_______________________________________________________________________
732. október 1., Poitiers
Az arabok Európában is támadtak.
A szaracénoknak nevezett csapatok már 721-ben fenyegették a francia
vidéket, Aquitániát. Ennek fővárosa, Toulouse környékén már korán
feltűntek, de onnan elűzetve inkább Nimes és a Rhone folyó partvidéke
ellen fordultak. 725-ben már nagy területeket pusztítottak el
Dél-Franciaországban. [egy francia herceg kihasználta és elmélyítette
az arabok és berberek közti ellentéteket, az utóbbiakkal szövetséget
is kötött. Ám a spanyol földön uralkodó arabok letörték a berberek
különállását és bosszúból lecsaptak azok francia szövetségeseire
is. Elfoglalták Bordeaux-t és megkísérelték Poitiers elfoglalását
is, de ez nem sikerült. Ekkor Tours ellen vonultak.
Aquitánia hercege, Odon a frankokhoz fordult segítségért, akikkel
nem sokkal korábban már háborúskodott. Most a közös ellenség láttán
30 ezer frank katonát kapott és Poitiers-nél szembeszállt a szaracénokkal.
A nehézlovasság itt mutatta ki felsőbbrendűségét a könnyű arab
lovassággal szemben, egyszerűen legyőzhetetlennek bizonyult. Annyira
ellenállhatatlan volt ez a lovasság, hogy áttörve a széleken még
az arab táborba is benyomult, mire az idegenek pánikba estek és
menekülésre fogták a dolgot. Martell Károly, a frankok királya
is részt vett a poitiers-i ütközetben amely az arabok számára
rosszul végződött. A csata egyrészt véget vetett az arab betörések
jórészének, másrészt Aqutánia a kialakuló Frank Birodalom részévé
vált a későbbiekben.
_______________________________________________________________________
961. február, Kréta szigete
Ritkán gondolunk arra, mi történt
azokkal a mórokkal, vagyis muzulmán harcosokkal, akiket a cordobai
felkelés leverése után elzavartak a mai Spanyolország területéről.
Tizenötezer férfi kalandos vándorlásra kényszerült: 814 után előbb
Marokkóba vándoroltak, majd onnan végigmentek egész Észak-Afrikán,
az egyiptomi Alexandriáig. Ezt simán elfoglalták, de pár évvel
később kiűzték őket onnan is. Erre hajókra szálltak és meg sem
álltak Krétáig, amelyet akkor Bizánc tartott megszállva. Sikerült
maradéktalanul elfoglalniuk a szigetet és ott rendezkedtek be,
sajátos kis muzulmán államot hoztak létre a szigeten. Vagy harminc
évvel a vándorlás kezdete után a bizánciak egy évre visszafoglalták
a szigetet, de a mórok nem adták fel a dolgot. A mórok már nem
csak önerőre támaszkodtak, szövetséget kötöttek a szárazföldi
arabok hittestvéreikkel és egy tőlük kapott flotta segítségével
legyőzték a bizánci flottát 949). Pár évvel később Bizánc ismét
próbálkozott, és újabb tengeri csatát veszített. 960 nyarán a
negyedik támadó sereget már maga a császár, II. Nikoforosz vezette,
Hatalmas flotta élén ment a sziget fővárosa, Kandia ellen. A tengerről
és a szárazról folytatott több mint hét hónapos ostrom után, 961
februárjában végre sikerült elfoglalnia nemcsak a fővárost, de
az egész szigetet is.
_______________________________________________________________________
1187. július 8-4., Hittin
Egyiptom szultánja, a török
megszállás alatt lévő szentföldi területek ura, Szaladdin (igazi
nevén Szalah ad-Din) megelégelte hogy a jeruzsálemi lovagok, ezek
az európai „betolakodók” galád módon meg-megtámadják a Mekkába
tartó mohamedán karavánokat, Mivel egy ilyen támadás alkalmával
a lovagok megölték Szaladdin nőtestvérét is, megszületett a döntés
a háborúról. A lovagok egyáltalán nem voltak olyan szentéletűek,
mint gondolnánk - inkább rablólovagként éltek, karavánokat raboltak
ki, olykor az európai zarándokokat sem kímélték. Az arab lakossággal
pedig igen keményen bántak. Arról nem is szólva, hogy - mint ez
esetben is - megszegték a fegyverszüneti egyezségeket.
