az ellátás, a szolgálók, hordárok sokasága is.
A bosszúra szomjas haderőhöz még csatlakoztak zenészek, borkínálók és prostituáltak, akik bájaikat kínálgatták a katonáknak győzelem esetén.
A kíséretben volt még 14 asszony is, akik férjüket kísérték - köztük Hind, aki Abu Szufján felesége volt.
A nők közül a háborúra, vakmerőségre és bosszúra való uszításban Hind járt elől.
Hind Badrnál 2 testvérét és apját veszítette el.
Így szólt az útnak induló csapathoz:
"Gondoljatok Badr-ra! Irgalmas gyermekeitek kardcsapásaitól haltak meg, asszonyaitok őket hiába várták haza. Ezt nem ismételhetik meg. Ezúttal mi is itt vagyunk! Aki elfut, halál rá, aki küzd, azt megöleljük."
Hamza, a Próféta nagybátyja volt az, aki Hind apját, Utbát legyőzte párviadalban. Hind Hamza halálát akarta, s mivel tudta, hogy szinte lehetetlen őt legyőzni közelharcban, ezért felbérelte az abbesszín rabszolgát, Vahsi-t, aki nagyszerű gerelyhajító volt. Sok pénzt adott Vahsinak előlegbe, s ígéretet tett, hogy ha elveszejti Hamzát, az Iszlám Oroszlánját, úgy felszabadíttatja a rabszolgaságból, s még bőkezű jutalmat is fog neki adni.
Vahsi a mekkai Cubayr rabszolgája volt, s az egyezség vele is megköttetett.
Cubayrnak egyébként a nagybátyja esett el Badrnál. Abbasz, aki a Próféta egy másik nagybátyja volt, de Mekkában élt, az iszlámhoz tartozónak vallotta titokban magát, s már Badrnál megcsömörlött a politeista hittől. Ő értesítette a legnagyobb titokban a Prófétát a qureis készülődéséről.
Az umma így értesült a mekkaiak tervéről, A hír vételét követően, miszerint a mekkaiak serege Medina felé masírozik, gyorsan intézkedtek. Medina környékéről a falvak lakói beköltöztek állataikkal a városba, amilyen terményt lehetett, azt gyors munkával betakarították. Elkezdték a fegyverkezést, valamint meghirdették a haditanácsot, hogy mi legyen a haditerv.
A haditanácsba a kivándorlók és a segítők egyaránt részt vettek.
A fő kérdés az volt, hogy melyik a kedvezőbb módszer a mekkaiakkal való csatához: Medina falai között bevárni őket és itt felvenni a harcot, vagy a városon kívül, nyílt terepen keresni az ütközetet? Abban megegyeztek, hogy azonnal ellenőrző őrpontokat állítsanak fel, akik jelzik majd az ellenség mozgását. A mekkaiak nagy serege egyébként az opportunistákban félelmet keltett, s mint mindig, most is a szívükben a megalkuvást keresték a qureissal, akár Mohamed (bálk) élete árán is. Számukra az umma szövetsége nem jelentett semmit, maximum csak egyéni boldogulást.
A muszlimok egy része összegyűlt a Prófétai Mecset körül, s indulási parancsra várt.
A haditanácsban a Próféta az összegyűltek előtt értelmezte az egyik álmát, melynek alapján célszerűnek tartotta Medinát elhagyni és az ütközetet a városon kívül megvívni. Az ellenkező nézetet osztotta többek között Abu Bakr és Szaad ibn Muáz is. Azok a fiatalok, akik még nem estek át a badri "tűzkeresztségen" és szerettek volna hírnevet és dicsőséget szerezni, mint Hamza és Ali, szintén ezt a javaslatot támogatták. Ők nem Medinában akartak ülni, hanem nyílt harcban szerettek volna küzdeni ember-ember ellen.
Így szóltak: "Türelmetlenül vártuk ezt a napot! Ha mi győzünk, az jó. De meg is halunk, ha kell, s akkor mártírok leszünk!"
Mivel a kivonulást a nyílt csatára a nagy többség támogatta, Mohamed (bálk) közölte, hogy ezek után mindenki készüljön a városon kívüli ütközetre.
Mohamed (bálk) páncélt öltött, s így szólt az umma harcosaihoz:
" Ha egyszer egy próféta magára öltötte a páncélját, levenni legközelebb csak akkor lehet, ha a csatának vége!"
Ezzel demonstrálta, hogy a határozata végleges és megmásíthatatlan.
Ez a személyes bátorság és példamutatás adott erőt azoknak is, akik ingadoztak a qureis túlereje hallatán.
Ezután az umma 1000 fős haderejét vezetve az ellenség elé indultak. Ez alatt Abdallah ibn Ubaj közel 300 emberét bujtogatta a Próféta (bálk) cserbenhagyására. A félszívvel muszlim, munafik vezér a Küldött (bálk) vesztét kívánta titokban, hogy majd Medina királya lehessen, akár a qureis segítségével is. A sereg útja Ohod hegységig vezetett, ahová már csak hétszázan érkeztek meg, a többiek Ubaj vezérletével titokban galád módon elillantak.
Mohamed (bálk) látva az erősen megfogyatkozott haderejét, szózatot intézett hozzájuk:
" A nyílt harc híve vagyok. Ha Medinában kellett volna küzdenem, biztosan elveszik a városunk. Azonban a fiatalokra hallgattam, s a véleményem csak erősödött!"
A zsidó törzsek ígéretüket megszegvén, hivatkozva a szombatra, a megígért hatszáz harcosukat nem küldték el csatlakozni a fő muszlim sereghez. Pedig a szerződés őket is kötelezte a fegyveres harcra!
Titokban Ubajt támogatták, s kárörvendve figyelték az umma erőfeszítéseit.
Ohod jó egy órányi kemény lovaglásra volt Medinától.
A qureis serege megérkezett. Középen Abu Szufján vezette csapatait, a jobbszárnyat Halid ibn Valid, a balt Ikrima, Abu Cahil fia vezette.
A Próféta (bálk) Medinát péntek délután hagyta el, az éjszakát a város mellett töltötték, majd a hegyekben egy rejtekúton vezette el seregét - melyet az ellenség nem ismert -, az ohodi hegység gerincére.
Az Ohod hegység Medina nyugati határán terült el.
A muszlimok előkészületei az ütközethez jól sikerültek, mivel hadállásaikban a legjobb pozícióikat foglalhatták el. A csapat a hegytetőn állt. Jobbra Medina városa, balra egy völgykatlan feküdt. Ez a völgy szakította szét Ohod és Ayneyn hegyeket.
Mohamed (bálk) körülbelül ötven íjászt állított fel a hegygerincen, Abu Szufján seregrészével szemben. A Próféta (bálk) így szólt hozzájuk:
"Feladatotok az, hogy a majdani visszavonulásunkat szabaddá tegyétek, a bekerítést akadályozzátok meg. Mindegy, hogy az ellenség mozgása mit mutat, vagy legyőznek minket: a lényeg, hogy a parancsom nélkül a helyet ne adjátok fel!
Ha a lovasság támad ránk, csak az ellenség lovait lőjétek le!"
Szombat volt, Savval hó 11.-e, a Hidzsra harmadik éve, ami a keresztény időszámításnak megfelelően Krisztus után 625 március 27.-ét jelentette.
Hétszáz fős hitében erős csapat szállt szembe háromezer jól felfegyverzett politeistával. Viszont a hétszáz muszlim harcosnak a legnagyobb ereje a hit volt, hittek Istenben, annak Küldöttében (bálk) és készek voltak hősi halált halni eszméjük érdekében!
Csak száz muszlim harcosnak volt páncélja.
A helyzet a következőképpen nézett ki közvetlenül az ütközet kezdete előtt:
A qureis tábora Badr miatt bosszúszomjasan üvöltözött, a muszlimok imádkoztak és énekeltek. A qureis asszonyai biztatták a politeistákat. Tamburinnal, csörgőkkel, kézi dobokkal kísérve ilyen dalokat énekeltek:

"Hogyha támadsz megölelünk,
Alád puha szőnyeget terítünk,
Ha meghátrálsz, elhagyunk."

A Próféta (bálk) kihúzta kardját hüvelyéből és így kérdezte harcosait:
" Ki akar tisztességes lenni?"
Abu Ducana, az Anszarból visszakérdezett:
"Ó Allah küldötte! Mit jelent ez? Milyen tisztességre gondolsz?"
A válasz így hangzott:
"Addig kellene harcolnotok az ellenséggel, amíg ezt a kardot a hüvelyébe nem rejtem el!"
Abu Szufján felszólította a medinai segítőket, hogy térjenek haza, hagyják Mohamedet (bálk) magára, hiszen velük nincs elszámolni valójuk.
A segítők azonban kiálltak a Vezérük mellett.
Abu Amír, aki Mekkába szökött Medinából megszégyenült, amikor saját törzsének harcosai lehurrogták, s árulónak bélyegezték emigrációjáért.
Ezután megkezdődött a harc, melyet ismét arab szokás szerint párviadal nyitotta meg. A mekkai Talhával Ali csapott össze.
Ali híres kétpengéjű kardjával hamar végzett Talhával.
Most kezdődött a csat java.
A muszlimok csapata gyorsan előretört az ellenség centruma felé, Abu Szufján vezette derékhadat támadva. Az ütközet elején a mekkaiak húsz embert veszítettek.
A győzelmes előrenyomulást és az elszántságot látva, a mekkai harcosok hátrálni kezdtek, teherhordóik azt hívén, hogy vesztettek az ütközetben menekülésre fogták a dolgot. Sok harcos a földre dobálta zászlóit, s visszavonultak. A Próféta (bálk) oldalán kipróbált harcosokból állóknak volt köszönhető a győzelmi kilátás.
Így Hamzának, Alinak, Zubeyrnak, Szaid ibn Abu Vakkasnak, stb.
A tamburinnal felszerelt mekkai nők visítozva biztatták a visszavonuló qureisitákat.
A csata eldöntöttnek látszott. A muszlimok egyre hátrább szorították a rémült mekkaiakat, akiket teljes meglepetésként érte az elszántság és az oroszlán bátorságával küzdő umma.
A zsákmány volt az, ami végül is megfordította a csata kimenetelét.
A muszlim harcosok egy része nekiállt a zsákmány összeszedésének. A győzelem lehetőségét kezdte kiengedni a kézéből az umma csapata. Ezt véglegesen betetézte az íjászok engedetlen viselkedése a Próféta (bálk) parancsával szemben.
Ők ugyanis látva a zsákmányszerzés lehetőségét, a parancsnokuk elkezdett lefelé menni a hegyormon lévő bázisukról a csatatérre.
Visszakiáltott imígyen:
" Miért álltok ott még? Már győztünk! Az ellenség menekül! Gyertek összegyűjteni a zsákmányt!"
Az emberek azt gondolták, hogy ez a csata hasonló a badrihoz és az ellenség nem tér vissza. Tökéletesen elfelejtették, s nem vették tudomásul Mohamed (bálk) intő szavait!
Abdallah marasztaló szózatát figyelembe sem véve követték az elől szaladó vezetőjüket, s leszaladtak a hegyről. Rávetették magukat a szétszórt, eldobált qureisita javakra.
A figyelőállásban csak Abdallah maradt nyolc másik íjásszal.
Halid ibn Valid, aki a qureis jobb szárnyát vezette, látta az eseményeket. Előtte ő és lovasai is a megfutamodáson gondolkodtak.
Ám, mikor észrevette az íjászok fegyelmezetlenségét, s azt, hogy a muszlim harcosok egy része abbahagyva a harcot, a zsákmányszerzésre törekednek, a közel 250 lovasával rárontott a fosztogatókra, s ezzel szinte bekerítette és hátba támadta a még most is küzdőket.
Abdullah a nyolc íjászával semmit sem kezdhetett.
Abu Szufjan visszavonuló gyalogosai észrevették Valid lovasainak támadását. Ere ők is visszafordultak, s s ekkora a tartalék balszárny is harcba bocsátkozott, észrevéve a győzelem lehetőségét.
Így a már szinte győzelmet érző muszlim harcosoknak kellett a bekerítésből visszavonulniuk.
Szerencsére Valid harcisai is fosztogatásba kezdtek, így a gyűrű szorítása megenyhült, a visszavonulás könnyebben ment, melyet a muszlimok fegyelmezetten hajtottak végre.
A harctér szélén Hamza, a Próféta (bálk) nagybátyja oroszlán módjára ostromolta az ellenség haderejét, nem tartott a lassú visszavonulókkal. Itt érte a halál.
Vahsi, az abbesszín rabszolga gerelyével már többször is célba vette Hamzát, de a köztük lévő távolságot nagynak tartotta. Most eljött a pillanat, s hallotta közben, Hind rikácsoló biztatását is. Mikor pillantása találkozott Hamzáéval, óriási erővel az Iszlám Oroszlánjába vágta fegyverét.
Itt elszorul a szívem, mert szinte látom, ahogy a Bátrak Bátra a porba hull és lélegzete megáll, szeme fénye kihuny. A toll megáll a kezemben...

Hamza hasát felhasították, máját kitépték, s odaadták Hindnek, aki fogadalma szerint elrágott egy darabot belőle.
Hamza mártír halálát látva a még harcoló muszlimok is sietve hátráltak.
Ekkor érte egy ütés a Próféta (bálk) fejét, aki közben megpróbálta a futókat megállítani. Mohamed (bálk) elesett, elveszítette eszméletét, a fejéből dőlt a vér. Mindenki azt hitte, hogy meghalt. A mekkaiak fosztogatni kezdtek, a muszlimok a táborba menekültek vissza.
Mohamed (bálk) halálának híre a qureis számára a harc végét jelentette. Utba sebesítette meg a Prófétát (bálk) egy kővel az ajka alatt és kitörte az egyik fogát, egy ütés a homlokát érte.
Közben az Anszártól és a Muhadzserinekből egy csapat körbe vette, megoldották derékszíját, levették fegyverzetét. Mohamedet (bálk) halottnak hitték, de amikor magához tért, a körülötte állókból túláradó sóhaj tört fel.
Szaid ibn Vakkas, az íjász is köztük volt, neki a Próféta (bálk) így szólt:
"Miért nem lőttél?"
Közben egy mekkai Mohamedre (bálk) támadt kardjával, amit a fegyvertelen Talha csak saját karjának felemelésével tudott elhárítani. Így Talha félkarú nyomorékként állt a Küldöttet (bálk) védők között.
A Próféta (bálk) kritikus időben veszítette el eszméletét, s egybe vetve mindezt Hamza halálával, a muszlimok között pánik tört ki.
A Próféta (bálk) imádkozni kezdett:
"Ó Istenem! Segíts meg, kérlek!"
A muszlimok közül sokan Medinába szaladtak, de Omár vezérlete alatt többen a kódorgókat, bujdosókat szedték egy csapatba össze.
Omár kijelentette, hogy aki azt a hírt kelti, hogy Mohamed (bálk) elesett, azt kardjával megöli.
Az ohodi ütközetet értékelve kijelenthetjük, hogy a csata három fázisból állt.
Az első fázisban a muszlimok ügye győzni látszott. A második fázis katasztrófa volt számukra, melyet az íjászok engedetlensége is okozott.
A harmadik fázis most kezdődött, a gyors védelem megszervezésével. Az egyik hőse a szervezésnek Anasz ibn Nadr volt, Anasz ibn Malik nagybátyja.
A csüggedőkbe ilyen szavakkal merített erőt:
"És ha a Próféta (bálk) is halott? Neki is meg kell egyszer halnia! De Isten örök! Harcoljatok tovább Isten útján!"
Saját tettével is személyes példát mutatott.
Fogta nehéz kardját és a már visszavonuló ellenségre rontott. Pillanatok alatt darabokra szaggatták, mártírhalált halt. Az az ember, aki később a holteste darabjait megtalálta, nyolcvan kisebb-nagyobb testrészét szedte össze.
Sokan találtak végre rá a Prófétára (bálk) és kísérőire. De még így is sok muszlim kereste Őt.
A csata második fázisában a politeisták körülbelül hetven muszlimot öltek meg, de Isten segítségével a Próféta megmenekült. Így igazi céljukat elérni nem tudták.
Azok a muszlim menekülők, akik Medinába mentek, a Próféta (bálk) haláláról szóló rémhíreket terjesztették az utcán összecsődült érdeklődőknek.
A városban maradt muszlimok, a Próféta (bálk) leánya Fatima és a Küldött (bálk) asszonyai hitetlenkedve és kétségbe esve hallgatták a híreket a csatáról. Az ohodi csatavesztés híre új oldalról mutatta meg az iszlám követőit.
A muszlim nők azonnal vizet, élelmiszert és kötszereket felpakolva felfegyverkeztek és a csata színterére vonultak. Ott azonnal gondozásba vették a sebesülteket és a csatában kimerült muszlim harcosokat. Örömmel látták, hogy a Próféta (bálk) él! Még az ellenség sebesültjeit is ellátták, akikkel találkoztak.
A pogány és a muszlim nők viselkedése szöges ellentétben volt egymással.
A muszlim nők bátran segítettek mindenkin, míg a pogány mekkai nők elesett ellenfeleik testrészeit megcsonkították, az elesett muszlimok füleit, orrát és nemi szerveiket levágták, s felfűzték.
Ezekkel a borzasztó "ékszerekkel" a nyakukban vonultak el.
A szövetséges beduinok és a mekkaiak egy része elborzadva figyelte e rémtetteket, s igen sokan elgondolkodtak. Látták az ellenpéldát a muszlim asszonyoknál, s valami megpendült szívükben. A beduinoknak ez túl sok volt, s ők elszakadva a fő mekkai seregtől azonnal haza indultak.
Közben a muszlim harcosok újból összegyűltek a hegyen, s elfoglalták a védelmi állásaikat.
Abu Szufján és az umma vezérei átkiabáltak egymásnak. Abu Szufján érdeklődött, hogy Mohamed (bálk) él-e még. A muszlimok Isten dicsőségét hangoztatva megvetésüket fejezték ki a mekkaiaknak.
Abu Szufján megdöbbent az umma erős hitétől, s csak annyit tudott kinyögni, hogy ma bosszút állt Mekka a badri csatavesztésért.
Omar zárta le a kialakult vitát ezekkel a szavakkal:
"Így van. De mi még nem végeztünk. A mi halottaink a Paradicsomban vannak, de a ti halottaitok a Pokol tüzén égnek!"

