Mesék a Hodzsáról
A mecsetbe várták a hodzsát, hogy elimádkozza az aznapi imádságokat. Jó kedvükben voltak a hívők és meg akarták tréfálni a hodzsát.
- Ha majd beteszi ide a lábát és üdvözöl bennünket, ne köszönjünk neki vissza, - volt a közös megállapodásuk. - Vajon mit szól majd a hodzsa?
Rövidesen meg is jön a hodzsa és amint köszönti a hívőit, senki se köszön neki vissza.
Szétnéz közöttük és mintha nem is látná őket, így szól maga-magának:
- Úgy látszik, hogy senki se jött ma a templomba, egymagamra maradtam, - szólt és magukra hagyta őket.
* * *
Egy tó partjára fekszik le a hodzsa és úgy tesz, mintha már meghalt volna. Arrafelé jön épp egy ember és így szól magában:
- Vajon hol lehet ennek a tónak az átjárója?
Azt feleli rá a halottat játszó hodzsa:
- Amikor még életben voltam, errefelé szoktam volt átkelni. Most, hogy halott vagyok, nem igen tudom már a helyét.
* * *
Levest szürcsöl egy nap a hodzsa és elégeti a száját, hogy ott hagy asztalt, leveses tálat, kirohan az utcára és torkaszakadtáig kiáltozza:
- Emberek, meneküljetek, tűz ütött ki a gyomromban.
* * *
Barackkal volt a hodzsa zsebe teli, úgy sétálgatott az utcán. Találkozik egy barátjával és azt mondja neki:
- Ha ki tudod találni, hogy mi van a zsebemben, a legnagyobb barackot adom oda neked.
- Barack, - találja ki a leleményes ember.
Elcsodálkozik a hodzsa és azt mondja annak az embernek:
- Melyik kurafi árulhatta el neked?
* * *
Megharagudott a községe a hodzsára és bepanaszolják a bírónak. Hívatja a bíró a hodzsát és azt mondja neki:
- Nem akar többé a községed, másutt keress magadnak helyet.
Azt feleli rá a hodzsa:
- Tulajdonképpen én untam rá a községemre. Menjenek és más helyen telepedjenek meg. Annyi sok ember csak talál magának egy falura való helyet.
* * *
Egy szőlőskert volt eladó a városban és mert olcsó volt az ára, négyen-öten is meg akarták venni. Odamegy a venni szándékozók egyike a hodzsához és arra kéri, hogy alkudjon még le valamit az árból. Odasiet a hodzsa a kert gazdájához és alkuba bocsátkozik vele. Eljön másnap a vevő és kérdi a hodzsától, hogy van-e valamelyes eredménye?
- Nyélbe ütöttem a dolgot, - feleli a hodzsa, - de sok fáradságomba is került. Tele beszéltem a fejét, hogy így nem ér annyit, úgy nem ér annyit és ugyancsak lealkudtam az árából. Mit szólsz hozzá?
Nagyot hálálkodik az ember és szinte ugrálgat az örömében.
- Nem kérded, - szól a hodzsa, - hogy mennyi a hasznom belőle?
- Remélem, - feleli az ember, - neked is csak juttat valamicskét a gazdája.
- Bajos egy kissé, - feleli a hodzsa, - mert ha már annyit le tudtam belőle alkudni, inkább magamnak vettem meg a kertet. Én lettem az új gazdája.
* * *
- Hodzsa efendi, - kérdezik tőle egy ramazáni estnek késői idejében, - hány az óra?
- Mindössze csak egy órám van, az is a zsebemben.
- Nem azt kérdezem én, - feleli az illető, - hanem, hogy mennyi az óra?
- Száznyolcvan gurust adtam érte, annyiba van nekem, - feleli a hodzsa.
- Megint nem értettél meg, - mondják neki, - hogy állunk idő dolgában a mai estével?
- Talán vacsorára akarsz hozzám jönni? - kérdi a hodzsa. - Friss kenyerem van, friss hagymám, sárgadinnyém, ugorkám és azt hiszem, hogy piláf (rizs) is előkerül hozzá.
- Talán gúnyolódni akarsz velünk, - mondják. - Milyen időben vagyunk most?
- Épp nyár közepén, nagy melegben, - hangzik a hodzsa felelete.
- Hodzsa efendi, - kiált rá a sok ember, - nem a tréfa kedvéért kérdezzük mi. Ember, milyen ez a mostani idő?
