|
8. szúra
A hadizsákmány (medinai kinyilatkoztatás)
A Kegyelmes és Könyörületes Allah nevében
1. Megkérdeznek (Ó, Muhammad) a hadizsákmányról. Mondd: "A hadizsákmány Allahé s a Hírnöké, hát. tartsátok számon Allahot, s tegyetek jót egymással, s engedelmeskedjetek Allahnak és az Ő Hírnökének, ha (igaz) hívők vagytok.
2. Hanem az (igaz) hívők azok, kik ha megemlíttetik Allah, szívük riadt, s ha olvastatnak nékik az Ő kinyilatkozásai, hát ők gyarapodnak hitben, s Urukra a hagyatkoznak,
3. Kik megtartják az imát, s abból, mit adtunk nékik adakoznak.
4. Ezek a hívők igazán. Nékik fokozatok (járnak) Uruknál, s megbocsátás és nemes gondoskodás.
5. Ahogy elmenesztett Téged (Muhammad) Urad házadból az. Igazzal, s lám! Néhányan a hívők közül idegenkedtek.
6. Vitába szállnak Véled az Igazzal (bedri csata) kapcsolatban, miután már az megerősíttetett, úgy mintha valami a halál felé taszítaná őket, amit már szinte látnak.
7. S midőn Allah megígérte néktek az egyiket a két sereg közül, hogy az a tiétek (lesz), ti azt kívántátok, hogy ne a fegyveres legyen a tiétek. S Allah azt akarja, hogy beigazolódjék az Igaz az Ő szavaival, s hogy elvágja a hitetlenek gyökeret (végleg ellehetetlenítse őket).
8. Ő igazra viszi az Igazat, s meghiúsítja a hiábavalót, de a bűnösök szembeállnak.
9. Midőn a ti Uratok segítségét kérétek, hat Ő néktek felelt (mondván): "Én leküldök néktek ezer angyalt rendekbe szedve."
10. S nem tette ezt Allah másért, csak hirdetésképpen, s hogy megnyugodjon általa szívetek. S nincs pártfogás, csak Allahnál. Íme! Allah a Nagyszerű, a Bölcs.
11. S Ő elhomályosított titeket a szendergéssel biztonságképpen Őtőle, s reátok küldte az égből a vizet, hogy megtisztítson titeket általa, s elmeneszté rólatok rettegését a Sátánnak, megköté szíveteket, s megszilárdítá általa lábaitokat.
12. Sugallá Urad az angyaloknak, (mondván): "Én véletek vagyok. Hát szilárdítsátok meg azokat, kik hisznek. Félelmet vetek azoknak szívébe, kik tagadnak. Hát sújtsatok le a nyakakra, s sújtsatok le minden ujjra!"
13. Ez (azért volt), miáltal ők szembeszálltak Allahhal és az Ő Hírnőkével. Ki szembeszáll Allahhal és az Ő Hírnökével, hát lám! Allah szigorú Büntető.
14. Íme (sorsotok), s ízleljétek meg azt, és (tudjátok meg), hogy a hitetleneké a Pokol szenvedése.
15. Ó, kik hisznek! Ha találkoztok olyanokkal a harcban, kik tagadnak, hát ne fordítsatok nékik hátat!
16. Aki ezen a napon hátát fordítja nékik, hacsak nem harci fondorlatból, avagy hogy törekedjék a csapathoz, hát bizony kivívja Allah haragját, s hajléka a Pokol (lesz), sorsa nyomorú.
17. S ti (muszlimok) nem öltétek meg őket, hanem Allah ölte meg őket, s nem Te (Muhammad) hajítottad el, midőn hajítottál, hanem Allah hajított, hogy Ő próbára tegye a hívőket az Őtőle jövő jó próbatétellel. Lám! Allah a Meghallgató, Mindenttudó.
18. Íme! Allah megsemmisíti a hitetlenek ravaszkodását.
19. (Ó, Qurejs! - a Próféta törzse, mely őt kitagadta és ellensége lett) Ha ítélkezést kerestek, hát bizony az Ítélkezés eljött hozzátok. S ha felhagytok (izgatástokkal), hát jobb lesz néktek. S ha megfordultok, hát Mi is megfordulunk. Nem segít rajtatok csapatotok egyáltalán, még ha sokan is vagytok, Íme! Allah a hívőkkel tart.