Szaladdin előbb békés úton próbálkozott, kérte a jeruzsálemi királyt,
Vagyis a lovagok által a Szentföldön létrehozott állam fejét,
távolítsa el Chatillon lovagot, aki mindezeket elkövette. Mivel
az európaiak elutasították a kérés teljesítését, Szaladdin 20
ezer fős sereggel támadott. Egyik várost a másik után hódította
meg. 1187. július elején már Tiberíást is hatalma alá hajtotta,
majd pár nappal később a hasonnevű tó mellett pihent meg. Sikerült
minden vízlelőhelyet ellenőrzése alá vonni, s ez adta a későbbi
sikerének kulcsát. Itt vívta a döntő csatáját. A hittini ütközetben
körülbelül 2500 lovag és a velük érkezett mintegy 20ezer gyalogos
katona csapott össze az arabokkal. A hittini dombokon azonban
az európaiak megzavarodtak, meglepte őket a muszlimok kemény ellenállása.
Végül ez utóbbiak szétszórták a lovagokat és segédcsapataikat.
Majdnem minden lovag odaveszett. A jeruzsálemi lovagkirályt, valamint
a főbűnös De Chatillon lovagot azonban sikerült az araboknak élve
elfogniuk. Az utóbbit természetesen lefejezték, utána pedig Szaladdin
serege a védtelenül maradt Jeruzsálemet is elfoglalta 1187. október
2-án.
_______________________________________________________________________
1248. november 23. Sevilla
Az Ibériai-félsziget visszafoglalásának (reconquista) újabb állomása volt ez a csata. 1247-ben II. (Kasztíliai) Ferdinánd sereggel indult Sevilla visszafoglalására. Érdekes, hogy arab szövetségesei is voltak. 1247 nyarán érkezett a város falai alá, de eleinte nem ment sokra. A Guadalquivir folyón keresztül ugyanis a mórok (arabok) egyenesen Afrikából hozattak élelmiszert az ostromzár alá vett városba, De a király hamarosan szerzett 13 spanyol hajót, ezek leszámoltak az arabok hajóival. 1248 tavaszán ráadásul Ferdinánd számos kasztíliai várostól kapott újabb csapatokat. Tizenhat hónapos eredménytelen csatározás után végre sikerült meghódítaniuk az egyik külvárost. A további ostrom és a tárgyalások így is eltartottak még nyolc hónapig, végül a jelzett napon a város megadta magát. Több mint 200 ezer arab lakosa néhány ibériai más, akkor még arab városba, vagy egyenesen Afrikába költözött vissza.
_______________________________________________________________________
1264. október 9. Jerez de la Frontera
A hadjárat egy másik szakaszában történt, hogy a mórok megbontották az 1245-ben kötött békét és a többször is kimondott fegyverszünet. A mórok uralma alatt lévő Niebla, Murcia és Granada 1263-ban nemcsak felmondta a megállapodást, de a déli területek mór fejedelemségei is támadásokat intéztek számos városban és tartományban. Megtámadták a kasztíliaiak által korábban visszafoglalt várakat is. X. Alfonz, Kasztília királya haladéktalanul sereget szervezett és megindult a lázadók ellen. Szárazföldön és egy kisebb tengeri flottával két irányból is támadta a muszlimokat. Előbb Cadizt, majd más városokat hódított meg. A legtovább Jerez de la Frontera védte magát, de hat hónapos ostrom után az is megadta magát. Az összes elfoglalt városból Afrikába űzték ki az arabokat.
_______________________________________________________________________
1492. január 2. Granada
Végső soron ez is a több mint hétszáz évig tartó háborúskodás része volt, amelynek során az Ibéria-félsziget latin nyelvű lakói próbálták visszahódítani a félszigetet az araboktól (,móroktól") Ez volt a háborúskodás utolsó éve, hisz az ostromnak végére éppen közvetlenül Amerika felfedezése előtt sikerült pontot tenni.
Tizenkét éve ért véget az utolsó - be is tartott - fegyvernyugvás, attól kezdve fellángoltak a harcok. Váltakozó szerencsével harcoltak a keresztények és az arabok. Granada trónján akkor még arab emír ült. Ferdinánd kasztíliai király felszólította az emírt, hogy adja át a várost, de az inkább annak védelmét szervezte meg. l492 tavaszán Ferdinánd 10 ezres sereggel körülvette a várost. Ennek véderőművei akkoriban Európa-szerte a legnagyobbak közé számítottak, így az araboknak elég volt 3 ezer védő is. Az ostrom rengeteg áldozatot követelt volna. Ezért Ferdinánd úgy döntött, kiéhezteti a védőket. Az arabok nemegyszer kirohantak és meg-megtépázták az ostromlók sorait, de az éhínség biztosan terjedt és mind veszélyesebbé vált. Végül aztán a védők - akik már semmilyen arab segítségre nem számíthattak - egyéves ostrom után feladták a várost és áthajóztak Afrikába.
Mikor Boabdil, az utolsó granadai emír sírva fakadt a város elhagyása közben, anyja így szólt neki: "asszony módjára siratod azt, melyet férfi módra kellett volna megvédened."