Mohamed (bálk) a csata után, a visszavonuló ellenséget mindenképpen szerette volna sakkban tartani, így tervbe vette követésüket, mely felért egy üldözéssel.
Megkérdezte a Próféta (bálk):
" Ki szeretne most az ellenséggel harcolni, s ha kell meghalni az iszlámért?"
Azonnal jelentkezett hetven ember, köztük Abu Bakr és Zubayr is.
A muszlimok három napig a mekkaiak sarkában voltak, akik látva az umma elszántságát, gyorsabb hazatérésre ösztökélték állataikat.
A politeisták ugyan csatát nyertek Ohodnál, de nem nyerték meg a háborút! A háború most már az Egyistenhit győzelméről, vagy bukásáról szólt, melynek diadala romba dönti majd az elaggott, szúrágta korhadt embertelen ősarab társadalmat.
Az umma túlélte az ütközetet, hitében erősödött, küzdőszellemük még szilárdabb lett.
Ugyanakkor a csatavesztést követően kiviláglott, hogy kik az umma belső ellenségei, melyet eddig valamelyest talán titkolni is tudtak.
Amint ez várható volt, a csatavesztést követően Ibn Ubbaj és a zsidó törzsek jó része, akik az umma ellenségei voltak, szinte megvesztek az örömtől.
A Küldött (bálk) megesküdött, hogy még egyszer nem hagyja megalázni a muszlimokat.

A Próféta (bálk) házassága Huzeyma leányával, Zaynabbal
Zaynab közeli rokona volt Mohamednek (bálk), a nagynénjének volt a leánya apai ágon. Zaynab, Abdul Muttalib egyik unokájaként szép és előkelő származású büszke nő volt. A Próféta (bálk) elhatározta még a Hidzsra előtt, hogy felszabadított rabszolgájával, Zayddal összeházasítja őt. A Küldött (bálk) példát akart adni az embereknek, hogy az iszlám az ilyen házasságokat is megengedi. Nem tudhatta, hogy Zaynab vele szeretett volna összeházasodni, s ezt szerette volna Zayd is. De Mohamed akarata ellen nem mertek fellépni.
Ebből a kapcsolatból nem lett boldog házasság, bár Zaynab alázatos volt Istennel és Küldöttével szemben, de nem tudta feledni, hogy származása előkelő, s büszke volt szépségére is. Sokat veszekedtek, vitáztak. Zayd már egyre nehezebben viselte el felesége bosszantásait. Egyszóval a házasság boldogtalan volt.
Zayd végül is nem bírta tovább, s a Prófétához fordult, kérve Őt, hogy segítsen a válásban. A Próféta (bálk) türelemre intette Zaydot, s kérte, hogy próbálják meg még egyszer a házasságot rendbe rakni. De végül nem sikerült, s így elválltak. A Próféta pedig nem sokkal ezután elvette feleségül Zaynabot, egyrészt a szépsége miatt, másrészt nem engedhette meg, hogy az egyedülálló nő támasz nélkül maradjon.

Események Uhud után és a Maunai forrásnál történt tragédia
Az arab törzsek politeistaként egyezkedtek a Qureisel a mekkai éves zarándoklatban való részvétel és az anyagi hasznok miatt. Ez évről-évre visszatérő motívuma volt a pogány szertartásoknak és a mekkaiak politikai életének.
Az Uhudi csata elvesztése miatt a moszlimok tekintélye megcsappant, ezzel párhuzamosan a mekkai bálványimádóké nőtt a beduinok köreiben. A mekkaiakkal szövetséges beduinok bátorsága is megnőtt, s ez vezetett el arra, hogy az umma ellen acsarkodók immár tettekre sarkalták magukat. Nem elégedtek meg pusztán az átkozódásokkal és az umma ellen kántáló "regősök" támogatásával.
Ezzel egy időben az ellenséges medinai zsidók és az opportunista muszlimok is intenzívebbé válva keresték az utat, hogy az ummától és annak vezetőjétől megszabadulhassanak. Mindezt természetesen titokban, illetve egy képmutató lázítással tették. Minden lehetőséget megragadtak arra, hogy az iszlámot támadhassák! Több helyen kisebb atrocitásokra is sor került. Igazi biztonságról már lassan Medinában és azon kívül sem lehetett szó! Fegyver nélkül botorság volt moszlimnak az utcán járnia, s az umma tagjai még éjjeli nyughelyükre is maguk mellé vitték kardjukat, tőrüket! A helyzet kiélezett és nyugtalan volt, a muszlimok türelme a végére ért.
E helyzetben a Próféta (bálk) úgy döntött, hogy nem fog fegyvert, hanem tanítók és prédikátor-misszionáriusok szétküldéseivel az Egyistenhitet fogja terjeszteni.
Ezért a Koránt jól ismerő és jó képességű muszlim tanítókat, prédikátorokat küldött el a sivatagba a nomád törzsekhez.
Sajnálatos módon sok törzs annyira ellenségesen állt az Új Vallással szemben, hogy ezeket a békés és fegyvertelen igehirdetőket is galád módon meggyilkolta!
Ilyen tragédia példái a Reci és Maune környékén bekövetkezett események is.
Két Medina környékén élő törzs magától a Prófétától (bálk) kért tanítókat arra, hogy az iszlámmal a törzsek megismerkedjenek.
Mohamed (bálk) egy tízfős fegyvertelen küldöttséget indított el a nomádokhoz, kifejezetten tanítási célzattal.
Amikor ez a karaván elérkezett Reci környékére, hírtelen mintegy 200 fegyveres vette őket körül. A muszlimok megpróbáltak elmenekülni, látván a kifejezetten ellenséges szándékot a fegyveresekben, de sajnos nyolc muszlim tanítót a támadók azonnal felkoncoltak. Az életben maradt két muszlimot, akik végül is megadták magukat, megkötözve Mekkába hurcolták!
Zaydot és Hudaybot végül eladták a qureisitáknak.
A Qureis vezetői, a nemzetségfők halálra ítélték a két foglyot, amit azzal indokoltak, hogy a muszlimokra halál vár, kiirtásuk a qureisiták dolga.
Zayd és társa kivégzésére megjelent Mekka előkelősége.
Már kihúzott karddal állt a kivégző a térdeplő Zayd mögött, amikor Abu Szufján így szólt:
"Zayd, felelj őszintén! Nem akarnád-e, hogy inkább Mohamedet ölnék meg közületek? Így megmenthetnéd az életed és visszatérhetnél a családodhoz!"
"Soha!" Válaszolta Zayd elszántan, majd fojtatta:
"A Próféta életéhez képest az enyém semmi. Akkor is, ha ez megmentené az életem, nem tudnám elviselni, ha Mohamednek Medinában csak egy haja szála is meggörbülne, arról nem is beszélve, ha itt ölnétek meg! Talán még senkit sem szerettek annyira a barátai, mint Mohamedet!"
Miután Zayd életét kioltották, Hudayb volt a soros. A halállal szembenézve, életéből kért még pár percet, s miután ezt megkapta, két rak’a-ból álló imát.
Hudaybnak felajánlották, hogy ha kitér az iszlámból, visszanyerheti a szabadságát.
Hudayb inkább a halált választotta.

A békés igehirdetőkkel való gyalázatos elbánás, mely sorozatos hírekként érkezett Medinába, az ummát elkeseredettségbe taszította. Hasszán, a muszlim költő ódákat írt a vértanukról.
A Próféta nem hirdetett vérbosszút, kijelentette, hogy a gyilkosok büntetését Istennek adja át.
Eközben a Maune-i sivatagi forrásnál hasonló katasztrófa történt.
Abu Baraa és egy nadzsdi törzs feje, egy sejk meglátogatta Medinában Mohamedet, hogy tőle néhány iszlámban jártas prédikátort kérjen népeik számára.
Mohamed nem fogadta el a neki szánt ajándékokat, s a döntésében bizonytalanná vált. Nem tudta, hogy joga van-e ismételten, immár többszörösen kockára tenni hű barátai és követői életét.
Amikor erre Abu Baraa végül is úgy válaszolt, hogy személyes garanciát adott a muszlim prédikátorok életéért, Mohamed beleegyezett társai missziójába.
Mohamed még levelet is írt Amirnak, aki egy befolyásos törzsi vezető Nadzsban, s egyúttal Abu Baraa sógora is volt.
Mikor a medinai muszlim prédikátorok a Maunei forráshoz értek, már elrejtőzve várták őket egy beduin törzs harcosai. E terv a muszlimok kirablására és legyilkolására épült. A galád terv kiagyalója Ámír volt, aki a harcosokat nem Abu Baraa törzséből és szövetségeseitől szedte össze, hanem olyan nemzettségekből, akiknek nem volt rokoni vagy szövetséges kapcsolatuk Abu Baraaval.
Amít harcosai kevés túlélő kivételével legyilkolták és kifosztották a fegyvertelen prédikátorokat. Tették ezt annak ellenére, hogy a muszlimok kiáltoztak, hogy levelet akarnak átadni Amírnak.
Amr ibn Umaya, egy túlélő vitte el a szörnyű hírt Mohamednek (bálk) Medinába, aki elborzadva szinte önmagát okolta a mártírságot lelt muszlimokért.
Amír mészárlásának híre oly sokkolóan hatott Abu Baraara, hogy betegségbe esett, legyengült, s meghalt. Abu Baraa fia viszont bosszút fogadva a későbbiekben megölte Amírt.
Amr ibn Umaya Medinába menekülése közben találkozott két beduinnal Amír törzséből -akiknek egyébként nem volt közük a gyilkosságokhoz, mivel Medinából jöttek és a Próféta (bálk) védelme alatt álltak-, akik egy kicsiny oázisban, egy pálmafa tövében aludtak. A szörnyű mészárlás hatása alatt álló menekülő, azt gondolván, hogy valamelyik gyilkossal áll szemben, kihúzta az alvók kardjait, s megölte őket.
A Próféta (bálk) számára ez az eset további sokkot jelentett, hiszen ez esetben ártatlan, s a tőle kapott védelem alatt álló embereket öltek meg.
A Küldött (bálk) megparancsolta, hogy fizessenek ki vérdíj gyanánt kártérítést az elhunytak rokonainak.
Természetesen a tragédiák ideje alatt a medinai képmutatók és ellenséges zsidók továbbra is keresték az alkalmat, hogy ártsanak az ummának.

A Banu Nadír zsidó törzs elleni harc
Medinától kétórányi járásra két zsidó törzs élt még ebben az időben, akik ellenségesen viselkedtek - még ha titokban is - a Prófétával.
Mint már többször is jeleztem, voltak zsidók, akik áttértek az iszlámra, s voltak, akik támogatták az ummát.
A két zsidó törzsszerződéses jogviszonyban állt az ummával, katonailag és anyagilag is segíteniük kellett volna minden esetben a muszlimokat. Azonban láttuk, hogy Uhud előtt szombatra való hivatkozással megtagadták a katonai segítségnyújtást.
Mohamed az ártatlanul megölt két nadzsdi beduin vérdíját akarta összegyűjteni, s átadni Amír törzsének. Ez a törzs szövetségese volt Banu Nadír nemzettségének, ezért a Próféta (bálk) tízfős kísérettel felkereste őket, hogy a szerződés szerint járuljanak hozzá a vérdíj kifizetéséhez. A Banu Nadír öregekből álló tanácsa először elfogadta az umma kérését, de pár órával később már azon tanakodtak, hogy ezt a lehetőséget hogyan tudnák felhasználni Mohamed (bálk) és követői vesztére.
Étkezni hívták a Küldöttet (bálk) és a ház falához ültették, melynek tetejéről egy férfi nagy kővel készült Őt fejbe dobni. Ezt észrevette, s azonnal felállt, kiment a házból, s észrevétlenül visszament Medinába.
Követői tudakozódtak, hogy hová tűnt, s csak jó idő múlva derült ki, hogy Mohamed (bálk) visszatért Medinába.
Természetesen gyorsan elterjedt a városban a titkos merénylet kísérlet terve, ami az embereket nagyon felháborította. A Banu Nadír természetesen megtagadta az anyagi segítséget ezek után az ummától.
Mohamed küldöttet menesztett a Nadír vezetőihez, melyben ismertette azt, hogy a megkötött együttműködési szerződés szerint, ha az nem újítja azt meg, úgy tíz napon belül el kell Medina falai alól költözniük.
A képmutatók vezére azonban titokban, levélben arra kérte őket, hogy ne költözzenek el, hanem nyíltan vállalják a harcot az ummával, míg ő ebben majd támogatást ad, sőt a Banu Kurayzát is harcra bírja majd Mohamed (bálk) ellen.
A Nádir törzs vezetői hittek a képmutatóknak, megtagadták az elköltözést, s úgy gondolták, hogy törzsi székhelyük bevehetetlen, s hadat üzentek - megtagadva mindet - az ummának. Bíztak a qureisben is, hogy a valamiféle segítséget ad majd az umma ellen.
Ugyanakkor a Banu Kurayza a szövetséget megújította Mohameddel (bálk).
Az umma harcosai ostrom alá vették a Nádir erődítményét, mely megrémült a muszlimok elszántságától, s látván, hogy az opportunista vezér, Ibn Ubbaj nem küld segítséget, megrémülten kitűzték a fehér zászlót.
Csak azt kérték, hogy elköltözhessenek Medina alól. A Próféta (bálk) azzal a feltétellel kegyelmezett meg nekik, hogy azonnal költöznek. Minden perc számított, hiszen a muszlimok tudták, hogy a képmutatók mindenre képesek.
A Banu Nadír elhagyta szálláshelyét, s hosszú vándorlás után Észak-Szíriában telepedtek meg. Volt pár család, akik csak a közeli Khajbar oázisáig mentek, s onnan igyekeztek északi arab törzseket megnyerni a mekkaiak számára, az umma ellenébe!
A Banu Nadírral folytatott háborús viszálykodás a muszlimoknak nagy anyagi hasznot is hozott az erkölcsi győzelem mellett, igen sok fegyver jutott a győztesek birtokába.
Az iszlámra áttért zsidók vagyona természetesen sértetlen maradt.

