Életem nagy részét Afrikában és a közel keleten töltöttem. Ahogy az évek teltek, szembe ötlöttek a tendenciák, hol jó, hol rossz, de ami a vízhelyzetet illeti és az ember - víz kapcsolatot, úgy néz ki még nem tudatosult számunkra mi lesz a jövőnk, ha minden így marad.
Sohasem felejtem el azokat az asszonyokat, akik diarrheás, kiszáradt gyermekiket hozták Zimbabwében a kórházba, ahol orvos már alig dolgozott, hiszen aki tudott elment jobb helyekre. Az asszonyok némelyike nem fogadta el a tényt, hogy gyermeke halott és a kis tetemet szorongatva álltak a sorban, akár több napon keresztül. Tudom jól, hiszen az én gyermekem is köztük volt, de ő még időben megkapta az életmentő infúziót.
Kolera, kiszáradás, malária, szennyezet víz. Mindig így volt ez? Divatos mindent a globális klímaváltozásra, mint valami külső tényezőre hárítani. De azt is mi, emberek okoztuk, akár az egyéb, vízzel kapcsolatos bajokat.
A globális klímaváltozás hatására Afrikában erősödtek az időjárási anomáliák, szélsőségek. Ami száraz volt az ettől kezdve még szárazabb lett, ahol csapadékos volt az éghajlat, ott most ciklonok tombolnak és ami a legrosszabb, kiszámíthatatlanul. Megszűnt az a kiszámíthatóság, ami eddig a száraz és esős évszakok váltakozását jellemezte. Olyan nem várt időben zúdul le a csapadék, amelyre a legöregebbek sem emlékeznek és akkor nem jön, amikor mindenki, ember, állat, természet várja. És nem jön. Ez próbára tesz minden élőlényt, sok elpusztul és ami megmarad, az is más viselkedési formát alakít ki a túlélés érdekében. Botswanában megfigyelték, hogy szomjas oroszlánok csapatba verődve elefántokat támadtak meg, elefántvérrel csillapítva a szomjúságot. Ez az agresszivitás évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Zambiában nem messze attól a helytől, ahol laktam, a Kafuwe folyóból a krokodilok egyik-másik példánya kimászott a vízből és emberekre vadásztak. Az ok: a rézbányászat melléktermékeként előállott szennyvizeket beleengedték a folyóba és ez a megváltozott életkörülmény más megélhetési forrásokra ösztönözte a krokodilokat.
Az nem igaz, hogy nincs elég az égi áldásból. Van elég, csak nem bánunk vele jól. A statisztikák szerint hétszer több csapadék esik még a legszárazabb helyeken is, mint a fogyasztás. Akkor mi a baj. A baj az, hogy Afrikára ráerőltettünk egy ún. civilizált életformát, így mindaz, ami az eredeti afrikai kultúrákban megvolt, a természet és ember összhangja, most nincs meg. A megtelepedett kultúráknak pedig nem a víz és a helyi népek érdekei voltak fontosak, hanem valami más. Ez mind a mai napig tart. A helyi kultúrák tovább bomlanak, az idegen érdekek, pedig tovább szennyeznek. Jövőkép nincs, gyerek gyerek hátán, hiszen ez maradt jóformán az egyetlen élvezet, tehát a földrész túlnépesedett. A túlnépesedéssel pedig együtt jár a szennyezés.
Amikor még a gyarmatbirodalmak virágoztak, addig a gyarmatosítók nem is álmodtak arról, hogy ezt a földi paradicsomot el kell hagyniuk. Ezért megépítették a szükséges infrastruktúrákat, utakat, víztározókat, kutakat és minden működött. Akkor még a folyók is tiszták voltak, a helyi kultúrák is bővelkedtek a javakban. A gyarmatok felbomlásával azonban egy új időszak kezdődött. Eufória, majd kiábrándulás, majd ráébredés arra, amit nagyon késő már behozni. A korábban megépített infrastruktúrák megfelelő karbantartás hiányában tönkrementek. A víztározók feliszapolódtak, tehát vízbefogadó képességük az eredeti töredékére csökkent. Ezeket a víztározókat nem a mai globális klímaváltozás kiszámíthatatlan körülményeire és csapadék intenzitására tervezték. A lakósság létszáma pedig megnőtt, sőt néha még szennyvíz is belekerül a tározókba. Ahol az élettér elmegy a mocsarasodás irányába, ott megjelennek a krokodilok, és vízilovak. A vízilóról pedig azt kell tudni, hogy mindig ürít és nem akárhogy. A farka propellerszerűen veri szét ürülékét és szinte mikróba permettel látja el a tározók vizét. Ezeknek az eliszapolódott tározóknak a víztisztítása minden évben több befektetést igényel, ezek a pénzek pedig nincsenek meg. Ne firtassuk miért. A vizeket pedig valami látszatkezelés után így színesen engedik be a hálózatba. Mi Zimbabwében ilyen vízből éltünk és megköszöntük a teremtőnek, ha egyáltalán volt vizünk. Mert Afrikában gyakori jelenség, ha a csapokat 4-6 hónapra elzárják. Így osztják el azt a kevés vizet, ami még rendelkezésre áll. Ráadásul nyomás sincs elég, ami a magasabban fekvő helyeket ellátná. El lehet képzelni mennyi pangó víz képződik a vezetékekben és ennek milyen hatásai vannak! Az a vezeték, amelyet egyszer elzárnak, egyszer megnyitnak, tehát nincs állandó nyomás alatt, az megrepedezik, tönkremegy, állandóak a szivárgások és a vezeték maga is szennyeződik a környezet mikróbáival. Ez az a víz, amiből egy átlag városi ember ihat. Afrika lakósságának csak 2%-a iszik megfelelően kontrollált vezetékes vízből.