20. Ó, kik hisznek! Engedelmeskedjetek Allahnak és az Ő Hírnökének, s ne forduljatok el tőle midőn halljátok!
21. Ne legyetek olyanok, mint kik mondták: "Hallottuk!" S ők nem hallanak.
22. Íme! A leggyarlóbb lények Allahnál a süketek és némák, kik nem fogják fel (helyzetük).
23. S ha tudná bennük Allah a jót, hát hallásra bírná őket, s ha Ő hallásra bírná őket, hát elfordulnának, s ők lennének a szembeszegülők.
24. Ó, kik hisznek! Vessétek alá magatokat Allahnak s a Hírnöknek, midőn Ő ahhoz hív titeket, ami feléleszt benneteket, s tudjátok meg, hogy Allah az ember és az Ő (Muhammad) szíve közt közvetít, s ti Őhozzá tereltettek.
25. Őrizkedjetek a kísértéstől, ami nem kizárólag azokat sújtja közületek, kik bűnösök, s tudjátok meg, hogy Allah szigorú Büntető.
26. S emlékezzetek, midőn kevesen voltatok, erélytelenül a földön, s féltetek, hogy az emberek írmagotokat is kiirtják. Hát Mi menedéket adtunk néktek, s megtámasztottunk titeket az Ő pártfogásával, s gondoskodtunk részetekre a jókról, hátha tán hálát adtok.
27. Ó, kik hisznek! Ne hagyjátok cserben Allahot és a Hírnököt, s ne hagyjátok cserben hiteteket, s ti ezt tudjátok.
28. S tudjátok meg, hogy vagyonotok és gyermekeitek kísértés és Allahnál (van) a hatalmas bér.
29. Ó , kik hisznek! Ha Allahot számon tartjátok, Ő megadja néktek az Ismérveket, s leveszi rólatok rossztéteményeiteket, Ő megbocsát néktek, s Allahé a Hatalmas kiváltság.
30. S ha tervet szőnek Ellened (Ó, Muhammad) azok, kik hitetlenek, hogy megbénítsanak, vagy megöljenek, avagy elűzzenek, hát tervet szőnék, de tervet sző Allah, s Allah a legjobb Tervszövő.
31. Midőn olvastatnak nékik a Mi kinyilatkozásaink, mondják: "Bizony mi hallottuk. Ha akarnánk, mondanánk mi is ilyet. Íme! Ezek csupán az elődök regéi."
32. S mondák: "Ó Allah! Ha ez lenne az igazság Tőled, hát hullajts reánk az égbolt kőzáporát, avagy hozd el nékünk a fájdalmas szenvedést.
33. S nem bűntette őket Allah, míg Te őközöttük (voltál), s nem bünteti őket Allah, ha bűnbocsánatért esedeznek.
34. S mit gondolnak, hogy nem bünteti őket Allah, s ők akadályoztatnak (másokat) a Sérthetetlen Szentélynél, és nem annak oltalmazói? Lám! Annak oltalmazói csakis az őrizkedők, de legtöbbjük nem tudja.
35. S nem volt imájuk más a (szent) háznál, csak sípszó és csattogás. Hát ízleljétek meg a szenvedést, miáltal tagadtatok.
36. Íme! Azok, kik tagadnak vagyonukat arra áldozzák, hogy gátat állítsanak Allah útján. Hát áldoznak rá, majd gyötrelem lesz rajtuk, majd legyőzettetnek. S azok, kik tagadnak a Pokolba tereltetnek,
37. Hogy megkülönböztesse Allah a rosszat a jótól. S a rosszakat Ő egymásra teszi, majd halomba rakja mindahányat, s a Pokolra veti. Ezek ők, a vesztesek.
38. Mondd azoknak, kik tagadnak, hogy ha véget vetnek (tettüknek), megbocsátatik nékik, mi valóban elmúlott. S ha visszatérnek a (bűnhöz), hát bizony az elődök adnak példája (szerint bünteti meg őket Allah).
39. Harcoljatok ellenük addig, hogy ne legyen zaklatás, s legyen az egész hitvallás Allahé!. S ha véget vetnek (a zaklatásnak), hát lám! Allah Látója annak, mit tesztek.