Az "árok csata"
Az úgynevezett árok háború, vagy csata az Iszlám korai történelmének legfenyegetőbb veszélye volt. E háború, vagy csata volt a legnagyobb és egyúttal a legfenyegetőbb krízis is a muszlimopk számára Medinában a politeista mekkaiaktól.
A mekkaiak ugyanis megszervezték és az élére álltak az iszlámot megsemmisíteni akaró szövetségnek.
A Khaybarban székelő és az oda menekült medinai zsidó törzsek bosszút forraltak, s csak az adandó alkalmat várták, hogy leszámolhassanak az ummával.
A khaybariak végül is egy hetvenfős csoportot indítottak útnak Mekkába, s ott szövetséget és támogatást ajánlottak fel a qureisiták számára az iszlám megsemmisítése céljából. Katonai, anyagi segítséget is ajánlottak fel, s közölték, hogy Medina és Khaybar közötti területeket ők ellenőrzik. Azt is mondták, hogy a Banu Kurayza hátra maradt zsidó törzs majd a muszlimokat hátba támadja, mivel titokban őket is bevonták a háborús készülődésbe.
Hogy hízelegjenek a qurisitáknak, így kezdetek el beszélni:
"A ti vallásotok jobb és utatok egyenesebb, mint azon embereké!"
Nem riadtak vissza attól sem, hogy a primitív bálványimádást az Egyistenhit elé helyezzék, csupán politikai szemponttól. Ez nagy hiba volt, hiszen ők zsidók voltak, s az Egyistenhitet követték. De most szövetségeseket keresve, feladták eddigi elveiket, s képesek voltak a bálványimádókkal (akiket eddig megvetettek és lenéztek) bármilyen kompromisszumra!
A khaybari zsidók még a Mekka környékén élő zsidókat is felkeresték, és bosszúra biztatták őket az ummával szemben, ajánlva nekik az alakuló szövetségbe való belépést! A Nadzsban élő beduinoknak (Gatafan törzsbélieknek) felajánlották az éves datolyatermésük felét is, ha csatlakoznak a medinai muszlimok elleni háborúra. Ezen kívül az aszad és a szulajm törzsek is csatlakoztak az ígérkező háborúhoz.
A muszlimok elleni szövetség összekovácsolódott, s abban is bíztak, hogy a Medinában lévő oppurtonisták is segítik majd harcukat!
A létrejött törzsszövetség magában foglalta a mekkaiakat, a zsidó törzseket és a nadzsdi beduinokat is. A háborút, melynek célja az iszlám teljes megsemmisítése, Medina elfoglalása és a régi rend visszaállítása, a szövetség eldöntötte!
Összehoztak az akkori arab viszonyokhoz mérten egy hatalmas haderőt, melyben a mekkaiak 4000 katonával képviseltették magukat. Az összlétszám tízezer főre rúgott.
A haderő három részre oszlott, a főparancsnok Abu Sufyan lett.
A muszlim ellenes szövetség hadereje elindult Medina felé, északról is lezárták az utakat a zsidó törzsek. Az arabok eddigi történelmében még soha sem jött össze ekkora haderő!
A helyzet kritikussá vált a muszlimok számára, mivel ők is értesültek a hadi készülődésről, a csapat mozgásokról Medina felé.
Az umma látta, hogy a nyílt ütközetben kevés esélyük van, s a várost kell valamiképpen megvédeniük.
Ekkor állt elő ötletével Szelmán, vagy ahogy ma hívják, Szelmán Fárszi, azaz Szelmán, a perzsa. Ő volt az iszlám hitnek az egyik első nem arab származású követője. Sok nem arab muszlim manapság, mint egyfajta "szellemi ősre" tekint vissza rá, hiszen Szelman nem volt arab származású. Egy Zarathustra hitet követő perzsa családból származott, Iránból vándorolt át Damaszkuszba, ahol felvette a keresztény hitet. Medinába már rabszolgaként került, mivel pogány arab társai szolgaságba vetették. Itt vette fel Mohamedet (bálk) és hitét megismerve az iszlámot. A Próféta kiváltotta őt a szolgaságból, s ettől kezdve a legszűkebb baráti köréhez tartozott.
Szelmán egy igen okos, megfontolt, valamint fizikailag is erős férfi volt.
Szelmán előállt a következő ötletével: az umma ásson a nehezen védhető medinai részek köré hatalmas árkot, melyet kiegészítenek egyfajta töltéssel, ami falnak is megfelelhet. Ezen kívül tanácsolta őrtornyok és kisebb erődítmények építését a bejáratoknál. A muszlimok elfogadták tanácsát, s hozzá láttak az építkezéshez. Mohamed (bálk) maga is példát mutatott, mint eddig mindenkor. Kétkezi munkásként ásta az árkot Szelmánnal együtt, aki képes volt 10 ember helyett is dolgozni.
Tél volt, február 23.-a. Erős északi szél fújt, mely szinte megdermesztette a munkások kezét-lábát. A városban kevés volt az élelmiszer. A Próféta (bálk) úgy nyugtatta meg a korgó gyomrát, hogy egy követ kötözött szorosan a hasára. A munkásokat kitartásra buzdította.
Így szólt hozzájuk:
"Ó Uram! A Te kegyelmed nélkül a harcunk elakadt volna! Nem tudtunk volna alamizsnálkodni, imádkozni a segítséged nélkül! Adj nekünk kitartást, ha szembesülünk az ellenséggel! Utadról erővel akarnak eltántorítani! Kérünk ó Urunk, hogy segíts, hogy ellenállhassunk! Ellent fogunk állni!"
Amikor Mohamed (bálk) megismételte a mondatot: "Ellent fogunk állni!", a munkások megismételték mondatát.
A Próféta imádkozott Istenhez a Muhadzserinekért és az Anszarokért.
"Ó, Uram! Nincs és nem is, létezik boldogság, kivéve a túlvilági életben! Szenteld meg Mohamedet és a muszlimokat!"
Miközben a védművek épültek, híre kelt a városban, hogy a Banu Kurayza, akik Medinán kívül, de nem messze a várostól éltek, szövetséget kötöttek a qureisitákkal.
Így szerették volna az utat biztosítani Medinába az ellenség számára.
Mohamed követet menesztett a Banu Kurayzához, hogy megtudakolja, hogy igaz ezen a hír. Tudni akarta első és hiteles kézből, hogy a Kurayza zsidó törzs felmondta ezen a szerződést az ummával. Számíthat-e rájuk Medina kapui védelmében. A követséget Saad ibn Muadz vezette.
A Kurayza elutasította a közeledést, közölvén, hogy számukra a szerződés felbontottnak tekintetik!
Így az umma félelme valóssá vált, kétfrontos harcot kellett vívnia a város védelmében. A kiásott árok és a védművek mindenképpen valamelyest biztonságot nyújtottak, de voltak gyenge pontok, ahol erődítményeket kellett emelni. Számítani kellett még az ellenség éjszakai támadására is. A gyenge ponton a Próféta (bálk) maga őrködött. Az ummában a megalkuvó opportunistákra is figyelni kellett, akik bomlasztó beszédeket tartottak az embereknek. Az ostrom alatt többen kiszöktek a városból és a bálványimádók seregeihez, csatlakoztak.
Maga a medinai ostrom egy teljes hónapig tartott, éhezéssel, kemény harcokkal! A muszlimok és szövetségeseik utánozták a Prófétát (bálk) és követ kötöttek a hasukra, hogy az valamelyest csillapítsa éhségérzetüket.
A megérkezett ellenség lovas és tevés osztagai rohammal akarták elfoglalni a várost, de az árok és a mögötte lévő föld és kősánc felfogta a rohamozók lendületét.
Maga az árok oly nagy volt és mély, hogy azt átugrani még lóval sem lehetett!
A rohamozókra nyílzápor zúdult, s aki véletlenül mégis átjutott a védműveken, azt kíméletlenül felkoncolták az elszánt védők. Az első napokban arab szokás szerint párviadalra is sor került, melyet Ali és Amr, egy híres arab birkózó vívott. Isten segítségével Ali legyőzte az ellenséget.
A Qureis vezetői, Abu Szufján, Ikrima, Khalid ibn al-Valid és Amr ibn al-Ász a kialakult helyzettel nem tudtak mit kezdeni. Seregük nem volt hosszas város ostromra felkészülve, s hozzáértő ember sem akadt közöttük. Ostromgépeik sem voltak. A politeisták lenézték a kétkezi munkát, s a védműveket egyenesen arabhoz méltatlannak tartották, ami ellentmond a sivatag hadviselésének szabályainak.
Három hétig tartott a kemény ostrom, melyben a védők igen elfáradtak, s sokan kétségbe estek. Volt olyan nehéz nap a harcokban, amikor a napi imákat és fohászokat csak este tudták elvégezni, egyszer egy teljes napi ima sorozatot kellett egyszerre elvégezniük.
Mohamed (bálk) titkos diplomáciai offenzívába kezdett. Egyrészt észrevéve a bizalmatlanság csíráit a Kurayza és a mekkaiak között, azt titokban tovább növeltette titkos ügynökei által, másrészt a mekkaiaknak híreszteltette el, hogy még sokáig ellent tudnak állni, mivel elegendő a felhalmozott készlet Medinában.
Télvíz volt, s a sátrakban lakó mekkai arisztokrácia szenvedett a hidegtől és a bizonyos fokú nélkülözéstől. Nem számítottak ilyen heves ellenállásra, valamint a több hete tartó ostrom alatt hiányzott számukra a megszokott kényelem is.
Sok volt az elesettek száma a mekkai szövetségesek között is, s a Próféta (bálk) ügyködése a bizalmatlanság szításában is eredményeket szült.
A politeisták és a szidó szövetségeseik napról napra csak az újabb halottaikat tudták számolni, eredmény még távolról sem volt látható. Lassan az ellenség egyes tagjai, főleg a kezelhetetlen beduinok közül, elkezdtek hazafelé szökdösni. Eleinte éjszaka, majd már nappal is egyének, kisebb csoportok hagyták ott Medina falait. Ekkor történt, hogy a Gatafan törzs vezetője titokban felvette az iszlámvallást, s az embereivel együtt elhagyta Medina határát.
Egy napon a megszokottnál sokkal hevesebb és nagyobb zivatar tört ki. Nagy felhőszakadás, viharral, villámlással és menydörgéssel! Elpusztította a Qureis táborát, szétszaggatta a tevék és a lovak béklyóit, embereket ölt meg, sok állat elszabadult. Egyszóval iszonyú kárt és káoszt okozott. A Kurayza az erődítményük falai közzé visszahúzódva, bezárkózott a falak közzé.
Abu Szufján a vihar végén látva a károkat és az arcokra kiült nagy fokú elkeseredettséget, megparancsolta a visszavonulást embereinek.
Nem sokat magyarázkodott.
"Haza megyek! Ti is így cselekedjetek!"
Felszállt a tevéjére és haza indult Mekkába. Még azon a napon minden ostromló sátrat bontott és ott hagyta Medina sáncait. A Banu Kurayza egyedül maradt, cserbenhagyták, hiába árulták el a Prófétát (bálk).
Medina védői már nem sokáig tarthattak volna ki, mivel a hideg, az éhség, a lankadó bátorság kikezdte harci moráljukat. A sáncokon már csak 300 áldozatra kész harcos állt. De ők is szenvedtek a testi és lelki gyötrelmektől.
Ám a napfelkeltekor több datolyával megrakott tevét, s más élelmiszert is találtak a védők, melyeket sietségükben a pogány csapatok hagytak ott. Az árok háború a legköltségesebb hadjárat volt a mekkaiak eddigi történetében, melyet a muszlimok ellen vívtak, de mégis elvesztették. Szelmán ötletének köszönhetően, hála Allahnak csak öt muszlim vesztette életét a falakon, az ellenség közül többen estek el.

Harc a Banu Kurayzával
Immár harmadszor kényszerült háborúba a Próféta monoteistákkal szemben. Sajnálatos módon eddig mindkétszer a zsidókkal kellett háborúznia. E harmadik alkalom is a muszlimok és a zsidók háborúját hozta.
Viszont mindhárom alkalmat a zsidó törzsek hitszegése és árulása teremtette meg, amit az umma ellen elkövettek. Mohamed (bálk) számára a harc az áruló zsidókkal sem volt könnyű! Lelkileg óriási teher nehezedett a vállára, mivel tudta, hogy "Könyves Néppel" hadakozni nem az iszlám életeleme! Mindig békés együttélést szeretett volna azokkal az emberekkel, akik ugyanazon Egyistent imádják! Ez volt a szíve vágya, s ezért is kötöttek szerződéseket velük. Nem az ummán múlott, hogy ezek nem lettek betartva. Nem a muszlimok szegték meg a békét, a szerződéses barátságos együttélés alapjait! A Banu Kaynuka, a Banu Nadír és a Banu Kurayza is egymás után szegte meg a megkötött megállapodásokat. Hogyan is lehetne békében együtt élni olyan törzzsel, aki az adandó alkalomkor hátba támadja szövetségesét?
A Kurayza ahelyett, hogy a közös haza megvédésében segített volna, a támadó ellenséggel fogott össze, s szószerint hátba támadta a muszlimokat! Ezt akárhogy is nézzük, háborús árulásnak hívják mindenkor. Ezekben az időkben, amikor az erkölcs éppen, hogy kezdett az emberek szívében gyökeret verni, különösen érzékeny volt effajta árulás. Az "árok háború" befejezése után a Próféta (bálk) azonnal parancsot adott az áruló Kureyza megtámadására.
Így szólt Mohamed (bálk) harcosaihoz:
"A délutáni imát már a Banu Kureyza földjén kell, elvégezi!"
Mohamed Alinak átnyújtotta az umma zászlaját és egy csapattal előőrsnek, elküldte a Banu Kurayza erődítménye felé. A Kurayza látva Alit és a seregét, bezárkóztak, s a falaikról szidalmazni kezdték a Prófétát (bálk) és a muszlimokat. Ezzel óriási hibát követtek el. Ha követet menesztettek volna Mohamedhez (bálk) és kérik a tárgyalást, megbocsátást nyertek volna. Ezt maga a Küldött (bálk) mondta, miután hiába várta a zsidók "parlamentereit".
Maga az ostrom 25 napig tartott. Miután a zsidók erődítménye romokban hevert, a harcosok megfáradtak, élelmük elfogyott, megadták magukat feltétel nélkül.
A Kureyza szerette volna, ha Mohamed (bálk) megkegyelmez nekik, s olyan feltétel szerint mehetnek el Medinából, mint a Banu Nadír törzse.
Felkérték volt szószólójukat és egykori szövetségesüket, Saad ibn Muadot, hogy emeljen szót érdekükben a Prófétánál (bálk). Mohamed (bálk) Saadra bízta a döntést, hogy milyen büntetés várjon az esküszegő árulókra.
Saad a harcokban megsebesült, de a lelke is megsérült, mikor látta a volt pártfogoltjait és szövetségeseit az ellenséggel lepaktálni!
Saad a Kureyzának megemlíti a szerződés szentségét, melyet be kellett volna tartani, s azon gondolkodott, hogy mely büntetés a legmegfelelőbb célravezetőbb.
Saad a Kureyza vezetőihez fordult:
"A Korán által, vagy a mózesi törvények szerinti büntetést kívánjátok?"
A Banu Kureyza a Tóra szerinti büntetést kérték magukra nézve. Saad az umma zsidó szövetségeseivel, illetve az iszlámra áttért zsidókat kérdezte meg, hogy a Mózesi Törvények ilyen esetben milyen büntetést írnak elő.
A válaszból Saad megállapította, hogy a mózesi rendelkezések szerint a büntetés: halálos ítélet a férfiakra, a nők és a gyermekek fogolyként való kezelése, a törzs teljes vagyonának elkobzása.
Mikor e véleményt és döntést közölte a Prófétával, az így szólt:
"Oh, Saad! Te a saját ítéletedet Isten törvényének egyetértésével hoztad!" Az érintettek maguk is belátták, hogy a döntés megegyezik a Tórában foglaltakkal.
A 900 fős törzsből kivégeztek majd 400 fegyverforgató férfit, ám többen közülük őszinte megbánást tanúsítva, kegyelmet kapott.
Megjegyzést érdemel, hogy Saad ibn Muadz az árok csatában nem zsidó fegyverestől sebesült meg, hanem egy qureis arab által, melybe később bele is halt.

A Mureysi csata
Már az árok csata is megmutatta, hogy az ummának nem csak a mekkai Qureis az ellensége, hanem más politeista nomád törzsek is szívesen vennék, ha Mohamed és követői elpusztulnának. Más bálványimádó arab törzsek is tervezgették Medina elpusztítását az ummával együtt, mert felismerték, hogy durva és erkölcstelen eddigi életmódjuk veszélybe került. Nem bírtak szakítani az ősi barbár szokásaikkal, nem értették meg, hogy az Egyistenbe vetett hit által kötött testvériség sokkal magasztosabb és időtálóbb, mint a saját pogány erkölcs rendszerük!
Nadzsban, kilencnapi járásra Medinától élt egy arab nomád törzs, a Banu Mustalik. Eddig az ummának nem adódott problémája a Banu Mustalikkal.
Azonban a beduin törzs főnöke, Abu Dirar, megelégelte a békés szemlélődést, s feltüzelve harcosait, felfegyverkezve Medina megtámadását és elfoglalását tűzte ki közvetlen céljául. Eltökélt célja volt, hogy Mohamedet (bálk) megöli! Hízelgó volt számára az a gondolat is, miszerint ezt a tettet végre tudja hajtani, s titkolt szándéka volt ezáltal, hogy valamiféle fejedelmi rangot is szerezhet ez által!
Amikor Mohamed (bálk) ezekről a hírekről hallott, s megbizonyosodott valóságtartalmukról, azonnali cselekvésre szánta el magát.
Zayd ibn Harisét, mint Medina ideiglenes fejét hátrahagyva a város védelmére, kb. ezerfős haderővel megindult a Banu Mustalik szálláshelye felé. Úgy gondolta, hogy jobb a nyílt csatát vállalni, s ez a tett egyúttal a harci elszántságukat is bizonyította, melyet sokan kétségbe vontak az árok háború után!
Mint ez várható is volt, a közeledő elszánt muszlimok serege félelmet keltett a készülődő és lassan gyülekező politeista beduin gyülvész-sereg között!
Azok a más törzsbéli beduinok, akik a gyülekező helyen táboroztak, most villám gyorsan elillantak, vissza a törzseik szálláshelyére.
Így az ellenség vezérének már csak a saját törzsi harcosai maradtak. A muszlim harcosok támadásra felkészülve felsorakoztak Mureysi forrásánál.
Fölszólították a készülődő ellenséget, hogy adják meg magukat, minden ellenállás nélkül. Az ellenség vezére a felszólítást elutasította, s pökhendien várta a muszlimok támadását.
Az umma harcosai elszántan megtámadták a bálványimádó nomádokat, akik ezen a bátorságon és küzdő szellemen megrettenve állásait feladta, s vagy elmenekült, vagy fogságba esett. A harc lefolyásának eredménye: 1 muszlim halott és tíz politeista beduin. Továbbá 700 hadifoglyot ejtettek, valamint zsákmányoltak igen sok bárányt és tevét.
A foglyok között volt a beduin törzsfő leánya, akinek férje elesett az ütközetben.
Az ellenséges beduin törzsfő kéréssel fordult Mohamedhez (bálk), hogy a lányát engedje elmivel az igen nemes arab család sarja, s nem lehet fogolyként kezelni.
Mohamed megkérdezte a lány véleményét.
A lány azt válaszolta, hogy inkább szeretne a Küldött mellett maradni.
Erre Mohamed (bálk) saját csekély vagyonából kifizette az ummának a váltságdíjat és elvette feleségül a nőt.
E tettet követte a muszlimok példa mutatása, mivel a házasságot követően váltságdíj nélkül szabadon engedték az összes foglyot.

A "tayammum", azaz a "száraz rituális mosakodás"
A Próféta és serege hazafelé tartott a Mureysi ütközetből, s vele volt Aisha, Abu Bakr lánya is.
A karavánnak egész éjszaka menetelnie kellett volna, hogy másnapra elérjék az útba eső vízlelő helyet a sivatagban. Ekkor derült ki, hogy Aisha elvesztette az egyik értékes nyakékét, melyet első keresésre nem találtak meg. Az ékszer keresése sok időt vett el a csapattól, így késlekedve indultak el a következő vízzel bíró hely felé. A hajnali ima időpontja így őket a sivatagban érte, s nem tudták elvégezni a rituális mosakodást. Abu Bakr szemrehányást tett a lányának, hogy szerinte e kellemetlenség okozója Aisha.
Ilyen nehézségek közepette érkezett egy Korán kinyilatkoztatás, mely megengedte a száraz rituális mosakodást, azaz a "tayammumot". Végül is így végezték el az ima előtti tisztálkodást, s szerencsére a nyakéket is megtalálták, mely Aisha heverő tevéje alatt feküdt.

