A köztudatban sajnos két fogalom összemosódik. Az iszlámot, mint vallást sokszor a muszlimokkal, mint a vallás mai követőivel, más szóval az ummával azonosítják, pedig a kettő nem ugyanaz.
A vallás maga a csoda, hiszen Isten az ember segítségére és boldogulására irányokat nyitott, vezető trendeket, előírásokat bocsájtott le, de ezeket az emberek figyelmen kívül hagyják, saját érdekeiknek megfelelően döntenek és lassan saját csapdájukba esnek. Most, amikor a világ összeér, nincsenek távolságok, együttélésre kényszerülünk más kultúrákkal, egyre jobban kirajzolódik egy nagy, végső csapda látképe, egy olyan világpusztulás látomása, melyet az ember saját magának okoz hitetlensége, a természet és Isten törvényeinek felülírása miatt.
Az Iszlám egy olyan trend, amely az apokalipszis előli kiút egy lehetősége, irány az erkölcsi válság kezelésére, a világ rendbe hozására, a globalizált világ ember arcúra formálására. Amennyiben az apokalipszis a felső akarat döntése, akkor el kell fogadnunk, de ez az apokalipszis nem az. Ez valami más. Ez emberi gyengeségből és érdekekből fakad. A muszlimok mai állapotukban képtelenek küldetésük ellátására, a kiút ajánlásainak mindenki számára elérhetővé tételére. Az iszlám mai követői nem Avicenna, Ibn Battuta, és más nagy tudósok nyomdokain haladnak, akik a világ egykori felemelkedésének mérföldkövei voltak, nem az első kalifátusok tolerancián alapuló szerveződéseit hirdetik. A mai állapot kaotikus, kulturálisan konfrontálódott önmagával és a külvilággal, pedig nem mindig volt ez így.
1400 ével ezelőtt Isten egy írástudatlan próféta, Mohamed (Béke reá) számára megadta a boldogulás útját és ő ennek terjesztésével egy olyan népet állított át és emelt az erkölcsiség magas szintjére, akiknél az anyákkal, vagy nővérekkel történő szexuális kapcsolat természetes volt, akik újszülött leánygyermeküket élve eltemették, akiknél a barbár, züllött szokások olyan mértékű brutalitással párosultak, mint az sehol sem volt azelőtt. A csoda bekövetkezett és ez a sivatagi nép megváltozott, felemelkedett, eszmeisége terjedt. Ahol terjedt, ott magába olvasztotta a helyi kultúrákat, beemelte országai irányításába mindazokat, akik velük együtt kívántak kormányozni szakértelmük alapján, nem volt különbség fajok, bőrszínek, vallások között. Viszont egy másik korszak is elkövetkezett. Ez az érdekek és hatalomvágy korszaka volt, ahol a vallás értékei háttérbe szorultak. Ezen túl a vallás nem irányító eszmeiség lett, hanem a mindig hatalmon levők érdekeit kiszolgáló eszmeiségévé vált. A muszlimok ennek megfelelően szektákat, rendeket alapítottak és tömegeiket a politikai érdekek vallási csoportosulásokká alakították át. A legtöbb irányzat külső erők közreműködésével jött létre a gyarmatosítás korszakában. A mai dzsihád - szent háború alapú szekták, angol közvetítéssel az Arab öbölben azért erősödtek meg, hogy bomlasszák a még funkcionáló ottomán török kalifátust, majd ugyanitt meggyökeresedve államalapító eszmévé váltak. Korukat tekintve ezek 100-150 éves vallások és nem sok közük van az iszlám eredeti küldetéséhez. A mai szekták mind szűk csoportok érdekeinek megfelelően forgatják az igét és kirekesztőek, pedig az iszlám a legbefogadóbb és elfogadóbb vallás. Ezek az irányzatok fortyognak még más muszlim felfogásokat követők gyűlöletétől is, nem beszélve az iszlámon kívülieket, pedig az iszlám eredeti formájában a szereteten alapult és mindenkihez szólt, nem csak egy csoporthoz. A muszlimok most hasonlatosak azokhoz a keresztény gyülekezetekhez, akik csak a saját kedvenc igehirdetőjük miatt járnak templomba, csak tőle hallják a hirdetést és azt hiszik az a Biblia, amit ő hirdet, pedig ő már teljesen más talajon forgatja a szavakat. Nyilván ez a személyes kötődés bizonyos "sejkekhez" további megosztottságot eredményez, a Koránt pedig senki sem értelmezi saját maga. Pedig a Korán az a csoda, ami 1400 éve stabil, nem változott, minden lehetőség meg van benne arra, hogy a sejkek és mások kötöttségéből kiszabaduljunk és megteremtsük saját világunkat. Aki ismeri az arab nyelvű Koránt, mert ez fordításokban nem jön át, az tudja, hogy a Korán rendelkező részeiben valóban kategorikus, azonban irányadásaiban sohasem zárja le a gondolkodás kereteit dogmatikus kijelentéseivel. Olyan leírásokat tartalmaz, amelyek 1400 éve még nem nyerhettek értelmet, de néhány az elmúlt idők felfedezéseivel értelmet kapott, és még jó pár várat magára, ami lehet, hogy csak több száz év múlva válik emberi agy számára befogadhatóvá. Tehát csoda. Aki tehát az Iszlám nevében kategorikus kijelentéseket tesz, revelációként közöl saját gondolatokat és gyűlöletet szít, megkülönböztet, felsőbbrendűséget hirdet, az az iszlámmal magával fordul szembe.
Annak érdekében, hogy az iszlám részt tudjon vállalni egy új, élhető világ megteremtésében, elsősorban azoknak a muszlimoknak gondolatokat feszítő abroncsaitól kell megszabadítani, akik mai formában nem alkalmasak együttélésre egy multikulturális világban. Ők azok, akik még a bűnt is képesek erényként interpellálni, képesek az afrikai rabszolgavadászatokban egykor betöltött szerepviselésről megfeledkezni, képesek az ártatlanul kiontott vért jótéteményként beállítani. Nem abban rejlik az erő, ha valaki öl, hanem abban, ha tűr és példát mutat. Amit ma látunk az valami más, az nem iszlám, ez visszatérés ahhoz a múlthoz az iszlám köntösében, ami az iszlám előtt volt. Ebben nem közösködhetünk.
A világ irányra vár. Akik az iránymutatásban tanáccsal tudnának szolgálni nem hitelesek, mert az umma hangadói nem hordozzák azokat az értékeket, amelyre a világ felnéz és lejáratják azokat, akik az igazi tudás alázatos hordozói. Az umma hangadói valami sötét középkori valamiről beszélnek, ami kirekesztő, megosztó, ami nem a szolgálatról, alázatról, szeretetről, hanem a felsőbbrendűségről, a tudatlanságról és a rivalizálásról szól. Iszlám? Nem ez teljesen más. Ennek a hirdetésnek nincs szent könyve.