- Mi van azon kérdezni való? - mondja végül a hodzsa. - Késői idő.
* * *
Azt kérdezik egyszer a hodzsától, hogy a napnak vehetni-e több hasznát, avagy a holdnak-e?
Azt feleli a bölcs hodzsa:
- Nappal kél fel a nap és így nem veszi az éjjelnek hasznát. A hold az éjszaka kél fel és világossá teszi a mindenséget. Így hát a holdnak veszik több hasznát.
* * *
Brusszában akadt volt dolga a hodzsának. De bármiképp jár is el a dolgában, bármennyire fáradozik, sehogy se ütődik nyélbe a dolga. Azt mondja neki egy odavalósi:
- Ha elmész a nagy dzsámiba és negyven napon át imádkozol, a negyvenedik napon elintéződik a dolgod.
Szót fogad a hodzsa, negyven napon át mindennap imádkozik és még se történik semmi, se a negyvenegyedik napon, se később. Fogja magát és a nagy dzsámi helyett a kis dzsámiban végzi el az imádságát. És íme, elintéződik a dolga. Odasiet erre a nagy dzsámi elé és azt kiáltja oda neki:
- Különb legény ám a fiad, a kis dzsámi, mert túltett rajtad.
_______________________________________________________________________
Salman Al Farisi (Szálmán, a perzsa) története,
avagy fejezet a "Társak" történeteiből (új)
Assad Rassoul írásából fordította: MN - Noura
"-A Könyörületes és Irgalmas Allah nevében!
Midőn meghallották ami kinyilatkoztatott a Küldöttnek
Látod,hogy szemeik megtellenek könnyel ezáltal,
Mit megtudtak az Igazból. Mondák: Urunk, hiszünk!
Jegyezz meg minket a hitvallók közzé!
-S mit nékünk, hogy ne higgyük Allahot és azt,
Mi eljött hozzánk az Igazból? Sóvárgunk, hogy
Urunk a jótét néppel együtt vezessen be.
-Viszonzá Allah, mit mondtak a Mennyekkel,
mely alatt folyók futnak, s ők ebben mindörökkön örökké.
Ez részesedése a megszépülteknek."
Korán (5:83) 5:83-85
Előszó
Ki volt Salman?
Salman Al-Farisi (Al Fáriszi-a perzsa) volt az első nem arab, aki áttért az iszlám hitre, és ő volt az egyik legelső és leghűségesebb társa Muhammed Profétának, (Béke és áldsá lengje körül!-bálk)
A Fars vidékéről származott egy zoroaszteriánus pap fiaként, mégis áttért a kereszténységre.
Salman, szent életű emberekkel való kapcsolatai révén tudomást szerzett az eljövendő Muhammad hivatásáról, (bálk); így elindult az Ő keresésére, de útközben rabló beduinok kezébe került, akik őt rabszolgaként Medinába hurcolták. Ott rögtön fölismerte Muhammed Prófétában, (bálk), Allah Prófétáját és ettől kezdve hitt annak küldetésében.
A Próféta fölszabadította őt a rabszolgaságból, szívbéli örömmel vette be a muszlimok közösségébe, valamint a saját házközösségébe is.
Megbízható források számolnak be Salman érdemeiől a fiatal iszlám közösségében, amikor az még súlyos támadásoknak volt kitéve. Ilyen volt például - köszönet ismereteinek a perzsa harcművészetben - amikor a muszlimok az "árokcsatában" győzni tudtak a jóval nagyobb számú ellenség felett.
Ebben a könyvben megtaláljátok Salman saját elbeszélését történetéről és egy rövid áttekintést az árokcsatában való részvételéről.
Salman története nagy jelentőségű azon keresztényeknek, akik valóban az igazságot keresik. De ez az elbeszélés még egy történelmi példa muszlimoknak is minden életkorban: miközben a felnőttek az iszlámhoz való valódi hűséget, őszinteséget a Prófétához és az Allahnak szóló nagy szeretetet tanulják, addig gyerekeknek egy szép és semmi esetre sem unalmas történet, melyet megtartanak emlékezetükben.
Vegye föl Allah az Ő kegyelmébe Salmant és a Próféta (bálk) minden társát, és jutalmazza őket mindazért amit Allahért és az Ő Prófétájáért (bálk) tettek, a Paradicsom kertjével.