A Hudaybiyyai megállapodás
A Qureis az árok háború után is elkeseredett ellensége maradt a muszlimoknak, s ott igyekezett ártani nekik, ahol csak tudott. A helyzet cseppet sem enyhült, a feszültség állandósult, s ott vibrált a levegőben az egész Arab-félszigeten.
Ez az állapot azonban a Qureis számára sem volt hasznos, mivel más arab törzsekkel és a muszlimokkal a békés és üdvös együttélés nem valósulhatott meg.
Nem beszélve arról, hogy Mekkának is megvolt a muszlimokkal szimpatizáló "rebellis" csoportja. S ez a kis csoport, mely kezdetben csupán néhány főre rúgott, igen lassan, de biztosan növekedett. A szimpátiát gyakran felváltotta a tényleges áttérés az iszlámra. Itt a fiatalok jártak az élen, akik lassan kezdték felismerni, hogy gyökeres változásokra van szükség az elkorhadt társadalmi rendszer helyett.
E helyzetben mindkét félnek hasznos volt egy fegyverszünet. Ez egyrészt az újabb fegyverkezésre is alkalmat adhatott, mivel Mekka nem tett le az umma elpusztításáról.
A muszlimok is szerettek volna már a Kábához zarándokolni, de ebben a helyzetben ez életveszélyes volt.
Nagyjából ezek az okok vezettek oda, hogy maga az umma államférfija és prófétája, Mohamed (bálk) az árok csatát követő egy év múlva egyfajta fegyverszünetet szeretett volna elérni a Qureissel. Végül is egyfajta fegyverszünetről szóló megállapodást kötöttek a Hidzsra hatodik évében Zulkhada hónapjának első hétfőjén. Hudaybiyya Medinától kilenc, Mekkától egynapi járásra fekvő kis falu volt.
A szerződés létrejöttét a következő események előzték meg:
Egy napon a Próféta közölte a társaival, hogy álmot látott, melyben a muszlimok ihrámban, azaz zarándokruhában a mekkai hadzsot végzik.
A Küldött, hivatkozva álmára, kiadta a parancsot, hogy a muszlimok készülődjenek, mert el fogják végezni a mekkai zarándoklatot. Nagyjából ezerötszáz muszlim gyűlt össze, mindannyian ihrámban, fegyverek nélkül, csupán egy kis kard volt a muszlim zarándokoknál, mint ez akkoriban szokás volt. Összeterelték az áldozatra szánt állatokat, s elindultak Mekka felé, útközben fohászokat mondva.
Medinában hagyta egy csapattal Umm Makhtum fiát, akinek a város védelme volt a feladata.
A kivándorlók már hat éve szenvedtek a honvágytól, s a Kábát sokan szerették volna már látni. Sok kivándorlónak élt Mekkában pogány rokona is, akikkel évek óta nem volt kapcsolatuk. A medinai Anszarban is sokan szerették volna a zarándoklatot megtenni.
A Zulkhade hónappal kezdődött a "szent hónapok sorozata", melyben tilos volt a harc az Arab félszigeten. A zarándoklat maga a Zulhicca hónapban volt, ekkorra érkeztek meg a tömegek Arábia minden csücskéből. A Próféta (bálk), hogy az ellenségeskedéseket elkerülje, indult el korábban Mekkába.
Biztonsági okokból alakítottak egy húszfős lovascsapatot.
Amikor Mekkában meghallották Mohamed tervét, a qureisitákon nyugtalanság lett úrrá.
Elhatározták, hogy hiába zarándoklatra készülnek a muszlimok, de Mekkába semmi pénzért nem engedik be őket. A Mohamedet (bálk) fogadó csapat felfegyverkezett, az ő feladatuk volt, hogy az umma zarándokait feltartsa Hudayybiyánál.
Mekka felé vezető úton a muszlim zarándokok elé jött Budayl, a Khuzaa törzs főnöke. A Huzaa törzs ebben az időben még nem tartozott a muszlimok soraiba, de szövetségben voltak.
Budayl ibn Varkát ezért kérték meg a mekkaiak, hogy lovagoljon ki Mohamedék (bálk) elé, s tudakolja meg pontosan szándékaikat, s elmesélte azt is, hogy a mekkaiaknak eszük ágában sincs beengedni őket a városba. Mohamed Budaylon keresztül küldte el üzenetét, miszerint nem fegyveresen jöttek, szándékuk békés, s zarándoklatra készülnek. Budayl mindezt tapasztalta is, hiszen látta, hogy a medinaiak fegyvertelenek, zarándokruhában vannak, s látta a feldíszített áldozatra szánt tevéket is. Budayl vállalta, hogy törzse ellátja a medinaiakat élelemmel és vízzel, míg Mekka mellett táboroznak. A ravasz politeisták felkínálták az opportunisták vezetőjének, Ubajnak, hogy tegye meg a Kába körüljárását. De Ubbaj ezt kategorikusan visszautasította. Itt Ubbaj muszlimhoz méltóan, példamutatóként viselkedett. Mohamed (bálk) üzenetében még szerződéses békét is kínált, mely betiltaná a fegyveres harcot, s biztosítaná a muszlimok jogait a zarándoklatra.
A mekkaiak átvették az üzenetet, s remény csillant fel előttük, hogy esetlegesen egy ilyen szerződéssel újjáéleszthetnék a szíriai kereskedelmi üzleteiket.
Ezért megbízták a Sakif Tajfar, Táif mellett élő törzs főnökét, Urva Ibn Masudot, hogy tárgyaljon a Prófétával (bálk). Vele tartott egy megrögzött pogány arab törzsfő, Al Hulajsz is.
Mélyen meghatotta őket a tárgyalás során tapasztalt összetartozás tudat, melyet a muszlimoknál látott, valamint az a kapcsolat, mely a híveket és Mesterüket összekötötte.
Látta azt az engedelmességet, melyet a muszlimok tanúsítottak Mohamed iránt, s ilyet sem a bizánci palotákban, sem másutt eddig nem tapasztalt.
Urva beszámolója bosszantotta a mekkaiakat, már a muszlim zarándokok megtámadásán is gondolkodtak. A Próféta, aki közben megérezte, hogy Mekka saját követeinek sem hisz, Oszmán személyében muszlim követet küldött be a városba. Oszmán ibn Affánnak sok rokona volt Mekkában.
A qureis felajánlotta Oszmánnak, hogy ha már ott van, járja körül a Kábát. Oszmán ezt kategorikusan visszautasította, s közölte, hogy ezt csak a Próféta (bálk) kíséretében tudja megtenni. Erre a mekkaiak Oszmánt fogságba vetették. Amikor Oszmán a megbeszélt időre nem ért vissza, elterjedt a híre, hogy megölték a mekkaiak. A muszlimok kissé megriadtak, de bár fegyver nélkül voltak, elhatározták, hogy nem hagyják annyiban az esetet, ha valóban baja esett társuknak.
A Küldött (bálk) felszólította társait, hogy közösen tegyenek ünnepélyes esküt, hogy ha kell, hitükért meghalnak. Egy nagy fa köré gyülekeztek, megfogták egymás kezeit, s így tették, le az un. hudaybiyyei (elégedettség fogadalmaként is ismerik) esküt. Egyébként ezt az eseményt "faeskünek" is nevezik. Ez a fa a későbbiekben, mint egyfajta jelkép, szimbólum magaslott a zarándokok előtt. Mindig attól féltek a muszlimok, hogy "ereklye" gyanánt egyszer valamelyik zarándok kivágja a fát.
Ennek az eskünek a híre, valamint az umma szilárd hite és akarat a mekkaiak fülébe jutott.
Váratlan volt a hatása az eskünek, s azonnal elengedték a fogva tartott Oszmánt is, s követséget menesztettek a moszlimokhoz Suhayl ibn Amr vezetése alatt.
A hosszú tárgyalások alatt többször összeszólalkozás történt, kiélezett volt a helyzet, s minden szót külön megvitattak. Végül megállapodtak.
A szerződés főbb pontjai a következők voltak:
1. A szerződés érvényességi ideje 10 év.
2. A muszlimoknak ebben az évben le kell mondaniuk a Kába látogatásáról. Csak a következő évtől tehetik meg a Hadzsot.
3. Muszlimok, akik ezután a Kábát szeretnék zarándoklat céljából meglátogatni, ott legfeljebb 3 napot tartózkodhatnak. A szokásos utikardon kívül más fegyvert nem vihetnek magukkal.
4. A muszlimok látogatása alatt Mekkát kiürítik a qureisiták, s semmi kapcsolatot nem kezdeményeznek ez idő alatt az umma tagjaival.
5. A Qureis beleegyezése nélkül esetleges mekkai muszlim nem teheti meg a saját személyes hidzsráját Medinába, ha azt mégis megteszi, az ummának ki kell őt közösítenie, elküldeni Medinából.
6. Azok az arab törzsek, akik nem a Qureis törzshöz tartoznak, szabadon dönthetnek, hogy Mekka vagy Medina szövetségét választják.

A szerződést aláírták tanúként a Qureis küldöttei, az anszárok és a muhedzserinek megbízottai is. A szerződés papírra vetését Ali vállalta fel, mivel a Próféta nem tudott írni. Ali először ezt a feladatot nem vállalta, mert megdöbbentette a feltételek súlyossága, ami az ummát illette.
De végül is elkezdte a szöveg leírását.
A Qureis tagjait zavarta, hogy az umma vezetőjének "Isten küldötte" volt a megszólítása, s ezért mereven ragaszkodtak ennek a szövegnek a kihúzásához, s helyébe Mohamed ibn Abdallah nevet helyettesítették be. Erről a Próféta (bálk) így vélekedett: Istennél-akkor is, ha ezt hazugságnak tartják, én vagyok a küldöttje!"
Erre Ali ezt kiáltotta: "Istennél! Soha sem fogom ezt a szót kihúzni!"
Végül Mohamed (bálk) Alihoz fordult és azt mondta neki:
"Mutasd meg nekem, hogy hol állnak ezek a szavak!"
Amikor Ali így tett, Mohamed saját kezével áthúzta a szavakat és utasította az ott állóknak, hogy a nevét írják oda.
Már aláírták a szerződést, s ez már elvileg hatályos volt a felek számára váratlan esemény történt.
Abu Candalnak, aki a mekkai delegációt vezette, a Szuhajl nevű fia –aki nemrég lett moszlim, s az apja a medinaiak Mekka alá érkeztekor láncra vert és bezárta a lakásba- megjelent nagy örömmel a társaság előtt, s Isten hatalmas, Mohamed az ő küldötte kiáltozta. A láncok még a kezén voltak. Ibn Suhajl ekkor így szólt:
"Az első ember, akinek a kiadatását követelem, ez az ifjú itt! Másképpen a szerződés érvénytelen!" Az éppen megkötött szerződést a Próféta (bálk) nem veszélyeztethette, ezért beleegyezett Abu Candal kiadásába.

Az újból apai fogságba vetett ifjúnak a Küldött (bálk) ezt kiáltotta:
"Ne add fel az Istenben való reménységet! Isten hamarosan megmutatja neked a kivezető utat!" E történet majd kisebb lázadásba torkollott, mivel a moszlimok látták Abu Candal szerencsétlen sorsát. Aki végül is szembe szállt a Küldöttel, az Omar volt:
"Te nem Isten Prófétája vagy? A mi vallásunk nem az igazságosság vallása? Miért tűrjük ezt a megaláztatást?"
"Bizony Isten küldötte vagyok, s én nem is szegültem szembe Istennel!"- válaszolta Mohamed (bálk) a bosszankodóknak, berzenkedőknek teljes magabiztonsággal.
Omar: "Nem te mondtad, hogy meg fogjuk látogatni a Kábát?"
Mohamed így reagált:"Igen, azt mondtam. De azt nem mondtam, hogy ebben az évben fog megtörténni. Megismétlem, el fogtok menni Mekkába és meglátjátok a Kábát!"
Omár otthagyta Mohamedet (bálk) és Abu Bakrhoz szaladt, akinek megismételte a kérdést. Abu Bakr a Küldötthöz (bálk) hasonló választ adott.

A Próféta elszomorodott azon, hogy társai nem értették meg a jövőbe vetett hitét, elment Umm Salama sátrába, aki ezen az úton vele tartott. Az érett nő ebben a pillanatban Khadidzsa méltó utódának tűnt. Rábeszélte a Prófétát (bálk), hogy menjen vissza a társaihoz, s áldozza fel azt az állatot, melyet a zarándoklatra szánt, s vágja le a haját. A muszlimok e cselekedetét biztosan megértik, s követni fogják. Ez a tanács gyümölcsözőnek bizonyult: Anélkül, hogy bárkihez szólt volna, Isten nevében leölte az áldozatra hozott tevéjét, a húst szétdarabolta középnagyságúakra, hozatta a borbélyt, s levágatta a haját. Társai figyelték minden mozdulatát, majd kevesebben meggyőződésből, inkább szégyenből követték példáját.
A moszlimok húsz napot voltak Mekka előtt, Hudaybiyyában, s utána visszatértek Medinába. A hangulat azonban továbbra is nyomasztó volt, mivel nem sikerült a Kábát meglátniuk. A békeszerződés ürügyén a mekkaiak kérték az ummát, hogy a később Medinába menekült muszlim mekkai nőket adják ki nekik. Ezt a Próféta (bálk) kerek-perec megtagadta, hivatkozva arra, hogy a szerződés e pontja csak a férfiakra vonatkozik. Egyébként is megtiltotta, hogy muszlim nőket kiadjanak politeistáknak, ugyanis erről a Szent Korán is rendelkezik.
Máshogyan jártak el az iszlámra áttért muszlim férfiakkal, akik Medinába menekültek.
Egy esetet kiemelek, melynek későbbi hatása igen fontos lesz a korai iszlám történetében.
Az egyik napon megjelent két mekkai új muszlim, aki kérte, hogy az umma vegye fel őket tagjai sorába. Az egyiket Abu Basirnak, a másik embert Sakafinak hívták.
Abu Candalhoz hasonló volt az esetük, mivel szökniük kellett egyfajta "házi őrizetből".
Két mekkai követte a nyomukat, s kérte a Prófétától (bálk) kiadatásukat. Mohamed (bálk) be akarta tartani a megkötött szerződést, s a két menekültet átadta a mekkai üldözőknek e szavak kíséretében:
"Oh, Abu Basir! Nem szeghetjük meg a szerződésünket. Már csak kis ideig légy türelemmel. Isten neked és társaidnak egy boldog kiutat fog adni!"
A mekkaiak, foglyaikkal elindultak vissza városukba. Útközben azonban Abu Basirnak sikerült az egyik rabtartót megölnie, és lovával, valamint fegyvereivel megszöknie. Abu Basir visszatért Medinába és jelentkezett a Küldöttnél (bálk). Mohamed (bálk) azonban megértette vele, hogy a városban nem maradhat, de tanácsolta neki, hogy a várható bosszú miatt Mekkába se menjen vissza.
Mit tegyen Abu Basir? Medinában nem maradhatott, Mekkába nem mehetett vissza. Ezért elhatározta, hogy a Vörös-tenger partja közelében letelepszik, s megélhetését az arra járó mekkaiak, kifosztásából fogja biztosítani. Ő kívülálló volt az ummából, tehát őt semmilyen megegyezés nem kötötte. Nem maradt azonban ott egyedül sokáig, hamarosan muszlim hitre tért mekkaiak keresték fel, s ők is letelepedtek ezen a helyen.
Rövid időn belül egy hetvenfős csapat alakult ki. Ez a csapat egy hónap múlva már 300 főre duzzadt, s igen komoly veszélyt jelentett a Qureis karavánjai számára. A mekkaiak veszélyben voltak, s kialakult egyfajta pánik hangulat a kezelhetetlen kívülálló mekkai muszlimok miatt.
Ekkor igen furcsa dolog történt? Abu Szufján levelet írt a Prófétának (bálk), s kérte, hogy a szerződés azon pontját, mely a mekkai áttért muszlimokra vonatkozik, töröljék a passzusból.
Kérte, hogy az umma fogadja be a menekülteket, mivel így számukra igen kockázatos dolog a karavánok útnak indítása.
A Próféta (bálk) elfogadta a szerződés módosítására tett javaslatot, s meghívta válaszként Abu Basirt és társait Medinába, akiket innentől fogva az umma törvényeire kötelezték.
Abu Basir azonban útközben meghalt, társait már Abu Candal vitte be Medinába. A karavánút immár ismét szabad volt a Qureis számára Szíria felé.
Egy évvel a Hudaybiyyai szerződés megkötése után az umma már szabadon végezhette el a zarándoklatot a kiürített Mekkában.
Egy évvel a Hudaybiyyai szerződés megkötése után világossá vált, hogy immár nincs akadálya az iszlám terjesztésének, az akadálymentesen, békés úton folyt tovább az Arab-félszigeten.
A szerződés maga azonban csak két évig volt tulajdonképpen hatályban. Az örökké nyughatatlan Mekka volt az később, aki saját maga szabta feltételeit önnön maga ellen fordította.

A Hidzsra 7. éve

Felhívás a szomszédos törzsekhez, államokhoz
A Hudaybijjai szerződést követő évek viszonylagos békességet és biztonságot nyújtottak az ummának. Bekövetkezhetett a békés építkezés korszaka. Nem kellett félniük sem a kereskedőknek, sem a kézműveseknek, sem a földművelőknek, pásztoroknak. A szorgos közösség polgárainak megsokszorozódtak a megrendelések termékeikre.

Az iszlám szava egész Arábiát bejárta. De Mohamed (bálk) nemcsak az arabok Prófétája volt, hanem Isten kegyelme által az egész világnak elhozta az örömhírt.
A Kegyes Korán így ír erről a Próféták szúrában (21:107):
"Mi nem küldtünk téged (másképp), csak kegyelemből a teremtményeknek,"

Mohamed ekkor íratta le levélben isteni küldetésének lényegét, s a futárjai által elküldette az akkor ismert világ uralkodóinak, tartományfőnökeinek-fejedelmeinek egyaránt. Összesen hat levelet küldött. Ebben az Iszlám hittételeinek magyarázata mellett felszólította az uralkodókat, fejedelmeket a muszlim hit felvételére. A levelek eljutottak a bizánci és az iráni császárhoz, az Abbesszin uralkodóhoz, az egyiptomi helytartóhoz is. De megkapta a Ghasszán törzs fejedelme is (aki ekkor Bizánc vazallusa volt) és Jemen helytartója egyaránt.

Bizáncba Dihyat, Iránba Abdullah ibn Huzafát küldte követként. Adhama Dzsafart Abbesszínába, az egyiptomi Alexandriába Hatibot, Ghasszán fejedelméhez Suca-t, Jemenbe pedig Havza-t küldte a Próféta (bálk).
A Kelet- Római Birodalom ura Konstantinápolyban székelt, s a Birodalomhoz tartozott akkoriban a Balkán, Kis-Ázsia, Szíria, Palesztina, Egyiptom és Líbia is.
A bizánci császár válaszában kitért az iszlámra való áttérés elől, viszont egy katonai szövetség felől érdeklődött a Szasszanida Perzsia ellenében.