40. S ha elfordulnak, hát tudjátok, hogy Allah Felségtek, Kegyes Felség, s Kegyes Pártfogó.
41. S tudjátok meg, hogy bármit is zsákmányoltok, hát íme! Egyötöde annak Allahé, s a Hírnöké, a rokonoké, az árváké, az ínségben szenvedőké, s a vándoroké, ha hiszitek Allahot, s mit Mi kinyilatkoztattunk szolgálóinknak az Ismérvek Napján (a bedri csata, mikor kiderült, ki a hívő, s ki nem az), a napon, midőn találkozott a két csapat. S Allah Mindenre Képes.
42. Midőn ti az innenső parton voltatok, ők a túlsó parton, a menet meg alattatok. S találkozótok lett volna, s elveszejtettétek volna a találkozót, de ha elrendeli Allah a parancsot, hát végrehajtatik, hogy elpusztíttatott az, kinek pusztulnia kellett a bizonyság által, s életben maradt az, kinek élnie kellett a bizonyság által!. Lám! Allah a Meghallgató, a Mindenttudó.
43. S megmutatá Néked (Ó, Muhammad) őket Allah a Te álmodban, (hogy ők csak) néhányan (vannak). S ha Ő megmutatta volna Néked, (mily) sokan (vannak), hát elvesztetek volna, s összevesztetek volna a dolgot illetően. De Allah megóvott (titeket). Lám! Ő Tudója annak, mi van a kebletekben.
44. S megláttatta őket Ő véletek, midőn találkozatok velük, s ők a ti szemetekben keveseknek (tűntek). S Ő lecsökkentett titeket az Ő szemükben, hogy elrendelje Allah a parancsot, mi végrehajtatott. S Allahhoz térnek meg a dolgok.
45. Ó, kik hisznek! Ha találkoztok a csapattal, hát legyetek szilárdak, és emlékezzetek Allahra sokat, hátha tán boldogultok.
46. S engedelmeskedjetek Allahnak s az Ő Hírnökének, s ne különbözzetek össze, mert elvesztek, s elszáll az erőtök. Legyetek állhatatosak! Lám! Allah az állhatatosakkal (tart).
47. S ne legyetek olyanok, mint kik kérkedve jöttek elő otthonaikból, hogy lássák őket az emberek, s gátat állítottak Allah útján. S Allah körülölelője annak, mit tesztek.
48. Megszépíté nékik a Sátán az ő tetteiket, s mondá: "Nincs legyőzőtök ma az emberek között, míg én vagyok a ti szomszédságtokban." S midőn láthatóvá vált a két csapat, ő sarkon fordult, s mondá: "Íme! Megtagadlak titeket! Íme! Én látom, mit ti nem láttok! Íme! Én (helyetekben) félném Allahot, s Allah Szigorú Büntető"
49. Mondák a képmutatók, s azok, kiknek szívében a betegség (van): "Megtéveszti ezeket hitvallásuk." S ki Allahra hagyatkozik, hát lám! Allah a Nagyszerű, a Bölcs.
50. Ha látnád azokat, kik tagadnak, midőn elmúlnak! Az angyalok lesújtanak arcukra s hátukra, (mondván): "Ízleljétek meg a kínzó égetést!"
51. Ez hát azért (van), mit megelőlegezett kezetek, s lám! Allah nem zsarnoka a szolgálóknak,
52. Mint Fáraó falkája, s kik őelőttük (voltak). Megtagadták Allah kinyilatkozásait, s elragadta őket Allah bűneik miatt. Lám! Allah Erős, Szigorú Büntető.
53. Ez hát azért (van), mert Allah nem az, Ki megváltoztatja kegyét, amely kegyben részesítette a népet addig, míg ők nem változtatják meg azt, mi őbennük (lakol). S Allah a Meghallgató, a Mindent tudó.
54. Mint Fáraó falkája, s kik őelőttük. Meghazudtolták Uruk kinyilatkozásait, hát Mi elpusztítánk őket vétkeik által, s megfullasztánk Fáraó népét. Mindnyájan bűnösök voltak.
55. Íme! A leggyarlóbb lények Allahnál azok, kik tagadnak, s nem hisznek.
56. Azok, kikkel ha egyezséget kötöttél, mindahányszor megszegik egyezségüket, s nem őrizkednek.
57. S midőn ha hadat viselsz ellenük, hát félemlítsd meg azokat, kik őmögöttük (harcolnak), hátha tán emlékeznek.
58. S ha féltek egy nép árulásától, hát vonjátok vissza (egyezségteket) nyílt őszinteséggel! Íme! Allah nem szereti az árulókat.