Az Ibériai-félszigetről eltűnt az iszlám politikai hatalma. Viszont Európa keleti felén az Oszmánok által új moszlim hatalom jelent meg.
_______________________________________________________________________
1536. szeptember 25. Preveza
Mivel akkoriban a keresztény országokat nagyon nyugtalanította, hogy a török hadiflotta egyre jobban terjeszkedik a Földközi-tengeren, nagy tengeri hadjáratot szerveztek e flotta letörésére. Andrea Doria itáliai admirálist bízták meg a keresztény flotta vezetésével, amely 80 velencei, 36 pápai és 30 spanyol gályából állott. Doria elismert és tehetséges tengerész volt, igazi zsoldos, akit sok kalandja után, a spanyol király fogadott szolgálatába. A hajók fedélzetükön körülbelül 60 ezer katonát és tengerészt hordoztak csata esetén ez utóbbiak is harcoltak. 2500 ágyúval megerősített flotta a görög partok mentén haladt dél felé, de jó ideig nem találkozott egyetlen török hajóval sem. Később behajóztak a Korfuval szemben található Preveza-öbölbe. A jelzett napon azonban- nem tudni, honnan - teljesen váratlanul felbukkant a török hadiflotta és lezárta az öböl kijáratait. Igaz, a törökök csak 122 gályával rendelkeztek, de helyzeti előnyük a keresztények megsemmisítésével fenyegetett. A török flottát különben a Vörösszakállúnak is nevezett Khajr ad-Din, (Barbarossa Hajreddin) tehetséges arab származású tengerész vezette. Hajreddin ekkor a Kapudán pasa tisztséget viselte, ami valamiféle tengernagyi címet jelentett, az oszmán flotta egészének a főparancsnokolását jelentette.
A csapdába került keresztényeket csak az éjszaka mentette meg. Doria admirális parancsára, amint beállt a sötétség, nem vitorlával, hanem evezővel csöndben kisurrantak az öbölből, persze egy idő után megindultak az üldöző törökök is. Így alakult ki a csata, amely végül is kényszer szülte módon zajlott. A menekülésben nem olyan gyors keresztény gályákat a törökök utolérték és elsüllyesztették. Ezen félresikerült "tengeri ütközet' megerősítette a törököket és azok zavartalanul uralták is a Földközi-tengert egészen a lepantói csatáig (1571).
E csatáról tudni kell, hogy akkoriban a legkatolikusabb francia király (I. Ferenc), Szulejmán szövetségese volt. Olyannyira, hogy akkoriban a francia Marseille-ben hónapokig állomásozott a baráti oszmán flotta.
Kevesen tudják, hogy a "sacco di Roma", azaz Róma feldúlása nem a muszlim törökök "érdeme", hanem V. Károly Német-Római császár zsoldosaié. De érdekes módon, ezért nem kiáltott fel jajveszékelve a korabeli Európa.
Hajreddinről a későbbiekben bővebben fogok Isten segedelmével írni.
Bolek Zoltán
_______________________________________________________________________
1879. Július 21. Kairó (új)
A Napóleon "Piramisok melletti csatája"
A leendő császár hároméves egyiptomi hadjárata ekkor még az elején tartott. Napóleon itt is az angolok közel-keleti helyzetét akarta meggyengíteni, s Nagy Sándorhoz méltóan Indiába készült!
Négyszáz szállítóhajója és kísérete észrevétlenül kelt át a Földközi-tengeren.
Érkezése napján elfoglalta Alexandriát, majd megindultak Kairó felé.
Napóleon katonái elősször láttak sivatagot, s nehezen viselték el az éghajlatot is.
A helyiek hagyták, hogy a franciák elérjék Kairót.
A gizai piramisok mellett az angolokkal szövetséges törökök, akik Egyiptom akkori urai voltak, 7500 lovast, arab népi felkelőket és negyven ágyút sorakoztattak fel Napóleon katonái ellen.
A franciák ókori mintára négyszögletes falanxokban álltak fel, de amikor az egyiket megtámadta a török sereg, akkor a mellette álló két másik oldal elkezdte bekeríteni a támadókat. A francia tüzérség is besegített. A mamelukoknak is nevezett arab-török sereg frontja megtört, egy részük nilusi bárkákon menekült, mások egyenesen a francia tüzérek karjaiba rohantak, akik időközben hátul elfoglalták a törökök ágyú ütegeit is.
A mamelukok vagy 3000 halottat és sebesültet, a franciák ugyanakkor mindösszesen 150 katonát veszítettek.
E csata volt Egyiptom modernizálásának nyitánya, végrehajtója a majdani egyiptomi pasa Mohamed Ali lesz.
_______________________________________________________________________