Ebben az időszakban Abu Szufján vezérletével qureis karaván járt Szíriában. Herakleitosz császár személyesen szeretett volna érdeklődni az Arab-félsziget belső politikai állapotáról.
Ezért a mekkai qureis vezetőitől kért információkat Mohamedről (bálk) és szerepéről.
A találkozón részt vettek a császár egyházának vezetői is, mivel szerették volna tudni, hogy ki azaz ember, aki prófétának mondja magát.
Az eszmecsere így történt:
"Mohamed nemzettsége milyen státuszban van nálatok?"
-"A nemességhez tartozik."
"Mohamed előtt volt e valaki, aki prófétának vallotta volna magát közületek?"
-"Nem volt."
"Mohamed adott valamilyen uralmat a nemzettségének?"
-"Nem adott."
"Mi az, amit üzen az embereknek ez az új vallás? Jutalmat, vagy gyarlóságot?"
-"Jutalmat Mohamed nem adott, gyarlóságról viszont mindig beszél."
"Sok híve van-e ennek a vallásnak, vagy kevesen vannak?"
-"Nagyon sokan vannak!"
"Az emberek elhagyják-e az új vallásukat?"
-"Nem hagyják el."
"Mielőtt Mohamed hirdetni kezdte volna az új vallást, követett-e el igazságtalanságokat, mondott-e hazugságokat?"
-"Nem, ilyen nem történt."
"Követett el szószegést?"
-"Nem. Mi most kötöttünk vele fegyvernyugvást. Hogy ezt betartja-e, azt nem tudjuk."
"Harcoltatok ellene?"
-"Igen, harcoltunk ellene."
"Mi lett a harc eredménye?"
-"A hadiszerencse forgandó. Többször ő győzött le minket, többször mi őt."
Végül is, mit kíván tőletek Mohamed?"
-"Csak egy Isten van. Nem társít hozzá senkit. Azt akarja, hogy imádkozzunk, és a szegényeknek adakozzunk. Ne kövessünk el erkölcstelenségeket, mivel ő annak nevezi a mi életformánkat."

E dialógus után a bizánci császár hívatta a tolmácsát és levelet diktált Mohamednek (bálk).
E levél tartalmazott elismerő szavakat, de volt benne burkolt fenyegetés is. A császár inkább vazallust szeretett volna Mohamedben (bálk) látni, mint egy fölötte is uralkodó vallási vezetőt. Mohamed levele e muszlim formulával kezdődött:
"Biszmillah Irrahman Irrahim", azaz a Könyörületes és Megkönyörülő Isten nevében.
"Mohamedtől, aki a Magasságos Isten szolgája, Herakleitosznak, aki a Rómaiak ura.
Béke legyen azzal, aki a helyes útra lépett.
Ezután hívunk mindenkit az iszlám felvételére. Lépjetek az iszlám útjára.
A fizetség a Magasságos Allahnál van.
Ha az iszlámot elutasítod, úgy önmagaddal és a népeddel szemben is adós leszel!
Ezután idézett a Korán Imrán nemzetsége című verséből (3:64):
" Ó, Írás birtokosai!
Jöjjetek el az egyforma szóhoz (egyezséghez) közöttünk és közöttetek:
Nem szolgálunk mást csak Allahot, s nem társítunk Őhozzá senkit, s nem veszi senki
Közülünk a másikat Úr gyanánt Allah helyett.
S ha elfordulnak, hát mondjátok: Valljátok meg, hogy mi megbékélők (muszlimok) vagyunk."

Ezzel a Korán versel 1400 évvel ezelőtt a Próféták sorozatának Pecsétje deklarálta az Iszlám viszonyát az un. Könyves Népekhez, melyek a zsidók és a keresztények voltak.
Mindazonáltal a Prófétáról (bálk) és az Iszlámról hallottak bizonyos szimpátiát váltottak ki a bizánci császárból.

Bizánc szomszédja, a Szasszanida dinasztia uralta Irán volt, az uralkodót Chosrou Perviznek hívták. Vallásuk a zoroaszterizmus volt. Két istent imádtak: Ahrimant, aki a gonoszság megtestesítője és Hormuzt, aki az igazságosság, jóság és a fény képviselője volt. Hormuz tiszteletére égtek a tüzek, s a köztudatban az irániak "tűzimádókként" kerültek bele akkoriban.

Iránba Abdullah Huzafe fia ment követségbe. Természetesen az iráni uralkodónak címzett levél is a "Basmalla" formulával kezdődött. A szasszanida uralkodó önmagát egy valamiféle földre szállt istenségnek tartotta, mérhetetlen pompával vetette körül magát, s teljes alázatot kívánt minden alattvalójától.

A levélben a Próféta (bálk) kérte, hogy az iráni uralkodó és népe vegye fel az iszlámot. A levél Chrosrou-ban óriási dühöt váltott ki, szinte őrjöngött, úgy érezte, hogy e levél az ő isteni uralkodó mivoltában gyalázza meg. Hogyan is juthat eszébe bárkinek, hogy nem az ő kegyes megszólításával kezdi levelét? Egy mekkai menekült szólítja így meg? Apró darabokra tépte szét a levelet dühében. Ezután hívatta Bazau-t, aki a jemeni helytartója volt és megparancsolta neki:
"Hozd ide elém azt az embert, aki Hidzsászban Prófétának meri magát nevezni, vagy ha élve nem sikerül, akkor a fejét hozd elém!"
A levél hírhozóját, a muszlim követet pedig kivégeztette.

Az iráni császár parancsa elérkezett Jemenbe, azonban ekkortájt Mohamed és az umma már komoly erőt képviselt, s a mekkaiakkal kötött béke sem kedvezett a jemenieknek egy Medina elleni hadjárathoz. Jemen népe viszont nemsokára felvette az iszlámot, s csatlakozott Mohamed híveihez.
"Arábia Félix" lakói megértették, hogy az iszlám felvétele új távlatokat fog megnyitni, s nem kell majd Bizánc és Perzsia között őrlődnie, azok kora-gyarmatosító igényeiket kiszolgálniuk.
Az Abbesszín Négushoz Amr ibn Umayya vitte Mohamed (bálk) levelét. Az összes levél közül ezt az üzenetet fogadták a legkedvezőbben. E levélben Mohamed tájékoztatta Etiópia királyát, hogy:
"Hiszem, hogy Jézus Szűz Mária fia, hiszek szavaiban és hogy Jézus Isten igéjét prédikálta."

Mohamed nem felejtette el, hogy annak idején a Négus befogadta a Mekkából kivándorolt és üldözött muszlimokat.
Az üzenet hírvivője Adhana Dzsafar volt.
Dzsafar Khaybar meghódítása után tért vissza Medinába, a Próféta (bálk) nagy örömére. A Négus a levél hatására felvette az Iszlámot.
Az egyiptomi helytartóhoz, akit Mukakisnak hívtak és Alexandriában székelt, Hatib vitte el a levelet. Őt a "koptok fejének" címezte a levelében Mohamed (bálk). Ugyanazt a Korán verset küldte, amit a bizánci császárnak is mellékelt.
Mukakis, a bizánciak helytartója nem vette fel az iszlámot, de ugyanakkor a levelet sem tekintette sértésnek. Válaszként ő is levelet írt Mohamednek (bálk), ajándékba két rabszolgát is küldött.
"Felhívásodat megértetten. Hiszem, hogy jön még egy próféta. De én azt hiszem, hogy ez a próféta Szíriából fog érkezni"- válaszolta többek között.

Az egyik rabszolgát Máriának hívták, s kopt keresztény és gyönyörű volt. Ő szülte a Próféta (bálk) egyetlen élve született fiát, Ibrahimot, aki azonban nem sokáig élt.
A jemeniek fejedelmének, aki Perzsia vazallusa volt Havza, aki keresztény volt, vitte el Mohamed (bálk) levelét.
A helytartó-fejedelmet is felszólította a levél tartalma, hogy kövesse az iszlám tanításait.
A jemeni fejedelem így válaszolt:
"Ha elmagyarázod nekem tanaidat, s az meggyőz engem, valamint népemet, muszlim leszek. Ha hívsz, a segítségedre leszek utána. Ha nem, akkor ellenségedként harcolni fogok ellened."
A Próféta (bálk) válaszának hallatán a jemeni alkirály is muszlim lett, Mohamed (bálk) őt elnevezte Jemen királyának.

A Ghassanida arab törzsek fejéhez Szíriába Abu Samsznar fia ment követségbe.
A törzs feje Haris volt, akit a bizánci császár vazallusaként ismertek. Haris a levelet a földhöz csapta, rátaposott, s dühösen megparancsolta embereinek, hogy Medina ellen készítsenek elő egy hadjáratot. Bizánc azonban tudomást szerzett vazallusa készülődéséről, s a tervezett hadjáratot nem engedélyezte, így a Ghasszanida csapatok feloszlottak.

Az északi szomszédok a kezdet kezdetén ellenséges érzelmeket mutattak, s később ennek jegyében folyt le a Muta és Tabuk elleni hadjárat is.

Khaybar meghódítása
(628. Muharram/Május)
Khaybar ebben az időben a zsidó vallású arabok északi centruma volt, Medinától északra, Damaszkusz felé, kb. négy napi utazásra feküdt (kb.200 km). Mint az olvasó is tudja az előzményekből, a Medina környékéről elmenekült zsidó-arab törzsek egy része Khaybarban talált menedéket. Itt politeista arabok és zsidó vallású arab nemzettségek éltek együtt. Természetesen az itt élőket a Banu Nadir itt letelepedett tagjai az umma ellen lázította. Potenciális ellenségek lettek Medina számára. A khaybariak csak az alkalmat keresték, hogy a muszlimokat eltüntessék az Arab-félszigetről. Az Árok-háborúban is a qureist támogatták. A Hudayybiyai szerződés után is azon munkálkodtak, hogyan lehetne egy szövetséget létrehozni Medina ellen. De Mekka egyelőre kiesett a számításaikból, s tudták, ha bármilyen háború kezdődik köztük és a muszlimok között, abban Mekka nem fog részt venni. A khaybari zsidók vezére kapcsolatot keresett Abdullahal, a medinai opportunisták vezetőjével. A kahybari vezető felvette színleg az iszlámot, de mint utóbb kiderült, csak azért, hogy a muszlimok terveit Medinában kiszimatolja. A Próféta és társai azonban átláttak a szitán, látszólag hagyták, hogy érdeklődjön, nézelődjön. Mindezek természetesen utóbb kiderültek, de a Próféta (bálk) szívében a Khaybarral való megegyezés lehetősége nem halt ki.

Elküldte tárgyalni Khaybarba Abdullah ibn Ravahat. De a képmutatók vezére, Abdullah biztatására az ottani vezetés a harchoz, a további ellenségeskedéshez ragaszkodott, békés megoldásról, egy szerződésről hallani sem akartak.

Az első előjelek a khaybari ellenséges hangulatnak az umma iránt megmutatkozott: A Ghatafan beduin törzsekkel szövetségre léptek, Medina megtámadása céljából. E történések után Mohamed (bálk) elhatározta, hogy megelőzi a Khaybar-Ghataffán szövetség támadását.

Muharram hónapjában 200 lovassal és 1600 gyalogossal elindultak a muszlimok Khaybar felé. A muszlim sereget, mint máskor is, elkísérték sokan muszlim nők is, akik főztek, s a csatákban ellátták a sebesülteket, s nemegyszer harcoltak is. Ez az egyik tanúbizonyság arra, hogy az iszlámban egyenlőek a nemek, nincs szó a férfiak elnyomásáról a nőkkel szemben! A muszlimok hadi készülődéséről természetesen a képmutatók azonnal értesítették Khaybart. A khaybariak értesítették a Gatafán törzset, segítséget kérve.

A gatafaniak egy sereget indítottak el Khaybar megsegítésére.
Útközben azonban hangokat hallottak, mely vízió azt sugallta nekik, hogy családjuk, a hátra hagyott nemzettségeik veszélybe kerültek. Így a 4000 harcosból álló segélycsapat visszafordult.
Kora hajnalban érkeztek a medinaiak Khaybar falai alá. Miután a békeparlamentereiket elzavarták újból, a Próféta (bálk) kihirdette a dzsihádot Khaybar ellen.

A dzsihádról sok és téves eszme lát. Látott napvilágot a hazai és a nyugati médiákban egyaránt. A többnejűséggel együtt, a dzsihád sztereotípiává vált, s az átlag olvasó csak ezeket a dolgokat ismeri szinte csak az iszlámról!
Holott a dzsihádnak, melyet gyakran fordítanak "szent háborúnak" tévesen, valójában jelentése nagyjából ez: erőfeszítés Isten útján. A harc a dzsihád kisebb vállfaja, az igazi nagy dzsihád a bennünk lévő gonosz, a sátáni kísértések leküzdését jelenti.
Dzsihádot, fegyveres harcot csak a kalifák hirdethettek az egész iszlám világot érintően. Egy-egy ország vallási, esetleg világi vezetője (a vallási vezetők egyetértésével) hirdethetnek dzsihádot, ha országukat megtámadják, védekező célból.
Dzsihádot hirdetni csak a megfelelő feltételek esetén szabad, s ez pl. a védelem joga, vagy az, ha valahol a muszlimokat üldözik!
De a dzsihádban akkor is tilos a fegyvertelenek elleni harc, a nők, gyermekek, papok, szerzetesek élete. Tilos a fák, növényzet, állatok, templomok elpusztítása is.
Csak addig lehet harcolni, míg az ellenség meg nem adja magát. A békére való törekvés minden esetben többet ér, mint bármilyen fegyveres harc! Először mindenképpen tárgyalásos út javasolt a problémák megoldására. De ezt végül is látjuk a Próféta (bálk) életművéből is.
A dzsihád egy valamiféle "mumus" a nyugati ember számára, amit egyes sajtóorgánumok előszeretettel hangoztatnak. Ez egy olyan témakör, melyet részletesen nem szándékozom e könyvben leírni.

Khaybar volt az első terület, ahol az iszlám dzsihád harci formája megvalósult, annak minden feltételével együtt. Khaybar falvakból, erődítésekkel körbevett oázisláncolatból állt.
Az ellenségeskedés megkezdődött.
A Próféta így imádkozott az első ütközet előtt:
"Ó Uram! Kérünk Téged, hogy e földet és lakóit a jó ügyünk felé igazgasd! Minket igazol, hogy őket az indulat vezérli."

A Próféta (bálk) mellett tevékenykedett Abu Bakr, Omár, Ali és Zayd is. A muszlimok sorra kezdték el ostromolni az erődítéseket. Zubair fellegvárát úgy foglalták el, hogy a rejtett földalatti patak vizét eltorlaszolták, így az éltető víz nem juthatott be a védőkhöz. E titkos patakot egy kimenekült zsidó árulta el a Prófétának, aki cserébe teljes bántatlanságot kért önmaga és családja számára. Az első erőd ostroma tíz napig tartott, míg az elesett. Khamus várának védői húsz napig tartották magukat, ez volt a legutolsó erőd. Őket egy Marhab nevű bátor zsidó parancsnok irányította. Mohamedet (bálk), aki figyelemmel kísérte az ostromot, egy egész regiment muszlim kísérte, mintegy "elikommandó" az ostromlók közül.

Kezdetben az ostrom nehezen haladt előre. A gyengébb erődítményeket sikerült bevenni, de a legnehezebbel nem sikerül boldogulni.
Az egyik este Mohamed póféta (bálk) így szólt a környezetéhez:
"Holnap átadom a harc irányítását annak a személynek, akit Allah a győzelemre jelölt. Ő olyan férfi, akit nagyon szeret Isten és a Prófétája, s ti is szeretni fogjátok öt!"

Másnap Mohamed (bálk) hívta Alit, s átadta neki a vezérletet és egy "elit" harcosokból álló csapat kiválasztásának jogát, valamint Aisha egyik köpenyegéből készült hatalmas fekete lobogót. Ali és csapata ismét béketárgyalásokra hívta a khaybariakat. Az ismételt visszautasítást követően indult el újból az ostrom a legerősebb erődítmény ellen. A muszlimok a jól nyilazó védők ellen megtanulták a nagy pajzsok használatát is. A hős zsidó parancsnok, Marhab párviadalra hívta ki Alit. A viadalban Marhab elesett, így Khaybar elvesztette ezzel mind a bátorságát, mind a harci kedvét. Egyébként is a kimerültség határán voltak. Közben hírül vették, hogy a ghataffáni törzs is visszafordította a segélycsapatokat, amit a muszlimok Isten segítségének tudtak be. A földműves kahaybariak nem voltak képesek tovább ellenállni, megadták magukat a muszlimoknak. Ali volt, aki meghódoltatta őket. Az emberek később így tudósítottak a csatározásról: "Az erőd kapujában az angyalok tartották harc közben egy pajzsot Ali elé." A khaybari ütközetekben elesett 93 zsidó-arab és 15 muszlim harcos. A zsidó telepeseknek az elvesztett csata után az volt a kívánságuk a béketárgyalásokon, hogy e földön maradhassanak továbbra is háborítatlanul. Cserébe felajánlották éves termésük felét az ummának, egyúttal egyfajta "vazallusként" katonai védelmet is kértek maguknak más külső támadás ellenében. A muszlimoktól visszakapták a leszerelt védműveik darabjait, melyekkel helyreállították a védműveiket. A Küldött (bálk) még eltöltött itt egy napot. Ekkor történt ellene egy orvgyilkossági kísérlet. Zaynab, egy zsidó asszony,- akinek férje, Sallam parancsnok volt, s a csatában elesett- egy egész bárányt sütött meg a Prófétának (bálk). Az első jóízű falatnál Mohamed (bálk) isteni sugallatra megérezte a mérget, s a húsdarabot kiköpte. Azonnal megparancsolta embereinek a birkahús fogyasztásának abbahagyását.

Azonban az egyik muszlim, Bisr ibn Bara több falatot is lenyelt időközben. Mikor Zeynabot a "Prófétai Vezérkar" felelősségre vonta, ő nem bánta meg cselekedetét, mint mondta, ezt bosszúnak szánta apja, az egyik nagybátyja, fivére és férje halála miatt. Ők mindannyian a harcokban estek el. Miután a gyilkosságot, illetve a többiek elleni orgyilkos kísérletet Zaynab bevallotta -Bisr mérgezésben meghalt-, dönteni kellett a méregkeverő asszony sorsáról.

Mivel életét senki sem akarta megváltani a khaybariak közül, érvényesült az életet az életért elv, Zeynabot kivégezték. Ám ezek után sem bántották a már meghódolt, s szerződést kötött zsidó földműveseket. Ezután a Próféta (bálk) Fadak településére indult, ahol szintén zsidó földművesek éltek. Fadak kétnapi utazásra volt Medinától.

