Germanus Gyula 1884-ben született Budapesten, s azt hiszem mindezidáig ő a leghíresebb magyar muszlim, akinek életpályáját igen nehéz röviden összefoglalni.
saládja német iparos- és kereskedőréteghez tartozott, de nagyszülei között voltak zsidó származásúak is. Édesanyja családja a sok tehetséget adott Czóbel családból származott.
     Germanus 1902-ben tett érettségi vizsgát, kitűnt az önképzőkörben, németül és franciául beszélt és eredetiben olvasta a költőket és filozófusokat. Eszményképe ebben az időszakban Voltaire volt, de igen korán felébredt az érdeklődése Kelet iránt, elsősorban kezdetben a török világgal kezdett el foglalkozni.
1902-ben beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol a történelem és latin szakot választotta. Az egyetemi évek alatt a görög, latin és történelmi tanulmányok mellett, és részben ezzel összefüggésben érdeklődése egyre inkább az orientalisztika felé fordult. Hamarosan birtokában volt a legfőbb világnyelveknek, és megtanult törökül, perzsául és arabul is.
Első útja az iszlám világba az okkupált Boszniába vezetett, ahol mint írja a "A félhold fakó fényében" című könyvében a bosnyák muszlimok igen barátságosak voltak vele.
Előadásokat hallgatott a konstantinápolyi, bécsi és lipcsei egyetemeken.
Abdul Hamid török szultán önkényuralma alatt "ifjútörökökkel" barátkozott, s ezért le is tartóztatták. De a Monarchia konzulja a kapitulációkra hivatkozva kiszabadította.
A budapesti egyetemen török nyelvből Vámbéry Ármin tanította, arab nyelvből pedig Goldziher Ignác.
     1907-ben avatták bölcsészdoktorrá, majd 1908-tól három éves angliai ösztöndíjat nyert meg. 1912-től a Magyar Királyi Keleti akadémián dolgozott, először, mint lektor, majd 1915-től a török és arab nyelv kinevezett segédtanáraként. Közben a budapesti Reformárus Teológiai Akadémián magántanárként keleti nyelveket és összehasonlító mohamedán vallástörténetet adott elő.
Az I. Világháború kitörése után a Miniszterelnökség sajtóirodájára osztották be, "a külföldről érkezett sajtótermékek ellenőrzésére kiküldött megbízottként".
1915 júliusában a "Vörös Félhold" képviselőjeként Törökországban tevékenykedett, a Dardanelláknál vívott török-angol ütközetnek közvetlen részese volt, sebesülten angol fogságba is esett, de később szabadon engedték és visszatérhetett Magyarországra.
     1918-ban kinevezték a Keleti Akadémia rendes tanárává, majd a megszűnő Akadémiáról áthelyezték a Közgazdaságtudományi Karra, a Teleki Pál igazgatása alatt álló Intézetbe, a török, perzsa, arab nyelv és az iszlám művelődéstörténet előadójaként.
Itt is folytatta sokirányú irodalmi tevékenységét, török nyelvkönyvet jelentetett meg, újabb utazásokat tett Európában és Keleten, többek között a megújuló Törökországban is. A PEN Club egyik szervezője lett Magyarországon, 1926-ban a Magyar PEN Club titkárává választották. Később ő szervezte meg a PEN Clubot Bulgáriában (1928) és Egyiptomban (1934). Érdeklődése ugyan még mindig elsősorban a törökséghez vonzotta, de az évek során egyre nagyobb figyelemmel fordult az iszlámológia, valamint az arab világ felé: újabb törökországi látogatása ugyanis csalódást okozott számára, a Kemal Atatürk vezette országban a folyamatosság meg szakadását, féltette a modernizálódást szolgáló intézkedésektől, egészében nem vonzotta Kemál politikája.
