Ezek vagyunk mi.ki ha én nem. Ez a gőg megoszt minket és olyan irányba visz, ami idő kérdése és visszaüt.
Visszatérek Afrikába, melyet szintén hazámnak tekintek. Sok pletyka kering, mit csinálhatok. Nyilván meggazdagodtam, bányáim vannak, vagy legalábbis van egy szafari parkom. Igaz, a dolog így indult, de semmi sem jött össze. Mindenemet elvesztettem, éltem az ottani hajléktalanok mindennapi életét és így lettem gazdag. A szegénység csodálatos, mert így kerül az ember igazán közel Istenhez. Ilyenkor látja igazán mi után megy a hajsza teljesen értelmetlenül. Nyugodjatok le. Semmi értelme. Ha millióitok vannak, sem lesztek képesek jobb ízűen és többet enni, mint én a nincstelenségben. Ha bírjátok a mindenséget és a hatalmat, sem lesznek olyan emberi kapcsolataitok, mint nekem a szavannák világában. Ha azt hiszitek, hogy csak azon logika működik a meggazdagodásra, amit ti gyakoroltok, sem lesznek olyan magvas gondolataitok, mint nekem a hajléktalanságban, vagy az aranybányák mélyén. De kinek mondjam el ezeket, ha már ti nem olvastok és a gondolatokra igény nincs. Látjátok.Ez az igazi szegénység. Nem irigyellek titeket.
Vazallus módjára követtek pusztulásra ítélt nemzeteket. Igen.pusztulásra ítélt nemzetek azok, melyek csak a felszínen mutatják a gyönyört, de belül rothadtak. Emlékezzetek a fáraóra és Mózesre. Ki volt a hatalmas és ki menekült meg? Emlékezzetek az ókori Görögországra, Rómára, de akár az Ottomán birodalomra. Valóban hatalmasak voltak, de mind lehanyatlottak. Hát nem értitek? Ti is csak egy ilyen birodalmat követtek és nem Mózest.
Amerika. Tudjátok-e, hogy ez a leghatalmasabbnak ítélt gazdaság is adósa egy magánbanknak? Igen, a Federal State Resourses egy magánbank. Tehát az amerikai gazdaság, ezzel az amerikai politika is ennek a tőkéscsoportnak az irányítása alatt áll. Ne legyetek az amerikaiakra dühösek, mert bevonultak Afganisztánba, vagy Irakba. Nem ők tették. Nem az áldozatnak kitett amerikai állampolgárok, vagy bevándorlók azok, akik a döntést meghozták. A többség nem is tudja, miért van ott és a többségnek ez a térség mit sem jelent. A "fáraók" voltak a döntéshozók. A fáraók pedig mindenfélék. Nem csak amerikaiak, nem csak izraeliek, nem csak britek, hanem vegyes nemzetek, még arabok és kínaiak is. Igen, ez a hatalmas tőkék gyökere és ez a globalizált pénzügyi rendszer cirkulál a világ rendszerében, akár a vér a testben és nem hagyhat ki egy térséget sem, egy országot sem, mert neki pörögnie kell és ellenőriznie minden pénzt, így a tiédet is.A vérnek sincs választása, hogy csak a szervezet egy részében keringjen. A fáraók pedig nemzetek fölöttiek, tehát téves az egyes nemzetek nevében megjelenő politikusok mindegyikét a fáraókkal azonosítani. Az amerikai állampolgárokkal pedig legyetek elnézők.
Magyarok, vagy mások, ne zsidózzatok. Nekem hivatalból is zsidóznom kellene, mert mint muszlim teológus ez lenne az elvárás tőlem. Ennek az irányított zsidózásnak is szervezői, mozgatói vannak. Meg vannak az okaik, miért teszik. A zsidók zöme maga is szenved, mint akárki más, ők éppen olyan népek, mint ti. Ők éppen úgy esznek, isznak és szeretnek, mint ti és számukra is nehezen élhető meg az a szituáció, ami mára kialakult. Vagy tán azt gondoljátok, ők a fáraók? Nem igaz. Az egyes személyeket ne általánosítsátok a többségre vonatkozóan, mert veletek is ezt fogják tenni és olyan fogalmakat fognak azonosítani veletek, mint szélhámosság és hazugság. Mert ma így jelenik meg a magyar, ha egyes személyekre vetítjük.