Mohamed (bálk) eddig sokat csatázott a zsidó törzsekkel, a zsidó népekkel, akik egy részük arab származású volt, s bár mindig győzött, de a muszlimok embervesztesége elkerülhetetlen volt. Fadak falujában teljesen másképpen alakultak a dolgok. A helyi zsidó földművesek barátsággal fogadták a muszlimokat, vendégül látták őket, s szerződést is kötöttek, miszerint Medina védelmébe fogadja őket. Az umma megelégedve indult vissza innen Medinába. A Wadi al Kura-i földterületet meghagyta az eddigi zsidó földműves népesség bérleti jogában.

A mekkai umrah (628. Zhulkade 7.)
A jelzett évben, az un. "kis zarándoklatra", más néven umrah-ra 2600 muszlim zarándok érkezett Medinából Mekkába. Az esemény három napot vett igénybe, a Hudaybiyyai szerződés szerint. A qureis kiürítette a Várost, s a mekkai főnökök Abu Kubajsz dombjáról nézték a fehérbe öltözött hömpölygő emberáradatot, akik fegyelmezetten teljesítették a vallási előírásaikat. A muszlimok így kiáltottak Mekka határában: " Uram, szolgálatodra vagyok!"

A kis-zarándoklatnál a muszlimoknak nem kell Minába menniük és Arafatra sem kell kivonulniuk. Csupán Szafa és Marwa dombjai közötti távot kell hétszer lefutniuk, természetesen a Kába Szentélyét is meg kell kerülniük hétszer. Érkezésnél, valamint a búcsú "tawafot" kell elvégezni. A bálványimádók megdöbbentek, mikor látták és hallották Bilál imára hívó szavait. Elszörnyülködtek a valamikori fekete rabszolga tettén. Ez erkölcsrendszerükbe nem fért bele. Bánták, hogy annak idején aláírták az umrah-t is biztosító hudaybiyyai egyezményt! Már erkölcsi vesztesnek érezték magukat. Mohamed (bálk) az umrah végeztével elvette Majmunát feleségül, aki nagybátyja, Abbász leánya volt. Az umrah alatt több mekkai megismerte az iszlám tanításait, akik ezek után kinyilvánították szabad akaratukból, hogy csatlakoznak az Iszlámhoz. Többek között az Iszlám útjára lépett Khalid ibn Valid, Osman ibn Talha és Amr ibn al-As is. Ők mindnyájan elismert és rangos mekkaiak voltak Abu Szufján hiába fenyegette meg őket, így különösen Khalidot, tántorítathatatlanok maradtak, s csatlakoztak Mohamedhez (bálk).

Muta-i csata
A Hidzsra 8. Évének elején történt a muta-i csata, melynek előzménye egy Mohamed próféta (bálk) által küldött követ meggyilkolása volt. Az Írás Népeihez, valamint a szomszédos népekhez, illetve azok fejedelmeihez sorozatban küldte a Küldött (bálk) a követeket. Haars ibn Imayat követként küldték egy levéllel Surahbilhez, aki Busra városának feje volt. E hely Bizánc protektorátusa volt, Surahbil ghasszanida arab volt, és a kereszténység híveként ismerték. Mikor Mohamed (bálk) követe Mutaba ért -ez egy kisváros volt Jeruzsálemtől délre- Haars azt hitte, hogy mint hivatalos követnek, sikerül kalauzt-kísérőt szereznie a további útjához. Hiába várt segítséget Surahbiltól, ő nem segített, nem küldött sem kísérőt, sem katonai fedezetet az umma követének. Surahbil magára hagyta Haarsot, s így esett meg, hogy meggyilkolták.

A Próféta elégtételt követelt a bűnösöktől, hiszen itt nemcsak az emberéletről volt szó, hanem egy békés követ sérthetetlenségéről is. Egyúttal az információt is szerette volna beszerezni, hogy mi is történt Mutaban valójában, s ha a hír igaz, miszerint követét legyilkolták, a holtestet szerette volna a Próféta (bálk) illendő módon eltemetni.
Hogy mindehhez nyomatékot adjon, pillanatok alatt egy háromezer fős sereget állítatott fel a kinevezett új követ mellé, akit Dzsáfárnak hívtak. A sereg élére katonai vezetőnek nevelt fiát, Zaid ibn Hariset állította. Mohamed (bálk) így szólt: "Zaid fiam! Segítsd Dzsafart, s ha kell harcolj!"

Miután Zaid megkapta a Küldöttől (bálk) az utasításokat, elindult Muta kisvárosa felé, ahol a Haars nevű követet legyilkolták. Onnan szerette volna Surahbilt értesíteni jöveteléről. Ha a küldetésük nem járna sikerrel, s ellenségesen viszonyulna Surahbil az umma küldöttével szemben, Zaid felhatalmazást kapott a katonai kísérete alkalmazására. Ez a katonai kíséret szabad nemzettségek fiaiból állott, akik önként vállalták küldetésüket. Surahbil, amikor hírét vette, hogy muszlim csapat készülődik északra, ezt a hírt továbbította a Bizánci Császárnak.

Kerakleitosz a hírre egy 20ezer fős hadsereget küldött Szíriába, ahol már Surahbilnek egy több mint 10ezer fős törzsi harcosokból álló serege gyülekezett. Surahbilnek a serege keresztény és politeista arabokból állt. Ilyen ellenséges szándékú koncentrált haderő uralta Szíriát, amikor a muszlimok megérkeztek a tartományba. Ma'an városkában haditanácsát tartottak. Azt az indítványt hagyták jóvá a tanácskozók, hogy Medinában tájékoztatják -futár által- a Prófétát (bálk) az ellenséges haderő óriási túlsúlyáról és a hadi készülődésükről. Amíg választ, illetve új parancsot nem kapnak, várakoznak. A tanácskozás után viszont Abdullah ibn Ravaha a muszlimokat harcra tüzelte. Nem törődött sem a tanács határozatával, sem az óvatossággal! A habozókhoz így szólt: " Mi muszlimok vagyunk, s aki elesik a csatában, mártír lesz Allah útján! Mi az iszlám útján járunk, számunkra kitüntetés ezen az úton harcolni, s ha kell meghalni! Engedjétek, hogy a harcolni akarók azonnal induljanak csatázni! Szép dolog lesz győzni, vagy mártírként elesni a harcban!"
E szívhez szóló harcra buzdító szavaknak a hatására Abdullahhoz csatlakoztak a muszlim harcosok. Így kiáltoztak: "Ibn Ravahának igaza van! Harcra fel!"

Muta városkánál találkoztak a muszlim és a szíriai-bizánci csapatok. Kétség nem férhetett hozzá, hogy a tízszeres túlerőben lévő ellenség legyőzi majd a muszlimokat, s az umma harcosai kiisszák a mártíromság kelyhét. A vezetéssel megbízott Zaid irányította a csapatot, kezében a Próféta (bálk) zászlajával esett el a jégesőként zuhogó ellenséges dárdaesőben.
A zászlót ezután Ali idősebb testvére, Dzsáfár vette át a parancsnoksággal együtt.

Halált megvető bátorsággal kardcsapásaival mélyen behatolt az ellenség harcosainak soraiba. Itt a jobb karját vágták le, s miután kiejtette a zászlót a levágott karjából, levágták a maradék karját is, Maad törzsét szelték ketté az ellenség harcosai. A muszlimok lobogóját ezután Abdullah Ibn Ravaha vette fel a földről, s harcolt tovább. Társait elszántan biztatta, úgy érezte, hogy a Paradicsom kapui előtt állnak! Hittel és elszántsággal küzdött tovább, míg a Halál elnem ragadta a csatamezőn. A kicsi sereg eztán parancsnok nélkül maradt. Kisebb pánik hangulat alakult ki, de a zászlót most Abu Yusr vette magához, s barátjával Sahbittal buzdította harcra a lankadókat. A muszlim harcosok Sahbitot kiáltották ki vezérüknek, s ő vezette tovább a küzdelmet. A csata estig tartott, s a küzdelem olyan heves volt, hogy Sahbit kilenc kardot tört el a harcban.

Másnapra a muszlim csapat kicserélte az elő és utóvédeket, valamint a jobb és balszárnyat alkotó harcosokat. Ez a módszer az ellenségben azt a benyomást keltette, hogy a muszlimok erősítést kaptak. Ilyen harci alakzatban álltak fel a küzdelemre. Az ellenséges csapatok viszont eddig túl sok katonát veszítettek, ezért az umma csapatát figyelemmel kísérve, lassan visszavonult. A megmaradt muszlim harcosok is visszatértek Medinába.

Kisebb csatározások
Mekka és Medina között olyan beduin törzsek is éltek, akik folyamatos rabló portyáikkal mind az utazókat, kereskedőket, mind az itt lévő településeket létbizonytalanságban tartották.

Egyszer jelentették a Prófétának (bálk), hogy a Kudea törzsbéliek Wadi Kuraanál a medinaiak legelésző nyáját rabolták el. Amr ibn As vezetésével 300 muhadzserin és anszar indult el az elrabolt jószágot visszaszerezni.

Amr ibn Asnak szervezőkészsége, katonai hozzáértése magasan az átlag fölötti volt, olyannyira, hogy parancsnoksága alá tartozott Abu Bakr, Omár és Abu Ubayda is. A későbbi időkben a katonai talentumait fényesen kamatoztatta. E képességek birtokában nem volt meglepő, hogy a Hidzsra után 8 évvel muszlimmá lett harcosra bízták e küldetést, melyet sikerrel végre is hajtott, az elrabolt jószágokat a medinaiak visszakapták hiánytalanul.

Mekka meghódítása
A város szinte végnapjait élte, lakói a politeizmus, s Mohamed (bálk) sikerei láttán az iszlám között ingadoztak. Isten Háza, a Kába, melyet Ábrahám és fia Ismáel épített fel annak idején, eredeti funkcióját elfeledve 360 bálvány-istennek volt a "lakhelye".
A szobrokat a kába udvarán és belsejében állították fel. Minden arab törzsi istenség, s még a keresztények Szűz Máriája és Jézus szobrai is ott voltak.

Mohamed (bálk) nem adta fel eredeti tervét, hogy a mekkai Kábát visszaállítja eredeti funkciójába, azaz a monoteizmus jelképévé változtatja ismét. A muszlimok az érvényben lévő Hudaybiyai szerződés szerint zarándoklatra készültek Mekkába. Ám Mekka már nem volt az a város, mely pár éve még diktálni próbált Mohamednek (bálk).

Sokan a hidzsrát választották, azaz Medinába költöztek, vagy sokan titokban vették fel és gyakorolták az iszlámot. A Próféta (bálk) sikerei, valamint az a tény, hogy gyökeresen újat hozott az Arab-félszigetre, a gyűlölet lángjait lassan ellobbantotta.

Mekka várt, várt egy újnak a kezdetére, lakóinak többsége vágyakozva nézett Medina felé.
Csak egy lökés kellett hogy a Város megadja magát az ummának, és a lakók titkos muszlimjai nyíltan is vallhassák hitüket.

Nyolc évvel a Hidzsra után a Qureis szövetségre lépett a Banu Bakir törzzsel. A Huzaa beduinok a Próféta (bálk) védelmét élvezték, akiket megtámadott a Bakir törzs és egy emberüket megölték A Bakirt fegyveresen és anyagilag is támogatta a mekkai Qureis. Mohamed (bálk) viszont már jó ideje biztosította a Bakir törzsbelieket, hogy számukra szükség esetén minden védelmet, segítséget megad. A Próféta követet küldött a Qureishoz.
Az üzenetben három lehetséges alternatíva szerepelt:
-Az a család, aki megölte a Huzaa beduint, vérdíjat fizet az áldozat családjának, vagy
-a Banu Bakir feletti protektorátust fogja feladni a Qureis és ezután az umma elintézi az ügyet, vagy
-a Hudaybiyyai szerződést felmondják (10 évre kötötték).

A mekkaiak a harmadik lehetőséget választották, s ezzel a szerződést felmondták, de próbaképpen, illetve reménykedve abban, hogy talán sikerül a Prófétát (bálk) megbékíteni, követet küldtek Medinába.
Abu Szufjánt bízták meg Mekkába a válasszal, ő azonban nem szívesen vállalkozott erre az útra.
Medinában találkozott azokkal a mekkai muszlimokkal, köztük több rokonával, akik most az iszlám lelkes hívei voltak. Sajnálkozva közölte, hogy a Qureis vezetői a Hudaybiyyai szerződést felbontottnak tekintik. Találkozott leányával, Umm Habibával is, akit 15 éve nem látott már. A lánya megrótta azért, hogy bálványimádó maradt, s nem követi Mohamedet (bálk), annak ellenére, hogy a Qureis legbefolyásosabb embere. Abu Szufján közvetítőnek kérte fel az ügy érdekében először Abu Bakrt, majd több más muszlim vezetőt is, végül Alit. Mindannyian Mohamedhez (bálk) küldték tanácskozás céljából.

Védelmet Mekkának és szövetségeseinek nem sikerült senkitől sem szereznie, Mohamednek (bálk) feltette a kérdést: " Ó Mohamed, remélem, hogy a védelmet nem szeged meg?"
Mohamed (bálk) is csak ennyit mondott neki:" Abu Szufján, te ezt gondolod."
Mekkában, a követük visszatérte után a nemzettségek vezetői elégedetlenek voltak annak munkájával, bírálták, bírálták.

Mohamed (bálk) sokak szemében titokban már prófétaként jelent meg, s egyre nagyobb csoportok hittek az iszlám igazában. Megértették, hogy Mohamed (bálk) csak Isten segítségével érhette el sikereit. Lassan bealkonyult a bálványimádók hitének, a régi világ erkölcseinek. Szinte várták a mekkaiak mikor hódolhatnak be az új hitnek.
Közben Medinában döntöttek, hogy Mekkát, a Szent Várost meghódoltatják. A Huzaa beduinok vállalták a város teljes blokádjának, hírzárlatának megszervezését.

A hadi készülődést elkezdték.
Közben egy Khatib ibn Bataa nevű medinai muszlim titokban levelet írt a Qureisnak, melyben értesítette őket a Próféta (bálk) hadi készülődéseiről. A levél nem ártó szándékkal íródott, inkább figyelmeztetésnek szánta. Khatib a badri csata veteránja volt. Mikor kitudódott tette, Omár meg akarta ölni kardjával, de ezt a Próféta (bálk) nem engedte. Megbocsátott, hiszen a levelet azért is írta Khatib, hogy a Mekkában élő rokonait figyelmeztesse. A levélben figyelmeztette a qureisitákat, hogy Isten Mohamed (bálk) oldalán van, ügyük elveszett, s jobb ha behódolnak. A levél Khatib erős muszlim hitének egyfajta kisugárzása is volt.

A Hidzsra 8. Évében, Ramadán havának 10. Napján (630. Január 1.) a Próféta (bálk) állt a Mekkába készülődő sereg élére. A sereg nagyjából 10ezer főből állt.
A Huzaa teljes blokádja miatt a mekkaiak nem értesülhettek a muszlimok készülődéséről és elindulásukról Mekka felé. Az első hírt a Qureis a veszélyről Marruz-Zahran völgye felől kapta, mely kb. 16 km-re van Mekkától. Az égbolt e hely felől kivilágosodott. Ugyanis a Próféta (bálk) 10ezer őrtüzet gyújtatott. A mekkaiak körében pánik tört ki, s ez egy pillanatra Abu Szufjánon is úrrá lett. Végül is a qureisiták megnyugodtak, hiszen rájöttek, hogyha a muszlimok az életükre törnének, nem álltak volna meg Mekka határában.

Abbas, a Próféta (bálk) nagybátyja, aki nagyon szerette unokaöccsét, azt a tanácsot adta Mohamednek (bálk), hogy találkozzon Abu Szufjánnal, hiszen ő Mekka valódi ura. A Küldött (bálk) megbízta a követség vezetésével Abbast, hogy Mekkában találkozzon Abu Szufjánnal és vele együtt térjenek vissza a táborba a teendők megbeszélésére.
Közös érkezésüket a táborban hatalmas "Allah akbar" kiáltások fogadta.
Az egyik anszar, Szaid ibn Ubada így kiáltott Abu Szufján felé:
"Hé, Abu Szufján! A harc napja van ma! Eljött a nap, mikor a Kábát vér fogja befesteni!"

A megszólított izgatottsága rémületbe csapott át. Már látta egy ideje, hogy a Qureis ügye elveszett, Mohamed (bálk) csillaga - hiába az ármányoknak, harcoknak - egyre feljebb kúszik. Fél szívvel már látta magában, hogy az iszlám lehet az egyetlen út, mely a morálisan szétzilált és acsarkodó nemzettségeket új irányba viheti. De féltette önmagát, családját, valamint az egyre hanyatló társadalmi pozícióját az iszlámnak való teljes behódolástól.
Közben Szaid szavaira a Próféta (bálk) keményen válaszolt: "Nem! Szaid szavai nem vállnak valóra, a Kába falai halotta most a Takbírt, s e falakban vérontás nélkül visszatér az Egyistenhit!"
Erre Abu Szufján rémülete felengedett, s Abbasznak közölte, hogy unokaöccse egy óriási cselekedetet hajtott most véghez!
Abbasz így válaszolt:"Nem világi cselekedet volt ez, hanem a prófétaság egyik ismérve!"

Abu Szufjánt is felhívták az iszlám követésére, ő azonban csak a hitvallás első felét mondta el: "Tanúsítom, hogy Allahon kívül nincsenek istenek." Mikor a többiek unszolták a tanúságtétel második felének elmondására is, ő azt válaszolta, hogy szívében maradt még egy cseppnyi kétely, engedjék meg, hogy még kicsit gondolkozzon. Másnap az imára hívás hangját meghallva, tapasztalva az Új Hit erejét, elszánta magát az iszlámra való áttérésre.

