CHARTA PAX ISLAMICA

IRÁNYELVEK A MAGYAR "ÁBRAHÁMI VALLÁSOK"
EGYHÁZAINAK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉHEZ


 

 

(A 2001.évi Charta Oecumenica alapján)

A Magyar Iszlám Közösség, az Európai Muszlimok Koordinációs Tanácsának tagjaként,mely Magyarországon 1988 óta bejegyzett iszlám egyház, melynek jogelődje volt az 1931-ben létrehozott Gül Babáról Elnevezett Autonóm Budai Mohamedán Egyházközség, a Szent Korán és a hozzá kapcsolódó Hagyományok üzenetének szellemében elhatároztuk, hogy egyrészt Európa - és különös tekintettel szeretett Hazánk, Magyarország - népeinek-nemzetünknek különböző vallási közösségeinek közeledését elősegítjük, párbeszédet, szeretetet és maximális megértést kezdeményezünk!

Vallásunk ez irányú parancsait megőrizzük és tovább fejlesztjük. Hálát adunk a Könyörületes Istenünknek, hogy útmutatásai által e kezdeményezést megtehettük!


"Nem tiltja nektek Allah azokat, kik nem állnak harcban veletek a hitvallásban, s nem űznek el titeket otthonaitokból, hát legyetek vélük egyenesek, s feléjük igazságosak. Lám! Allah szereti az igazságosakat."
Korán, 60:8)

A Prófétai Hagyományból (Al Nawabi):
"Nem teljes a hite közületek senkinek sem addig, amíg nem kívánja felebarátjának ugyanazt, mint amit önmagának kíván."

Vétkeink tudatában és megbánásra készen azon kell fáradoznunk, hogy a közöttünk az esetleg fennálló feszültségeket megszüntessük, s ez által készek és képesek legyünk az Egyisten üzenetét a békére a népek között közösen és hitelesen hirdetni.

A Koránból és a Prófétai Hagyományokból megismert igazság szerint minden ember előtt bizonyságot kívánunk tenni a szeretetről és a reményről, megértésről, közös munkáról és a párbeszédről! A Magasságos Isten segítse munkálkodásunkat! Európában, s benne Magyarországon is jelen vannak a különböző kultúrák, vallások, ideológiák. Hazánkat szolgálni szeretnénk, hiszen a Magasságos Isten is ezt parancsolta nekünk! Egyházunk a HÍD, mely összeköti a Nyugatot a Kelettel. Magyarország egyébként is egy kulturális törésvonalon helyezkedik el, hiszen itt találkozott a nyugati és a keleti kereszténység, valamint az Iszlámnak is Hazánk volt a nyugati határa.Hitünk segítségével lépünk fel az emberi személyiségi jogok érvényesülésért, egyházként pedig elő kívánjuk segíteni a népek és kultúrák közötti megbékélést. Ezt a Charta-t ennek megfelelően a párbeszédre és az együttműködésre kötelező iratként fogadjuk el és bocsátjuk tanulmányozásra, s ha egyetértésre talál, úgy aláírásra is. A Charta alapvető feladatokat jelöl meg, s ezért irányelvek és kötelezettségek sorát tárja elénk. Az egyházi életnek minden szintjén ösztönöznie kell a párbeszéd és az együttműködés kultúráját, s ennek elősegítésére kötelező normákat kell alkotnia. Ezek azonban nem rendelkeznek semmiféle tanhivatali-dogmatikai vagy egyházjogi-törvényi jelleggel. Kötelező jellegük abból adódik, hogy a magyarországi egyházak és szervezetek ezeket önmagukra nézve kötelezőnek fogadják el. Ebből következően saját területükre vonatkozóan az alapszöveggel egyezően saját kiegészítéseiket és közös, távlatos elképzeléseiket is hozzá tehetik, amelyek segítségével saját helyzetüket és az abból adódó kötelességeiket konkrétan megfogalmazhatják.

HISSZÜK AZ EGYISTENT, ÚTMUTATÁSAIT ÉS AZ ISZLÁM EGYSÉGÉT

"És ragaszkodjatok erősen Allah kötéséhez mindannyian és ne szóródjatok szét különböző csoportokra!"
Korán, 3:102

Ez alap lehet arra a későbbiekben, hogy más szinteken is iszlám hívők csatlakozzanak e Chartához!


Felhívásunk Hazánk Keresztény/keresztyén és zsidó felekezeteihez!

"És ha Allah nem tartotta volna vissza az embereket-egyeseket mások által-, akkor áldozatul estek volna a rombolásnak szerzetescellák,templomok,zsinagógák és kultuszhelyek, amelyekben Allah neve gyakorta elhangzik."
Korán, 22:40


"És ne szállj perbe az Írás népeivel csak úgy,ahogy az a legjobb- kivéve azokkal, akik vétkesek közöttük! És mondjátok: Hiszünk abban ami leküldetett hozzánk és hozzátok! A mi Istenünk és a Ti Istenetek egy. És mi alávetjük magunkat Neki!"
Korán, 29:46

Közösen őrizzük meg Istenbe vetett hitünket, törekedjünk a jóra, magyarságunkat használjuk fel Európában arra, hogy a Kontinens más népei számolják fel az esetlegesen meglévő vallási türelmetlenségüket, s kezdődjék meg egy igazságos és átfogó párbeszéd!
Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy Isten intéseit követjük és következetesen fáradozunk azon, hogy e Chartában összefoglaltakat az Úr dicsőségére, valamint Hazánk és az emberiség javára gyakorlatban is megvalósítsuk!