Emberek, ne cigányozzatok. Ha csak azt látod, hogyan élnek és másként reagálnak, mint ti, azt is látnotok kell, hogy valahol ezt az életmódot és reakciót ti kényszeríttettétek rájuk. Ők nem az ok, hanem az okozat. Tudtok-e úgy muzsikálni, van-e másokban annyi érzés, emóció, mint bennük? A több száz év nem volt elég az együttélésre ott, ahol együtt halunk meg ugyanazért a célokért?
Zsidók ti se vegyétek rossz néven, ha neveteken szólunk hozzátok. Miért kell antiszemitának lenni ahhoz, ha így szólunk? Miért nem vagytok büszkék arra, akik vagytok. Választott nép voltatok és maradjatok meg Isten szolgálatában úgy, ahogy Mózes kérte tőletek. Éreztetni azt, hogy különálltok kiválasztottságotok révén, mindig azt eredményezte a történelemben, hogy titeket más emberek választottak ki, ami sohasem volt jó nektek.
Muszlimok! Mi vagyunk az egyetlenek, akik Istenhez és nem személyekhez imádkozunk, mi vagyunk az egyetlenek, akiknek könyve, a Korán sohasem szólít minket muszlimokat külön. Az írás mindig az embereket szólítja és azokat, akik hisznek, hát miért állíttok falat magatok és mások közé, vagy ha az a fal ott áll miért nem bontjátok azt le? Emlékeztek-e Izrael népére, miként hagyták cserben Mózest és Isten kinyilatkoztatásait? Emlékeztek-e Jézusra, hogyan tagadták meg saját tanítványai? Nem ugyanezt teszitek-e ti muszlimok Mohameddel és az ő küldetésével? Dehogynem. De ti is csak emberből vagytok, és ahelyett hogy az Egy Isten szellemében együtt élnénk, több földi istenséghez fordulunk. Ez alatt pedig a Sátán válik eggyé. Ma már újból több az Isten és egy a Sátán. Ez a Sátán örül, ha mi zsidózunk, vagy cigányozunk, minthogy örül Zimbabwében, ha a Shonák a Ndebelék ellen, vagy Nigériában a Hauszák és a Yorubák ellen, vagy Dél-Afrikában a Zuluk a Xosák ellen, vagy Kongóban a Lingalák a Swahilik ellen, vagy Rwandában a Hutuk a Tutsik ellen, vagy Zambiában a Bembák a Nyandzsák ellen - és még sorolhatnám a végtelenségig-, lépnének fel megosztva önmagukat. Nem látjátok, hogy mindenhol ugyanaz a helyzet? Nem látjátok, hogy hülyének néznek és használnak titeket? Az új, nemzetiség nélküli fáraóknak ez kell, hogy ti éppen úgy viselkedjetek, ahogy azt teszitek. Így tudják elvenni tőletek mind azt, ami nektek van és még bele is pusztultok, tehát nincs több gond veletek. Miért nem léptek Mózes, vagy Krisztus, vagy Mohamed nyomába? Ők biztosan tudnák, hogy hol van Isten, és hol van a Sátán helye. Nem egymásban látnák meg a követendő Isteneket és tudnák, hogy a Sátán sem az, aki a határ túloldalán, a másik faluban, vagy a másik közösségben, más nyelvet beszélve, más kulturális bázison él és szolgál.
Ki ha én nem? Van-e értelme?
Nekem ezt el kellett mondanom, mert visszamegyek Afrikába. Visszamegyek a térségbe, ahol mindennapjaink része a halál. Jöhetnek fűvágó vasakkal részeg csoportok fejbe verni azokat, akik mások, más a színük, más a kultúrájuk, vagy más a véleményük. Vagy csupán feltételezhetően mások. Jöhetnek a bányaszerencsétlenségek, jöhet a malária, vízhiány, stb.
Úgy mentem ki, hogy meggazdagodom, de már nem az életre gyűjtök, hanem valami másra, ahol a pénz már mit sem számít.az Örökkévalóságra.
Béke Veletek