Abu Szufján azzal a hírrel ment vissza városába, hogy közölje lakóival, hogy mától a bálványimádásnak vége, a Kába pedig az Egyisten kultuszhelyeként fog ismét szolgálni. Egyúttal közölte, hogy Mohamed teljes biztonságot ígért. S mindenki biztonságban lesz, ha házában, vagy a Kábánál, vagy esetleg Abu Szufján házában keres védelmet.
Szavai hatására a mekkaiak hazasiettek, s félve zárkóztak be otthonaikba. Az iszlám titkos hívei pedig nagy örömmel várták az umma bevonulását.
A muszlim csapatok mekkai muszlim vezetőkkel együtt rendben bevonultak a Szent Városba.

A Próféta (bálk) és a kísérete pedig a Kábához ment. Ez a békés és bosszútól mentes bevonulás abba a városba, mely elűzte, megkínozta és a halálát akarta többször is - e korban teljesen újszerű volt. Itt is megmutatkozott Mohamed (bálk) emberi - prófétai nagysága!
Megtiltotta a bosszút, az üldözést és a gyilkolást, fosztogatást. Pedig minden oka meglett volna az ellenkezőjéhez, hatalma, katonai ereje elég volt bármilyen megtorláshoz!

Ebben a vérzivataros korszakban az ilyen módszerek teljesen természetesek voltak, hiszen egy-egy meghódított várost nemcsak lakosainak kiirtása fenyegette, hanem azokat sokszor porig is rombolták! Ennek ellenére egyes quraisiták (többek között Suhayl ibn Omar, Safvan ibn Umaya, Ikrimati'bni Abu Cahl) bandába verődve megtámadták a Halid ibn Valid vezette muszlim csapatot, s két muszlimot megöltek. Halid üldözőbe vette a támadókat, s 13 qureisitát kardélre hánytak, a többiek elmenekültek. Mikor a Próféta (bálk) halott a vérontásról, felháborodva felelősségre vonta Halidot: "Halid! Nem megtiltottam a harcot és a vérontást!?"
Majd Halid magyarázatára így válaszolt:" Íme egy igazhívő hibázott!"

Mekka behódolása a Hidzsra 8. Évében történt, Ramadán hónapjának 20. Napján. Mekka a monoteista iszlám kezére került véglegesen.
Az utcára kimerészkedő mekkaiakat a következő kép fogadta: a Próféta (bálk) a Kábánál imádkozott, s a Fatiha (megnyitó) szúrát recitálta. Az imánál "Allah akbar" (Isten hatalmas!)
Mondat tört elő többször a több ezernyi imádkozó muszlim torokból.
Majd a Próféta és társai kihordták a Kábából és udvaráról a bálványokat és megsemmisítették őket. A politeista mekkaiak megdöbbentek, hogy szobraik nem kelnek életre, s nem védekeznek. A bálványok szótlanul tűrték, hogy az egyistenhívők megtisztítsák tőlük az Ábrahám építette isteni helyet. A Kába megtisztult a szentségtöréstől! A mekkai összes pogány templomot lerombolták, a városban található összes bálványt megsemmisítették.

A Küldött (bálk) az összegyűlt mekkaiaknak ezt mondta:" Nincsenek istenek, csak Allah! Csak az Egyisten létezik. Ő küldte az Igét, s Ő segítette Küldöttét! A zarándoklat érte történik, mindenkinek meg kell értenie! Minden ember Ádámtól ered, Ádámot pedig Isten teremtette földből."
Majd ezek után elrecitálta a Korán 113. Szúráját. A déli imára hívást már Bilál végezte a Kábánál. Bilálnak a meghatottságtól alig jött meg a hangja.
A politeista mekkaiak felvették az iszlámot.

A Próféta (bálk) mindenkinek megbocsátott, teljes körű amnesztiát gyakorolt. Például Vahsinak, Hamza gyilkosának, Abu Szufján feleségének, Hindnek is megbocsátott!
Új kezdetet, s ezzel "a tiszta lappal" való indulást hirdette meg, ami magának az iszlámnak is az egyik alapelve.
A Próféta 15 napot töltött Mekkában, majd társaival együtt visszaindult Medinába.

A Hunayni hadjárat és csata Artasban (630)
Tizenhat nappal Mekka békés bevétele után, a Hidzsra 8. Évében, Savval hónapjának 6. Napján (630. Január 27.) délután híre érkezett, hogy Hunayn völgyében fegyveresek harci portyára készülődnek.

A Hudaybijjai békeszerződést követően az Iszlám egyre inkább ismertté vált az Arab-félszigeten. A Hawazin törzs is megismerte az új hitet. Mekka behódolása az Iszlámra, megszüntette a törzsi bálványok hódolatát és a pogány rítusok gyakorlását a Szent Városban. Ez a törzs mégis úgy érezte, hogy legyőzheti a moszlimokat, s vissza állíthatják a régi és bálványimádó pogány erkölcseiket. Nem vették tudomásul, hogy ez már nem a Hidzsra időszaka, amikor az umma pusztán az életért, fennmaradásáért küzdött. A Hawazzinok sejkje, a fiatal Malik ibn Avf egy kiváló harcos és elismert költő is volt. Harcosai élére állt, s verseivel harcra buzdította a törzs beduinjait. A Taifban letelepült Sakif törzzsel igyekeztek Mekka bevételére szövetkezni. A Hawazun törzs közül eredt a Banu Saad nemzetség is, amelyből Halima, a Próféta (bálk) szoptatós nevelőanyja is származott.
A hawazunok "élet, vagy halál" kiáltásokkal indultak az umma serege ellen. Velük voltak asszonyaik, gyermekeik és házi állataik is.

A Próféta (bálk) a beduinok ellen indított egy 12ezer fős sereget, melyből mekkai új muszlim 2ezer fő volt, sőt 80 harcos nem is volt moszlim, hanem ők még bálványimádók voltak. 10ezer harcos Medinából érkezett a hadjáratra.
Huneyn völgye szűk volt, a csapatoknak különböző mellékutakon, ösvényeken kellett a leendő harc színterére eljutniuk.
A Hawazun harcosok már a kora reggeli órákban a muszlimokat megelőzve a legjobb harci pozíciókat elfoglalták és a hátvédeiket is felállították. A Hawazun törzs vezetője Málik volt, ifjúkora ellenére bátorsága miatt nagy hírnévre tett szert.

A Hawazun vezér felderítőket küldött ki, hogy hírt szerezzenek Mohamed (bálk) seregéről. A felderítők rémülten, s teljes csendben érkeztek vissza. Mikor végre hosszas unszolásra szólni mertek a vezérük előtt, csak annyit tudtak kinyögni, hogy rengeteg fehér ruhába öltözött embert láttak világos színű lovakon. Hozzátették, hogy szerintük ezek nem földi harcosok, hanem égi sereg lehet Mohamed (bálk) megsegítésére. Erre Málik, hogy a felderítők ne kelthessenek pánikot, külön záratta őket a többi hawazun harcostól. Az újra és újra kiküldött felderítők ugyanolyan lelki állapotban és ugyanazzal a hírrel jöttek vissza, mint az első kiküldöttek. A hawazinok, mire a moszlim sereg a völgy bejáratához ért, váratlanul lerohanták az umma elővédjét. A támadás olyan gyors és meglepő volt, hogy a moszlim elővéd gyorsan meghátrált, s sokan elestek közülük. Már-már a hátrálók hatására az egész moszlim sereg futásnak eredt. Azonban a Próféta (bálk) a jobb oldalon az Öt kísérőkből egy erős harci magot formált, s Abbasz hangos hívására a megfutamodók csatlakoztak az ellenállás magjához. Így a váratlan támadás okozta kisebb pánikból a csata sorsának alakulása megfordult. Visszavonulásra kényszerítették az ellenséget, akik egy része Táif városába vonult vissza, s ott elsáncolva magukat, berendezkedtek egy várható ostromra. Menekülésük olyan gyors volt, hogy a moszlimok zsákmányául maradt minden háziállatok, s foglyul ejtették az elhagyott asszonyokat, gyermekeket is. Ott hagyták a hadipénztárukat is, mely igen tetemes summából állt.
Korán, 9:25-27

Taif ostroma
A Próféta (bálk) serege Taif városához vonult, hogy azt megostromolja.
Azonban a taifiaknak voltak ostromgépeik, jól nyilaztak, erős és magas falai voltak a városnak. Készleteikkel hosszabb ostromot is kibírhattak. A sikertelen ostrom több mint 20 napig tartott, s 12 muszlim hősi halált nyert a falak alatt. A vezérek végül is azt a tanácsot adták a Prófétának (bálk), hogy hagyjanak fel az ostrommal, térjenek vissza Mekkába, s rendezzék soraikat. Taifot később, esetleg más módszerrel kell majd meghódítaniuk. Visszavonuláskor a moszlimok közül néhányan a Próféta (bálk) átkát kérték a városra, azonban Ö a következőket mondta: " Ó Uram! Vezesd Sakif népét, vezesd el őket hozzánk!"

A hadizsákmány szétosztása
E csatában igen nagy számú teve, birka, ló és kecske, valamint sok pénz és más érték jutott zsákmányul a moszlim harcosoknak. S itt még említésre méltó a sok asszony, gyerek, akiket az ellenség magával hozott, de a csatavesztés és menekülésük folytán az umma foglyai lettek.

A száma megközelítette a 24ezret, a kecskék és birkák száma 40ezerre rúgott. Ez egy nagyobbacska beduin törzs vagyona lehetne. A foglyok között volt Mohamed (bálk) tejtestvére is, aki miután jelentkezett a Prófétánál (bálk), s bizonyította származását, teljes rokonságával azonnal szabadságot kapott, s vissza kapták teljes vagyonukat is. Mohamedet (bálk) elkeserítette a hír, melyet Halima lánya mesélt, miszerint nevelőszülei elhunytak. A szabadon engedettek nemsokára felvették az iszlámot. Tejtestvére kérte, hogy Mohamed (bálk) engedje el a többi elfogott asszonyt és gyermeket, amit a Próféta (bálk) teljesített is azonnal. E tette is bizonyítja nemes lelkűségét, jószívűségét. Így összesen körülbelül 6ezer ember nyerte vissza szabadságát. A volt foglyok ámultak a Küldött (bálk) nagylelkűségén, s közülük sokan megtértek, s hírül vitték családjaiknak, férjeiknek, valamint Málik vezérnek is Mohamed (bálk) csodálatos nagylelkűségét.

Mohamed üzent a hawazun harcosoknak, hogy szívesen tárgyalna velük, s szövetségre is hajlandó lenne, ezért a zsákmányolt javakat nem engedte szétosztani. Azonban hiába várt több napon keresztül, senki sem érkezett követségbe az ellenségtől. Ezért megparancsolta a zsákmány szétosztását. A zsákmányul ejtett állatokból és más javakból Mohamed (bálk) a szétosztás során többet adott az új muszlimoknak, mint régi harcostársainak.

Mikor ezt a medinai harcosai szóvá tették, Mohamed azt válaszolta, hogy hitüket erősíti, hiszen az új muszlimok hite még gyenge. Málik később felvette az iszlámot és az egyre több hawazun törzsbéli muszlim vezére lett.

Különféle események a Hidzsra 8. Évében
A Próféta a muszlimokkal együtt visszatért Mekkába. Serege az új moszlimokkal együtt már tekintélyes létszámúra növekedett. Mekkában a város vezetésével Attab ibn Asigdet bízta meg. Attab teljhatalú megbízást kapott. Mellé Muáz ibn Cabalt bízta meg helyettesnek. Két és fél hónapra elindulásuk után az umma serege visszaérkezett Medinába. Most már nem fenyegetett Mekka hátbatámadásának veszélye. Attab, aki éppenhogy betöltötte a 20. Életévét, a Próféta (bálk) nevében kemény kézzel, de igazságosan vezette Mekka városát. A qureisiták közül nem sokan vándoroltak ki Mekkából. Mohamed (bálk) Abu Szufjánt bízta meg Nadzsran vezetésével, titkára fia, Muáwijja volt. Nem sokkal Medinába való visszaérkezte után Mohamedet (bálk) Bahrain ura, Munzir kereste meg az iszlám felvétele ügyében. A Próféta (bálk) küldötteket menesztett a ghasszanida arabokhoz is az iszlám felvételére hívva őket.

A tabuki hadjárat
Tabuk egy észak Hidzsászi helyiség Medina és Damaszkusz között, s bizánci fennhatóság alatt állt. A bizánciak e tájt nyerték meg a hosszú háborút a perzsák ellen, akik végül is kénytelenek voltak kivonulni Egyiptomból és Szíriából is. A Mutari csata után Kelet Róma az Arab félsziget okkupációját tervezte. A bizánci császár megerősítette Szíria helyőrségeit, szervezni kezdte az arab ghasszanida keresztény törzseket. Az ortodoxiát is kemény kézzel igyekeztek az arab keresztény törzsek között terjeszteni, akik szábeus és más, nem bizánci rítusú keresztény felekezetek tagjai voltak.

Az Arab-félszigeten kialakult egység nem volt Herakleitosz császár ínyére, szerette volna vagy megszállni, de legrosszabb esetben újból a zűrzavaros politikai széttagoltságot látni e területen. Reménykedett, hogy Mohamed (bálk) nemsokára meghal, s halálával uralkodhat a félsziget arabjai fölött.

A legenda szerint azonban Herakleitoszt azt álmodta, hogy a muszlimok (pontosabban, hogy egy 'körül metélt ember') elfoglalják Szíriát, s birodalma vissza szorul Kis-Ázsiába. Álma olyan valóságosnak tűnt, hogy vezéreinek parancsot adott Szíria kiürítésére. Azonban a vezérei meggyőzték, hogy inkább erősítse e provinciát, hiszen ez csak egy állom volt. A készülődések, s minden hír eljutott Medinába is. E hírek egy része valós volt, mások azonban álhíreknek bizonyultak, mint ez később kiderült. A Próféta (bálk) azt hitte, hogy a bizánci császár seregei Medina ellen indulnak, ezért elrendelte az általános felkészülést egy északi hadjáratra, hogy elébe menjenek a kelet-római seregeknek. Ilyen híreket hozott egy árút szállító karaván is, amely Damaszkuszból érkezett, s tagjai jelentkezve Mohamednél (bálk) e tév híreket mesélték el.

Mohamed (bálk) számára az északi arab területek már régen felkeltették az érdeklődést.
Tiszta szívvel szerette volna prófétai küldetése mellé állítani ezeket az északi arab népeket is. Szándéka az volt, hogy nem az irreguláris észak arab törzsekkel keresi a konfrontációt, hanem a bizánci sereggel keresi majd az ütközet lehetőségét. Minden áron meg akarta akadályozni, hogy a bizánci seregek betörhessenek az Arab félszigetre!

Bizánc megállítása óriási feladatnak ígérkezett Mohamed (bálk) számára, de ez a tudat sem állíthatta meg az elgondolt úton, miszerint megelőző csapást kell a bizánciakra mérni.
Éppen egy tikkasztóan különösen forró nyár közepén tartottak. A gyümölcsök is hamarabb érni kezdtek. Ez az év különösen hosszan tartó szárazságot hozott. Az északi területek felé tartó út hosszú és kimerítő volt ebben az időszakban, ezért a felkészülést alaposan el kellett végezni.
Ám a készülődést az opportunisták ismét igyekeztek aláaknázni. A munafikunok vezére, Abdullah ibn Ubayya így adta elő "inspirációját": "Mohamed a Római Birodalom számára csak gyerekjáték. Lelki szemeim látják, amint Őt fogságba hurcolják!"

A képmutatók és a gyenge jellemű moszlimok mindenféle kifogásokkal jöttek a Prófétához (bálk), hogy a hadjáratról lemaradhassanak. De a többség gyorsan készülődött, a fegyverzetekre, s a hátas állatok vásárlására külön adománygyűjtés kezdődött. A gazdagabb muszlimok szinte egymással versenyezve adták az adományokat, Oszmán egymaga tízezer harcos fegyverzetére adott elegendő pénzt. Hiába volt ennyi adomány, így is kevesebb lett a felszerelés, mint ahányan részt akartak venni a hadjáratban.

A Korán kinyilatkoztatásaiban szerepel a "hét síró", azaz hét olyan muszlim, akik elkeseredettségükben, hogy nem vehetnek részt a hadi vállalkozásban, sírva fakadtak.
Amikorra minden szövetséges megérkezett, Medina falai alatt a sereg harminc ezres nagyságúra duzzadt, ebből 10ezer lovas harcos volt.
A katonai tábor parancsnoka Abu Bakr volt, míg a Próféta (bálk) a sereg élére nem állt.
Szeretett unokaöccsét Medinában hagyta, mire az opportunisták Aliról terjeszteni kezdték, hogy csak azért hagyta őt a városban Mohamed (bálk), mert tehertételt jelent számára Ali.
Ali felfegyverkezett, s a Küldött (bálk) után indult. Az első pihenőnél utolérte, s beszámolt arról, amit hallott, s kérte, hogy hadd mehessen ő is északra a sereggel.
A Próféta (bálk) megmondta Alinak, hogy a medinai munafikok hazudnak, s kettőjük kapcsolatát Mózeshez és testvéréhez, Áronhoz hasonlította. Ali megnyugodva visszatért Medinába.

Közben történt egy esemény az egyik hajnalban útközben Szíria felé.
A hajnali imára a katonák felsorakoztak, s várták a Prófétát, hogy elvégezvén a rituális mosakodást, az imádkozók élére álljon. A Próféta (bálk) késlekedett, az emberek féltek a késéstől, s közösen megegyeztek, hogy Abdul Rahman vezetésével elkezdik a hajnali imát.
Már az ima felénél tartottak, mikor a Próféta (bálk) megérkezett, Abdul Rahman hátra akart húzódni, hogy helyet adjon neki az ima vezetésére, de Ő (bálk) intett, hogy csak vezesse tovább az imát. Az ima befejeztekor közölte a társainak, hogy Abdul Rahman cselekedete helyes volt, s egyetlen próféta sem halhat meg addig, míg egy igaz ember nem vezette őt az imában.

Medinából közben elindult Abu Khatayma a sereg után, akit lelki ismert furdalás gyötört, hogy lemaradt a hadjáratról. Négy nappal Tabukba érkezése előtt a Prófétának (bálk) utol is érte a moszlim harcosokat, s láttán Mohamed (bálk) igen megörvendezett.
A legenda szerint Jeruzsálem előtt félúton Mohamed (bálk) fohászával Istenhez vizet fakasztott a sziklákból, s a kitikkadt sereg csillapíthatta szomját.