Assad Rassoul
Köln, 1420 Ramadan hónapjában
(2000 január)
Salman elbeszélése
Salman maga mondta el saját történetét, a következőképpen összefoglalva:
"Perzsiából származom. Apám nagy földdel rendelkezett és a leggazdagabb és legelőkelőbb emberek közzé tartozott a faluban. Születésemtőöl kezdve a legjobban engem szeretett, és irányomban érzett szeretete arra vitte, hogy engem, mint egy kislányt otthon bezárva tartott.
A zoroaszter vallás oly nagyban érdekelt, hogy mindig a szent tűz körül tartózkodtam, hogy az nehogy kialudjon.
Egy nap apám megbizott némi munkával a földeken. Útközben a földekre egy keresztény templom mellett haladtam el. Ahogy az imádkozók hangját hallottam különös érdeklődés ébredt bennem; mert ez ideig foggalmam sem volt erről a vallásról. Beléptem, hogy körülnézzek. Imájuk annyira tetszett, hogy elhatároztam, hogy áttérek erre a vallásra.
A nap lementéig vártam, míg megtudtam, hogy ennek a vallásnak az eredete Szíriában van.
Ezután visszamentem apámhoz, aki megkérdezte, hogy hol voltam ilyen sokáig. Amikor elmeséltem neki élményeimet, nagyon aggódott értem. Újra bezárt és lábaimat láncra verte.
Amikor megtudtam, hogy egy kereskedő karaván érkezett Szíriából és az emberek hamarosan visszautaznak, kiszabadítottam magam a bilincseimből és elhagytam a szülői házat.
A karavánnal együtt indultam útra Szíriába.
Ahogy oda megérkeztem, felkerestem a püspököt, akinek elmeséltem történetemet és kinyílvánitottam kívánságomat, hogy szívesen nála maradnék. A püspök fölvett és szolgálatába állított. Rövid idő után rájöttem, hogy a püspök egy rossz ember volt: az adományozott pénzeket saját magának halmozta föl, mig hét korsója tele lett arannyal.
Aztán meghalt a püspök, az emberek összegyűltek kegyeletüket leróni neki. Mondtam nekik:
"Tudjátok egyáltalán milyen ember volt a püspökötök?"
Feltártam előttük az aranykorsók titkát. Meg is győződtek róla és nagyon dühösek lettek. Erre keresztre feszítették a halott püspököt, egy oszlopra akasztották és kövekkel megdobálták.
Utána kineveztek egy új püspököt. Nem láttam addig egy embert sem, aki nála jobb lett volna. Törekedett a túlvilági élet felé. Szorgalmasan imádkozott és jó cselekedeteket hajtott végre. Nagyon szerettem ezért. Amint az ő halálának órája is elérkezett, megkérdeztem tőle, kit ajánlana nekem, hogy hozzá mehessek tanulni búcsúzása után.
Azt mondta:
"Fiam, nem ismerek egy embert sem, aki olyan életmódot folytat, mint én, kivéve egy férfit Al-Mausil-ban."
Miután a püspök meghalt, elmentem ehhez az emberhez, elmeséltem neki történetemet és egy időre nála maradtam. Halála órájában ajánlott nekem egy másikat és az megint egy másikat, és így tovább, míg az utolsótól megtudtam, hogy Abrahám igaz vallásával egy próféta küldetett az arabok földjére. Úgy írta le nekem az új prófétát, mint egy férfit, aki hazáját elhagyta és egy másik helyre ment, ahol dúsan nőnek a pálmafák.
Azt mondta:
"Ha van lehetőséged rá, hozzá elmenni, akkor tedd ezt meg. Nem fogad el semmilyen könyöradományt, de ajándékot igen, és vállai között található a próféták jele."
Mikor ez az ember meghalt, akkor elhaladt mellettem egy karaván az új próféta országából, és én fölajánlottam nekik teheneimet és kecskéimet, hogy vigyenek magukkal hazájukba.
Beleegyeztek és magukkal vittek. Útközben azonban eladtak rabszolgaként egy zsidó embernek, akinek földjein datolyapálmákat láttam. Azt kivántam, hogy bár csak azon a helyen lennék, amiről azt mondták, hogy az a hely ahol a próféta tartózkodik. De csalódtam, és egy idő múlva eladtak egy másik zsidónak, akivel Medinába költöztem.
Ó, Allah! Csak körül kellett néznem, és fölismertem, hogy körülöttem a leírt pálmafák állnak.
Egy nap összegyűltek az emberek egy férfi körül, akiröl az a hír járta, hogy egy próféta.