59. S ne számítsanak arra azok, kik tagadnak, hogy túlszárnyalják (Allah célját). Lám! Ők nem szökhetnek el.
60. Készítsétek elő őnékik azt, mit birtok haderőként, és pányvázott lovaitokat, hogy megnémítsátok véle Allah ellenséget, ellenségteket, s másokat rajtuk kívül, kiket nem ismertek. Allah ismeri őket. S bármit áldoztok Allah útján, hát visszonoztatik néktek, s ti nem kárhoztattok el.
61. S ha békére hajlanak, hát hajolj te is arra, s hagyatkozz Allahra. Lám! Ő a Meghallgató, a Mindenttudó.
62. S ha félre akarnak vezetni Téged, hát lám! Hát Allah a te Fedezéked, Ő, Ki megtámaszt Téged az Ő pártfogásával, s a hívőkkel.
63. S Ő összhangot teremtett a (hívők) szíve közt. S ha Te (már) mindent feláldoztál volna, mi a földön van, hát nem teremtettél volna összhangot szíveik, között. Hanem Allah összhangot teremtett közöttük. Íme! Ő a Nagyszerű, a Bölcs.
64. Ó, Próféta! Allah a Te Fedezéked, s (azoké) ki Téged követ a hívők közül.
65. Ó, Próféta! Buzdítsd a hívőket a harcra! S ha van köztetek húsz állhatatos, ők legyőznek kétszázat. S ha van köztetek száz, hát ők legyőznek ezret azok közül, kik tagadnak, miáltal ők egy olyan nép, mely ésszel nem éri fel.
66. S most enyhített Allah rajtatok, s Ő tudja hogy bennetek gyengeség (van). S ha van köztetek száz állhatatos, ők legyőznek kétszázat, s ha van köztetek ezer, hát ők legyőznek kettőezret Allah engedelmével. Allah az állhatatosakkal (tart).
67. S nem illet meg egy profétát sem, hogy legyen nékik rabszolgájuk addig, míg harcképtelenné nem teszik a hitetleneket a földön. Ti az evilág kínálatát akarjátok, Allah a Túlvilágot akarja. Allah a Nagyszerű, a Bölcs.
68. S ha nem lenne az Írás Allahtól, mi előzőleg volt, hát megérintene titeket a hatalmas szenvedés azáltal, mit (magatokhoz) vettetek.
69. Hát egyetek abból, mit zsákmányoltatok megengedettként s jóként, s tartsátok számon Allahot! Lám! Allah a Megbocsátó, a Könyörületes.
70. Ó, Próféta! Mondd a rabszolgáknak, kik a ti kezeitekben vannak: "Ha tudja Allah, mi szívetekben jó, hát Ő megadja néktek a még jobbat annál, mint mi elvétetett tőletek, s megbocsát néktek." Allah a Megbocsátó,a Könyörületes.
71. S ha el akarnak árulni Téged, hát bizony ők, elárulák Allahot azelőtt, s Ő erőt adott ellenük. Allah a Mindenttudó, a Bölcs.
72. Íme! Azok, kik hisznek, kivándorolnak, s törekszenek vagyonukkal és életükkel Allah útján, s kik befogadják őket, pártfogolják őket, hát azok oltalmazói egyik a másikának. S azok, kik hisznek, de nem vándorolnak ki, hát nem kell oltalmatokba venni őket egyáltalán addig, míg nem vándorolnak ki. S ha pártfogástokat kérik a hitvallásban, hát pártfogást kell adnotok, kivéve annak a népnek, mellyel (csupán) köztetek és közöttük való egyezség köt össze titeket. Allah Látója annak, mit tesztek.
73. S azok, kik tagadnak, egyik a másikának oltalmazója. Ha ezt nem teszitek (nem szakítjátok meg velük a viszonyt), hát zavar lesz a földön és nagy megrontás.
74. Azok, kik hisznek, kivándorolnak, s törekszenek Allah útján, s azok kik befogadják őket, pártfogolják őket, ők az igazan hívők. Rájuk megbocsátás s nemes gondoskodás (vár).
75. Azok, kik ezután hisznek, s kivándorolnak, s véletek törekszenek, hát azok közétek valók. S azok, kik egymásnak vérrokonai, hát ők közelebb rendeltetnek egymáshoz (az öröklés tekintetében) Allah Írásában. Lám! Allah a Mindenek Tudója. |