A moszlim sereg elérte Tabukot, s ott húsz napig időzött, s bebizonyosodott, hogy a bizánci készülődés híre A rábia meghódítására egyelőre alaptalan. A fősereg vissza indult Medinába, azonban Khalid több száz lovassal portyázni indult, s vadászata foglyul ejtette a keresztény Ukadyirt, aki Medinában felvette az iszlámot.

Ibrahimnak, a Próféta (bálk) fiának halála
Ibrahim a hetedik gyermeke volt a Küldöttnek (bálk), a három fiúgyermeke közül a legfiatalabb. Az első hat gyermeke Khadidzsától született, Ibrahim az egyiptomi kopt Máriával kötött frigy gyümölcse volt. A tizenhat hónapos kisfia halálát keserves sírással gyászolta a Próféta (bálk) Egy moszlim azt mondta neki: "Ó Isten Küldötte! Nem azt mondtad, hogy nem szabad halottainkat megsiratni? És te most zokogsz fiad halálán!"
Mire a Próféta (bálk) így válaszolt:" Azt, amire én értettem, hogy nem illő csinálni a halottak gyászolásánál, az a kiabálás és jajveszékelés, a hajkitépése és a ruha megszaggatása. Ami most belőlem kitört, az az apai szeretet elvesztett kisfiam iránt! Ezek a könnyek szeretetből jönnek, a szeretet viszont a hitből jön. Akinek nincs hite, az nem tud sírni!"
Majd így fojtatta: " Ó Ibrahim! Szemeink sírnak, szívem szomorú, de nekünk csak azt szabad mondani, amit Isten megengedett a gyásznál. Nagyon szomorú vagyok hogy elvesztettelek."

A Próféta (bálk) a kis Ibrahimot az Al Baki temetőben temette el, s a halotti beszédet saját maga mondta el kisfia holttesténél.
Azt mondta társainak, hogy ha valaki meghal, a holttestet lehetőleg még aznap temessék el Isten nevében, s mondjanak érte halotti imát.

A "Követségek Éve"
Ezt az évet a "Követségek Évének" nevezik, mert ebben az esztendőben egész Arábiából követségek keresték fel a Prófétát (bálk), hogy az iszlám felvételének lehetőségét kérjék.

Ebben az esztendőben vette fel az iszlámot a mekkai qureis előkelőinek még nem muszlim része is. A különböző arab törzsek vezetői, megbízottai szinte "egymás kezébe adták a kilincset" Medinában. Az őt megkereső keresztény és zsidó törzsekkel, akik hitük védelmét kérték, valamint szövetséget ajánlottak, azokkal megállapodást kötött Mohamed (bálk) egy kialkudott évi adó ellenében. Így a "Könyves Népeknek" garantálva volt a legteljesebb szabadságuk, a tulajdonukat is beleértve, s az umma a védelmet, ha szükség volt rá fegyverrel is megadta számukra az esetlegesen rájuk támadó ellenséggel szemben. Minden iszlámot felvenni szándékozó törzshöz tanítókat küldött ki a vallás tanításához, s a követeket gazdagon megajándékozta minden esetben. Szinte az egész Arab félsziget az iszlámra tért, kivéve Taif és egy - két kisebb terület.

Taif behódol az iszlámnak
Az említett un. "Követségek Évében", annak vége felé követek jelentek meg Mohamednél (bálk) Taifból, abból a városból, mely oly sokáig dacolt az ostrommal az ummával szemben.

A taifiaknak módjukban állt volna még dacolniuk jó darabig a moszlimokkal szemben, de az iszlám ilyen nagy és gyors sikere elgondolkodtatta őket. Így egyezségre próbáltak Mohameddel (bálk) jutni. A küldöttség jelezte, hogy szeretnének az iszlám útjára lépni, de kérték, hogy egy ideig had maradjanak meg főbb bálványaik. A Próféta erre kategorikusan nemet mondott, hiába próbáltak alkudozni a bálványaik épségeinek valamilyen időbeli engedményeztetésére. A Küldött (bálk) minden kért időpontra (először 3 év, majd 2, végül 1, legvégül egy hónap) kategorikusan nemet mondott. Végül is csak annyi engedményt kaptak, hogy bálványaikat nem kellett saját kezeikkel összetörniük, hanem ehhez Mohamed (bálk) külön küldött moszlimokat. Mughira kapta megbízatást erre a feladatra.

A taifiak szerettek volna felmentést kapni a napi ötszöri ima alól, de a Próféta ezt sem engedte meg, s így szólt: " Nincs vallás ima nélkül! Aki nem imádkozik az nem tartja a vallását!"

Két ember nem hódolt be az iszlámnak Taifban, az egyik Vahsi, a fekete volt, aki Ohodnál gerelyével megölte Hamzát, a másik Abu Amir, volt, s mindketten Mekkából menekültek át Taifba. Taif behódolása után Abu Amir Szíriába ment, s ott is halt meg, míg Vahsi elment Medinába, s megkereste Mohamedet (bálk), akinek megmondta, hogy ki is ő, s mit tett Ohodnál. Kérte az iszlámba való felvételét, s mikor a moszlimok megtudták, hogy ki is ez az ember, meg akarták ölni. De a Próféta nem engedte, s azt mondta: " Had legyen muszlim ez az ember! Ne bántsátok! Mert ha egyetlen ember felveszi az iszlámot, az többet ér nekem, mintha ezer bálványimádót ölt volna meg!"

Mohamed (bálk) búcsúzarándoklata
A Hidzsra 9. és 10. évére az egész Arab-félsziget az iszlámot követte. Mohamed (bálk) neve és tanai a félsziget határain túl is ismertté vált.
A Küldött elhatározta, hogy a Hidzsra utáni első zarándoklatát megteszi Mekkába, mely érezte, hogy egyúttal az utolsó lesz.

Zulkhade havának 25. Napján, a déli ima után 40ezer zarándok indult el Mekka felé, az áldozati állatokkal együtt. A Prófétával (bálk) tartottak feleségeik és Fatima lánya is. Fátimának megsúgta, hogy érzi halálának közeledtét, s ezért is szeretne utoljára Mekkába menni, hogy az utolsó zarándoklatát megtehesse.

Az út Mekkába 10 napig tartott. Zulhidzsa 4. Napján, egy vasárnap délelőtt érkeztek meg Mekkába. Mohamed (bálk) a moszlim zarándokok által mindmáig mondott szavakkal kezdte el a hadzs rituáléját: "Itt vagyok, szolgálatodra, Uram!" A Próféta (bálk) hétszer körbejárta a Kábát, majd hétszer megtette a távot Szafa és Marwa dombjai között. E közben megérkeztek Mekkába más muszlimok is egész Arábiából, hogy elvégezzék a Hadzsot. Megérkezett Ali is Jemenből, kiküldött harcosaival együtt, s sok ajándékot hoztak a jemeni moszlimoktól a Prófétának (bálk). Összesen 124ezer moszlim gyűlt össze. Három napot időztek Mekkában, majd onnan Minába, s onnan a következő reggel Arafat hegyére mentek.

Arafat akkoriban 6órányi járásra feküdt Mekkától, délkeleti irányba. E hónap Márciusnak felelt meg a keresztény naptár szerint, az idő viszonylag kellemes volt. Délután Mohamed (bálk) felült kedvenc tevéjének, Kasvának a nyergébe és elindult Arafatra, ahol Őt (bálk) már több mint százezer ember várta. Várták, hogy beszédet mondjon az egybegyűlt moszlimoknak.

A Próféta (bálk) búcsúprédikációja
Mohamed (bálk) a következő prédikációt mondta az egybegyűlt moszlim zarándokoknak:

"Ti, emberek, jól figyelmezzetek most rám, mert nem tudhatom, hogy jövőre köztetek leszek-e még. Nagyon figyeljetek arra, amit most mondok nektek, s szavaimat adjátok át azoknak is, akik ma nem lehettek itt.

Ti, emberek, ahogyan ezt a hónapot, eme napot és ezt a várost szentnek tartjátok, úgy tartsátok szentnek minden muszlim testvéretek életét és tulajdonát. A reátok bízott javakat adjátok vissza a jogos tulajdonosnak. Ne bántsatok senkit, hogy titeket se bánthasson senki. Ne feledjétek, hogy Uratokkal találkozni fogtok, aki bizton számba veszi cselekedeteiteket.

Allah tilalmassá tette nektek a kamatot, ezért mostantól minden követelésetek a kamatra tilos, de tőkéteket megtarthatjátok. Tilos egyenlőtlenséget okoznotok és eltűrnötök az emberek között. Allah számára tilos a kamat, ezért az a kamat is tilos, mellyel Abbas ibn Muttalibnak tartoztok.

A dzsáhilijja szokásai eltöröltetnek, az is mely az emberölésből eredt. Az első ilyen jog melyet hatályon kívül helyezek, az, ami Rabijah ibn al-Haris meggyilkolásából ered.

Ti, emberek, a bálványimádók kedvük szerint alakítják a naptárt, hogy megengedetté tegyék Allah tilalmait, s tiltottá tegyék azt, amit Allah megengedett. Isten előtt tizenkét hónap van, ezekből négy sérthetetlen, három egymás után következik, egy pedig önmagában áll.

Ódzkodjatok a Sátán cselvetéseitől, a saját hitetek biztonsága érdekében. A Sátán elveszítette a reményt már, hogy a nagy dolgokban félre vezethessen benneteket, ezért ódzkodjatok attól, hogy akár a kis dolgokban is kövessétek a Sátánt.

Ti, emberek, vannak bizonyos jogaitok az asszonyaitokkal szemben, de az asszonyoknak is vannak felétek jogaik. Ha megkapjátok asszonyaitoktól a jogaitokat, abban az esetben nekik is megvan a joguk rá, hogy etessétek és felruházzátok őket és kedvesen bánjatok velük.

Bánjatok jól az asszonyaitokkal, legyetek kedvesek velük, mert társaitok ők és hűséges segítőitek. Jogaitok az tőlük, hogy asszonyaitok ne barátkozhassanak azokkal, akikkel ezt megtiltjátok, s hogy soha se kövessenek el házasságtörést.

Ti emberek, jól figyelmezzetek arra, amit mondok, csak Isten imádjátok, tartsátok meg a napi öt imát, Ramadán havában böjtöljetek és a szegényeknek adjátok meg a nekik járó zakátot.

Ha módotokban áll, menjetek elvégezni a zarándoklatot.

A teljes emberiség Ádámtól és Évától ered. Nem felsőbbrendű egy arab ember sem a nem arabnál, s a nem arab sem az arab származásúnál.

Nem jobb a fehér ember a feketénél, s a fekete sem a fehérnél. Kivéve ha vallásossága és kegyes cselekedetei jobb a többieknél. Jegyezzétek meg, hogy minden muszlim testvére az összes muszlimnak, s a muszlimok egy testvériséget alkotnak. Egy muszlimnak sem megengedett más testvére tulajdona, csak ha azt önkéntesen és szabad akaratából adja neki. Ne teremtsetek igazságtalanságot magatok között.

Soha ne feledjétek, hogy egyszer egy nap Isten színe előtt álltok majd, s cselekedeteitek számon lesz kérve. Óvakodjatok, ne térjetek le az igaz útról akkor sem, ha én már nem leszek közöttetek.

Ti, emberek, engem már nem követ több próféta, s nem születik új vallás sem. Gondolkodjatok el, értelmezzétek szavaimat, amit nektek mondtam. Két dolgot hagyok hátra nektek, a Koránt és az én szunnámat, melyeket ha követtek, nem tévelyedtek el.

Akik most engem halottak, adják át másoknak is szavaimat, s lehet, hogy mások jobban fogják ezeket megérteni, mint ti, akik itt vagytok.

Ó, Istenem, Te légy a tanúm, hogy üzenetedet átadtam népednek."

Mohamed (bálk) befejezésül a nemrég érkezett Korán kinyilatkoztatás szavait mondta el a tömegnek:
"Ezen a napon kétségbe esnek azok, akik megtagadták a hitvallásodat, hát ne féljétek őket, hanem féljetek Engem! Ezen a napon teljesítem be nektek a hitvallásotokat, s teljesítem ki reátok kegyelmem, s megelégítelek titeket az iszlámmal hitvallásként. Ki éhségben kényszerült, s nem szánt szándékkal, hát nem bűn számára. Allah Megbocsátó és Könyörületes."

A Próféta elvégezte a Zarándoklat hátramaradt részeit, állatot áldozott, s a zarándokok vissza indultak Medinába.

A Próféta (bálk) halála
Hazafelé tartó útjuk során a Próféta (bálk) megállt Ohodnál, hogy a csatában elesett, s az itt eltemetett moszlimokért fohászkodjon.

Medinába való visszaérkeztük után ismét több küldöttség jelent meg a Prófétánál (bálk), többek között egy hazug próféta követei is, akit Muszajlimának hívtak. (Muszajlimát később Vahsi ölte meg gerelyével.) Mohamed (bálk) a követek sérthetetlenségének szokását betartva, levélben válaszolt a hazug prófétának, felszólítva, hogy hagyjon fel hazugságaival, kövesse Allah igaz hitét.

Ebben az időszakban még másik két mondvacsinált próféta is próbálkozott az Arab-félszigeten, de uralmuk rövid volt, meghaltak, illetve egyikük felvette az Iszlámot.
Az egyik szélhámos egy Szadzsa nevezetű nő volt.

A Küldött (bálk) társainak egyre többet beszélt a Paradicsomról, s elmesélte, hogy látta már a Mennyek Országát lelki szemeivel.
Mohamed (bálk) ekkor már 63 éves volt, s egy alkalommal egy felszabadított rabszolgával kiment az Al-Baki temetőbe, s ott könyörgött a meghalt moszlimok lelki üdvéért.
Ezt mondta a halottakért való fohász után a Küldött (bálk):

"Felajánlották számomra az Evilág minden kincsének és a Paradicsomnak a kulcsát, s választanom kellett ez ajánlat és aközött, hogy a Paradicsomban Istenemmel találkozhassam.
Én az utóbbit választottam."

A temetőből való vissza útjuk során a Próféta (bálk) rosszul érezte magát, s többször is meg kellett pihenniük.
A Próféta (bálk) gyakran panaszkodott ezután rosszullétre, erős fejfájásra.
Ennek ellenére Arábia északi határához, Szíriába sereget küldött ki. A sereg vezéréül Oszamát bízta meg, aki igen fiatal volt. Fiatalsága miatt vezetői szerepkörét a moszlimok közül sokan megkérdőjelezték, s csak a Próféta (bálk) erőteljes utasítására sikerült az emberek elégedetlenségét lecsillapítani.

Egy napon nagyon rosszul érezte magát, egyre erősebb fejfájásra, rosszullétre panaszkodott, s be is lázasodott Mohamed (bálk).
Olyan rosszul volt, hogy nem tudta vezetni a mecsetben az imát, hanem erre a feladatra Abu Bakr-t kérte fel. Az egybe gyűlteknek pedig a következő szavakat mondta az ima után:
"Előttetek megyek, s én leszek a tanútok. Találkozunk a Paradicsom tavánál, amit bizony innen is látok, ahol most állok. Nem attól féltelek benneteket, hogy Allah mellé más isteneket társítotok majd, ha én meghaltam, hanem az Evilágtól féltelek benneteket, hogy az evilági vagyonokért fogtok majd vetélkedni."

Betegségében Áisha ápolta, a lázát hideg vizes borogatással igyekezett csillapítani. Betegsége alatt vele volt nagybátyja, Abbasz is.
Mohamed (bálk) betegsége egyre súlyosabb lett, imádkozni is csak ülve tudott, a közösségi imákat pedig Abu Bakr vezette.

Egy júniusi napon kissé jobban lett, s elment a mecsetbe imádkozni, ahol az emberek látván, hogy Mohamed (bálk) jött, s jobb színben van, nagyon megörültek. Ima végeztével Áisha lakrészébe indult, s menet közben találkozott Abbasszal és Alival. Ali örült, hogy unokabátyja jobban van, ám Abbász azt mondta neki, hogy a Küldött (bálk) arcán felismerte a halál jeleit, s ezután mindketten a Próféta (bálk) után siettek.

Mohamed (bálk) az ágyában feküdt, feje Áisha ölében volt. Még Áisha fogaival megpuhított egy fogtisztító pálcikát, mellyel Mohamed (bálk) erőteljesen megtisztította fogait.
Nemsoká eszméletét vesztette. Áisha azt hitte, hogy ez volt a halál pillanata. De a Próféta (bálk) még magához tért, s Áisha emlékei szerint a következők voltak az utolsó szavai:
"Ó, Allah, a legjobb a társakkal."

E szavakkal lehelte ki lelkét az Iszlám Utolsó Prófétája, az Emberiség egyik legnagyobb történelmi alakja, Isten Küldötte.
Feladata nem volt egyszerű, mint ahogyan ezt élete is igazolta! Megannyi közdelem, harc és az emberek jóra való buzdítása volt mindennapjainak szerves része!

Jézus (béke legyen Vele) szeretetre buzdította az embereket, viszont Isten nem adta meg Neki azt a lehetőséget, hogy saját "privát" életével is példát mutasson, hogy például hogyan kell házasodni, kereskedni, stb. Mohamed (bálk) e Feladatra is kiszemeltje volt az Úrnak!

Mi, egyszerű emberek, moszlimok és nem moszlimok, csak példát meríthetünk nagyszerű életéből. Soha nem hátrált meg, nem adta fel semmilyen nehézségre sem Isteni Küldetését, nem kötött kompromisszumokat az Igehirdetésre!
Kérjük, hogy a Feltámadás Napján, az Utolsó Ítéleten kérjen számunkra Istentől bűneinkre bocsánatot!
Allah adjon Neki békességet!

Mohamed Próféta (bálk) halálát követő eseményeket más írásaimban közöljük.

Béke legyen minden kedves Olvasóval!

>> Durics Hilmi Husszein: Vallástörténeti tükör >>

______________________________________________________________

* 1 Bizonyára egy a sereget elpusztító pestisjárványra gondolhatunk itt, ugyanis a gyilkos kövek fekete színűek voltak.