Milyen matematikai esélye volt Mózesnek, kora szuperhatalmának vezetőjével, a fáraóval szemben? Semmi. Mózes akkor vált éretté az Isten igéinek befogadására, amikor kora szekuláris tudását a fáraó udvarában felnőve elsajátította és a spirituális tudást a szegénységben, vándorlásai során és Medián törzsében pásztorként magáévá tette. Nem állt mögötte egyház, sem hívők tömegei. Mögötte állt azonban az értelem és a spirituális megvilágosodás.és jött az Úr égő csipkebokor képében.A matematikai számítások ezen a ponton semmibe foszlottak és Mózes került ki győztesen.
Jézus korában a zsidó egyház bejegyzett vezetőjét Kajafásnak hívták. A történelemben mégis ő, az egyház vezetője tűnt le és Jézus, a senki, aki mögött nem állt egyház, emelkedett ki.
Mohamed sem rohant bejegyezni az Iszlám Közösséget Mekkában és nem az adószám megkérése volt a legfőbb dolga. Mindez azt mutatja, hogy Isten logikája másként működik, mint a miénk. Nem az egyházak vezetőit választja, hanem az Ő magasztos kritériumai szerint. Ez pedig a hitelesség.