Ahogy ezt a híresztelést meghallottam, megborzongtam egész testemben, és a pálma, melynek tetején ültem, megingott alattam. Összeszedtem magam és lemásztam a fáról. Kérdeztem uramat is, aki éppen ott ült, hogy hallotta-e a híreszteléseket; erre öklével behúzott nekem egyet és fölszólított, hogy dolgozzak tovább.
Este magamhoz vettem egy pár szem datolyát és kimentem, míg Allah küldöttéhez, (bálk) nem értem, aki még a Quba nevű helységben, nem messze Medinától tartózkodott. Elé léptem; egy pár társa vele volt; és megszólitottam:
"Nekem azt mondták, hogy neked nincs semmilyen tulajdonod, társaiddal vagy együtt, és hogy ti mindannyian szükségben éltek. Félretettem nektek egy kis alamizsnát, amit most rendelkezésetekre bocsájtok."
Elé raktam és azt mondta a többieknek:
"Egyetek!"
Ő maga viszont nem evett belőle.
Azt gondoltam: Ó, Allah, ez valóban a jelek egyike!
Ezt követően visszafordultam, a Próféta (balk) pedig ment tovább Medina felé.
Összepakoltam egy pár dolgot és elvittem hozzá és azt mondtam:
"Szeretnék ajándékozni neked valamit."
Akkor evett az ételből és adott a társainak is. Azt gondoltam, hogy ez egy újabb jel!
Egy másik alkalommal egy temetésnél Medinában láttam Őt (bálk). Üdvözöltem és meghajoltam, hogy a hátára láthassak. Ahogy ezt észrevette, lehuzta válláról a kendőjét, mely hátát takarta.
Így megláthattam a prófétaság jegyét, amiről egykor nekem beszéltek. Nem tudtam uralkodni magamon; a Próféta fölé hajoltam, (bálk) megcsókoltam a jelet a hátán és sírva fakadtam. Elmeséltem neki történetemet és áttértem az iszlám hitre, de továbbra is rabszolga maradtam.
Egy nap azt javasolta nekem a Próféta, (balk) hogy kössek egy felszabadulási szerződést urammal! Így addig kértem ezt attól, mire végre beleegyezett, és azzal a feltétellel kötöttük meg a szerződést, hogy háromszáz fiatal pálmát ültetek neki és negyven uncia ezüstöt fizetek.
Amint Allah Küldötte, (bálk) megtudta ezeket a feltételeket, azt mondta társainak:
"Segítsetek testvéreteknek a pálmacsemeték ültetésében."
Így mindenki segített lehetősége szerint. Erre azt mondta a Próféta, (bálk):
"Salman, menj és ásd ki a pálmáknak a gödröket! Ha készen lettél, akkor üzenj nekem, saját kezüleg fogom őket beültetni."
Neki álltam a munkának, amiben a Próféta néhány társa segített nekem, míg elkészültünk a háromszáz gödör kiásásával.
Allah Küldötte, (bálk) elkezdte a Pálmákat saját kezűleg beültetni, a földet a gyökerek fölött elegyengetni és áldást osztani rájuk, míg mindegyikkel elkészült. Ó, Allah, Akinek kezében Salman lelke vagyon, egyetlen egy fácska sem pusztult el! Mostmár csak a negyven uncia ezüst fizetése volt hátra.
Egy napon Allah Küldötte, (bálk) aki éppen társaival együtt volt, valakitől alamizsnaként egy tyúktojásnyi nagyságú arany darabot kapott. Allah Küldötte, (bálk) mondta:
"Hogy is áll a szegény perzsa szabadonbocsátási szerződése? Hívjátok hozzám!"
Ahogy megérkeztem hozzá, azt mondta:
"Menj és fizesd ki ezzel az aranydarabbal a hátralévő adóságodat!"
Salman és az árokcsata
Így Salman szabad ember lett és résztvehetett az árokcsatában.
A csata ezen napján azt mondták a Segitők (Al-Ansar) Medinában: "Salman közülünk való!", miközben a mekkai kivándorlók azt mondták: "Nem, Salman közülünk egy!"
Akkor odaszólt nekik Muhammad Proféta, (bálk): "Salman a Próféta családjához tartozik!"