     1929-től újabb kihívásokkal kellett szembenéznie, ugyanis meghívást kapott a híres indiai költőtől, Rabindranath Tagore-tól, hogy az elnöklete alatt álló szantiniketáni egyetemen (Bengál) szervezze meg az iszlamológiai tanszéket, és legyen annak első professzora. Felkészülten ment Indiába, számos egyetemen tanított, s bár megbízatása három évre szólt (1929-1932), a kalkuttai és daccai egyetem vizsgabizottságának 1936-ig tagja maradt. Indiában, a delhi nagymecsetben tért át 1931-ben muszlim hitre, és került még közelebb a keleti lélekhez. Így írt erről "Allah Akbar!" c. könyvében:
"Mohamedán lettem. Beléptem azok közé, akik Allah útján harcolnak. Erről az útról nincs visszatérés. Aki muszlim és hitét megtagadja, az kivonja magát az iszlám vallásjogának védelme alól, és szabad préda bárki számára. Agyonüthetik, elüldözhetik és meggyalázhatják, hiszen mindezt a testi és lelki halált saját maga hajtotta végre magán azáltal, hogy kilépett egy vallásjogi társadalmi rendszer életközösségéből. Hiába lép vissza más vallás kötelékébe, az a védelem, amelyben az iszlám azokat a felekezeteket részesíti, nem terjeszthető ki őrá. Az iszlám hatalmas tábor, amelynek ereje egyöntetű zárt szellemében van, és ezért nem tűrhet különvéleményt vagy engedékenyebb, szabadelvűbb felfogást egyedei számára. Ezzel nekem számolnom kellett, ezt a súlyos terhet magamra kellett vállalnom."
Mecsetbeli beszéde után ő is tagjává vált "ennek a fegyelmezett tábornak, amelyben mindenki testvér és mindenki egyforma." Muszlim neve Abdul-Karim, a "Kegyes Isten szolgája" lett.
Indiai tartózkodása alatt határozta el Germanus Gyula, hogy ellátogat a szent városokba, Mekkába és Medinába, s elvégzi a mekkai zarándoklatot. Nem sok európai vállalkozott előtte erre a feladatra. Germanus az iszlám világát belülről kívánta megismerni, át akarta élni azt teljes valóságában. először Kairóba utazott, ahol az ezeresztendős Azhar mecsetiskola tanítványaként készült fel első mekkai zarándokútjára, amelyről a már említett "Allah Akbar!" c. könyvében számolt be.
Olyannyira felkészült volt már a muszlim tudományokban, hogy az Azharban külön csoport hallgatta előadásait. Szaúd-Arábiában személyesen fogadta őt az ország alapítója és királya, Ibn Szaúd is.
     1939 június 1-től engedélyt kapott egy újabb egyesztendős arábiai útra, és a háború előszele miatt tengerjáró matrózként jutott el a Közel - Keletre. Itt bejárta Libanont és Egyiptomot, majd Szaúd-Arábiában ismételten elvégezte a mekkai zarándoklatot és meglátogatta a medinai prófétai mecsetet is. Ezt követően, mint az első európai, karavánnal áthatolt a Ghureirai - sivatagon, Rijádba érkezett.
De a második világháború hosszú időre véget vetett Seikh Hadzsi Abdul-Karim Germanus utazásainak.
     1941-ben Teleki Pál halála után a Kar megbízta a Keleti Intézet igazgatói teendőinek ellátásával. Az ostrom és a háború borzalmai közepette bátran viselkedett, ahol tudott, segített, de az átélt tragédiák, különösen feleségének, G. Hajnóczy Rózsának az öngyilkossága mélyen megrázták.(Állítólag felesége nem tudta elviselni, hogy muszlim férjének fel kellett varrnia a Dávid csillagot kabátjára, s bujkálnia kellett a nyilasuralom alatt, közvetlen életveszélynek kitéve.)
     A háború után, mint egyetemi tanár folytatta tevékenységét a Közgazdaságtudományi Karon, s megbízatást kapott az "Olasz műveltség és gazdaságpolitikai tanszék" igazgatói teendőinek az ellátására is. Azonban később Germanus nagyszabású terveit a Keleti Intézet átszervezéséről kudarcba fulladtak, s 1948-ban magát az Intézetet is megszüntették, és őt pedig beosztották a Németh Gyula vezetése alatt álló Török Filológiai Tanszékre.