A szennyvíz, pangó víz állandó jelenség Afrikában, ez pedig rengeteg betegség, többek közt Afrika első számú halálos okának, a maláriának táptalaja.
Amennyiben a környezet szennyezett, a kutak is szennyezettek. Kutak létesítése tehát csak akkor célszerű, ha a környezet biztonságos.
Életet adó folyók
Afrikában gyakorlatilag az alábbi folyókra épül az élet. Nílus, Volta, Niger, Kongó, Okawango, Zambézi és Limpopo. Ezek azok a vízforrások, amelyek az egyre növekvő lakósságot és mezőgazdaságot el kell, hogy lássák. Nem elemezve mindegyik folyó helyzetét, csak a Níluson keresztül lássuk, mely problematikáktól terhesek a folyók.
Jelenleg a Nílus völgyében 150 millió ember él. 2050-re becslések szerint 350 millióan fognak élni a Nílusból. Bár létezik egy egyezmény, amely szabályozza az egyes országok által kivehető vízmennyiségeket, de erre az élet más választ ad. A Fehér Nílus a Viktória tavi eredés, majd Uganda után egy hatalmas, több ezer négyzetkilométernyi mocsaras területen halad át. Ez a terület Dél Szudán. Ez a Fehér Nílus biológiai szűrője. Ugyanakkor itt vannak a különböző halfajok ívó helyei is, tehát környezetvédelmi és ökoszisztéma szempontból kiemelkedő fontosságú, hogy mi történik a Fehér Nílussal ezen a területen. Ha itt valami sérül, akkor már nem lehet szabadon inni a Nílusból Khartoumnál és tovább. Sajnos sérül. Háborúk, halottak, dögök, szennyeződések stb. A Nílus Észak Szudánt átszelő szakaszán megépült a Merowe gát. A szudáni kormány további 5 gát megépítését tervezi, ami energetikai, gazdaságfejlesztési szempontból dicséretes. Egyiptomban már több mint 50 éve működik az asszuáni gát, tehát a Nílus lassan energetikai központtá alakult át, holott eredetileg az élet bölcsője volt. Ez az egyetlen folyó, melyet a monoteista hitek mindegyike megemlít könyveiben.
A gátépítés következménye egy felduzzasztott tó, melyben a Nílus nem folyik, hanem áll, a felszíne pedig megnő. Ilyen sivatagi klíma mellett pedig egyetlen ilyen felduzzasztott tóból több millió köbméter víz párolog el évente. Hatalmas vízmennyiségről van szó. A Nílus ár-apály játszadozása megszűnik, a lakott települések ráépülnek a folyópartra és szennyezik a folyót. Kommunális szennyvíz és ha már van áram, működik a gazdaság, akkor más is termelődik bőséggel. A városokba özönlenek az emberek vidékről, túlnépesedés, megnövekedett szennyvíz, kevesebb abszolút vízmennyiség a folyómederben, pangó vizek, paraziták, bilharsia, amőbás megbetegedések, mindez pedig visszahat a Nílus bölcsőjére és mikrobiológiai szűrőjére Dél Szudánban. A felső szakaszon pedig Egyiptomba nem jut annyi víz, mint korábban, annak minősége sem a régi. Holott az életet adó víznek emberi életek százmillióit kellene táplálnia. Ugyanezen logika illeszthető a többi korábbiakban említett afrikai folyóra.
Elemzők szerint ugyanúgy, ahogy az állatvilág viselkedésében változás áll be vízhiány hatására, az ember is változtatni fog stratégiai céljain és a víz lesz a XXI. század egyik célpontja. Konfliktusok, háborúk fognak kirobbanni a vízforrások birtoklásáért és sok millió ember fog ezeknek áldozatul esni. Pedig a vízért nem háborúzni kellene..valami más a megoldás.
Még taglalhatnám a tavak és azok megváltozott ökológiai viszonyait. Beszélhetnék arról, mit tett a nílusi sügér mesterséges elszaporítása, majd profithajhász túl-halászata a Nagy Tavak vidékén. Miként mentek tönkre tradicionális halászfalvak, miként vált kietlen tájjá a mesebeli paradicsom. Nem teszem. Azért nem teszem, mert az élet Afrikában más dimenzióban folyik.
Visszatérek emlékeimben Zimbabwébe, ahol a talicskába betettem négy 20 literes műanyag edényt és négy kilométeres gyaloglás után sorba álltam egy fúrt kútnál. Még az angolok fúrták Rhodézia időszakában. Öreg fekete nénik sírva fakadtak a meghatottságtól. Még sohasem láttak fehér embert vízért jönni. Előreengedtek. Láttam gyerekeket bádogdobozokkal, bármivel, amiben vinni tudtak az éltető elemből. Visszatoltam a taligát, elment fél nap. És volt 80 liter tiszta vizünk. Voltunk rá 12-en.
Halálhírek. Meghalt egyik fekete nevelt gyerekünk kolerában, mert városi vizet ivott. Meghalt két ember a telepen, mert nyersen evett a piacon vásárolt zöldségekből, amelyeket állandóan vízzel locsolnak a parasztasszonyok, hogy frissek maradjanak. És még sokan mások. A temetésekből lassan elfogyott a gyász. Zimbabwe 2008. Várható élettartam 37 év.