Az ellenséges Mekkaiak Medina felé való közeledése előtt megkapták a muszlimok a közelgő támadás hírét. Salman volt az, aki Allah Küldöttének, (bálk) azt a tanácsot adta, hogy ássanak egy nagy árkot a muszlim állások köré. Ez a harci fogás a harcmüvészetben az arabok számára még ismeretlen volt. Egy helyen az árokásás nagy nehézséget okozott, mert egy nagy kőszikla elzárta az utat, és panaszkodtak a Prófétának, (bálk), aki erre egy edényben vizet hozatott, azt a kőre spriccelte, mondott egy imát, úgy ahogy Allah azt tőle kívánta, és fölrobbantotta a sziklát a vizzel.
A jelenlévők később azt beszélték:
"Annál, Aki Őt mint Prófétát az igazsággal küldte, a szikla szilánkokra szétesett és többé nem akadályozta sem az ásást, sem a lapátolást."
Bint Basir IBn Sa'd tudósitotta:
"Anyám, 'Amra bint Rawaha magához szólított, adott egy maréknyi datolyát és azt mondta:
-Vigyél enni apádnak és nagybácsikádnak!
Magamhoz vettem a datolyát és elindultam. Keresésük közben elhaladtam a Próféta mellett, aki megszólitott:
-Te leány, gyere ide, mond csak mit viszel?
-Ó, Allah Küldötte, anyám küldött datolyát apámnak és nagybácsikámnak, hogy megegyék.
-Add ide! - kérte a Próféta, (bálk).
A kezébe adtam a datolyákat, de olyan kevés volt, hogy ki sem töltötte a tenyerét. Erre aztán Ö kiteríttetett egy köpenyt, rászórta a datolyákat, és megparancsolta egyik kisérőjének, hogy hívja enni az árokból az embereket. Mind odasietettek és elkezdték fogyasztani a gyümölcsöt. A datolyák azonban mindig megsokszorozódtak, olyannyira, hogy amikor a férfiak elmentek, még mindig lepotyogtak a fölemelt, összegöngyölt köpenyről."
Salman Al-Farisyy a következőkről számolt be:
"Az árok egy szakaszán dolgoztam, ahol egy szikla nagy nehézséget okozott. A Próféta (balk) a közelemben volt, látta, hogy nehezen boldogulok, leugrott hozzám, kivette a csákányt a kezemből és háromszor belevágott a sziklába. E közben mindháromszor fölvillant egy fénycsóva. Megkérdeztem tőle:
-Ó, Allah Küldötte, aki nekem barátom vagy, mint apám és anyám, mi az amit én a csákány alatt fölvillani látok amikor te lesújtasz vele?
-Valóban láttad azt, Salman?- kérdezte, és amint igenlően válaszoltam rá, azt mondta:
-Az első villanás azt jelenti, hogy Allah megnyitotta nekem Jement, a második Szíriát és Nyugatot, a harmadik pedig a Keletet jelenti."
Utószó
Salman több csatában vett részt és mindíg nagy harci ügyességről tanuskodott.
Salman szilárdan és hűségesen szolgálta az iszlámot, mig 656 ban (35 évvel a Kivándorlás után) meghalt.
Allah ajándékozza meg Salmant az örök Paradicsom kertjével.
Minden dícséret Allahé, a Mindenség Uráé!
_______________________________________________________________________
Mesék a Hodzsáról
A mecsetbe várták a hodzsát, hogy elimádkozza az aznapi imádságokat. Jó kedvükben voltak a hívők és meg akarták tréfálni a hodzsát.
- Ha majd beteszi ide a lábát és üdvözöl bennünket, ne köszönjünk neki vissza, - volt a közös megállapodásuk. - Vajon mit szól majd a hodzsa?
Rövidesen meg is jön a hodzsa és amint köszönti a hívőit, senki se köszön neki vissza.
Szétnéz közöttük és mintha nem is látná őket, így szól maga-magának:
- Úgy látszik, hogy senki se jött ma a templomba, egymagamra maradtam, - szólt és magukra hagyta őket.
* * *
Egy tó partjára fekszik le a hodzsa és úgy tesz, mintha már meghalt volna. Arrafelé jön épp egy ember és így szól magában:
- Vajon hol lehet ennek a tónak az átjárója?
Azt feleli rá a halottat játszó hodzsa:
- Amikor még életben voltam, errefelé szoktam volt átkelni. Most, hogy halott vagyok, nem igen tudom már a helyét.