     1958 ismét fordulópont az életében. Tagja lett az Országgyűlésnek (1958-1966), mint egyetlen "hivatalos muszlim", valamint az ez évben felállított Arab Irodalmi és Művelődéstörténeti Tanszék vezetésével őt bízták meg. Hat esztendővel később, 1964-ben, nyolcvanéves korában vonult nyugalomba. A Bölcsészettudományi Karon kifejtett pár esztendős működése mégis maradandónak bizonyult, az ő érdeme, hogy az arab nyelv és iszlamológia végleg gyökeret vert az egyetemen.
Ahogy tanítványa, Antall József írta róla:
"Élete maga is történelem volt, bőven mérhette hát anekdotáit, emlékeit. Elzárt esztendőkben, az ötvenes években nyitott ablakot a világra. Megláttatta tanítványaival Kelet feltámadó és szunnyadó népeit, plasztikus képet festett a megújuló iszlám világáról, történelmi és szellemi problémáiról."Európa és a világ csak későn ismeri fel az iszlám mélyben feszülő erőit, és mint annyiszor és annyi módon megkésve és rosszul fog reagálni rájuk"- mondotta nemegyszer. Tudta és hirdette, hogy az iszlám megújhodást és szellemi erőforrást jelent ezeknek a népeknek, és közvetve és közvetlenül meghatározó szerepet fog játszani a világtörténelem következő évtizedeiben."
Mindig az volt a vágya, hogy a híd szerepét töltse be Kelet és Magyarország között.
     1955-ben a kairói és alexandriai egyetem, nem sokkal utána a damaszkuszi egyetem hívta meg, hogy tartson előadást az arab irodalom köréből. Elismerésként a kairói Tudományos Akadémia levelező tagjává (1956) választotta. De nem vált hűtlenné Indiához sem, az általa személyesen ismert Ghandiról könyvet írt, Dzsavaharlal Nehru miniszterelnök jó barátja volt mindvégig. Sorra következtek a többi arab országok is, 1961-ben Marokkó, 1965 tavaszán a szaúdi király meghívására ellátogatott Arábiába, és harmadszor is elvégezte a mekkai zarándoklatot, most már muszlim hitre áttért második feleségével, Kajári Katalinnal (Aisha) együtt. 1966-ban a damaszkuszi Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, ezután Irak következett, ahol a város évezredes alapítását ünneplő bagdadi Tudományos Akadémia is meghívta tagjai sorába (1967). A sort az ammani Tudományos Akadémia (Jordánia) zárja, amely 1978-ban választotta az agg professzort tiszteletbeli tagjává. Az arab akadémiákon kívül a római Accademia del Mediterraneo (1952), majd pedig az Accademia Leonardo da Vinci is rendes tagjai, közé iktatta, akárcsak a londoni Institute for Cultural Research és a delhi Indian Institute of Islamic Studies. A külföldi elismerések nemcsak Germanus, hanem a magyar tudományosság tekintélyét is öregbítették.
"Germanus azért tért át a mohamedán hitre, s végezte el a zarándoklatot, mert keleti emberré kívánt válni, hogy belülről ismerhesse meg az iszlám világát. Belülről akarta látni az iszlám épületét, de ugyanakkor európai tudós is kívánt maradni, aki a racionalizmus, a tudományos objektivitás eszközeivel közelíti meg tárgyát. Közben pedig őrizte magyarságát - szinte gyermekien őszinte és lelkes érzésekkel vitte magával ki nemzetiszínű zászlaját minden útjára - és mindig visszatért, előnyös ajánlatokat hárítva el külföldön ."- írta az életrajz szerzője. A magyar szellemi élet e kimagasló egyénisége kilencvenöt éves korában, 1979 november 7-én hunyt el.
     "A mohamedánoknál szokásos turbánt jelképező fejdísszel ellátott oszlopot" kívánt a Farkasréti temetőben lévő sírhelyére, s kérte, hogy "azon a Korán első fejezetét (Fátiha) arabul véssék be." Temetésén a magyar tudományos élet számos kiemelkedő alakja mellett az iszlám országok diplomáciai testületének képviselői is megjelentek, és muszlim szertartással bocsátották utolsó útjára Germanus Gyulát. Abdul-Karim Germanus könyveivel, tanulmányaival, egész életművével sokat tett az iszlám hazai népszerűsítéséért, mind a mai napig ő a leghíresebb magyar muszlim.