Hirdessük együtt a megbékélést!

Mohamed Próféta ( béke legyen vele )mondta :

"Aki megvígasztal egy szomorú embert, azt Isten is megvígasztalja az ítélet napján. Bárki, aki nincs irgalommal a fiatalok iránt, az nem közzülünk, muszlimok közül való!"

"Nincs kényszer a vallásban!"
Korán, 2:256

Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy elismerjük minden ember szabadságát ahhoz, hogy lelkiismerete szerint dönthessen vallási és egyházi hovatartozásáról. Senkivel szemben sem alkalmazható morális nyomás vagy anyagi ígéret áttérése érdekében; ugyanígy senkit sem szabad megakadályozni abban, hogy önként hozott elhatározását követve döntsön az áttérés mellett.


Közeledjünk egymáshoz!

"Ti emberek! Férfitől és nőtől teremtettünk benneteket s nemzetekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy ismerjétek meg egymást..."
Korán, 49:13


Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy - előítéleteinket legyőzve, keressük egymással a találkozás lehetőségét, s ahol lehet, közösen lépjünk fel.


Cselekedjünk együtt!

"Ti, emberek! Féljétek Uratokat, aki egyetlen személyből teremtett benneteket, akikből teremtette a párját a kettejükből számos férfit és nőt sokasított."
Korán, 4:1

Hitünk szerint az Ősapa, Ádám és az Ősanya, Éva révén minden ember testvére a másiknak!
E fenti hitvallásunk miatt közeledünk az "Ábrahámi Vallások" felé. Az a tény is segít, hogy Mindannyian az Egy Teremtőben hiszünk, s erkölcsi alapjaink, Isten útmutatásai is hasonlóak közöttünk.
Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy - az egyházi életnek mindazon területén, ahol adottak a feltételek, s ennek sem hitbeli okok vagy magasabb érdekek nem állják útját, közösen cselekszünk; - a kisebbségek jogait védelmezzük, és segítünk abban, hogy a többség és a kisebbség között országainkban még fennálló félreértések és előítéletek megszűnjenek.
Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy - az egyházaink közti párbeszédet a különböző egyházi szinteken lelkiismeretesen és hatékonyan fogjuk végezni, s gondosan megvizsgáljuk, mi az, amit a párbeszéd eredményeként hivatalosan is kötelezőnek lehet és kell is nyilvánítanunk. Hírdetjük a toleranciát és a megbékélést.

KÖZÖS EURÓPAI FELELŐSSÉGÜNK

Együtt Európában!

Napok választanak már csak el bennünket attól, hogy az Európai Közösség tagjai legyünk. Itt találkozhatunk több, mint 10 millió muszlim hittestvérünkkel, s ez a tény önmagában is parancsolja, hogy a párbeszédet és toleranciát meghírdessük a nem iszlám hitűekkel szemben!
Szeretett Hazánk példát mutathat, hogyan is győzhető le a kishitűség, a gyanakvás és az intolerancia!
Reméljük, hogy Isten segítségével követendő pozitív példát mutathatunk Európa más államainak. Fontosnak tartjuk az élet tiszteletét, a házasság és a család értékét, a minden mást megelőző elkötelezettséget a szegények mellett, a megbocsátás készségét és az irgalmasságot.
Elkötelezzük magunkat arra, hogy a közösen elfogadott értékrendünket Európában, más egyházakban és "társszervezetekben" meghírdetjük és e megkezdett párbeszédet, toleranciát és együttműködést határainkon túl is erősítjük és képviseljük. Mindenfajta beavatkozással szemben megvédjük az alapértékeket; - ellenállunk minden olyan kísérletnek, melynek célja a vallás és az egyházak felhasználása etnikai vagy nacionalista célok szolgálatára.

Az erőszaknak minden formáját elítéljük, kiváltképpen ha az nők és gyermekek ellen irányul. Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy - a nacionalizmusnak minden olyan formájával szembefordulunk, amely más népek és nemzeti kisebbségek elnyomását okozza és határozottan keressük az erőszakmentes megoldásokat; - a nők helyzetét és egyenjogúságát az élet minden területén javítjuk és erősítjük, s elősegítjük a nők és férfiak igazságos közösségét az egyházban és a társadalomban is. .
Fájlaljuk és elítéljük az antiszemitizmus minden megnyilvánulását, ugyanígybárminemű nemzeti, vagy vallási közösség elleni gyűlölet megnyilatkozásait és az üldözéseket is. Ezért elkötelezzük magunkat arra, hogy ez ellen a sajnálatosan jelenlévő tendencia ellen egyházunk fellép, s támogatja azokat a lépéseket és erőket, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak!


Magyar Iszlám Közösség