* * *
Levest szürcsöl egy nap a hodzsa és elégeti a száját, hogy ott hagy asztalt, leveses tálat, kirohan az utcára és torkaszakadtáig kiáltozza:
- Emberek, meneküljetek, tűz ütött ki a gyomromban.
* * *
Barackkal volt a hodzsa zsebe teli, úgy sétálgatott az utcán. Találkozik egy barátjával és azt mondja neki:
- Ha ki tudod találni, hogy mi van a zsebemben, a legnagyobb barackot adom oda neked.
- Barack, - találja ki a leleményes ember.
Elcsodálkozik a hodzsa és azt mondja annak az embernek:
- Melyik kurafi árulhatta el neked?
* * *
Megharagudott a községe a hodzsára és bepanaszolják a bírónak. Hívatja a bíró a hodzsát és azt mondja neki:
- Nem akar többé a községed, másutt keress magadnak helyet.
Azt feleli rá a hodzsa:
- Tulajdonképpen én untam rá a községemre. Menjenek és más helyen telepedjenek meg. Annyi sok ember csak talál magának egy falura való helyet.
* * *
Egy szőlőskert volt eladó a városban és mert olcsó volt az ára, négyen-öten is meg akarták venni. Odamegy a venni szándékozók egyike a hodzsához és arra kéri, hogy alkudjon még le valamit az árból. Odasiet a hodzsa a kert gazdájához és alkuba bocsátkozik vele. Eljön másnap a vevő és kérdi a hodzsától, hogy van-e valamelyes eredménye?
- Nyélbe ütöttem a dolgot, - feleli a hodzsa, - de sok fáradságomba is került. Tele beszéltem a fejét, hogy így nem ér annyit, úgy nem ér annyit és ugyancsak lealkudtam az árából. Mit szólsz hozzá?
Nagyot hálálkodik az ember és szinte ugrálgat az örömében.
- Nem kérded, - szól a hodzsa, - hogy mennyi a hasznom belőle?
- Remélem, - feleli az ember, - neked is csak juttat valamicskét a gazdája.
- Bajos egy kissé, - feleli a hodzsa, - mert ha már annyit le tudtam belőle alkudni, inkább magamnak vettem meg a kertet. Én lettem az új gazdája.
* * *
- Hodzsa efendi, - kérdezik tőle egy ramazáni estnek késői idejében, - hány az óra?
- Mindössze csak egy órám van, az is a zsebemben.
- Nem azt kérdezem én, - feleli az illető, - hanem, hogy mennyi az óra?
- Száznyolcvan gurust adtam érte, annyiba van nekem, - feleli a hodzsa.
- Megint nem értettél meg, - mondják neki, - hogy állunk idő dolgában a mai estével?
- Talán vacsorára akarsz hozzám jönni? - kérdi a hodzsa. - Friss kenyerem van, friss hagymám, sárgadinnyém, ugorkám és azt hiszem, hogy piláf (rizs) is előkerül hozzá.
- Talán gúnyolódni akarsz velünk, - mondják. - Milyen időben vagyunk most?
- Épp nyár közepén, nagy melegben, - hangzik a hodzsa felelete.
- Hodzsa efendi, - kiált rá a sok ember, - nem a tréfa kedvéért kérdezzük mi. Ember, milyen ez a mostani idő?
- Mi van azon kérdezni való? - mondja végül a hodzsa. - Késői idő.
* * *
Azt kérdezik egyszer a hodzsától, hogy a napnak vehetni-e több hasznát, avagy a holdnak-e?
Azt feleli a bölcs hodzsa:
- Nappal kél fel a nap és így nem veszi az éjjelnek hasznát. A hold az éjszaka kél fel és világossá teszi a mindenséget. Így hát a holdnak veszik több hasznát.
* * *
Brusszában akadt volt dolga a hodzsának. De bármiképp jár is el a dolgában, bármennyire fáradozik, sehogy se ütődik nyélbe a dolga. Azt mondja neki egy odavalósi:
- Ha elmész a nagy dzsámiba és negyven napon át imádkozol, a negyvenedik napon elintéződik a dolgod.
Szót fogad a hodzsa, negyven napon át mindennap imádkozik és még se történik semmi, se a negyvenegyedik napon, se később. Fogja magát és a nagy dzsámi helyett a kis dzsámiban végzi el az imádságát. És íme, elintéződik a dolga. Odasiet erre a nagy dzsámi elé és azt kiáltja oda neki:
- Különb legény ám a fiad, a kis dzsámi, mert túltett rajtad.
